Az élet kovásza 2. rész: Az édes és a mostoha

Látogatók száma: 44

Péntek délután már kettőkor végzek, és Anya elé megyek a munkahelyére, hogy átadjam neki a kocsit, utána pedig megkeresem Julcsit, mert beszélnem kell vele. Nagyi mondatai termékeny talajra hullottak. Egész éjjel képtelen voltam elaludni, forgolódtam, és sorra felidéztem az elmúlt három év történéseit.

Napközben megállás nélkül dolgozom, mert a főnököm szerint teher alatt nő a pálma, és engem is növénynek tekint, mert minden nap ad egy új feladatot, kicsit, nagyot, érdekeset, érdektelent, válogatás nélkül, nehogy egy perc szabadidőm legyen.

Szerencsére Nagyikám még gyereknek tekint, muszáj megreggeliznem és magammal hozni a gondosan becsomagolt tízóraimat, melyet ebéd helyett elmajszolok. Az utolsó falatnál megcsörren a telefonom, Apa keres, hogy mindenképpen szeretne velem találkozni, ha lehet, fél három körül, vár az Angelikában.
Egyetlen tollvonással áthúzza terveimet, de nem bánom, mert hallom a hangján, fontos dologról van szó, s ki másban bízhatna, mintsem elsőszülött felnőtt gyerekében, azaz bennem.

A Batthyány teret, az ott folyó átalakítások miatt, akár háborús övezetnek is nyilváníthatnák. Hömpölyögnek az utasok, busztól buszig, nem járnak a villamosok, csak a Clark Ádám térig, onnan villamos pótlóval lehet közlekedni. Ha lenne humorérzéke a BKK-nak, kiíratná a téren egy nagy plakátra: ITT A KÁNAÁN, alatta meg kisbetűvel: a zsebtolvajok számára.

Az egyik keresztutcában találok parkolóhelyet, és a nyitott terasz felől közelítem meg a cukrászdát. Elit hely, magas árakkal. Megnyugtató, hogy működnek az ösztöneim, mert azonnal meglátom Apát a kishúgommal, amint ott fagyiznak a teraszon.

Apa fekete haja eléggé mákos a sok ősz hajszál miatt. Soványnak látom az arcát, már megint fogyott. Bizonyára sokat idegeskedik, de erről nem tehetek. Nem ítélkezem felette, csak megállapítom, hogy ötvenévesen feleségül venni egy feleannyi idős lányt, nagy merészségre vall, ráadásul azonnal megszületik Sára, az én imádnivaló féltestvérem, akinek nevelése édes jó apánkra marad, mert kedvenc felesége visszaül az egyetemi padba.
- Szervusztok! – lépek asztalukhoz, üdvözlöm Apát, persze Sára azonnal felpattan, a nyakamba ugrik és kapok tőle két nagy puszit.
- Tudod, Marci - súgja a fülembe –, veled mehetek, elenged Apa!

In medias res, máris a történések közepén vagyunk. Sára az ötévesek magabiztosságával az ölembe telepszik, és felajánlja nekem kétgombócos fagyijának maradékát.
- Köszönöm, Sára, de edd csak meg, nekem majd hoznak másikat.
- De adsz belőle nekem?
- Persze, hogy adok!
- Akkor jó! – nyugtázza és kanalazza tovább a megolvadt édességet.

Zsindely van a háztetőn, így Apa munkáiról, meg az én munkahelyemről beszélgetünk. Hamarosan szóba kerül Nagyi születésnapja.
- Látod, erről elfeledkeztem! – jegyzi meg keserűen Apa, s homlokán összeszaladnak a ráncok. – Szerettem volna rád bízni Sárát a hétvégére, mert nekem el kell mennem egy pozsonyi konferenciára, Katát pedig nem hívhatom vissza Debrecenből, ahol egy fontos egyetemi programon vesz részt a csoporttársaival.
- Apa, nincs gond, hagyd rám Sárát, tudod, milyen Nagyi, nem okoz neki gondot, ha egy gyerekkel többen vagyunk.
- Igazad van, de nem illik így lerohanni Nagyit. Bár, ha belegondolok, amikor elváltam anyádtól, azt mondta nekem: Fiam, szívesen látlak, bármikor megkereshetsz! Nem tőlem válsz el, csak a lányomtól, de az unokám apjaként örökre a családunk része maradsz!

