Az élet kovásza 6. rész: Felnőtt lettem

Látogatók száma: 50

Mélyülnek Nagyi arcán a ráncok, két keze tétován matat az asztalon, a szalvétát gyűrögeti, vagy tányérja szélébe kapaszkodik. Nem néz a társaságra, úgy viselkedik, mint aki egyedül üldögél, kinn, az udvaron. Vali néni is úgy néz maga elé, mintha lenne előtte egy érdekfeszítő könyv, melyet még étkezés közben is muszáj olvasnia. Apa fejében száguldoznak a gondolatok, tekintete üres, nem lát, nem hall semmit, befelé figyel. Dezs szorosan fogja Panni kezét, ahogyan én is Julcsiét. Bözsi néni a kapu felé tekinget, menne már haza, a hangulat miatt is, és bizonyára el is fáradt, hiszen egész nap tevékenykedett. Sára is bágyadt, nagyokat pislog, lassan le kell fektetni.

Lágyul a lemenő nap fénye, erőre kap a szél, zizegteti a diófa lombját. Percekig ez az egyetlen hang körülöttünk. Végül Julcsi megtöri a csendet:
- Gyere, Sára, megnézzük, mekkora Nagyi fürdőkádja. Az is lehet, hogy körbe sem tudod úszni!
- Dehogynem! Megmutassam? De jöjjön Marci is!
Húgocskám mindenkitől egyenként elköszön, bevasalja a jó éjt-puszikat, Apát hagyja utoljára, akinek valamit a fülébe súg, majd hozzám szalad, kézen fog, mehetünk fürödni.
Jobb, ha azonnal a saját ágyamba fektetem, mert úgyis áthurcolkodna hozzám, így legalább kényelmesen elhelyezkedhet és reményeim szerint hamarosan elalszik. Fejből mondok neki egy mesét, de esze ágában sincs elaludni.
- Most menj el, majd Julcsi mesél nekem.
- Rendben van, Csiripiszli! Megengeded, hogy egy percet beszéljek Julcsival?
Költői kérdésnek szántam, ám Sára komolyan bólint rá.
- Kedvesem, hazamegyek, megnézem Anyát, ne várj rám, nyugodtan feküdj le. Igyekszem mielőbb visszaérni. Kérlek, hogy Nagyiékat ne engedd dolgozni, majd mi holnap rendet teszünk. Bözsi néni is elfáradt, szegénykém. Csókollak, drágám!
Édes a csókja és legszívesebben nem mennék sehová, de Anyának szüksége van rám, és azt hiszem, életemben először nekem nem csak gyerekként, de családját óvó férfiként is ott a helyem mellette.

Elbúcsúzom a társaságtól, és a hátamban érzem Nagyi tekintetét, amely elkísér egészen addig, míg követni tudja távozásomat.

Ma megtudtam szüleim válásának okát, Amit Anya mondott, az teljesen más megvilágításba helyezi az egész szituációt, és árnyékot vet az Apáról kialakult képre. Lelkem mélyén érzem, hogy még nem ismerem a mozaik minden elemét, de nem vagyok biztos benne, hogy akarom-e tudni a teljes igazságot. Mi motiválta Apámat, hogy elváljon Anyától, ha valóban a szerelmen kívül, igazi mély barátság is összekötötte őket? Valóban ennyire fontos volt számára, hogy legyen még egy gyereke, és képes volt elfeledni, hogy Anya az életét kockáztatta volna a második gyerek vállalásával?

Szombat este nyolc óra után már ritkábban járnak a buszok, kevesebb az utas is, kényelmesen ülök az ablak mellett és egyre magasabbra emelkedik bennem az adrenalin szint. Viselkedj férfiként, biztatom magam, Anyának most nem csak a gyereke szeretetére van szüksége, hanem egy erős férfikézre is, amely elkapja, mielőtt összeomlana, és padlóra kerülne.

Ízekre szedem a napi történéseket, és mozdulatok, gesztusok, hanglejtések halmazából próbálom kiszúrni az oda nem illő, fals dolgokat. Itt van például Apa állítólagos konferenciája, melyre nyilvánvalóan sokkal korábban kellett jelentkezni és befizetni a borsos részvételi díjat, melyet egy bizonyos határidőn túli lemondás esetén, már nem fizetnek vissza. Az sem életszerű, hogy egyik napról a másikra, hirtelen eldöntse, hogy nem megy el, és helyette más valaki vegyen részt rajta, akinek jóformán felkészülni sincs ideje.

Egyenletesen suhan mellettem a táj, fejemben pedig egymást űzik a gondolatok, ha megbotlik valamelyik, akkor összetorlódnak, forgalmi akadályt képezve az újonnan felmerülők előtt. Ki kellene dobálom a halmazukból az oda nem illőket, de miről ismerem fel azokat?

