A táncoló lány

Látogatók száma: 51

Él egy lány a föld kerekén, kinek elmesélem történetét. Nem rózsák, nárciszok és liliomok közé született. Ahova ő érkezett, zord, kies és vad volt a táj. Háza mellett sodró vizű patak folyt, azon foghíjas, korhadt híd vezetett át, két partján tüskékkel teli bozót nőtt. Szíve hevesen vert, ahányszor csak mennie kellett valahova. Félelmetes volt a világ, és ő csak nézte mások tarka, vidám kertjeit és sóvárgott utánuk. Elhatározta, hogy neki is ilyen lesz. Ültetett sok szép virágot, gondozta, öntözte, gyönyörködött benne. Ám egy napon vad emberek jártak arra és érzéketlenül letapostak mindent. Szomorú lett, megutálta a vadvizű folyót, a bozótot, az ütött kopott házát és elhatározta, hogy útra kel. Nem volt, ki elkísérte volna, csak a fényes, mindig változó hold. Messzire ment, minél messzebb, többé hátra sem nézett. Magas hegyeken, kopár, sziklás völgyeken át vezetett útja. Nehéz, fárasztó út volt, ám ő mégsem fordult vissza. Ha nagyon elfáradt, csak arra gondolt, ő is megérkezik majd oda, ahol puha házikóban várják, ahol szép, virágos a mező, ahol illatos a rét, ahol pillangók járják táncukat a csillámló napfényben. Ilyenkor behunyta szemét és táncra perdült, lassú, kecses mozdulatokkal. Arcán mosoly és békesség honolt. Mindig csukott szemmel táncolt, félt, a tarka mező és a pillangó képzelet csupán, és elillan minden, ahogy szemét kinyitja. Ha megpihent, csak ment tovább. Útja során viszontagságok érték, sok öröm és csalódás, és sok mindent megtanult közben. Hogyan kell küzdeni, szeretni, elfogadni, remélni, vágyakozni, harcolni magáért és másokért, akiket megismert útközben. Kezdetben észre sem vette, hogy mennyien vannak körülötte, egyre többen menetelnek vele az úton, kéz a kézben, váll-váll mellett. Csak arra eszmélt, hogy ha elbukott, egy kéz utána nyúlt. Ha megingott, egy hang megvigasztalta. Ha szomorú volt, egy kar átölelte. Nem volt már nehéz az út, egyre könnyedebben járt, míg aztán dalolva, kacagva, könnyedén, akár a szél szökellt, lábujjhegyen, táncolt, kezeit kitárva, arcát a nap felé fordítva. Táncolt, táncolt és táncolt, és csak nézte, ahogy körbefogja egy színes kavalkád, virágok, szálló szirmok, napfény, nyugalom, és egy csodaszép ház. Arcát végigsimította egy szellő, belekapott a hajába, és természetes volt már, hogy nyitott szemmel, szabadon, boldogan táncol. Már elhitte, hogy amit lát, valóság. Megérkezett, hazatalált.

A cikket írta: Grace

előző cikk következő cikk

4 szavazat