A nagy utazás

Látogatók száma: 47

Éppen csak pirkad az ég alja, még a kakas sem kukorékol, amikor kiveti az ágy Béla bácsit. Óvatosan felkel, ne csapjon zajt, mert rossz alvó Erzsike, ezért vagy húsz éve külön ágyban alszanak. Az is lehet, hogy nem emiatt, de ez már egyáltalán nem lényeges. Nem gyújt világot, hiszen bekötött szemmel is pontosan tudja, hol vannak bútorok a szobában, melyik az a keskeny útvonal, amelyen szépen kilopakodhat a konyhába, ott felkapcsolva a villanyt, tovább mehet a fürdőbe, hogy felvegye az otthoni ruháját.
Csípős, hideg a levegő, állapítja meg a gangon, ahonnan körbenéz aprócska birodalmán. A gazdasági udvartól gondosan elkerített virágoskertben egyetlen szál gaz sincs, tegnap megkapálta, hogy rendben legyen, nehogy távollétében Erzsikének adjon munkát az eső után gyorsan kibújó gaz. Megropogtatja a derekát, erre jó a nyújtózkodás, s máris mehet a dolgára. Megeteti a süldőket, utána kiengedi a baromfikat, szemet szór eléjük és tiszta vizet önt az itatókba. A hátsó konyhakertben kosárnyi porcsint szed, azt szeretik a tyúkok.
Ideje ellátnia magát is, mert félóra múlva indul a busz.
- Mégiscsak útnak indulsz, Papus?
Erzsike a végsőkig bízik abban, hogy maradásra bírja, pedig tudhatná, hogy amit a fejébe vesz, azt cséphadaróval sem lehetne kiverni belőle.
- Mondtam, hogy így az olcsóbb!
- Készítsek szendvicset?
- Nem kell, nem vagyok éhes! Feküdj vissza, estére megjövök!
Átöleli a hálóingben szinte elvesző vékony asszonyát, puszit ad homlokára és nekivág a nagy útnak. Nyolcvankét évesen is egyenes a tartása, és szikár ember lévén nem cipel túlsúlyt, így egyenletes léptekkel gyorsan halad, még várnia is kell a buszra, ott toporog a megállóban a többi fázós utassal együtt.
Termetes asszonyság csatlakozik a várakozókhoz, Babócs Berta az, a másod unokahúga, aki amint észreveszi az öreget, azonnal hozzácsapódik.
- Jó reggelt, bátyus! De friss vagy!
- Szervusz, Berta! Te is korán keltél!
Felszáll a busz első ajtaján, megveszi a jegyét és egyenesen hátramegy, ott szeret ülni, mert onnan mindent lát, ami a buszban történik, ráadásul Berta oda nem megy utána, mert a zötykölődéstől felfordul a gyomra. Az övé is így tenne, csakhogy kijátszotta, mert nem reggelizett, majd Pesten eszik valamit, lesz ideje rá.
Egyéves a dédunokája, és még csak egyszer látták, amikor félévesen lehozták hozzájuk egy napra, hogy megköszönjék azt a hárommillió forintot, amit a lakásvásárlásukhoz adtak Ákoskának, lenullázva ezzel a megtakarításukat, és éppen annyi pénzük maradt, ami a temetésükre kell. Nem sajnálja, minek a pénz, ha nincs boldogság. Paulának úgysem kellene egy fillér sem, mert egyedül él, jól keres, gyereke sincs, nem úgy, mint az idősebb gyereküknek, Bandinak, aki a harmadik házasságát gyűri, és még az a szerencse, hogy Ákoska az egyetlen törvényes gyereke, ő viszi tovább a Tóvizi nevet, igaz, hogy a többi három szerzett gyerek, a felesége vitte a házasságba.
Nyolcvannal cammog a busz, ezért hosszú a menetideje, ami nem baj, legalább gondolkodhat, utazás közben másra úgy sincs lehetősége. Odahaza ismeretlen számára a tétlenség, meghalna, ha nem járna a keze. Szerencsére a kertben akad elég tennivaló, a jószágokat is gondozni kell és az utóbbi néhány hétben a bevásárlás is a nyakába szakadt, mert maródi Erzsike, éppen csak ellátja a háztartást, de nem hagyja el a telket. Az orvos szerint semmi szervi baja sincs, egyszerűen elment az életkedve, amikor a két gyermekük olyan csúnyán összekapott náluk, éppen szent karácsony másnapján, amikor méltóztattak meglátogatni a két öreg szülőt, élnek-e vagy halnak, felhabzsolták az ebédet, majd kávézás közben összevesztek azon, melyiküknek lenne kötelessége ügyelni rájuk, akiknek eszükbe sem jutna segítséget kérni tőlük, rászorulva sincsenek, meg aztán ott az idősek otthona, ha meg nem bírnák ellátni magukat, a nyugdíjukért és a házukért ellátnák őket. Ilyet persze nem tennének, nem lehet eljátszani a gyerekei örökségét, mert a házuk az lesz, azért szépítgették, bővítgették egy egész életen át.
