Átszervezés

Látogatók száma: 37

3. Unoka a karácsonyfa alatt

Az autópályáról nem szállt fel a köd, ráadásul szállingózik a hó is, ezért óvatosan vezet Szász Péterné Erzsi, akit azzal engedett útnak a férje, ha képes karácsonykor magára hagyni családját, az már önmagában véve is válóok, amit tetéz azzal, hogy a családi kocsival megy, a saját Suzukija helyett. Megfordult a fejében, hogy férje fejéhez vágja annak viselt dolgait, de minek kellene tovább szítani a tüzet, inkább hagyja, hogy elhamvadjon, mint mindig, úgyis lecsillapodik Péter, mert az idősebb lányukhoz, Lenkéhez megy karácsonykor és nem fog unatkozni az unokái mellett.

Korán elindult, hiába kérlelte Péter, legalább azt várja meg, míg felszáll a köd, nem muszáj sietnie, miután délután négyig kell elfoglalnia a szobáját. Igaz, csakhogy tesz egy kitérőt, meglátogatja a húgát, hátha meggondolja magát Piri és vele tart, annak ellenére, hogy komolytalannak minősítette ezt az egész örökséget, miután édesapjuk, Karakas Pál, elmesélte nekik a húga, Róza és a nővére, Margit történetét, mely kissé másként hangzott, mint ahogyan azt a keresztanyja, Róza néni mesélte.

Csalóka az emlékezet, mert mindenkiben más-más momentum marad meg ugyanazon történésekről, ami nem csoda, hiszen valamennyien a saját szemszögükből nézték és élték meg azokat, és a vegytiszta valóság, ha egyáltalán létezik ilyen, megismeréséhez sok-sok egyéni történet meghallgatása szükséges, melyek eszenciáját összeadva, jó esetben az átfedésekben kirajzolódnak az igazság körvonalai. Változtat-e az igazság ismerete a megtörténteken? Semmit az égadta világon, kizárólag azok megítélését és a következményeiről kialakított véleményeket módosíthatja.

Oszladozik a köd, alig fél méternyi maradt az úttest felett, azért még nem lehet száguldozni, és Erzsi nem is akar sietni, mert szeretné végiggondolni Margit néni életét, már amennyit arról megtudhatott.

Nagyapja, idősebb Karakas Pál, a falu legmódosabb gazdájának számított, a százhektáros szántóföldjével és a négy szőlőskertjével, lovas fogatával, mezőgazdasági eszközeivel, melyek között legértékesebb a kombájn volt. Az L alakú háromszobás, nádfedelű vályogházához kétezer négyzetméteres telek tartozott, melyen a gazdasági épületek és ólak alapterülete kétszerese volt a házának. Gazdaságukban tyúkok, kacsák, libák, pulykák és sertések nevelődtek, a két tehén és a két ló mellett, melyek elég munkát adtak nagyanyjuknak meg a három gyereknek, akiket, ahogyan cseperedtek, apjuk szép lassan bevezetett a földművelés tudományába is. Majd jött a beszolgáltatás, a kuláklista, a téeszesítés, elvették a földet, a lovakat és egy tehenet, beköszöntött a hét szűk esztendő. Margit hangyaboltos lett, Pali, az öccse, pedig elment a megyeszékhelyre segédmunkásnak, és eltökélt szándéka volt szakmát tanulni, Róza meg tizenhat évesen postáskisasszonynak állt. Karakas nagyapa kényszerből lépett be a termelőszövetkezetbe, melynek módjáról hallgatott, mint a sír, nemcsak az unokái elől tartotta titokban az eseményeket, de azokat saját gyerekei elől is elhallgatta. Hamarosan brigádvezető lett, mert többet tudott a földművelésről, mint az elnök, aki pártmunkásként került vezető pozícióba. Karakas nagyapa ráadásul értett az emberek nyelvén is, tőle elfogadták az instrukciókat, mert ha valaki tudta, mikor kell szántani, vetni, aratni, kapálni, permetezni, trágyázni, meg mikor milyen legyen a vetésforgó, az a faluban más nem lehetett, mint Karakas Pali bácsi. Az otthon maradt két lány egyre önállóbb lett, Margit ügyes üzletasszonyként a fizetésén felül is szép kis pénzt összeszedett, a mosolygós, hamvas virágszálra hasonlító Róza pedig a falubeliek kedvencévé vált, mert mindenki megfordult a postán, ahol kapott tőle egy jó szót. Lassan visszatértek a régi szokások, többek között a nagy falusi bálok, melyeken sok legény megtáncoltatta Rózát, nem úgy Margitot, aki fennhordta az orrát, s emiatt ott is árulhatta a petrezselymet. Perjés Pali, a városból leköltözött könyvelő, jóképű, örökké vidám fiatalember, beleszeretett Rózába, és három hónap múlva el is jegyezte. Karakas nagyapa azonban kikötötte, hogy addig nem mehet férjhez a kisebbik lánya, míg a nagyobbiknak be nem kötik a fejét. Teltek az évek, Perjés Pali szinte mindennapos vendégnek számított a Karakas családban, ámde Margitnak sem udvarlója, sem kérője nem akadt. Közben ifjabb Kerekes Pál 1955-ben megnősült, és egy évvel később, éppen a forradalom kitörésekor várták első gyermekük megszületését. Karakas nagyapa akkor már nyugdíjas volt, fáradt öregember, naphosszat a jószágaival és a szőlős kertjeiben szöszmötölt, s még a szokásosnál is kevesebbet beszélt. Perjés Pali megunta a hosszú vőlegénységet, és egyre többször emlegette az esküvőt, melyről azonban jövendőbeli apósa hallani sem akart, mire elkezdte oltogatni Rózát, szökjenek külföldre, mert a széles nagy határban nincs olyan öngyilkos jelölt férfi, aki kétségbeesésében megkérné a nővére kezét. Egyik alkalommal, amikor a forradalom szele a faluban is megkavarta az avart, Margit meghallotta, miről sutyorog a mátkapár, és két nap múlva két váltás ruhával a szatyrában, az éj leple alatt Perjés Palival együtt eltűntek a faluból. Miért éppen a húga gyűrűs vőlegényegével lépett le egyetlen szó nélkül, arról a mai napig senki sem tud semmit.

