újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az élet kovásza 1. rész: Nagyi

Látogatók száma: 41

A telek végére épült kétszobás pesterzsébeti családi ház az egyik mellékutca közepén található, itt lakik a Nagyi, aki fiatalon megözvegyült és egyedül nevelte fel két gyermekét, Dezső bácsit, a keresztapámat és Anyát. Négy műszakban dolgozott a fonógyárban, és kemény kézzel nevelte gyerekeit. Amin csak tudott, mindenen spórolt, hogy tanulhassanak csemetéi. Azt vallotta, hogy az élet kovásza a család, melynek tagjai, ha összetartanak, akkor semmi baj sem történhet velük.

A családi szájhagyomány szerint Nagyi képes volt a fillérekből is spórolni, de mindig meleg étel volt az asztalon, és a divatnak megfelelő ruhákban járatta Anyáékat, még akkor is, ha éjszakákon át magának kellett megvarrnia azokat, ezeréves, lábbal hajtott varrógépén, amely még mindig ott áll a nagyobbik szoba sarkában, gondosan letakarva. A világért sem szabadulna meg tőle, pedig huszonhat évem alatt még egyszer sem láttam, hogy használta volna. Számára ez a matuzsálem varrógép a mementó, amely emlékezteti a régi szép, ám küzdelmes évekre. Hozzá kell tennem, hogy a másik kőbe vésett dolog a rakott krumpli, mert abból tudott annyit készíteni, hogy jól lakjanak kamasz csemetéi.

Nagyinak köszönhetően családunk mind a mai napig matriarchális társadalmi egységet képez, mert egyetemet végzett gyermekei és unokái mind a mai napig tőle kérnek tanácsot, a nyolc osztályt végzett nagymamától, melyen egyáltalán nem csodálkozom, mert kortól és nemtől függetlenül, a legkényesebb problémák megoldására is néhány mondattal rávezeti tanácstalan ivadékait.

Meséltem erről a barátnőmnek is, de Julcsi kétkedve fogadta mondandómat, ezért megkértem, hogy jöjjön el velem Nagyihoz, megígértem neki, hogy segítek bevásárolni az ünnepi lakomához, mert szombaton, azaz két nap múlva ünnepeljük a hetvenötödik születésnapját, mely alkalomból összegyűlik a teljes család, együtt ebédelünk a kertben, a hatalmas diófa alá kivitt és kinyitott nagy asztalnál, és sejtésem szerint estig beszélgetünk, hogy a vacsorát is együtt költsük el.

Julcsi barátnőm most végzett mester szakon, immár okleveles környezetvédelmi mérnök. Ismeri és kedveli Nagyit, ugyanakkor tart is tőle, mert úgy érzi, nagyanyám savó kék szemével képes a gondolataiban is olvasni, s nem szeretné, ha ideje korán tudatná a családdal, hogy szeretne engem külföldre csábítani, eléggé önös érdekből, mert nem akar lemondani rólam, ám itthon nem igazán talál a szakmájába vágó állást. Ismerem ezt a középmagas, formásan telt hölgyeményt, jobban, mint a tenyeremet, és én sem akarok róla lemondani, sőt, szeretném végre feleségül venni. Nem bánnám, ha mielőbb megszületnének a tervezett gyerekeink, mind a hárman, egyenként vagy egyszerre, nekem mindegy, csak az a fontos, hogy mielőbb apuka legyek. Szeretném, ha néhány éven belül itt szaladgálnának körülöttünk és dédi mamától ékes magyar nyelvünkön kunyerálnának előzetes kóstolót az ebédből. Úgy döntöttem, hogy jogász létemre még egy kurzust felvállalok, mert szeretnék otthon lenni a nemzetközi jogban is, elvégre annak ismerete elkerülhetetlen lesz, akkor is, ha itthon maradunk.

Útra készen vár bennünket Nagyikám, legalább öt cekkert kikészített a vásárlandó áruknak, mintha egy hadsereget készülne élelmezni. Semmi gondom vele, inkább most vegyük meg a számára fontos, elálló élelmiszereket, hogy ne kelljen neki cipekednie. Anya kocsijával jöttünk, nekem még nincs kocsim és egyelőre nem is kell, felesleges a fenntartására költeni, amikor ott a két jó lábam és a BKK is elvisz bárhová. Szeretek villamosan és buszon utazni, mert kész tanulmány megfigyelni az utastársakat.

Legszívesebben író lennék, csakhogy abból nem lehet megélni, kezdőként semmiképpen, ezért írogatok ugyan, de jól fizető állásban dolgozom, mert lakást kell vennem, hogy legyen hol felnevelni jövendőbeli gyermekeimet.