Legszívesebben felpofozta volna mindkettőjüket, csakhogy az ötvenkét éves fiát és a negyvennyolc éves lányát már nem üti meg az ember, részint azért, mert az efféle észhez térítő makarenkói pofon csak gyerekkorban hathatós, részint meg elképzelhető, hogy az ekkora gyerek visszakézből visszaadja azt, ha nem tettel, akkor szóval, és egyik rosszabb, mint a másik. Akkor csak felpattant az asztaltól, karon fogta az asszonyt:
- Gyere, Erzsikém, csomagoljunk a gyerekeknek, mert menni készülnek.
Még a konyhában is hallották, miket vágtak egymás fejéhez, melyeket felidézni is szégyell, ám szöget ütött a fejébe Paulina egyik megjegyzése, mely szerint Ákoska is olyan széllel bélelt csaló, mint az apja.
Eltelt a húsvét, eltelt a pünkösd, de egyik gyerekük sem tette tiszteletét, egyedül a hetenkénti telefonhívások maradtak, ám hiába kérdezgették őket, magukról egyetlen szót sem szóltak, mintha nem lett volna éppen elég árulkodó az utolsó találkozásuk. Bandi öltönyére ráfért volna a tisztítás, az inge sem látott vasalót, és zaklatottságról tanúskodott a gyűrött arca is. Vele ellentétben Paula akár egy divatmagazinban is szerepelhetne, lesírt róla a jólét és a kiegyensúlyozottság. Hogyan lehet ennyire különböző a két gyereke, amikor egyformán nevelték őket, diplomát adtak a kezükbe, és amíg tellett a fizetésükből, anyagilag később is segítették mindkettőt, egyformán, szinte patikamérlegre tették az apanázst, nehogy egyiknek vagy másiknak eszébe jusson féltékenykedni.
A szikrázó májusi napsütésben egyenletesen úszik mellettük a táj. Az autópálya előtti utolsó megálló következik. Kevés az ülőhely, a Béla bácsi mellettit is elfoglalja egy termetes asszonyság, akiről árad az olcsó parfüm szaga, mely csavarja az öreg orrát. Nagyot tüsszent, amit az asszony úgy tekint, hogy beszélgetni akar az öreg és elkezdi a monológját. Hallgat Béla bácsi, hátha levegőt vesz az asszony és abbahagyja a beszédét. De nem teszi, egyre csak mondja, ha nem restellné, felállna az öreg, és előremenne, csakhogy nem tud sokáig egy helyben állni, s még legalább egyórás út áll előttük.
Jól esik a séta a metróig, direkt lassan megy, hogy legyen ideje megmozgatni öreg csontjait. Közben előveszi zsebéből a cédulát, amire felírta Ákoska címét. Gyomrába mar az éhség, de kibírja odáig, csak ad neki egy szelet vajas kenyeret Lilike, aki gyesen van és mi mást is csinálna, mintsem otthon nevelgeti Áronkát, az egyéves dédunokáját.
Olyan egyformák ezek a tízemeletes házak, azt sem tudja, melyik lépcsőházba menjen, egymás után silabizálja a kapucsengők melletti feliratokat.
- Csókolom, bácsi! Segíthetek?
- Szervusz, fiam! A dédunokámat, Tóvizi Ákost keresem, ez a címe!
- Tessék csak jönni, a mellettünk lévő lakásban laknak.
- Nem tudtam, hogy ekkora nagy panelben vettek lakást.
- Lakást vettek? Nem tudtam! Itt albérletben laknak a nagybátyám lakásában.
Béla bácsi gyomra lift nélkül is liftezik, de a hatodikra mégsem mehet gyalogosan. Senki sincs otthon Áronkáéknál, ezért a tízéves fiúcska behívja magukhoz, inkább ott várakozzon, mintsem a folyosón. A háromszobás lakás modern, mégis otthonos. A fiú egyetemista nővére szorgalmasan írogat a laptopján, ám készségesen abbahagyja, hogy váltson néhány szót Béla bácsival.
