A szeretet szeretett ünnepe

Látogatók száma: 51

2. Újratervezés

Két napja rázza a ház előtti fák ágait a csípős, hideg szél, mégsem tudja elriasztani Egressy Somát attól, hogy kimenjen dohányozni a két szoba hallos rózsadombi lakásának erkélyére. Muszáj kiszellőztetni a fejét, meg a nikotin is hiányzik.
Előző nap délelőttjén éppen a belvárosban kószáltak a barátnőjével, Borival, amikor felhívta a legkisebb fia, hogy egy óra múlva szüksége lenne a kocsijára, és egyébként is sürgősen beszélniük kell. Érezte Máté hangján, hogy komoly az ügy, ezért elnézést kért Boritól, amiért felborítja közös programjukat, de a fiának szüksége van rá és az mindenkor mindent felülír. Látta a barátnője arcán átvillanó szokásos grimaszt, ám nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, hiszen ezerszer átbeszélték kapcsolatukat. Közöttük szóba sem jöhet az összeköltözés, sem a házasság, jól érzik magukat egymással, kettesben járnak színházba, kirándulni, időnként egy hosszabb hétvégére elutaznak valamelyik európai fővárosba, közöttük nincsenek kötelező penzumok, csak szabadon választott gyakorlatok.
Máté nagy örömmel újságolta, hogy végre karácsonykor vendégül láthatja az egész családot, Liza szüleivel és testvéreivel együtt, a cégtulajdonos főnöke kapornoki moteljében, melyben három napot, és két éjszakát tölthetnek együtt. Nevetett a fia szeme, mint gyerekkorában, amikor csínytevésen törte a fejét. Hiába kérdezgette, mire ez a nagy buzgalom, kérdéseire nem kapott egyenes választ. Szokása szerint sokat fecsegett a fia, hogy mi lesz a menü, miket kell levinnie a motelbe, melyhez az apja kocsija kell, mert neki még nincs, az anyjáé meg kicsi, és alkalmatlan nehezebb dolgok szállítására. Melyek azok a szállításra váró nehéz dolgok, arról már nem esett szó. Magához vette a kocsi papírjait és slusszkulcsot, majd széles vigyorral megnyugtatta, hogy Boldizsárék úgyis Pesten keresztül mennek Kapornokra, és őt majd felveszik, s leviszik magukkal, ne aggódjon. Hazafelé pedig már a saját kocsijával jöhet.
- Egy szavadba kerül, Apa, és megfűzöm Anyát, hogy nosztalgiából ő hozzon le a motelbe! Szevasz, Apa, léptem! Hívj, ha meggondoltad magad!
Keserű a szájíze, a félig szívott cigarettát elnyomja a csikktartóban, és visszamegy a lakásba. Iszik egy kávét, s utána lemegy a garázsba, belefaragja a fenyőfát a tartóba, utána karácsonyfát varázsol belőle. A nappaliban két nagy dobozban várakoznak a díszek és a díszcsomagolású ajándékok, hogy végre rendeltetési helyükre kerüljenek. Másfél méteres ezüstfenyőt vett, mert a karácsonyi nagy családi összejövetel megtartásában az idén Rózsa lenne a soros, december 24-én nála ebédelne az egész család, megkapnák az ajándékaikat, és késő délután átjönnének ide uzsonnára, mert az itteni karácsonyfa alatt újabb ajándékok várnának rájuk. Most azonban Máté ezzel a háromnapos össznépi karácsonyozással megakasztja a megszokott körforgást, s nem tudni, ennek mi lesz a vége.
Keserű a kávé, pedig két szem cukrot és egy kiskanál tejport is tett bele, pontosan annyit, mint máskor.
Tíz éve külön élnek Rózsával, elváltak ágytól és asztaltól, megosztották a közös vagyont is, ám egyikük sem szorgalmazza a hivatalos válást, mert úgyis örökre összekapcsolja őket három gyermekük és két unokájuk. Történjék bármi, jövőre lesznek negyvenéves házasok, és addig úgysem nyugszik, míg újra össze nem kerülnek. Rossz vicc lenne a sorstól, ha öregségére magányos, morgós öregúr válna belőle, mert igaz, hogy élete során elkövetett néhány hibát, de akkor sem érdemelne ilyen szomorú végjátszmát.