Nagyikám Julcsival a hátsó ülésen foglal helyet, s útközben magyarázza, miket akar vásárolni. Barátnőm igyekszik érdeklődő arcot vágni, ám biztosan tudom, hogy fogalma sincs, milyen étel és sütemény sort állított össze Nagyi, pedig elmondta már minden hozzávalóját, amelyet meg kell vásárolnunk.

Kétszer is körbemegyünk a piacon, mire végre Nagyikám megáll az egyik őstermelőnél, hogy ott vásároljuk meg a krumplit és a zöldségféléket, mert a gyümölcsöt, a házi lekvárt és a diót, és a tojást a piac túlsó felén, mástól vesszük meg. Utoljára hagyjuk a húsboltokat, egyiktől több kiló tőkehússal, a másiktól meg háromféle, összességében mintegy három kiló kolbásszal és egyéb töltelék áruval távozunk.

Hazafelé még beugrunk az élelmiszer áruházba, kenyeret, zsemlét, savanyúságot, tejet, vajat, margarint, kakaót, élesztőt, cukrot, kétféle lisztet és italokat venni. Ez utóbbiakat nem engedem Nagyinak fizetni, azok már luxusszámba mennek. Nem is nagyon tiltakozik, pontosan tudja, hogy én fizetem ugyan, de a rávalót Karcsi bácsi adja, Anya élettársa, aki egy nagyon jó ember, és szeret kvaterkázni a keresztapámmal, évente kétszer, a Nagyi születésnapján és karácsonykor, de nem vinné rá a lélek, hogy anyósával fizettesse meg kedvtelésének árát, az meg hogyan is nézne ki, ha maga hozná az italokat.

Megtelik a kocsi csomagtartója. Beállok az udvarra, nem kell, hogy lássák a szomszédok, mennyit vásároltunk.

Majdnem egy órába telik, mire Nagyi vezényletével valamennyi megvásárolt áru a helyére kerül.
- Köszönöm, gyerekek a közreműködéseteket! Mossatok kezet, megvacsorázunk. Kelkáposzta főzeléket főztem. Belekarikáztam három pár virslit, hogy a főzeléket is megegyétek, ne csak a virslit.

Ezen nevetnem kell, mert Nagyi rátrafált, ugyanis Julcsi nem szereti a kelkáposztát, de most kénytelen lesz legyűrni, ha nem akar Nagyival bajszot akasztani. Bár igencsak nehéz lenne, mert egyikük sem ékeskedik eme férfiemberre jellemző dísszel. Kedvesem fanyalogva fürkészi a levesestálnyi főzeléket, majd szed belőle annyit, amennyi éppen a mélytányér karimájáig ér, s a sok virsli karikát éppen eltakarja a főzelék. Somolyog Nagyi, de nem szól egy szót sem, csak Julcsi terítékéhez közelebb tolja a kenyérszeleteket tartalmazó kosárkát. Igaza van, kenyérrel könnyebb lenyomatni a nemszeretem főzeléket, persze, én csak úgy gondolom, mert nekem természetes, hogy kenyérrel eszem a kelkáposztát, ha van benne virsli, ha nincs.

- Jó étvágyat! – mondja Nagyi és mi szorgalmasan kanalazni kezdjük tányérunk tartalmát.
A nagy bevásárlásban elfáradhatott Julcsi, mert elsőként tünteti el a főzeléket, majd szed még egy tányérral, melyben alig van virsli és újabb szelet kenyérrel, komótosan eszegeti.
- Nagyon köszönöm, Eszter néni, nagyon finom volt! – törli meg száját a szalvétával.
- Egészségedre, kislányom! Ha maradt még hely a hasadban, akkor hozok lekváros linzert, amit tegnap sütöttem! - mosolyog nagyanyám, térül, fordul és szalvétával letakart, púposra halmozott süteménnyel teli tálcát tesz az asztal közepére.

Látom Julcsi arcán, hogy abból is megeszik legalább hármat, sőt, ha két korttyal több kristályvizet iszik, talán még a negyediknek is lesz helye.
- Marcikám - fordul felém Nagyi -, ha befejezted a vacsorát, vihetnél linzert Bözsi nénédnek is, mert tegnap már nem volt érkezésem átmenni hozzá.

Bözsi néni a szomszédasszonyok gyöngye, egyben nagyanyám szívbéli barátnője is. A közel százéves, szoba konyha, fürdőszobás házikó úgy néz ki, mint ha mézeskalácsból lenne, amióta a fia felújította, ha már nem akar hozzá költözni az édesanyja. Azt hitte, hogy a vidám, mesebeli külsővel rendelkező házacskától megszabadul Bözsi néni, és ha nem is hozzájuk, de a közelükbe költözik. Rosszul gondolta, mert bár eleinte zavarta anyját házának külseje, de azonnal megszerette, amint az egyik tanító néni idehozta az osztályát, megmutatni a gyerkőcöknek a mézeskalács házat. Még az is megfordult a fejében, hogy beöltözik boszorkánynak, de erről lebeszélte a tanító néni.

