Az őz, a nyúl, a vaddisznó és még te is?...

Látogatók száma: 56

Valamikor réges régen nem volt szükség nemhogy drótkerítésre, de semmilyen térelválasztóra. A régi tulajdonosok jól megfértek egymás mellett. Mindenki tudta hol van a határvonal, a "mezsgye", és ha körbe akarta járni a parcelláját, annak sem volt akadálya. Ma már kerítenek. Próbálja meg most körbejárni, nem fog menni.

A területemnek ez, amit most kedves olvasóm látsz az ÉK-i sarka. Hosszan mesélhetném a jelen állapot kialakulásához vezető nem könnyű utat, pedig nem történt más csak annyi, hogy drótkerítéssel északról és keletről bekerítettek az új tulajdonosok. Röviden csak annyit tennék hozzá nem én akartam, hogy a kerítésépítőknek ne legyen könnyű dolga, nekem meg könnyű álmom. Esetemben ahhoz a kevéshez kétségtelen ragaszkodom. Milyen egyszerű, amihez nem férek hozzá - mondhatnám, azzal nincs is semmi dolgom. Nem úgy van az. Látom, amit látok, hogy már réges régen nem azt a funkciót tölti be, aminek eredetileg szánták, de mindenfajta kúszó-mászó növények támfala lett az évek során, áthatolhatatlan dzsumbujjá vált és a valamikor belátható mezsgyehatárokat benőtte a méteres sás, a gaz, a sűrű aljnövényzet és az idők végezetéig ott is marad, hacsak nem találok ki sürgősen valamit. Most is töröm rajta a fejem.

De nehéz a dolga egy külterületen, valamennyire rendhez szokott, a külcsínre is adó, időt és fáradtságot nem kímélve ehhez, ha pénzt, paripát már nem is tud beleadni, mert az meg szemet szúrna a betolakodóknak, csak az elvárható, minimális törődést és magát belevetve esetenként amúgy rendesen a munkába, szakadásig, ha másnak meg más a fontos.

Elaggott, idősödő, magára maradt szomszédaim már nem győzik a fiatalabb korban összevásárolt és hatalmasra duzzadt területüket egyedül művelni. Megértem. Nem tudom hogyan teszik, de a valamikori mezsgyéig, ami jelenleg egy drótkerítés, soha nem jutnak közelebb. Nem szúrja ki a szemüket?!

Amit nem láthatsz, elég, ha én tudom, balról a fotón (északról) valamikor több, jól megfizetett kerítés építő kétkezi szakik munkáját dicsérte, ma, ha nem tudnám, hogy ott más is volt a gazon kívül, jól látod, nem sövény, csak az, gaz. Ideje kezelésbe vennem - azt hiszem - már tudom is mit fogok tenni, mert bőven elérte a kerítés magasságát ahhoz, hogy egy jó sövényvágó ollóval előnyt kovácsoljak belőle a magam számára, garantáltan átláthatatlanná téve, sövény lesz a gazból. Minek annyit bosszankodni?!

Szemben, az a Keleti, szintén nem én akartam kerítés, mára természetes sövénnyé átalakított orgonacserje teszi átláthatatlanná, az én oldalamon. Majd adok én a kíváncsiskodó szemeknek?!

De miért is kezdtem el ezt mesélni? Most képzeld el, hogy gyanútlan megérkezel a kertedbe és első pillantásod egy alakra vetül. Ebben a sarokban valami mozog… Közelebb érve már felismerni vélem. Ki lehetne más, mint a jó közérzetem keserítője, az északi szomszédom. Bosszankodom.

- Hát te mit keresel amott az én sarkomban? - kérdeztem a megszeppent látogatót - sok egyéb kérdés feltevése mellett - aki először szót sem szólt, csak bambult. Mondjuk ez a természetes nézése, de nem is ez hagyott bennem nyomot, mégsem egy vaddisznó, bár ne találkozz vele a sötétben, hanem, hogy késik a válasszal… - Várj, kitalálom - mondom cseppet sem mérgesebben a kelleténél. Közöttünk a távolság egyre nőtt, mert időközben rájött, hogy ez mégsem az a bejárata, ahol a jelek és szerintem is eddig közlekedhetett. Milyen jó, hogy mára befoltoztam! - gondoltam. Azért mégis csak elhagyta valami bocsánatkérő szó a száját és méltatlankodásom közepette, „Nem elég az őz, a nyúl, meg a vaddisznó, akkor még te is?!...- elhagyta a parcellámat.

Már csak a nyulat kellene valahogy megrendszabályoznom, mert neki egy kerítés meg se kottyan, hogy a szomszédoknál kereskedjen, ne az én zöldségeskertemben rágcsálja le a paprika virágait. Fene a gusztuság annak a kis vitamingolyónak!

A cikket írta: Zséva

Kép: Saját

támogatóink