Átszervezés

Látogatók száma: 46

7. Margit néni igaz története

Ernő is percekig gyönyörködik a hóesésben. Gyerekkori karácsonyait idézi a hó paplan alatt szunnyadó falu képe, amikor nagyszüleinél töltötték a szentestét, hasonlóan kicsiny településen. Vacsorához is Karolával együtt készülődtek, és alig tudta meggyőzni a doktornőt, hogy most ne kelljen körükben étkeznie, a hölgyek maradjanak csak egymás társaságában.

Úgy tervezi, hogy este nyolckor csatlakozik hozzájuk, és még a délután folyamán a szobájában kikészítette Karakas Margit kézzel írott, legalább is azzal címzett levelét, melynek leragasztásánál az ausztrál ügyvédi iroda pecsétje virít, ugyanaz, mint a végrendeleten, és valaki kézzel ráírta a pecsételés dátumát, ugyanazt az időpontot, mint ami a végrendeleten is szerepel, és megegyezik az örökhagyó kézírásával. Felbontása előtt aláírat a hölgyekkel egy nyilatkozatot, mely szerint kijelentik, hogy négyükön kívül a Karakas testvéreknek tudomásuk szerint más gyermekük nincs, és a levél felolvasásakor, a mai napon, adott helyen és időpontban, hármójuk jelenlétükben kerül sor, miután örökhagyó negyedik unokahúga nem jelent meg.

Az amerikai konyha előnye, hogy a háziasszony teendői közepette is részese a társaságnak, és ez így van Ernő estében is. Kávét főz, süteményeket szeletek a kínálóra, folyamatosan jár a keze, látszólag a tevékenységére koncentrál, ám Karola tudja, hogy beszélgetésüket végig követi. Nem zavarja az asszonyt, inkább mulat rajta, ahogyan az is szórakoztatja, hogyan a húga és az unokanővére latolgatják a hagyaték mibenlétét, annak értékét és azon sem csodálkozna, ha mindketten előadnák az örökség részük elköltésére vonatkozó, precízen kidolgozott tervüket. Komolyan gondolja, amit a férjének mondott, mely szerint szívesen lemond a részéről a húga javára. Sanyi nem szól bele, elvégre ez a Karakas család öröksége, melyhez neki semmi köze, ez a természetes, ahogyan ő sem tett megjegyzést apósáék hagyatékának felhasználására, arra oka sem lett volna, mert férje megfelezte a gyerekeik között, ráadásul minden kikötés nélkül. Hanem Ernő egyre feszültebb, kerüli Erzsit, aki még mindig nem jött rá, hogy a fiatalember a közjegyző helyettes, akit pedig annyira vár, hogy végre megtudja, mekkora örökség üti a markát. A húgával ebéd után végigjárták a falut, benéztek a szépen feldíszített templomba is, és az iskolát is nyitva találták, benne a helytörténeti múzeummal, amely tulajdonképpen egy nagy terem. A takarító néni végig vezette őket a kiállításon, érdekes történeteket mesélt, ízes tájszólásban, és az ott töltött háromnegyed óra minden percét élvezetessé tette. Szívesen felment volna a falu határában emelkedő Kánon dombra is, ám téli sötétségben nem optimális az erdőjárás.
Elhatározta, hogy tavasz végén, legkésőbb nyár elején, visszajönnek Sanyival és tesznek egy nagyobb túrát.

Ízletes és választékos a vacsora, ám Erzsi csak a rántott és sült húsokat eszi, Zsófi pedig valósággal dőzsöl, mintha otthon nem lenne mit ennie. Karola ránéz Ernőre, aki bólint és pár perc múlva hozza a süteményeket és a kávét.
- Kedveseim, engedjétek meg, hogy bemutassam nektek dr. Pattantyús Ernő közjegyző helyettes urat, aki vállalta, hogy a Karakas testvérek gyermekeit, azaz négyünket, karácsony szent estéjén megvendégel ebben az Isten háta mögötti motelben, eleget téve az örökhagyó akaratának, vállalva, hogy saját családját magára hagyja ezen a szent ünnepen. Jól mondom, Ernő?