Kötelező penzum Bözsi néninél nassolni valamit és végighallgatni röpke beszámolóját, hogy amióta nem találkoztunk, annak éppen fél éve, mi történt vele és a fiával. Finom a tepertős pogácsa, amivel kínál, még bort is bontana hozzá, de vezetek, és nem iszom, beérem a meggy lével, az is éppen olyan szép mély bordó színű, mint a bor.
- Mondd meg, légy szíves, Eszternek, hogy holnap délután átmegyek hozzá, süteményt sütni, és szombat délelőtt is segítek neki főzni.

Kistányérra tett négy pogácsát, vigyem csak el, hátha a barátnőmnek is ízleni fog, mert a tepertőt is maga sütötte, az az igazi, nem amit a piacon árulnak.

Nem tudom, távollétemben miről beszélgettek a hölgyek, csak azt látom, hogy villog a Nagyi szeme és Julcsim arcát pír borítja. A tepertős pogácsa sem javít a helyzeten, melyet nagyanyám megkóstol, ám kedvesem egy pillantás nem sok, de annyit sem vet rá.

Elbúcsúzunk, és hónom alatt a gondosan csomagolt linzerrel, melyet Nagyi Anyáéknak küld, elindulok a kocsihoz. Julcsi még vált néhány szót a Nagyival, de nem hallom, miről megy a diskurzus. Abban reménykedem, hogy hazafelé úton elárulja csevejük témáját, ám nagyot tévedek, mert egész úton hallgat a leányzó, mintha megnémult volna. Nem kérdezem, úgysem kapnék adekvát választ, ráadásul azt hinné, hogy a kíváncsiságom lyukat fúr az oldalamban, ami igaz is, még az a szerencse, hogy képletes az egész és nincs látható nyoma.
- Kérlek, Marci, vigyél haza, nem megyek el hozzátok, elfáradtam.

Sokkal nagyobb a baj, mintsem azt sejtettem, de tartom magam és változatlanul nem kérdezem, csak útvonalat váltok, hogy mielőbb kitehessem zuglói albérlete előtt. Éppen indulnék tovább, amikor megcsörren a mobilom, Anya keres. Megnyugtatom, hogy perceken belül hazaérek.

Karcsi bácsi alig várja, hogy Anya kicsomagolja Nagyi süteményét, kistányérra tesz három linzert és visszamegy a nappaliba, televíziót nézni.
- Mondta Nagyi, hogy nála alszol. Hol hagytad Julcsit?
- Hazavittem. Összeszedem a tisztálkodó szereimet, meg a pizsamámat, hónom alá kapom a laptopomat és máris megyek. Elvihetem a kocsit?
- Persze, vidd csak nyugodtan. Majd reggel bevisz Karcsi a munkahelyemre. Kisfiam, ne idegesítsd fel nagyanyádat, hallgasd el, amit mond. Tudod, hogy jó szándék vezérli. Vigyél neki egy félkilós kávét, tudod, sajnálja magától. Van elég pénzed?
- Hogyne lenne, Anya! Még Karcsi bácsinak is visszajár egy ötezres, oda is adom neki, mielőtt elfelejteném.
- Ugyan, hagyd csak, vegyél rajta kávét Nagyinak! – biztat az öreg, miközben újabb linzereket tesz a tányérjára.

Csillapul a forgalom, könnyen haladok a főútvonalon, és latolgatom, hogy két félkilós, vagy egy egykilós kávét vegyek Nagyikámnak, végül amellett döntök, hogy úgyis spórol vele, akkor pedig jobb az első verzió.

A multik még nyitva vannak, előttük lehet parkolni, ezért az úti célom közelében vásárolok.

Úgy érzem, fel kell hívnom Julcsit, kicseng a telefon, de nem veszi fel. Megsértődött? Tudom, hogy Nagyi keményen tud fogalmazni, de nem sértődős a kedvesem. Lehet, hogy átszaladt a barátnőjéhez és lehalkította a mobilját. Majd később felhívom, nyugtatom magam és a két félkilós kávét megfejelem egy negyedkilós kakaóval.

Honnan tudja Nagyi, hogy visszajövök hozzá? Már előre telefonált Anyának, és a kaput is nyitva hagyta, éppen csak behúzta, hogy könnyen bemehessek.

Kissé izgulok Nagyi mondandója miatt, ami egyszerűen nevetséges. Miért tartok a vékony, alacsony kis öregasszonytól, aki alig mozdul ki csigaházából, mégis egészen jól ismeri a világban és s közvetlen környezetében bekövetkező változásokat?
- Eredj, fiam zárd be a kaput, addig felteszek egy kávét, amellett lehet igazán jót beszélgetni.