Huszonhét évvel ezelőtt a tizennégy hónapos Máté állandóan Rózsa körül bukdácsolt, mert mágnesként vonzották azok a titokzatos, finom illatok, amelyek a konyhából beszivárogtak a nappaliba. Apaként nem jelentett nagy kihívást számára a hétéves Zsolti és a tizenegy éves Boldi figyelmének lekötése arra az időre, míg felesége a konyhában a süteményeket készítette, mindössze annyit kellett tennie, hogy Boldi kezébe adott egy új természettudományos könyvet, Zsoltit pedig megkérte, hogy rajzoljon vagy fessen egy-egy képet karácsonyi ajándékként a nagyszülőknek. Azonban egy zsák bolhát könnyebb lett volna egyben tartani, mintsem Mátét elvinni az anyja közeléből. Végül Rózsa nagy nevetések közepette átrendeztette vele a konyhát, oly módon, hogy a gyerekszékbe ültetett Máté gyerek az asztalon gyurmázhasson a sütemény tésztákból, anélkül, hogy esélye lenne magában kárt tenni, vagy feltartaná édesanyját a nagy munkálatokban.
Soma még ma is az orrában érzi a szegfűszeg, fahéj, vanília és csokoládé illatának tömény egyvelegét.
Másnap este volt az első ötösben töltött karácsonyuk, amikor már Máté is értékelte a háromméteres, hatalmas színes gömbökkel, csengőkkel, szaloncukrokkal, csokoládéfigurákkal és kéken villogó égősorral díszített karácsonyfát. Nevettek rajta bátyjai, amikor megállt a karácsonyfa előtt, és szájtátva bámulta a csodát. Legjobban a fa tetején lévő csúcsdísz nyerte el a tetszését, mindenképpen szerette volna megfogni, de hiába vette fel apja a nyakába, még úgysem sikerült elérnie. Amikor leoltották a villanyt és Rózsa meggyújtott néhány csillagszórót, s azok halk pattogással ontani kezdték szikrázó fényüket, Máté megfeszítette magát és jobb kezével rámutatott az egyikre, majd a maga nyelvén kommentálta: ooooo….ööööööööö……..mmmmmmaaaa, miközben bal kezével nagyokat csapkodott apja fejére. A magnóról aláfestésként karácsonyi dalok szóltak, melyhez vékony hangjukkal a nagyobb fiúk is csatlakoztak, majd édesanyjuk is velük tartott.
Letelepedtek a szoba közepére, a nagy puha szőnyegre, és ki-ki ott bontogatta az ajándékait. Boldi korcsolyát és könyveket kapott, Zsolti igazi rajztáblának, különböző méretű rajzlapoknak, színes festéknek és ceruzának örülhetett. Máté nem tudta egyedül kibontani az ajándékát rejtő dobozt, csak a csomagolóanyagot tépte le róla, és hiába segített neki az édesanyja, felállt és egyenesen a karácsonyfához sietett, mert az érdekelte igazán, előtte egy méternyire lehuppant a seggére és babanyelven, fennhangon magyarázni kezdett valamit, ami nagyon fontos lehetett, közben mindkét kezével, széles gesztusokkal kísérte mondandóját.