Többet megtud az öreg, mintsem az elégséges lenne. Lilike visszament dolgozni, Áronkát bölcsödébe adták, fél éve vettek egy kocsit, amire Ákoska nagyapjától kapták a rávalót és most éppen azon munkálkodnak, hogy kimehessenek Koppenhágába dolgozni, ott akarják megkeresni a lakásra valót.
Szóval igazat mondott Paula, amikor azt mondta, hogy Ákoska is széllel bélelt, mint az apja. De nem maradhat a szomszéd nyakán, elköszön és nekivág a fővárosnak, megkeresi Paulát a munkahelyén, legalább vele beszéljen, ha már ennyit utazott. Addig bolyong a lakótelepen, míg talál egy közértet, ahol vesz három kiflit meg egy kefirt, amit a parkban elfogyaszt, az egyik kopott padon üldögélve, s közben elnézegeti a járókelőket. Csak kismamák és öregek járkálnak az úton, mindenki más dolgozik.
A két kiflitől és a kefirtől annyira jól lakik, hogy a harmadik péksüteményt elteszi ebédre, belefér a zsebébe. A buszmegállóban eszébe jut, hogy a pénzt ott hagyhatta volna a szomszédoknál, de sebaj, majd otthon feladja a postán.
Paula belvárosban dolgozik, egy nagy cég főkönyvelője. Könnyen odatalál, csakhogy a portán azonnal feltartóztatják, hogy kit keres és milyen ügyben. A portás felszól Paulina titkárságára. Kihallani a lánya hangját, amint odaszól a titkárnőnek, hogy senkinek sincs itt, ezért a titkárnő letagadja a lányát, hogy értekezleten van, utána pedig tárgyalása lesz, nem tudja fogadni. Hiába bizonygatja, hogy ő az apja, csak egy percet akar vele beszélni, hajthatatlan a portás, hívja a biztonságiakat, hogy dobják ki ezt a szerencsétlen öreget, hogyan is lehetne éppen ő az apja Tóvizi asszonynak. Nem várja meg, amíg kidobják, elhagyja az épületet és dühét csillapítandó, keres egy üres padot, ahová leülhet.
Melegen süt a nap, mégsem izzad, pedig nem veti le a zakóját. Elnézegeti az éppen csak ruhában járkáló fiatal lányokat, szépek és aranyosak, mindannyian az unokái lehetnének. Az már kevésbé tetszik neki, amikor idősebb, telt hölgyek is mélyen kivágott blúzokban és térdig érő, feszes nadrágban grasszálnak. Nem illendő az unokákkal konkurálni, meg a nagy sonkákon megfeszülő csicsás nadrágokban inkább nevetségesek, mintsem gusztusosak az asszonyok.
Pihenés közben megeszi a harmadik kiflijét, megszomjazik és keres egy vendéglátóhelyet, ahol ihat egy pohár sört, elvégre kirándul. Maradt még a zsebpénzéből ötszáz forint, abból kitelik akár két sör is. Téved az öreg, mert csak üveges sört árulnak és azt is nyolcszáz forintért adják. Az már egy kiló hús ára! Rablás! Mindegy, ha kikérte, ki kell fizetni, az ajándékba szánt tízezresből. Hiába hideg az ital, nem ízlik neki, túlságosan keserű, vagy az is lehet, hogy csak annak érzi.
Tulajdonképpen vonattal is hazamehet, és akkor még meglátogathatja Bandit is, mert a Keleti környékén van a fia munkahelye. Igaz, nem olyan puccos irodaházban, mint a Paulináé, hanem egy nagyobb lakásban, de az nem számít, elvégre egy tervező mérnöknek csak egy nagy rajzasztal kell. Mállott vakolatú négyemeletes ház tetőterében találja meg a céget. Itt nincs porta, sem portás, aki feltartóztatná, erre nem költ a tulajdonos, elvégre egy magáncégnek minden fillér számít.
A csinos fiatal leányka, aki titkárnő lehet, kedvesen fogadja Béla bácsit, széles mosollyal körbe mutat a nyolcvan négyzetméteres térben, melyben íróasztalok és rajzállványok árválkodnak:
- Tetszik látni, mindenki elment ebédelni, és miután a főnök külföldön van, szerintem ma már nem is jönnek vissza a fiúk. Valószínűleg a Fehér Sasban söröznek, innen a második sarokra tetszik megtalálni a sörözőt.