Kotyogóban főzi a kávét, pedig ott áll a konyhaszekrény tetején két modern kávéfőző, melyeket a gyerekeitől kapott, ám ki sem csomagolt. Felesleges befogni, tiltakozik, ha megjegyzi Anya vagy Keresztapa, miért nem azokat használja, elvégre semmi baja sincs a régi kotyogónak, melyhez már úgy hozzáidomult a keze. Igaz, néha cserélni kell benne a szigetelő gumit, de fillérekért kapni a piacon.
Kristálycukrot kínál a kávéhoz, az mindig van a háznál, felesleges drága kockacukrot venni.

Párállik a kávé, kavargatom, hogy hűljön, meg elolvadjon benne a cukor. Rápillantok Nagyi keskeny kezére, melyen a pergamen vékony bőr alatt vastag, dudorodó erek futnak.
- Mondd csak, Marcikám, szereted te ezt a lányt? – vág a téma közepébe és rám függeszti a tekintetét, mégis az az érzésem támad, hogy nem látja pontosan a reakciómat.
- Szeretem, Nagyikám, és mielőbb feleségül akarom venni.
- Hajaj, akkor nagyobb a baj, mintsem gondoltam!
Kavargatja kávéját, megvárja, míg langyosra hűl, de a szemét nem venné le rólam.
- Édes gyerekem, jobban szereted Julcsit, mint ő téged!
- Honnan veszed ezt, Nagyikám? Mondott neked valamit, amiből erre következtetsz?
- Á, dehogy mondott! Éppen ellenkezőleg! Áradozott rólad!

Sok a cukor a kávémban. Túl édes. Töltök rá még egy keveset a fekete nedűből és várom, hogy rám szóljon, sok lesz ez fiam, de erre most nem tesz megjegyzést a nagyanyám.
- A szemem néha megcsal, már Bözsit kérem meg, hogy a tűbe fűzze be nekem a cérnát, de a fülem még kiválóan funkcionál.

Ha ilyen választékosan beszél, akkor baj van, figyelmeztet a belső hang.
- Fals volt a hangja, amikor a munkájáról kérdeztem, idegesség vibrált benne, és úgy éreztem, hogy eltitkol valamit, ami pedig fontos lenne. No, nem csak előlem, hanem előled is. Bizonytalan emberke ez a kislány, még önmagát sem ismeri. Azt állítja magáról, hogy nem szereti a kelkáposzta főzeléket, pedig jól lehet, hogy most evett belőle életében először, s azonnal két tányérral is eltüntetett. Feltehetően azt mondta neki valaki, hogy rossz étel a kelkáposzta, s ahelyett, hogy megkóstolta volna, elfogadta azt. Így van más dologgal is. Halad az árral. Másokra hallgat. Elképzeli, hogy neki is az lenne a jó, ami másoknak. Te egy okos, jóképű, fekete hajú, barna szemű fiatalember vagy, ám ha azt mondják Julcsinak, hogy hozzá egy szőke, kék szemű fiatalember illene, akkor elgondolkodna a közös jövőtökön. Márpedig, Marcikám, ingoványra nem célszerű családi házat építeni. Legfeljebb, jobb híján egy kalyibát, ami ha összedől, odébbállsz. Tennél még egy kanál cukrot a kávémba? Úgy szeretem, ha kicsit csikorog a fogam alatt. Mármint a műfogam alatt, mert az igazit rég elvitte a cica! Gyere, menjünk be a szobába, bekapcsoljuk a televíziót, mert mindjárt kezdődik a kedvenc sorozatom. Tévénézés közben majd elszopogatom a kávémat.

Követem aprócska nagyanyámat a szobába, s míg elhelyezkedik kedvenc öblös fotelében, bekapcsolom a televíziót. Kezdődik a Barátok közt.
- Nagyikám, kimegyek az udvarra, elszívok egy cigarettát.
- Mit mondtál? Cigarettázol? Ott a hamutál a mosogató mellett, abba hamuzz.

A konyhában megkeresem a hamutálat, meg a sámlit, kimegyek az udvarra, kiülök a ház elé és rágyújtok.

Csillagok ragyognak az égen. A holdvilágban árnyékot vet a nagy diófa.

Előveszem okos telefonomat, ám hiába hívom Julcsit, nem válaszol.

Feladta nagyanyám a leckét, ideje lenne józanul átgondolni a helyzetünket. Julcsiét és az enyémet. A kettőnkét. A nyitott ablakon át kihallatszik a sorozat, abban is mindig a szerelmi szálak körül bonyolódik a történet.
Kár, hogy nem kérik ki a Nagyikám tanácsát: ingoványra nem célszerű családi házat építeni. Legfeljebb, jobb híján egy kalyibát, ami ha összedől, odébbállsz.

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Eddig jó olvasmányos a történet,
az ember alig várja a folytatást!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: