Átszervezés

Látogatók száma: 41

6. Tervmódosítás

Hiába indult el időben Hudák Sándor, semmi sem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte. Az otthonban azzal fogadták, hogy anyósa reggel óra rosszul érzi magát, kihívták hozzá az orvosi ügyeletet, és várják a mentőt, mert Róza nénit kórházba kell vinni. Nincs mese, követi a mentőt, orvosokkal tárgyal, szórja a paraszolvenciát, orvosnak, nővérnek egyaránt, mást nem tehet.

Róza néni sápadt, zihálva veszi a levegőt, a vejéről azt hiszi, hogy az a húsz éve elment férje, hol szidja, hol meg dicséri, időnként biztatja, készítse neki maga mellett a helyet, mert hamarosan követi. Utána elhallgat, vagy elszenderül, nem lehet tudni pontosan. Csendben csepeg karjába az infúzió, melybe injekciókat is szúrtak. A személyzet sem beszél, csak teszi a dolgát. Vért vesznek a betegtől, vérnyomást és lázat mérnek, gépekre kapcsolják, melyet számsorokat, grafikonokat rajzolnak, melyek láttán összeszalad az orvos szemöldöke. Láthatóan puha mozdulatokkal végig nyomkodja Róza néni hasát, gyomrát, oldalát, majd halkan utasítja a nővért, hozzon hordozható ultrahangot. Fél óra múlva elkészül a diagnózis, Róza mamának epeköve van, de olyan rosszul helyezkedik el, hogy 81 éves kora ellenére azonnal műteni kell.
Karácsony szent napján csupa fiatal orvos dolgozik, a sebészeten is, ezért felhívják az osztályvezető főorvost, aki úgy tűnik, hogy már nem tudna bejönni akkor sem, ha az ég összeérne a földdel, csak buzdítja fiatal kollégáját, hívjon statisztériát a mellkas sebészetről és műtse meg a beteget, elvégre látott már számtalan laparoszkópiás epekő műtétet.

Ez a felállás egyáltalán nem tetszik Hudák Sanyinak, felhívja felesége egyik sebész kollégáját, aki azonnal kocsiba ül és bejön a kórházba. Itt ugyan nem műthet, ám vészhelyzet esetén azonban kéznél lesz, s miután harmincnyolc éves gyakorlatával a klasszikus műtéteket akár bekötött szemmel is elvégezné, ezért jelenléte megnyugtatja fiatal kollégáit.

Sanyi kedveli Róza mamát, mindig is kedvelte, de nem hívja fel Karolát, kár lenne a két testvért felidegesítenie, van azoknak éppen elég bajuk Margit néni hagyatéka miatt. Izgul a műtét alatt helyettük is, egyáltalán, ha ez lehetséges, mert nagyon aggódik anyósa miatt. A lehető legjobb otthonban helyezték el, Karola fizeti az ellátását, Zsófinak nincs erre egy fillérje sem, és nem is várnák tőle az anyagi hozzájárulást. Szerették volna magukhoz venni Róza mamát, de nem jött, mert nem akarta megsérteni a kisebbik lányát azzal, hogy a jobb anyagi körülmények között élő Karolához költözik, mintha ezzel kevésbé szeretné Zsófit.

Le, s fel járkál a folyosón, a nővérek már kínálták kávéval, süteménnyel, de egy falat nem sok, annyi sem menne le a torkán. Inkább kimegy a kórház parkjába, sétál egy nagyot.