Sára kezében megáll a kanál:
- Marci, menjünk Eszter nénihez! Szeretek nála lenni, mindig olyan finom süteményeket süt! Meg mesélni is szokott! De nem olvassa ám, hanem fejből mondja!

Apa hívja a pincérnőt, fizet és sétálni invitál bennünket. Nem messze a park, melyben Sára kedvére bóklászhat, miközben mi felnőttek, tudunk beszélgetni. Leültünk az egyetlen árnyékban lévő padra. Sára a szemben lévő padon üldögélő fiatal lánnyal beszélget, aki csivava kutyájának sétáltatása közben tart egy kis pihenőt. Ha jól látom, a kutya nem bírja az iramot, de ez éppen jól jön Sárának, mert szíve vágya, hogy legyen egy ilyen kiskutyája, ám Apa következetesen elutasítja ötletét, mert nincs ideje a sétáltatására.
- Az egyetlen jó dolog az életemben, ti vagyok, a gyerekeim. Kizárólag Sára miatt nem bánom, hogy elváltunk anyáddal. Bár, ha jobban belegondolok, annak idején lehetett volna még egy gyerekünk.

Kezd számomra kellemetlenné válni a beszélgetés. Sohasem volt téma közöttünk a szüleim válása, egyszerűen közösen bejelentették ebbéli szándékukat, nem volt veszekedés, sárdobálás, egyedül Nagyi csóválta a fejét, valahányszor Anyával kettesben mentünk hozzá. Nagyanyám kedvelte a vejét, úgy tekintette, mintha a saját fia lenne. Karácsonykor még ma is kétféle halászlét főz, mert Apa tésztával szereti. Rendszerint csak a két ünnep között találkoznak, amikor Apa csomagokkal felpakolva megjelenik Nagyinál, végigeszi a menüt, megisznak egy üveg bort és megbeszélik az elmúlt év eseményeit. Illetve ez utóbbit csak én gondolom, mert egyikük sem mesél a találkozásaikról, úgy érzik, az csupán kettejükre tartozik, ehhez képest elég jól informáltak egymás viselt dolgairól. Apa tudja, hogy folyamatosan romlik Nagyi szeme, ellenben nagyanyám előtt sem titok veje második házasságának kudarca. Sárát imádja Nagyi, akit az utóbbi két alkalommal Apa magával vitt, és azóta sem felejtette el a húgom, hogy mennyire jól érzete magát Eszter néninél.
- Apa, lassan mennem kell, vissza kell adnom Anyának a kocsiját. Nincs semmi gond, vigyázok Sárára. Még egy dolog, Apa. A lakás, amit nekem vettél, megvan. Még mindig Anyánál lakom. Ha szükséged lenne rá, elküldöm a bérlőt és eladhatod, benne lakhatsz, rendelkezhetsz vele, ahogyan az neked a legjobb. Sejtem, hogy a vállalkozásod sincs a toppon, jelenleg vegetál az építőipar, így kevés a tervezési munka.

A kutyás kislány is felállt a padról, indulni készül.
- Gyere, Sára, indulnunk kell! Mikor jössz a húgomért?
- Szeretném, ha idehoznád, este hatra.
- Jobb ötletem van, Apa! Gyere Nagyihoz, vasárnap este ott várunk mind a ketten!

Bólint, hogy rendben. Remeg a szája széle, megszólalni sem tud.