Nagyon kellene figyelnie annak a festőnek, aki szeretné megfesteni azt a pillanat, amikor Zsófia és Erzsébet asszony arca színt vált, hol sápadt lesz, majd piros, de az sem tilos, hogy szemük elkerekedjen a meglepetéstől, mert ilyen személyzetre nem számítottak.
- Foglaljon helyet, körünkben, közjegyző helyettes úr.
- Kis türelmet kérek, Karola asszony, hozom a szobámból az iratokat.

Zsófi már nem is olyan éhes, Erzsi is jól lakottnak érzi magát, bár az utolsó falat mintha keserű ízt hagyott volna a szájában.
- Tudjátok, Pirit is nekem kell képviselnem.
- Hogyne tudnánk, Erzsikém, a vacsorából azért ettél legalább két adagot! – mosolyog Karola, és szavai húga elevenét is eltalálják.

A mosolygós, félszeg kiszolgáló személyzetből előbújt a hivatalosan eljáró közjegyző helyettes. Ernő egyenes tartással, kimért mozdulattal teszi a dohányzóasztalra az iratokat.
- Megkérhetem a hölgyeket, hogy fáradjanak ide?

Határozott hangon ismereti az asszonyokkal a teendőket, felolvassa a nyilatkozatot és árgus szemmel figyeli, ahogyan mindhárman aláírják.
- Parancsoljanak, nézzék meg a borítékot, tökéletes zárt, bontatlan, rajta az ügyvédi pecséttel és a kézzel ráírt dátummal. Megkérem Erzsébet asszonyt, vegye a kezébe a borítékot, úgy, hogy jól látható legyen a pecsét, a másik két hölgy is üljön mellé, és készítek róla egy fotót, mert dokumentálnom kell az itt történteket.

Zsófinak most esik le a tantusz, hogy ez nem is olyan vidám sétagalopp, mint aminek hitte, vagy remélte.
- Köszönöm. Most felbontom a levelet, készítek róla fotókat, olyanokat, melyeken olvasható a tartalma és megkérem Karola asszonyt, hogy olvassa fel, az első betűtől az utolsóig.

Hirtelen csend lesz, a levegő sem rezdül. Végre napirendre kerül, amiért idejöttek. Mintha moziban ülnének, vagy még inkább színházban, ahol éppen felhúzzák a függönyt.