Érthetetlen számomra Karcsi bácsival való kapcsolatom is, amely jóformán nem is létezik, csak történetesen egy lakásban lakunk, s mindkettőnkről Anya gondoskodik, mos, főz, takarít ránk, és még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akár egy forinttal is ad Anyának az ellátásáért. Nekem természetes, hogy a fele fizetésemmel hozzájárulok a havi rezsinkhez, akkor Karcsi bácsi miért gondolja, hogy hereként élhet a nyakunkon?

Honnan ered közte és Apa között az a hatalmas feszültség, amely szinte tapintható, ha egymás közelében vannak?

Végállomás, leszállok a buszról, de már nem szállok át a villamosra, inkább sétálok két megállót. Az egyik édességboltban konyakmeggyet veszek, az Anya kedvenc édessége.
A lépcsőházban felkapcsolom a villanyt, nem szeretem a félhomályt. Míg várom a liftet, motoszkálást hallok a lépcsőház felől, megnézem, mi vagy ki okozza, de nem látok semmit, mégis az az érzésem támad, hogy valaki meglapul ott, az első lépcsőfordulóban.

Lomhán mozog az öreg lift, mintha göthös öregúr lenne, de teszi a dolgát, és ez a lényeg.
Csengetek, mert biztos vagyok abban, hogy Anya a bejárati ajtóban hagyta a kulcsot. Egyik lábamról a másikra állok, türelmetlenül várom az ajtónyitást, de csalatkozom, így kénytelen vagyok kipróbálni a kulcsomat, amely zokszó nélkül gyorsan fordul a zárban.
Senki sincs a lakásban.

Megpróbálom Anyát felhívni, de ki van kapcsolva a mobilja.

Hová mennék a helyében, ha nem akarnék egyedül maradni? Hát persze, Emma nénihez, a barátnőjéhez, a jó nevű gyerekorvoshoz, aki szédületesen művelt és okos nő, aki egész életét a gyógyításnak szenteli. Egyedül él, nem ment férjhez, és szabad idejében bármikor készen áll barátnői lelkének istápolására.
Kikeresem a telefonkönyvben a vonalas telefonszámát, felhívom, és meg sem lepődöm, amikor beleszól:
- Szép jó estét! Dr. Kardos Emma vagyok!
- Csókolom, Emma néni! Horváth Márton vagyok! Elnézést a zavarásért, Anyát keresem!
- Szervusz, Marcikám! Itt van, de nem tudom adni, mert alszik. Nyugodj meg, nincs semmi baj. Nagyon zaklatott volt, elbeszélgettem vele, utána adtam neki egy nyugtatót és most békésen pihen. Reggel magam viszem haza.
- Köszönöm, Emma néni! Csókolom!
- Szervusz, Marcikám!

Jelen körülmények között, Anya a lehető legjobb helyen van Emma néninél, hiszen gyerekkori barátnők és minden tudnak egymásról. Ha ők ketten összefognak, akár egy hadsereggel felérnek, mondta nekem Nagyi gyerekkoromban, amikor rábíztak a szüleim, mert Apa hivatalos kiküldetésben volt és Anya meg Emma néni, kihasználva távollétét, szerveztek maguknak programot.

Ődöngök az üres lakásban. Minden helyiségben felkapcsolom a villanyt, mint egy kisgyerek, aki fél egyedül a sötétben. Mindenütt rend és tisztaság. Már másodszor megyek el a spájz előtt, az az egyetlen helyiség, ahová nem nyitottam be. A fenébe is, az se maradjon ki, pedig sokat mondok, ha talán ha egyszer voltam benn, még gyerekként, de nyomasztott az egyszer másfél méteres, három oldalán a földtől a mennyezetig bepolcozott helyiség, amely telis tele volt befőttel, meg titokzatos dobozokkal, amelyek csokoládét, édességet, konzerveket rejtettek, s én attól féltem, ha valamelyik lezuhan, akkor agyon is üt.

Most is éppen csak benyitok, és mennék is tovább, csakhogy a folyosóról beáramló fényben meglátom a kövezetén az oldalára esett dobozt, melyből tartalmának fele kiömlött. Felkapcsolom a villanyt, hogy a helyére tegyem a dobozt, csakhogy ahhoz össze kell szednem a belőle kiesett papírokat és fényképeket. Átnyalábolom az egészet és az előszobai kis asztalra teszem. Gondolom, nem nagy baj, ha belenézek, már nem vagyok félős kisfiú. Széket hozok, meg hamutálat, a teljes doboz tartalmát az asztalkára borítom, és egyenként átnézem.

A fényképek többségén Anya és Emma néni, 1980-ban, Nagyinál, a kertben. Utána a Balatonon, bikiniben virítanak, 1983-ban. Dezső bácsi is ott van, vízzel fröcsköli őket. Aztán egy másik sorozat, 1984-ből. Itt már Vali néni is velük van, három lány összefogódzva nevet a fényképezőgép lencséjébe. Majd következik három fiú, ugyanúgy. Középen Dezső bácsi, két oldalán Apával és Karcsi bácsival.

Hiszen akkor ők régóta ismerik egymást?!
Ismét rágyújtok, ez egyre izgalmasabb.