Sára lelkesen magyarázza, milyen kunsztokat tud a csivava, és pont ilyen kiskutyára vágyik, meg elhozta a fürdőruháját is, hátha strandra megyünk, van napozni, és kétrészes ám, igazi nagylányos, mert nagycsoportos óvodásnak már az kell.
- Jól, kis Csiripiszli, add ide a kezed, most elmegyünk Apa kocsijához, elhozzuk a csomagodat és az én kocsimmal megyünk tovább.
- Jaj de jó, elmegyünk Eszter nénihez?
- Oda is megyünk, csak később. Előtte még dolgunk van.
- Apa, nekem is lesz dolgom, azt mondta Marci!
- Neked csak dolgod lesz, Csiripiszli!
- Nem is vagyok Csiripiszli!

Feleselgetünk, ahogyan az a jó testvérekhez illik, és bízom benne, hogy Apa is összeszedi magát. Búcsúzáskor úgy öleli magához Sárát, hogy majdnem összeroppantja, de a gyerek csak nevet, ne félts Apa, jó kislány leszek!

Beülünk a kocsiba, és megnézem a mobilomat, mert lehalkítottam, hogy ne zavarjon bennünket. Anya keresett kétszer, háromszor meg Julcsi hívott.
- Sára, szívem, nyugodtan ülj és hátsó ülésen, majd a kertek alatt megyünk, mert elfelejtettem kivenni Apa kocsijából a gyerekülést, és ha meglát egy rendőr, akkor nagyon megbüntet, és nem lesz pénzem, hogy vegyek neked fagyit.
- Akkor én elbújok, mert nagyon szeretem a fagyit! Hol veszünk? Visszamegyünk a cukrászdába?
- Nem, nem megyünk és csak holnap eszünk fagyit.
- Nem bánom, büntessen meg a rendőr bácsi!
- Sára, azt mondtad, hogy szeretsz! De úgy látom, hogy nem szeretsz.
- Dehogynem! – nevet kajánul és valóban összehúzza magát, nehogy észrevegyék, hogy nem gyerekülésben ül.

Kertek alatt közlekedek. Megállok egy zöldséges előtt, felhívom Anyát és két mondatban tájékoztatom, hogy nálam lesz Sára vasárnap estig. Rendben, válaszolja, de későn ér haza, addig készítsük el a vacsorát Karcsi bátyámmal. Julcsival is beszélek, olyan furcsa a hangja, kicsit idegenül cseng, s egyáltalán nem örül a húgom jelenlétének. Mit mondhatnék erre neki, hogy meg ne sértsem:
- Drága szívem, Nagyi szerint az élet kovásza a család, melynek tagjai, ha összetartanak, akkor semmi baj sem történhet velük. Amit a Nagyi mond, azt illendő megfogadni, mert mindig igaza van. Holnap találkozunk Nagyinál! Puszillak!

Megkérdezem Sárát, milyen gyümölcsöt vegyek, azt válaszolja, hogy mindegyiket szereti, de legszívesebben dinnyét enne. Fagylaltra dinnyét, jut eszembe a vicc. A biztonság kedvéért őszibarackot és meggyet is veszek.

Karcsi bácsi arcáról lehervad a mosoly, amikor bemutatom neki a húgomat. Morog valamit az orra alatt, és kinyitja a hűtőszekrényt, ha már neki kell a vacsorát készíteni.
- Karcsi bácsi, jövök segíteni neked, csak átöltözöm. Meg kezet is kell mosnom. Mit főzünk? Nagyon szeretem a sült krumplit!

Apa nem egy szakács, de krumplit, azt tud sütni. Valószínűleg Sárának Apa készíti a vacsoráit. Hol van ilyenkor Sára édesanyja?

Ügyesen átöltözik a húgom, nem kell neki segítenem, csak a levetett ruháit hajtogatom össze. Lebeszélem a főzőcskéről, inkább keresek a televízióban egy mesefilmet, s beültetem a nappaliba. Rágcsálnivalót is találok, és abban bízom, hogy Sára néhány percig nélkülem is elboldogul.