Rózsa gondos anyaként megkérte nagyfiait, hogy a karácsonyfa melletti kínálón lévő szaloncukorból és csokoládéból egyenek, ne vegyék le a karácsonyfán lévőket. Rendben, Anya, nyugtatta meg Boldi, és cinkosan megszorította Zsolti kezét. Ehhez képest másnap reggel, a hajnali kimerítő szeretkezésüket követő pihentető álmukból arra ébredtek, hogy motoszkálás hallottak a nappaliból. Mindhárom gyermekük ritka nagy egyetértésben valósággal lelegelte a karácsonyfa ehető díszeit, addig a magasságig, amit Boldi keze még elért. Becsületesen megosztotta öccseivel a zsákmányt. Máté pizsamájáról leolvasható volt a szaloncukrok ízesítésének teljes skálája, Zsolti pedig gondosan kisimította a csokoládédíszek üres sztaniolpapírjait, mert azokból később még csodaszép dolgokat lehet készíteni. Természetesen a karácsonyfa melletti kínálón is csak üres szaloncukor papírok kókadoztak. Egymásra néztek Rózsával, és kitört belőlük a nevetés, amely átragadt a gyerekekre is. Eszükbe sem jutott hegyi beszédet tartani a fiúknak, pedig Boldi bűnbánó arca arról árulkodott, hogy szidásra és büntetésre számít. Kikerekedett a szeme, amikor mindkettő elmaradt, és helyette szülei jól felöltöztették őket és kimentek a Városligetbe, ahol lehetett taposni a húszcentis havat, meg hógolyózni, vagy egyszerűen csak úgy futkározni kinn, a szabadban. Az igaz, hogy a mértéktelen édesség fogyasztás mégsem maradt büntetlen, mert mindhárom gyermeküknek csikart a hasa, egészen addig, mígnem a szép fehér hóba kiadták magukból a gyomruk teljes tartalmát. A családi emlékezet szerint, azon a karácsonyon vajas pirítós, főtt krumpli és tea volt az ünnepi ebéd, mégis egész délután sokat mókáztak, társasjátékoztak, kártyáztak és Máté kimondta az első tisztán érthető szavát: nem, s még a fejét is ingatta hozzá a nyomaték kedvéért, amikor Zsolti viccből szaloncukorral kínálta.
Kihűlt a kávéja, és nem lett édesebb. Gyorsan lehajtja a fekete nedűt.
Lemegy a garázsba és fél óra múlva már a délceg fenyőfa ott feszít tartójában, a nappali sarkában. Telik az idő, és nem halad a munkával, ideje szaporábbra venni a teendőket. Sorra veszi a karácsonyfadíszeket, mindegyiket puha ronggyal gondosan áttörli, úgy kerülnek a rendeltetési helyükre. Nem maradhatnak el a marcipános és zselés szaloncukrok, a habkarikák és a csoki díszek sem, pedig azokat a karácsonyfa lebontását követőn többnyire ő maga fogyasztja el, apránként, desszertként, vagy egyszerűen nassolásként televízió nézés közben. Két óra múlva elégedetten szemléli aprólékos munkája kitűnő végeredményét. Az utolsó fázis az égősor felhelyezése és kipróbálása. A csillagszórót elteszi, jó lesz majd jövőre.
Az ajándékokkal teli dobozt egyszerűen a karácsonyfa mellé rakja, úgyis le kell vinni Kapornokra, kár lenne pakolgatni.
Rendeltetésszerűen működik az égősor, nincs abban hiba.
Ideje ismét kimenni az erkélyre, elszívni egy cigarettát.
Milyen bolond is tud lenni az ember, ugyan ki elől menekül az erkélyre dohányozni, amikor egyedül él, senkit sem zavarna a vékony cigaretta aromás illata, és egy kereszthuzattal percek alatt kiszellőztethetné a lakást, nem beszélve arról, hogy kitűnő légfrissítőket kapni, melyek eltüntetik a nem kívánatos szagokat.
A megszokás, hogy a gyerekek előtt nem lehet dohányozni, annyira belevésődött, hogy már képtelen azon változtatni. Működik a pavlovi reflex, melynek kiiktatásához minimum egy földindulás kellene. Panyókára veszi kabátját, felkapja a cigarettás dobozt és az öngyújtót, majd kiballag az erkélyre.
Nocsak, szeszélyes az időjárás, mert nagy pelyhekben hull a hó, nyoma sincs a reggeli szélnek. A hópihék szilárd anyagot érezvén maguk alatt, azonnal összekapaszkodnak, így alkotják a vastag a hótakarót, amely egyre csak növekszik, képeslapokra kívánkozó téli tájjá varázsolva a környező utcákat. Errefelé gyér a forgalom, nincs tömegközlekedés, a buszok három utcával lentebb járnak, és eddig az úttesten egyetlen autónyom sem törte meg a hófehér takarót. Varázslatosan szép innen a város, a hóesésben is látni az épületek hó süvegét, mely nyugalmat és békét áraszt.
