A kismadár
Látogatók száma: 45
Nem mindent választhatsz meg éltedben, de azt, hogy melyik úton jársz, mész tovább, az a kulcs mindig a te kezedben van.
A kismadár
Egyszer volt, hol nem volt, még az óriás kerekerdőn túl sem volt, egy hatalmas, mély tó.
Ebben a tóban már olyan sokan megfürödtek, hogy a vize teljesen bepiszkolódott.
Mit volt, mit tenni a Tavi ország nagy királya kihirdetett egy versenyt, melynek lényege annyi volt, hogy aki megtisztítja a vizét, annak adja fele királyságát, valamint egy szem lánya kezét.
Jöttek messzi országokból, még messzebbi tájakról a férfiúk, hogy a tó vizét csillogó, fénylő, áttetszővé varázsolják, ám hiába szórtak bele aranyport, ezüstkarikákat, gyémántgyöngyöket, az csak nem lett tisztább, holott ez a nagy tó jelentette az egészséget, valamint a gazdagságot az országban.
A király minden egyes napon más férfiúnak adott esélyt, lehetőséget, hogy ragyogóvá tegyék a vizet, de csakhamar rádöbbent, hogy az inkább csak piszkosabb és piszkosabb lett.
A királylány naphosszat állt szobája ablakában, és várta, ki szerzi meg a kezét, vele a fele királyságot.
Egyik nap, azt mondta apjának, a Tavi ország királyának: - lásd apám, én, bárhogy is legyen, most elmegyek messzi tájra, olyan messze, hogy ott rám senki nem lel.
A király felbőszülten ráripakodott: - Lányom, márpedig addig nem mész sehová, míg férjhez nem adtalak.
A király csak beszélt, csak beszélt, addig beszélt, míg le nem szállt az este, majd álomra hajtotta a fejét. A királylány ez alatt kismadárrá változott és elrepült.
Csak szállt, repült tova, addig repült, míg annyira elfáradt, hogy szárnyaival már nem bírt verdesni, majd azt gondolta az éjszakát eltölti egy nagy fa kicsiny ágán.
Éjszaka álmot látott, de nem akármilyet. Egy kicsiny madár vizet hordott a nagy tóba. A víz úgy csillámlott a napfényen, akár a legcsodálatosabb igazgyöngyök.
Mikor felébredt észrevette, hogy egy kis tányér van mellétéve, abban magok, mi egy más.
Szemezgetett belőle, majd hirtelen nagyon szomjas lett, így tovább kellett mennie. Szállt, szállt, repül, oly magasan szárnyalt, hogy föntről látta apja egész birodalmát.
Az emberek naphosszat szántottak, vetettek, azonban alig akadt élelem, s már minden ember, beteg volt, csakúgy, mint a növények, állatok.
Ekkor azt mondta a kismadárrá változott királylány, hogy míg ő él, addig nem lesz éhínség a földön, sem sehol másutt.
Hangja messzire szállt, libbent tova, ágakról, ágakra, s olyan messze csengett, hogy arra mindenki felfigyelt. Kiszaladtak az emberek a házukból, hallgatták a madárdalt, füleikbe kellemesen csilingelt a dal, majd egyszeriben elkezdett potyogni az eső, cseppről cseppre hírül adva, hogy kis gömbjei, oly tiszták, akár a gyémánt, frissítő íze pedig olyan akár a fáradt nap után a pihenés.
Az eső csak esett, zuhogott, majd olyan erővel kezdett el szakadni, hogy az emberek, már nem láttak mást, csak a friss vizet, meg persze a madárkát fenn csiripelni, énekelni az ég feszítő tükrében, hogy dalra fakadt, mind, aki élt. Esett és esett olyan sok eső esett, amíg a madárka dalolt, hogy a Tavi ország kipendült és minden ember, növény, állat meggyógyult.
A nap kibújt a felhők mögül és annak minden sugára megcirógatta a szegény beteg embereket, akik ezután már újult, friss erővel láttak neki a munkának.
Szántottak, vettetek, arattak. Szántottak, vetettek, arattak.
Nem volt éhínség, nem volt betegség, így teltek, múltak az évek.
Egyszer egy legény, egy kora hajnalon épp a földre tartott, mikor egy nagy fa alá ért. Látott valamit az alatt. A kismadárka volt, ott feküdt holtan, látta azonban a legény, ahogy dalra fakad, és énekli a bús, borongós éneket, amíg csak forog a világ, benne az emberekkel, amint szórják a magot, vetnek, aratnak, de már csak a lágyan ringatózó felhők adják hírül, vannak még jó emberek a nagy Tavi országban. A királylány örökké potyogó könnyei, amit e gazdag földnek ajándékoz, jelentik mindazt a gondoskodást, szeretetet, amelyet mi is érezni szeretnénk és érzünk is, amikor leszáll az est, és nem egyedül ébredünk, hanem egy új világképpel szívünkben; vannak még csodák, amikor a nap fölkél és sugarait úgy osztja szét az emberek között, hogy talán ma nekem is jut abból egy falatnyi.
A cikket írta: Tündérke
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nagyon szép történet, de valóságpontot sajnos nem tudok rá adni.
A mai világra nem igazán jellemző az önfeláldozás.
Köszi, hogy írtál.