A következő lehajtójánál elhagyja az autópályát, onnan még ötven kilométerre laknak a húgáék. Közben felszállt a köd, kitisztult az égbolt és elállt a hóesés. Fárasztja Erzsit a vezetés, ilyen hosszú utakon rendszerint a férje sofőrködik. Szomjas is, egy kávé is jól esne, de nem áll meg, haladni kell.

Karakas nagyapa összecsomagolta Róza kevéske holmiját és elküldte a fiáékhoz, hogy segítsen a sógornőjének a háztartásban, amíg pici a kislánya, aki nem más, mint Erzsi. Róza lett a keresztanyja, fél évig lakott náluk, utána megismerkedett Szász Péterrel és három hónap múlva feleségül ment hozzá.

Margit néni két év múlva Ausztráliából képeslapot küldött a szüleinek, hogy jól van, dolgozik. Nem írta meg a címét és a szülők halála után a képeslapok is elmaradtak.
Egymást követik az országútra apró gyöngyként felfűzött települések, melyek néptelen utcáik miatt kihaltnak tűnnek, az ellenkezőjéről pusztán az ablakokból kivillanó lámpafények, és a füstölgő kémények tanúskodnak.

Az elmúlt egy hétben naponta beszélt a húgával, győzködte, hogy együtt menjenek karácsonyeste a végrendelet ismertetésére, tekintsék ezt egy kivételes alkalomnak, amikor az unokatestvéreikkel tölthetik az ünnepet, úgy, mint gyerekkorunkban, amikor a téli szünidőben mindannyian a nagyszüleiknél voltak. Nagyanyjuk finom ételekkel és süteményekkel traktálta őket, és beszédessé vált hallgatag nagyapjuk is, megtanította őket kártyázni, csuhéból babát fonni, és elment velük szánkózni a közeli kunhalomra, esténként elszívott egy pipadohányt, közben ősrégi mesekönyvből királyfikról és királykisasszonyokról szóló meséket olvasott fel a kemencepadkán meg a sutban kucorgó unokáknak.