A lakásból kihallatszik a vonalas telefon éles csörgése, melyre megrezzen Soma, s nagyot dobban a szíve. Lehet, hogy Rózsa hívja, mert beszélt Mátéval és tudja, hogy nincs kocsija. Rohan a telefonhoz, amely időközben üzenetrögzítőre váltott. Reménye pillanatok alatt elillant, mint cigarettájának füstje a levegőben. Bori kereste, hogy mi történt vele és hívja fel, amint tudja.
Mit akar? Miért keresi? Miből gondolja, hogy nem jelentkezik nála, amint annak szükségét érzi? Milyen nő az, aki nem veszi észre, hogy boldogtalan mellette a férfi? Vajon érdemes lenne egyszer felvilágosítania Borit arról, hogy a boldogsághoz pénz és paripa helyett egészen más kell?
Magányosnak és sebezhetőnek érzi magát, minden karácsony este, amióta Rózsa elhagyta, és ezen nem változtathat senki és semmi, mert felesége pótolhatatlan űrt hagyott maga után, elvitte a lelkét, az igazi szerelmét, a felhőtlen boldogságra való készségét, azt a fizikai és érzelmi biztos hátteret, amelynek nekivetheti a hátát, ahonnan kellő önbizalommal és ambícióval telten elindulhat, hogy tegye a dolgát, és ahová visszatérhet fáradtan és kimerülten, hogy újra feltöltődjön. Így volt ez a kezdetektől fogva, amikor friss házasokként, a pesterzsébeti komfort nélküli szoba, konyhás házrészben laktak albérletben, az udvari csapból vették a vizet, a WC az udvar végében volt, és kétlapos rezsón melegítették a vizet, és azon is főztek, ha volt mit. Hónap végén, étlapjukon rendszerint a zsíros, lekváros és májkrémes kenyér váltogatta egymást, melyhez teát ittak, és Rózsa kellő humorral kezelte a helyzetet, mindig úgy terített az étkezésekhez, mintha libamájat, kacsasültet vagy töltött káposztát ennének. Összes ruhaneműjük belefért egy bőröndbe és egy utazótáskába, ezért Rózsa minimum négynaponta eljátszotta a mosónő szerepét, ekkor ráosztotta a vízhordás nehéz munkáját. Télen rendszeresen színházba jártak, nyáron meg moziba, vagy kirándulni mentek a barátaikkal.
Ebben az időszakban, pályakezdő mérnökként dolgozott a neves tervező intézetnél, felesége pedig adminisztrátor volt egy külkereskedelmi cégnél. Munkahelyeiken középfokú nyelvvizsgára fizetésük nyolc százalékát megkaphatták pótlékként, ezért Rózsa kitalálta, hogy tegyék le németből a nyelvvizsgát. Neki nem sikerült, ám feleségének bérelt helye lett a Rigó utcában, oroszból és franciából is levizsgázott, közben megszületett Boldi és Zsolti, és nem mellesleg Rózsa elvégezte esti tagozaton a külkereskedelmi főiskolát, majd sikeres üzletkötői karrierjét Máté fiuk érkezése három évre megszakította.
Szépen nőttek fel a gyerekek, megadtak nekik mindent, amire szükségük volt, miközben megteremtették családjuk anyagi biztonságát. A fiúk sportoltak, külön órákra jártak, két kocsit tartottak, a Deák téren laktak, négy szoba hallos öröklakásukban, bejárták egész Európát és neki, mint családfenntartónak, dagadt a mellkasa a büszkeségtől, ha dicsérték a családját.
Mire Máté fiuk óvodás lett, Rózsa visszanyerte leánykori súlyát és a mosolygós, vékony, magas, elegáns nőként, a számára ismeretlen emberek körében is, percek alatt a társaság középpontjába került, így természetes volt, hogy a kenyéradó cégük megszűnését követően, kollégái Rózsától várták az ötletet, szűkebb területük átmentéséhez.