Karcsi bácsi jéggé fagyott sertéskarajt olvaszt a mikróban, közben előkészíti a húsklopfoláshoz és a rántott hús készítéséhez szükséges eszközöket és alapanyagokat.
- Muszáj rántott húst sütnünk?
- Miért? Nem érdemeljük meg?
- Nem azért mondtam, de ahhoz sok idő kell.
Kicsomagolom a gyümölcsöket, s látom, hogy azt figyeli, miket hoztam.
- Szórod a pénzt, minek ilyenkor méregdrága dinnyét venni?
- Szereti a kishúgom.
- Rendben, szeresse, de vegyen neki Apátok!
Forr bennem a düh, eddig nem hallottam így beszélni anyám élettársát.
- Sára velem lesz vasárnap estig, gondolom, ez nem okoz problémát magának sem.
- Nekem? Hogyan is okozhatna? Nekem itt nincs semmi szavazatom! Még csak nem is tegeződsz velem, sőt, bácsizol, mintha egy vén öregember lennék.
- Tiszteletből nem tegezlek, de ha akarod, ezen könnyű változtatni!

Forr bennem a düh, igazán a legrosszabb időpontra időzíti Karcsi bácsi a kiborulását. Szendvicseket készítek, Sára nem vacsorázhat este kilenckor.
- Most meg mit csinálsz?
- Vacsorát készítek Sárának.
- Már nem is jó neki az én rántott húsom?
- Jó lenne, de egy gyereknek este nyolckor ágyban a helye, és már elmúlt fél nyolc.
- Ha az én fiam lennél, akkor azt mondanám…
- Nem vagyok a fiad!
- Hát, nem. Ez igaz. Mégis az én nyakamon élsz.
- Bocsáss meg, nem értelek. Ez az én otthonom, a szüleim vették ezt a lakást.
- Felnőtt vagy, ideje lenne a saját életedet élned.
- A másét nem élhetem! Csak nem azt akarod mondani, hogy zavarlak?
- Ilyet nem mondtam.
- Nem akarok veled vitába bonyolódni, de ennek a lakásnak a fele az én tulajdonom, úgyhogy ne nyissunk vitát arról, hogy kinek van joga itt élni és kinek nincs. Ezt nem is tudtad? Váláskor Apa az ő fele tulajdonát nekem adta. Csak a kocsiját vitte el és két bőröndben a ruháit. Ha már itt tartunk, akkor te egy szál bőrönddel jöttél. Ne vedd zokon, de annyival is fogsz távozni.

Látom, hogyan megy fel a vérnyomása, jobb kezében szorítja a húsklopfolót. Ha meg akar ütni, eltöröm a kezét. Tíz éve heti két alkalommal karatézom. Noha az már bizonyos, hogy nem nyerek olimpiát, de még meg tudom magam védeni, akár három emberrel szemben is. Igazán nem okozhat problémát számomra ez a keménykötésű, félig alkoholista pasas. Nem értem Anyát, miért él Karcsival, amikor annyi rendes férfi szaladgál a világban. Az nem lehet elfogadható indok, hogy építészmérnök, mint Apa.

Elkészültem a szendvicsekkel, megmosok négy őszibarackot, töltök hozzá egy pohár narancslét és megrakott tálcával a kezemben, megyek a nappaliba, hogy megvacsoráztassam a kishúgomat.
- Miért kiabáltatok Karcsi bácsival? Haragszik talán, hogy nem mentem neki segíteni?
- Jaj, dehogy, ne beszélj butaságokat! Hoztam a vacsorádat. Jó étvágyat!
- Dinnyét nem kapok?
- Nem, Sára, azt majd holnap vágjuk meg, ha már lehűlt, mert most nagyon meleg és úgy nem igazán finom. Igaz?

Bólint a gyerek, hogy igazam van. Jóízűen falatozik, és mondhatom, hogy magam is kedvet kapok a nassoláshoz. Helyette megyek a fürdőszobába, elkészítem Sára fürdővizét, utána megágyazok neki a szobámban, éppen elfér a kanapémon. Megvetem az ágyam is, hogy ne ébresszem fel, amikor jövök lefeküdni. Keresek neki egy puha, bolyhos fürdőlepedőt, kikészítem a fürdőszobába, a pizsamájával együtt.