A következő sorozat 1988 szeptemberében készült, ha jól látom, Krakkóban. Közöttük már párokról készült képeket is látok, Dezső bácsi Vali nénivel, Apa Emma nénivel, Karcsi bácsi Anyával. Egy parkban fényképezkedtek, a fák levei az ősz ezernyi színében pompáztak.

Miért nem láttam soha ezeket a képeket? Miért rejtegette előlem Anya?

Itt kell lenni a válasznak. Megtalálom, ha reggelig ülök a képek felett, akkor is! 1989. szeptember 21-én születtem, Anyáék pedig március 17-én házasodtak össze. De melyik évben? Erről sohasem beszéltek. Amennyiben Anya 1988 őszén még Karcsi bácsival járt, akkor csak 1989 márciusában házasodhattak össze Apával, s ha így van, akkor én már útban voltam, mert Anya három hónapos terhesen állt az anyakönyvvezető előtt.
Mi történt 1988. utolsó és 1989. első negyedévében? Emma néni és Anya párt cseréltek? Nem, ezt nem hiszem el.

Főzök egy kávét, hátha az segít a gondolkodásban. Félek a válaszoktól.
Kávé, cigaretta, újabb fotók. A doboz alján megsárgult, összehajtogatott újságkivágást találok, benne kézzel írott levéllel. Az újságcikket 1989 februárjában írták Nagy Károly egyetemi hallgatóról, aki Palotás professzor úr találmányának kidolgozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, és innen a fiatal tehetség számára egyenes út vezet a tudományos pályára. A kézzel írott pársoros levélben eme bizonyos egyetemista fiatalember azt tudatja Anyával, hogy miért nem tudja feleségül venni és felelőtlenség lenne részéről a gyerekvállalás.

Szóval ezért akart Apa még egy gyereket, hogy legyen egy sajátja is!

Visszasöpröm dobozába az asztalon lévőket, s felteszem a spájz legfelső polcára.
Jobb, ha elmosom a kávés csészémet és visszatérek Nagyihoz.

Csobog a víz a mosogatóban, nem éppen takarékos megoldást választok a mosogatáshoz, de ez nem számít, nem szól rám Anya, hogy mióta vagyunk milliomosok, hogy ennyire pazarlom a meleg vizet.

Mekkora emberi nagyság kellett ahhoz, hogy Apa felvállaljon bennünket Anyával, hogy családban nőjek fel, Emma néninek, hogy lemondjon Apáról legjobb barátnője javára, Nagyinak, hogy mindezek tudatában összetartsa a családot, Keresztapának, hogy visszafogja magát, amikor Karcsi bácsi szüleim válását követően újra elcsábította Anyát.
Szégyellem, de kicsordul a könnyem.

Elzárom a csapot és motoszkálást hallok a bejárati ajtó felől. Valaki be akar jutni. Ez nem lehet más, csak Karcsi bácsi, aki bár azóta kijózanodhatott, de nem emlékszik a zárcserére. Hol tartja Anya a sodrófát? Á, megvan! Odaállok az ajtó mellé, és ha bejut, esküszöm, hogy leütöm, mint vak a poharat!

Kintről dulakodás zaja hallatszik, mire kinyitom az ajtót, s már nem is csodálkozom azon, hogy két egyenruhás rendőr között ott áll Karcsi bácsi, hátra bilincselt kézzel. A harmadik, a civil ruhás, éppen telefonál:
- Ezredes úrnak jelentem, megfogtuk a betörőt. Azonnal indulunk a kapitányságra.

Nagyikám a televízió előtt ül, kedvenc foteljében, és szundikál. Hálóingére fürdőköpenyt is felvett, és beburkolózott egy nagy plédbe. Igazság szerint mélyen alszik, alig tudom felébreszteni.
- Te vagy az, Marcikám?
- Én vagyok, Nagyi! Megyek, bezárom a kaput, meg az ajtót is. Tessék nyugodtan lefeküdni, nincs semmi baj.
- Tudom, gyerekem, felhívott Emma.

Addig tusolok, míg ki nem fogy a bojlerből a meleg víz.
Ágyamban egymást átölelve alszik a menyasszonyom és a húgom. Még sms-t küldök Apának, hogy minden rendben, Anya Emma néninél alszik, majd elfoglalom az ágyban a helyemet.

Gyorsan elalszom. Arra ébredek, hogy valaki hozzám bújik, és a fülembe szuszog. Csak Julcsi lehet, mert Sára jobb kezét a feje alá téve, a hónom alá fúrta be magát.
Óvatosan, nehogy felébredjenek, betakargatom őket, mert a nyitott ablakon át hűvös levegővel telik meg a szoba.

Vége

A cikket írta: Yolla

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

zsoltne.eva

Kedves Yolla!

Ez nem egy mese. Ez egy családregény, nem is akárhogyan összehozva... és a titkok is azért vannak, hogy inkább előbb, mint utóbb, kiderüljenek...

A tőled megszokott alapos, jó írás! :-)

Pussz