Mire Boldi utolsó éves medikus lett, Zsolti érettségi előtt állt, Máté pedig élte a gondtalan tinédzserek életét, felesége cégét, az alig húszfős vállalkozást, valósággal elárasztották ügyfeleik a megrendeléseikkel, melyek teljesítése napi tíz, tizenkét órás megfeszített munkát igényelt, igaz, hogy ez egyben ugrásszerű anyagi gyarapodáshoz vezetett. Úgy döntöttek, hogy a gyerekeiknek vesznek egy-egy lakást, ahogyan arra a pénzük összejön. Elsőként Boldi kapott doktorrá avatására egy másfél szobás lakást, melynek adásvételi szerződését Kovács doktor készítette, akinek felesége, a szép szemű Emma, Rózsa kolléganője és egyben barátnője volt.
Egy évvel később Emma szinte mindennapos vendégük lett, mert elvált Kovács doktortól és rendszeresen Rózsa vállán sírta ki bánatát.
És ez lett az ő veszte!
Ó, miért is nosztalgiázik, ahelyett, hogy elmenne ebédelni, hiszen elmúlt dél, és korog a gyomra az éhségtől.
Húsz perc múlva öltönyben, nyakkendőben, modern, divatos irhakabátban, széles karimájú kalapban, nyakában a többszörösen körbetekert rozsdabarna sállal, elindul Soma kedvenc éttermébe, elfogyasztani a menüjét.
Elállt a hóesés, kisütött a nap, és kellemes az idő. Kimondottan élvezi a negyedórás sétát az étteremig.
Tizenegy évvel ezelőtt, Rózsa december közepén Párizsba repült egy háromnapos hivatalos üzleti útra, melyet két nappal meghosszabbított, hogy legyen ideje megvásárolni a karácsonyi ajándékokat. Ekkor váratlanul beállított Emma, aki nem tudott erről, és mielőbb találkozni akart a barátnőjével. Soma mentegetőzött, hogy csak hellyel tudja kínálni, mert a család négy férfi tagja már mindent ehetőt megevett, amivel Rózsa feltöltötte a hűtőszekrényt, hogy nekik csak melegíteni kelljen az ételeket, és abban egyeztek meg a fiaival, hogy édesanyjuk visszatéréséig mindenki maga gondoskodik az élelmezéséről, de semmi gond, meghívja Emmát a közeli étterembe.
Konyakot ittak, kettőt is, megvacsoráztak, utána borozgattak és Emma egyre csak panaszkodott, fájt neki a világ, úgy, ahogyan volt. Soma eleinte megértően mosolygott és bólogatott, mit mondhatott volna annak a töltött galamb asszonykának, akinek egyáltalán nem hiányzott a férje, inkább a hiúságán esett csorbát volt képtelen kiköszörülni. Védtelen kis madárka az asszony, akit vigasztalni illik, és Somában felszínre tört a rég eltemetett férfi vadászösztön, elég volt néhány jó időben tett megjegyzés és bók, s különösebb ellenállás nélkül sikerült meghódítania az asszonyt, aki az egyéjszakás kalandnál többet akart, s addig hízelgett a férfinek, hogy szenvedélyes, szertelen viszonyba keveredtek.
Soma azzal áltatta magát, hogy felesége még csak nem is gyanakszik arra, hogy szeretője van, mert a napok a szokásos nyomvonalon aprózták lépteiket, múltak a hetek és a hónapok, de otthon béke volt, rend és tisztaság, meleg étel, tiszta ruha és vasalt ing, mindössze a régi meghitt beszélgetéseket kerülték mindketten, s egy idő után már annak az emlékét is elfeledték. Ha véletlenül kettesben maradtak, Rózsát lefoglalta a házimunka, Soma pedig a számítógépe előtt ült, Emmával csevegett a neten, s annyira szórakoztatta és lekötötte gondolatait ez a titkos viszony, mint számítógép függőt az internetes játék, hogy észre sem vette, milyen silány teljesítményt nyújt férjként és apaként egyaránt.