Milyen az élet, lám, a saját szüleit is ők istápolták, mindent megadtak nekik, amit csak kívántak, most itt van Róza mama, aki gondoskodásra szorul, de mi lesz velük, ha ők is elérik azt a kort, amikor már egyedül nem tudják élni az életüket, vajon ki helyezi el őket egy otthonba, ha már agyilag zoknik lesznek, és gyerekeik más-más kontinensen élnek? Ebbe még belegondolni is kellemetlen. Az sem pozitív kilátás, ha nem érik meg a nyolcvan évet, amelyre azért van némi esélyük, hiszen mindketten végig dolgozták az életüket, s ami őt illeti, ebből huszonnyolc évet felsővezetőként, kiemelt javadalmazással és az annak megfelelő felelősséggel, idegeskedéssel, hogy a hektikus piaci körülmények között is meg- és fennmaradjon a cég, amely a privatizációkor nyugati pénzügyi befektető kezébe került, aki a profiton kívül nem látott semmit, számára a dolgozók élő robotok voltak, nem pedig élő, érző emberek, csak élőmunka költséget jelentettek, egy számot a a költségsoron. Ebből nekik, felsővezetőknek, csak előre lehetett menekülni, termékfejlesztéssel, piackutatással, export növeléssel. Utólag, ha jobban belegondol, sokszor pengeélen táncoltak, mert pimaszul kihasználták a jogszabályok kiskapuit, esetenként olyan nyilvánvalóan és szemtelenül, amit cégükről sem a politikusok, sem az adóhatóság nem feltételezett volna, hiszen bőkezűen adakoztak önkormányzati intézményeknek és az élsport támogatására. A mérlegben úgy virmanolt a főkönyvelőjük, hogy ők maguk is hiába figyelték a kezét, mint a bűvész, úgy tudott pár száz milliót elrejteni és elővarázsolni, ha arra volt szükség. A tulajdonos kétévente váltogatta a mérleget auditáló cégeket, mert valahol a levegőben érezte a szemfényvesztés szelét, ám s cégvezetés egységes maradt és nem buktak le.

Azon veszi észre magát, hogy már nem sétál, hanem valósággal futkos a parkban, egészen kimelegedett, jobban teszi, ha visszamegy az épületbe.

Sikerült a műtét, a körülményekhez képest jól van Róza mama. Átviszik az intenzívre, ott csak reá figyelnek, a többieket már levitték az osztályokra.

Pontosan tudja, hogy Karola kollégája egyetlen fillért sem fogadna el, ahogyan valóban megfizethetetlen, ha valaki barátságból beugrik egy műtéthez, ellenben nagyon megörül a díszcsomagolású Johnnie Walker Blue Label whiskynek, a műtősnők meg a Mozart csokoládéknak. A fiatal sebésznek borítékot ad, benne tisztességes összeggel, hogy emlékezetes legyen a srác karácsonya.

Beül a kocsiba, és úgy érzi, rettenetesen elfáradt, úgy látszik már nem bírja az izgalmakat. Vagy elszokott tőlük? Ki tudja, de nem is érdekes, mert nem megy Zalába, ahhoz már késő van, még szerencse, hogy nem hívta fel Bukta Gabi bácsit, hogy előre bejelentse az érkezését, ezért nem kell lemondania. Indít, és hazafelé veszi az irányt.
Lassan esteledik, és elnéptelenedik a város.

Otthon átöltözik, megvacsorázik, leül a nappaliban a televízió elé, és elszunnyad. Arra ébred, hogy már másik film pereg a képernyőn.
Üres a ház, még a papagáj is csendben van. Árván díszeleg a karácsonyfa, a fenébe is, karácsonykor nem jó egyedül lenni! Felpattan, megnézi a bárpultban lévő italokat, levesz egy üveg konyakot, két üveg bor még ott maradt a kocsiban. Mi lenne, ha átmenne a sógorához, Vígh Józsihoz?

Felhívja telefonon, és már majdnem leteszi, amikor felveszi a hívott fél:
- Szervusz, Sanyikám! Mi a hézag, öregfiú?
- Szervusz, sógorkám! Arra gondoltam, ha már mindketten szalmaözvegyek vagyunk, mi lenne, ha átmennék hozzád?
- Gyere, ha kedved van. Csakhogy nem leszünk kettesben. A parkban felállítottunk egy nagy karácsonyfát és a körül lebzselünk a szomszédokkal.
- Jó, hogy mondod, akkor úgy öltözöm. Mit vigyek?
- Mindent, amit akarsz! Igazi piknik! Egy bögrét mindenképpen hozz magaddal, ha inni akarsz!
- Oké, megcsörgetlek, ha leparkoltam.

Így már teljesen másként néz ki a dolog!

Először is, a hűtőszekrény tartalmát kell szemügyre venni, mit tartalmaz, mert csak olyan ételt vihet magával, amelyet szabadtéren is lehet fogyasztani. Jó háziasszony Karola, talál is egyben sült csont nélküli bőrös karajt, füstölt lazacfilét, juhtúróval töltött rántott gombafejet, kell hozzá kenyér, egy éles kés a szeleteléshez, szalvéták, bögre, és kész! A bevásárlókosár megtelik az étellel, az italokat egy szatyorba teszi, csak bírja ki a súlyát.

De mit vegyen fel? Kicsit fázós az utóbbi időben, lehet, hogy ez már a korral jár, és nem szeret fagyoskodni. Megvan! Ott a síruhája, abban nem fázik, meg a meleg dzsekije, sísapkája, szőrme bélésű bokacsizmája. Eléggé szokatlan a szerelése, de a sötétben nem igazán érdekes. Ja, és nem megy kocsival! Mire való a taxi?
A nagy négyszögletű parkot három oldaláról körbe öleli két-két tízemeletes ház, a negyedik oldala pedig a főútról bekötő utcácska, ott áll meg a taxi. Gyorsan kifizeti a viteldíjat és két kezében a kaskával és szatyorral, egyenesen a kivilágított karácsonyfa felé tart.
- Várjon, uram! Megengedi, hogy magával tartsak? Csak körülnéznék, mert ilyet még nem láttam!

Vígh Józsi messziről is látja a feléjük tartó két alakot, eléjük megy, mert a bekötő út felől csak a Hudák Sanyi érkezhet. Megörülnek egymásnak a sógorok, és Sanyi meglepetten veszi tudomásul, hogy Józsinak egyáltalán nincs alkohol szaga, sőt, kellemes borotválkozás utáni arcszesz illatát érzi, amikor üdvözlésként átöleli a férfi, majd kiveszi kezéből a kaskát. A taxissal is megismerkedik, és hosszú léptekkel igyekeznek a többiekhez, akik, a tömegükből ítélve, lehetnek vagy kétszázan. Az ételeket és az italokat kiteszik a nagy közös asztalra, majd Józsi odavezeti sógorát egy kisebb csoporthoz, melyben éppen Jani bácsi viszi a prímet, anekdotát mesél egy ötven évvel ezelőtti karácsonyról. Barna, Rózsa, Benő, Aranka és Jani bácsi barátai, kezükben egy bögre forró itallal, mosolyogva hallgatják az öreget.
- Bocsáss meg, Jani bátyám, szeretném bemutatni a ma este szintén szalmaözveggyé vált sógoromat, aki miattunk képes volt átutazni a városon, és azt a fiatalembert, aki taxisként iderepítette őt. Szerencsére nem üres kézzel jött és ha akartok finomat falatozni, akkor menjünk át az asztalhoz, mert nem jut nekünk belőle, ha nem igyekszünk.

Ebben teljesen igaza lett, mert egy kisebb huszonévesekből álló társaság már elfogyasztotta a halszeleteket, és éppen azon vitáztak, ki vállalja a sült karaj felszeletelését. Józsi kedvesen, ámde határozottan magához ragadja a nagykést és szép, formás, vékony szeleteket vág a sültből, és a kenyérből, s ezzel megoldja a nagy problémát. Közben Jani bácsi kisilabizálja a Sanyi hozta borok címkéit, és úgy dönt, hogy azokat nem tölti bele a rezsón lévő nagy lábosba, mert nem forralt bornak valók, inkább tölt belőle mindenkinek egy-kétujjnyit, több nem jut belőle. Mint tudjuk, a jóból is megárt a sok.
- Te, pedig, vezető barátom – fordul a taxishoz, - látod az a nagy kaszrolyt? Itt a csészém, merj magadnak belőle, de előtte kiöblítheted vele, mert az bizony nem más, mint forró citromos tea.

A hat fiatalról kiderül, hogy egyetemisták, itt laknak albérletben, és nagyon jó bulinak tartják ezt a karácsonyi pikniket. Úgy tűnik, másoknak is kedvül támad csatlakozni a társasághoz, pedig a hőmérséklet mínusz öt fok körül lehet, s szállingózni kezd hó.
A bekötő út felől négy hajlott hátú alak közeledik, kezükben nagy műanyag szatyrot cipelnek, abban van az összes vagyonuk. Szétnyílik a tömeg, amikor odaérnek és ők egyenesen a csillogó karácsonyfához tartanak, ott megállnak, és gyermeki örömmel nézik, majd egyikük remegő hangon énekelni kezdi a Mennyből az angyalt. Lassan elhal a beszélgetés, és mind többen csatlakoznak az éneklőhöz, mígnem kórussá válnak a hangok, s betöltik a teret. A hatalmas épületek visszaverik a hangokat, megerősítve azokat, és egymás után nyílnak ki az ablakok.

Körülnéz Vígh Józsi, talán kicsit meghatódva, s úgy érzi, hogy ez az igazi karácsony, amikor öregnek és fiatalnak egy ütemre dobban a szíve. Milyen jó lenne, ha a családjában is ugyanezt érezhetné, de nem csak karácsonykor, hanem a szürke hétköznapokon is! Végignéz a botcsinálta asztalon, melyen a különféle étel és sütemény töredékeken lassan hízik a hóréteg. Ha jól emlékszik, a hűtőszekrényben talál még ételt, majd kihozza az újonnan érkezett hajléktalanoknak, de addig is, felbontja a konyakot és azzal kínálja őket. Maradt vagy öt műanyag pohár, melyből eddig nem ivott senki.

Olyanok vagyunk, mint egy hatalmas nagy család, gondolja Hudák Sanyi, és rettenetesen hiányzik neki Karola, a lányai és az unokái. Előveszi a telefonját és készít néhány képet. Ezt mindenképpen látnia kell Karolának is. Lefotózza a sógorát, egészen közelről, hogy lehessen látni az arcán, ma még egy korty alkoholt sem ivott. Milyen érdekes! Úgy tűnik, hogy Jani bácsival kettesben generálták ezt a mai estét, és a sok tennivalótól eszébe sem jutott, hogy alkohol is van a világon. Mindenképpen beszél a sógornőjével, kettesben, mert ez nem tartozik másra, főleg nem Karolára. Még egy óra múlva megpróbálja felhívni a kórházat, megtudokolandó Róza mama állapotát.

Szász Péter is keresi az alkalmat, hogy végre telefonálhasson, ám Lenke, a lánya, egyetlen percre sem hagyja, hogy apja egyedül maradjon. Vacsora után éppen a három- és ötéves unokáit nézik, mint bontogatják a karácsonyfa alatt talált ajándékaikat, a veje pedig gondoskodik arról, hogy egyetlen pillanatra se fogyjon ki poharából a bor. Az ünnepi vacsora is nagyon finom volt, mégsem érzi jól magát. Hiányzik Erzsi jelenléte, a meghitt, otthoni légkör, a karácsonyi sütemények illata, a mozdulat, mellyel sorra meggyújtja a karácsonyfán lévő gyertyákat és csillagszórókat, miközben ezeréves bakelit lemezről karácsonyi dalok szólnak, kibontják ajándékaikat, majd kettesben elszopogatnak egy üveg édes pezsgőt. Negyed tizenkettőkor találkoznak a szomszéd házaspárral és együtt elsétálnak a templomba, az éjféli misére, ez hozzátartozik a karácsonyhoz. Végül erőt vesz magán, megköszöni a vendéglátást és elindul hazafelé. Hull a hó, ropog a lába alatt, mégsem jut eszébe taxit hívni. Két óra alatt hazaér, addig lesz ideje végig gondolni néhány dolgot. Hogy mit, még maga sem tudja, de eszébe fog jutni, amint elhagyja a következő sarkot.
Folyt.köv.