Az egykori unokák már maguk is nagymama korúak, sőt, ők ketten, Karolával, már ténylegesen többszörös nagymamák. Megérti a húgát, hogy nagyon várja az első unokáját, akinek mostanában kell a világra jönnie, december 25-re van kiírva a menye, de izgulni bárhol lehet, mert neki mindössze ennyi a dolga, és kedvenc sógora, Imre Kálmán is kibírna felesége nélkül egy estét, még akkor is, ha karácsony van.
Másként vannak behuzalozva a férfiak, szeretik maguk mellett tudni feleségüket, amikor otthon vannak, hogy legyen, aki kiszolgálja őket, eléjük tegye az ételt és italt, aki lesi és teljesíti a kívánságaikat, ők meg csak pöffeszkednek a televízió előtti fotelben és igyekeznek kipihenni a nem létező fáradtságukat, mert számukra ez a természetes, az asszony nem lehet sem fáradt, sem ideges, elvégre a férjek tenyerükön hordják őket, bár az a tenyér időnként megbillen alattuk.

Jó ember Szász Péter, akivel harmincöt éve házasodtak össze, és nem lehet rá különösebb panasza, ám balga módon, fiatal házas korukban, vak szerelmében, jóformán mindent megcsinált helyette, még a kiégett villanykörtét is kicserélte, és ez a mentalitás meggyökeresedett a házasságukban, melynek eredményeként a mindennapi teendők - mint szamáron a fül - Erzsire maradtak.

A következő település az úti célja, perceken belül megérkezik. A falun átvezető országutat hókotróval letakarították, de Piriék mellékutcájában érintetlen szűz hó borítja az úttestet.

Édességeket, borokat és két üveg pezsgőt hozott a családnak, tele velük egy nagyobb bevásárló táska, és nem is olyan könnyű a súlyuk, de nem akarja letenni a járdára a szatyrot, ne piszkolódjon be az alja. Csengetésére senki sem reagál, majd a harmadikra nagy nehezen kisétál a sógora, láthatóan álmából verte fel, s mielőtt meglátta volna az érkezőt, elkezdi litániáját:
- Bárki vagy, nem várunk vendéget, nem veszünk semmit és nem adunk semmit!
- Szervusz, sógor! Nem ismersz meg?
Eszmél végre Imre Kálmán, meg a csengető hangja is ismerős:
- Te vagy, Erzsi? De jó, hogy jöttél! Képzeld, egy órája vitte el a mentő a menyemet, vele ment a fiam és az asszony is. Itt hagytak magamra, hogy vigyázzak a házra, mert ilyenkor sok a betörés!

Amint kinyitja sógora a kaput és ad neki egy puszit, azonnal érzi, hogy örömében, vagy bánatában, már ivott egy keveset, vagy nem is olyan keveset. Semmi kedve a félig részeg sógorával beszélgetni, átadja neki a karácsonyi ajándékokat, és igyekszik mielőbb elbúcsúzni, mondván, hogy még vagy százhúsz kilométert kell vezetnie, és korán sötétedik, márpedig este nem szeret úton lenni.

Belenéz Kálmán a szatyorba, meglátja benne az italokat, és nem is invitálja tovább a sógornőjét, menjen csak útjára. Megmelegíti az ebédjét, vagy még jobb, ha csak úgy hidegen fal belőle egy keveset, utána leül a televízió elé és pezsgőzik, mint az urak. Majd az mondja, hogy az unokája születését ünnepli, ami igaz is, mert Piri szerint a Jézuska hozza az új családtagot, akkor majd oda kell tenni a karácsonyfa alá.

Folytatja útját Erzsi, éhes is, szomjas is, ám legközelebb csak az autópálya melletti benzinkútnál érdemes megállni. Sajnálja, hogy Pirivel elkerülték egymást, de nincs semmi gond, az unoka születése nyomós indok, majd képviseli a húga érdekeit is, mert Karola nagyon határozott asszony, nyilvánvalóan sokat keresnek a férjével, mégis minden fillérhez ragaszkodik. Bezzeg a húga, szegény Zsófi, a belét kidolgozza, mert alacsony a férje nyugdíja, ráadásul úgy hallotta, hogy Józsi gyakran néz a pohár fenekére, ezért érthető, hogy náluk helye lenne egy nagyobb összegnek.

Lehet, hogy az egész örökség semmit sem ér, csak szórakoztatja őket Margit néni, hiszen miből gyűjtött volna nagyobb vagyont, meg családja is lehet, ki tudja, még az is lehet, hogy ez az egész örökség egy nagy kamu. Meglátja, ha odaér.