Nagy játékos az idő, melynek kereke egykedvűen araszol végtelen útján, látszólag közömbösen szemlélve az emberi gyarlóságokat, és nem figyelmeztet senkit, hogy zárt burokban rejtegetett apró titkaikat sokáig képes maga előtt görgetni, csakhogy folyton folyvást kopik a burok, egészen addig, míg ki nem hasad, és tartalma rázúdul rejtegetőjére, óriási kalamajkát okozva az illetőnek.
Így történt ez Soma esetében is, amikor véletlenül zsebre vágta Emma mobilját, amelyről azt hitte, hogy az övé, mert egyforma volt a telefontartójuk. Későn ért haza, a liftben összetalálkozott Zsoltival, aki későbbi feleségével való randevújáról ért haza, így együtt vacsoráztak, mert Rózsa és Máté már aludtak, mint a bunda. Öltönye zsebéből kivette a telefont és a lakáskulccsal együtt letette azokat a szokásos helyükre, az előszobai kis asztalkára. Minden ismerőse pontosan tudta, hogy őt otthon csak a vezetékes telefonon lehet elérni, mert nem veszi fel a mobilját.
Reggel fél ötkor felkelt Rózsa, hogy megfőzze a vacsorát. Szerette ezeket a hajnali főzéseket, ilyenkor csend honolt a lakásban és zöldségtisztítás, húsdarabolás közben nyugodtan átgondolhatta az aznapi teendőit. Elkészült az ételekkel és a reggelinek szánt tojásos lecsóval, amikor ránézett az órára, negyed hét volt, ilyenkor már Emma is felébredt. Felhívja, hogy menjen el helyette nyolc órára a bankba, mert neki fél kilenckor már tárgyalása lesz a finnekkel, ahonnan nem szeretne elkésni. Legnagyobb meglepetésére az előszobában csengett a férje mobilja, Emma pedig nem vette fel a telefonját. Újra hívta a barátnőjét, ám ismét hallotta az előszobából a telefoncsörgést. Ezt már muszáj volt megnéznie és kiderült, hogy a készülék nem a Somáé, hanem Emmáé, mert a telefonszámok között ott szerepelt barátnője fiának, anyjának, anyósának a száma, és nini, a saját férje mobilszáma is.
Hogyan kerül az előszobai kisasztalra Emma telefonja? Miért van benne a férje telefonszáma? Mellkasában szorítást érzett, elsápadt, azt hitte, azonnal infarktust kap. Felkapta a telefont és betette a saját táskájába.
Húsz perc múlva együtt reggelizett a család, és azt követően a fiúk útnak is indultak. Mosogatás közben hallotta, hogy dohog a férje, keresi a mobilját. Rózsa segítőkész feleségként felhívta férje mobilszámát és a nappaliban, a férfi aktatáskájában csörgött a hívott szám.
Soma azonnal tudta, hogy lebukott a felesége előtt. Valóságos feldühödött vadkanként tört be a konyhába, miért nyúltál a telefonomhoz, ordította és lekevert Rózsának egy nagy pofont. Tettétől úgy megijedt, mintha ő kapta és nem adta volna a maflást. Hogyan vetemedhetett erre a tettre, amikor a fiainak még csak egy seggre pacsit sem adott soha?
Rózsa aznap a barátnőjéhez költözött, csak a papírjait és a ruhaneműit vitte el. Emmának létszámcsökkentés címén azonnali hatállyal felmondott és telefonon értesítette a fiait a családi viszonyokban bekövetkezett változásról.
A harmadik kört teszi az étterem háztömbje körül. Lassan lekési az ebédet. Nem baj, akkor majd mást ebédel. Kell a kondi, mert ma Borinak mindenképpen kiadja az útját. Tíz év után először karácsonyoznak együtt a feleségével és itt az alkalom, hogy visszaszerezze Rózsát. Ha törik, ha szakad.
Eltévedt, és mit mond ilyenkor kocsijában a GPS? Újratervezés.
folyt.köv.