Ez az információ sem hiányzik az öregnek. Munkaidőben kocsmázik a fia? Nem erre tanította!
Valósággal vánszorogva teszi meg a kétsaroknyi távolságot. Már gyöngyözik a homloka, de nem a hőségtől. Milyen szerencse, hogy Erzsike nem jött vele, szegény már infarktust kapott volna!
A sörözőnek két szabadtéri helye van, egyik az utca felőli, a másik meg a belső udvari, azok számára, akik nem szeretnének avatatlan szemek előtt látszani, bár aki keres valakit, az meg is találja.
Tóvizi Bandi megdörzsöli a szemét, nem akarja elhinni apja megjelenését, ez csak egy látomás, minek ivott három pohár konyakot, kettő is elég lett volna. De nem látomás, mert a kollégái helyet szorítanak az öregnek, azonnal kérnek neki egy konyakot és egy sört, és készségesen elmagyarázzák, miért is lazítanak napközben. Figyel Béla bácsi, minden szót megjegyez, nem hiába kedvesek a fiúk, pedig érződik a hangjukon, hogy túl vannak néhány kör italon. Egyedül Bandi hallgat, arca piros, mint a pipacs, s legszívesebben elsüllyedne.
Megoldódik az öreg Tóvizi nyelve, vicceket mesél, melyeken jókat nevetnek, és nem utasítja vissza a második kör italt sem. A harmadik után elmegy a mosdóba, ahol sokáig időz, majd visszatérve elbúcsúzik a társaságtól és megkéri a fiát, kísérje ki.
- Fiam, kifizettem az italokat, amiket megittam, nem akartalak költségbe verni. Csak ezt akartam mondani. Szervusz, Bandi!
Sarkon fordul, és elindul a keleti felé, meg sem várja, hogy elköszönjön tőle a fia.
Maradt még vagy ötezer forintja, azon vesz Erzsikének valami szép ajándékot. Megérdemli. Meg egy nagy tábla mogyorós csokit is, mert azt szereti.
A vonaton is lehet gondolkodni, nem tiltja semmi, és jár az öreg esze, ebben a családban nincs semmi a helyén. Kérdéseket tesz fel magának, meg is válaszolja azokat, és arra a következtetésre jut, hogy rajta már nem múlik semmi. Nyilvánvalóan rossz apa volt.
A múltkor találkozott a piacon Horváth Panni unokájával, akit éppen a kisfiával együtt kiköltöztetnek a rokonok a közös tulajdonú, megörökölt házból, mondván, hogy kell nekik a pénz, eladják a házat, Annuska meg menjen az önkormányzathoz, onnan kérjen szolgálati lakást, elvégre tanárnőként az állam szolgálatában áll.
Úgy hallotta a falubeli hírharangoktól, hogy jó tanárnő Pannika, szeretik a gyerekek. Náluk meg van három üres szoba. Nem kell nekik idősek otthonába menni, nem kell a gyerekeik nyakára ülni, ott lesz Pannika, majd a gondjukat viseli. Csak elébb az ügyvéd barátjával, Bertók Pistával megbeszéli az egész koncepciót, hogyan lehet közjegyzői okiratba foglalni az egyezséget, a „házért gondviselést” szellemében.
Erzsike nagyon örül a csokoládénak, jobban, mint a szép, világoskék színű vállkendőnek. Melegíti az ételt, míg az ura átöltözik.
Béla bácsi szerét ejti, hogy kihúzza a telefon madzagját, nehogy a gyerekek a napi történésekkel felidegesítsék a feleségét.
- Finom volt a vacsora, Erzsikém! Arra gondoltam, átugrok egy fél órára Bertók Pista barátomhoz, viszek egy pint bort, megiszogatjuk.
- Menj csak, Papuskám, ráér még megetetni a jószágokat. Hanem nem is mondtad, minden rendben volt a gyerekekkel?
- Mit mondjak, aranyom? Kétségtelenül megleptek, de minden rendben van.
- Akkor jó. Megyek mosogatni, mert mindjárt kezdődik a tévében a kedvenc sorozatom.
Aznap este telefonszámuk hívóinak többször bemondta a géphang , hogy a szám az előfizető kérésére nem kapcsolható.

A cikket írta: Yolla

támogatóink