Hiába tagadnám, Sára akár a lányom is lehetne, élvezem a vele való foglalatosságokat. Imádom, ahogyan csivitel, miközben pancsol a kádban, és közli velem, hogy elfelejtett fogkefét hozni, de még nem tudja, hogy ez nem menekíti meg a fogmosástól, mert nekem mindig van két-három bontatlan fogkefém.
- Jaj, Marci, ezek olyan nagyok! Elhoztam ám a sajátomat, meg a fogkrémet is, csak vicceltem veled!

Roppant résen kell lennem a kisasszony mellett, mert egyszer valóban megvezet. Igazi nő lesz belőle!
- Azt tudod, hogy Apa minden este felolvas nekem egy mesét?
- Hát, Sára, el kell keserítselek. Én nem olvasok neked mesét.
Görbül a szája, a végén még elsírja magát.
- Én, Apával ellentétben, nem olvasom a mesét, hanem fejből mondom!

Végre vigyorog a Csiripiszli, pedig, ha tudná, hogy már nem emlékszem egyetlen mesére sem, ráadásul többezres könyvtáramból is hiányoznak a mesekönyvek. Miközben ráadom a pizsamáját, eszembe jut a megoldás, hát, mire jó az internet, ha nem arra, hogy keressek egy igazi mesét a húgomnak?

Fél óra múlva elalszik, megigazítom rajta a takarót, elteszem a laptopot és kilopózom a szobából, csak kissé nyitva hagyom az ajtót, ha felébredne, ki tudjon jönni hozzánk.

Anya is hazaért, éppen az utolsó rántott szeletet süti.
- Mi történt, Marcikám, miért bántottad Karcsit?
- Panaszkodott? Sajnálom. Kötözködött velem és kénytelen voltam felvilágosítani, mielőtt persona non grata lennék a saját fél lakásomban. Majd megbeszéljük, de nem most. Sárát megfürdettem, lefektettem a szobámban. Arra gondoltam, Anya, hogy mi a húgommal holnap reggel kimegyünk nagyihoz, úgyis vasárnap este odajön Sáráért Apa.
- Jól van, kisfiam, ahogyan gondolod. Mi a baj Apádéknál?
- Nem tudom.
- Marci?
- Semmi Marci, Anya, valóban nem tudom. Rám bízta a húgomat, és jó báty módjára vigyázok rá. Ennyi és nem több. Ezt a szendvicset is csak megszokásból eszem.

Érzi Anya, hogy jobban jár, ha mi Karcsival momentán nem ülünk közös asztalhoz, mert abból semmi jó sem származhat. Bizonyára sajnálja, hogy párjának tőlem kellett megtudnia, hogy a három szoba hallos lakás fele részben az enyém, de nem tehetek róla, hogy hosszú évek alatt nem volt ideje felvilágosítani Karcsit a tulajdoni viszonyokról.

Az én lelkiismeretem sem egészen tiszta, mert diplomaosztáskor megkérdezte Apa, hogy mit szeretnék, másfél szobás lakást Budán, vagy nyaralót a Balatonnál. A lakást választottam, így a nyaralót Sára kapta. Szerintem ezekről az ingatlanokról nem tud a felesége, és így a jó. Még neki sem mondtam, de nem akarok beköltözni a lakásba, megpróbálok a magam kenyerén megélni.

Tusolok, fogat mosok és bámulom arcképemet a tükörben. Rádöbbenek, mennyire védtelen Anya, ha elköltöztem volna otthonról, talán a lakásától is megszabadították volna. Ha nem Karcsi, akkor másik férfi. Azt hiszem, holnap reggeltől továbbra is magázódok Karcsi bácsival, úgy nehezebb elküldeni a fenébe, ha felbőszít.

Sára nyugodtan alszik. Lefekszem magam is. Hosszú volt ez a nap.

Gyorsan elalszom. Arra ébredek, hogy valaki hozzám bújik, és a fülembe szuszog.
Kell hozzá tíz másodperc, hogy megfejtsem, a húgom takaróstul átköltözött az ágyamba. Nem merek megmozdulni, nehogy felébresszem.