Kedveseim!
Nem tudlak megszólítani benneteket, mert nem tudok rólatok semmit, még a létezésetekben sem lehetek biztos. Bezzeg ti a családi történetekből hallhattatok rólam, mint a Karakas família fekete bárányáról. Én vagyok az elvetemült nővér, aki Róza húga gyűrűs vőlegényével, Perjés Palival, 1956 őszén disszidált. Soha, senkinek sem mertem elmondani a történetet, mert nem akartam felborítani a családom életét. Most is inkább nektek mondom el, a testvéreim gyerekeinek, talán ti megértitek. Az ötvenes években elején nem volt könnyű az élet. Az erőszakos kollektivizálás miatt apánk elvesztette a teljes gazdaságát, földet, jószágot, mindent. Pali öcsém a városba menekült, szakmunkás akart lenni és az is lett. Róza húgom postáskisasszonynak állt, én meg a hangyaszövetkezet egyszemélyes boltjában dolgoztam. Apánk sem tudott másként boldogulni, minthogy a téeszben kezdett el dolgozni, mert ahhoz értett, a földhöz és a jószághoz. Ott dolgozott Perjés Pali is, akiről senki sem tudott semmit, egyszer csak odakerült könyvelőnek, lelkes volt és érdeklődő, az egyetlen az irodisták közül, aki az egyszerű emberekkel is szóba elegyedett. Szép legény volt, nevetős. Megismerkedett Rózánkkal, beleszeretett és sokszor megfordult nálunk, gyakran minden ok nélkül beállított és hallgatta apánk meg a szomszédok beszélgetéseit, a hosszú téli estéken, amikor összejöttek borozgatni meg kártyázni. Édes jó anyánk etette, itatta, Róza meg fülig szerelmes volt belé. Aztán gyorsan eljegyezte Rózánkat Perjés Pali, és nem nagyon bánta, amikor apánk megmondta, hogy addig nem lesz esküvő, míg én férjhez nem megyek. Nem tudta senki, hogy én akkor már két éve Dezsőnek, a körorvosnak a szeretője voltam. Sokat dolgoztam a boltban, igaz, jól is kerestem, mindig ügyeskedtem valamit. Szóval kellett tartani a vevőket, hogy nálam vásároljanak. Szerettek hozzám járni az asszonyok, és sorban állás közben állandóan járt a szájuk. Mindent megtudtam, ami a faluban és a környékén történt. Egyik napról a másikra elvittek embereket feketézésért, vagy feketén történt disznóvágásért, vagy, mert a kocsmában részegen hangosan szidta a rendszert. A párttitkárunk felesége, Mancika is a boltomban vásárolt és rendszerint előre megmondta, mit tegyek neki félre, szalámit, vajat, meg más egyéb kurrens árut. Aztán elkotyogta, hogy Perjés Pali minden harmadik kedd este náluk vendégeskedik, az urával szokott sakkozni, akkor még neki sem volt szabad zavarni őket, főleg akkor, ha a rendőrkapitány is ott volt. Történt pedig, hogy 56 májusában letartóztatták a szeretőmet, mert Bécsből próbált ismerősein keresztül gyógyszert szerezni az egyik rákos betegének, a Balla Béla bácsinak. Amikor megtudtam, azt hittem, hogy megőrülök. Hogyan derülhetett ki, amikor erről a gyógyszer ügyről Béla bácsin kívül csak Dezsővel ketten tudtunk? Többé nem jött vissza Dezső, szegény, még azt sem tudta, hogy a gyermekét hordtam a szívem alatt. Szeptember elején leltározás után fáradtam ültem a boltban, osztottam szoroztam a leltáríveket, rendszereztem a cetlikre írt megrendeléseket, hogy melyiket lehet kidobni érdekmúlás miatt. Majdnem minden megrendelés Mancikáé volt és háromhetes ciklusokat követett. Beléhasított a felismerés, minden sakkpartit követő héten vittek el valakit, akkor pedig abban szerepe van Perjés Palinak, akit valahogyan el kellett távolítanom a családunktól. Megzsaroltam, hogy elhintem a faluban hírt, hogy ő a besúgó, amennyiben nem szöktet külföldre. Ausztriába kerültünk, menekülttáborba, ahol összetalálkoztam Bálinttal, Dezső unokatestvérével, akinek elmondtam, hogy kedvesem eltűnését Perjés Palinak köszönhetjük. Két nap múlva megtalálták Perjés Palit, valaki betörte a fejét és nem élte túl. Harmadnap elvetéltem. A kórházban az egyik nővérke megkérdezte, mennék-e Ausztráliába, mert akkor vele tarthatok. Mentem. Sohasem mertem megmondani, hol élek, féltem a múlttól. Fodrász lettem, férjhez mentem, de nem született gyerekem. Amikor megözvegyültem, eldöntöttem, hogy mindenemet a testvéreim gyerekeire hagyom. Aztán meggondoltam magam, mert nincs nagy vagyonom,ezért arra az unokahúgomra vagy unokaöcsémre hagyom az egészet, akinek a család mindennél előbbre való, ás karácsony szent este nem hagyja magára a családját. Amennyiben egyikőtök sem méltó az örökségre, úgy azt választott hazám magyar civil szervezete kapja, melyet a végrendeletemben konkrétan megnevezek.
Kívánok nektek jó egészséget, hosszú, boldog életet: Karakas Margit. Kelt: Bunbury, 2014. március 11. Ausztrália

Döbbent csend követi a felolvasást. Zsófi fehér, mint a fal, Erzsi arca piros, mint a pipacs, ráadásul pittyeg a mobilja, üzenete érkezett.

„Megszületett Máté unokám, 58 cm, 3,9 kg, anyukájával együtt jól vannak. Piri”

Felnevet Karola:
- Ideje koccintanunk Piri és családja egészségére! Isten hozott, Máté! – emeli poharát és koccintásra nyújtja a többiek felé.

Egyedül Ernő koccint vele, úgy tűnik a húga és az unkanővére nem szereti a pezsgőt.

Vége

A cikket írta: Yolla

előző cikk következő cikk

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Koszonom, tetszett! Nagyon jo kis csattanoja lett a tortenetnek!

:)

Kedves Yolla!

Jó volt! Tetszett a csattanója a történetednek!
A disszidens öreglány jól kifundálta, hogy hogyan
kell a kapzsi rokonokat kiszűrni! Ilyen történetet
kitalálni rajtad kívül nem sokan képesek! (:-D)

Pusszantlak: emillio