újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Édességbirodalomban...

Látogatók száma: 69

Figyeld csak! Egy régi kor, régi élet régi pillanatát mesélem most el neked, aki ott ülsz, és rám figyelsz. Aztán, ha okos vagy, meglátod a tanulságot a sorok között. Egy szép, kék szemű kishölgy épp a délutáni sétáját tette...

Ez egy kis varázslatos hely, ahol az illatok, élvezetek, az édes és keserű ízek mámorába lép a lélek. Egy édességboltba. A csokoládék közé, a bonbonok, a pralinék csábításához. A sűrű, krémes, forró italhoz, aminek már egy cseppje is boldogságot ad.
A kishölgyet ebben a meseszép világban a sok édesség mind csábítja.
Végigkóstolta már az összes lágy és selymes, mindenféle földi jóval töltött tejcsokoládét, a keserű csokoládét, ami az aszalt gyümölcsöktől, a méztől vagy egyéb csodától megbolondítva volt finom. Mindegyiktől más és más érzést kapott. Egyiket imádta, a másikat hirtelen szerette meg, majd ráunt az ízére, a harmadikat meg
sem kóstolta, hiába vette meg, aztán volt, amit elajándékozott, sőt megízlelte, és egyáltalán nem ezt várta az ízétől. De tudja, ő már régen tudja, másra vágyik. Valami különlegesre. Valamire, amit soha nem unhat meg, aminek az illata, a tapintása, a selymessége is más, mint a többié, egyedi és csak neki szól. A szívét ismét elönti a
melegség, amint erre gondol. Sétál, nézelődik az üzletben. A fahéj, a vanília, a sok illat körbeöleli, már az orrát is igencsak ingerli. És akkor hirtelen meglát a szeme sarkából egy nagy tábla csokoládét. Csak úgy lazán ott van az egyik polcon, a többi kis tábla meg nagy tábla, zöld papír meg virágos papír között, a mandulával, dióval, törökmogyoróval töltött íz, meg az eper, málna, kandírozott narancs, citrom íz árnyékában. Mégis érzi, hogy valami más, az az egy más ott fenn a polcon. A régi fakeretes ablakon bekandikáló napsugár épp erre az egy csokoládéra szórja a sugarait. Mosolyra húzódik a kishölgy szája. Aztán egyszer csak hirtelen odaáll elé, és csak nézi. Nézi. Nézi... Nem is tudja, hogy keveredett oda. Csak vitte a lába. Már az első pillanatban érzi a szájában a mámorító ízt, érzi amint reggel az első mosolygós pillanatában a kávé helyett csak egy kis kockát is bekap belőle. Ez lehetne maga a mennyország. Mert hiszen erre vágyik. Aztán nem! Gondolatok kezdenek el a fejében cikázni össze-vissza. Tegnap azt a kis aszalt szilvást ettem. És azt kellene inkább. Vagy a szőlőset? Nem a szedrest vagy a barackost? Vagy nocsak, egy kis mentást vagy pisztáciásat is akartam a múltkor. Kapkodja fejét ide-oda… Jé! Ezt még nem is kóstoltam, pillant meg egy fehér
csokoládét kikandikáló körtedarabokkal. Vagy ne is legyen táblás? Legyen kerek vagy bonbonetti? Vagy mogyorós drazsé? Vagy fondü? Vagy egy kis trüffel? Mazsolás vagy karamelldarabos? Csak szagolja, keresi, mit is válasszon. Már zsong a feje! Már nem is
kellene semmi. Már menne is, már unja ezt az egészet, már szaladna, nem is... repülne inkább. De valljuk be, néha-néha odapillant arra az egyre, csak arra az egyre. Nem mehet el! Még nem! Olyan elegánsan néz le rá a polcról az az egy… Szinte kérlelőn. Rá! De miért nem akarja?
Mitől fél? Fél egyáltalán valamitől? Fél, hogy az az egy lesz csak az igazi, amire vágyik? Amit mindig is akarni fog? Aminek az ízére nem fog soha ráunni, mert élvezni fogja minden darabkáját? Aztán hirtelen felnéz a sok csokoládé mögül. Meglepődik. Pillái zavartan rebegni kezdenek, és elpirul, mint egy kislány, akit valami rossz dolgon kaptak. Észreveszi, hogy a pult túloldalán maga a mester áll, aki ezeket a finomságokat készíti. Olyan kedves, meleg, barna szemekkel pislog rá. De huncut kis mosollyal a szája szegletében.
Már hosszú percek óta figyeli a kisasszonyt, nem először látja, de
sosem szólt még hozzá. Nem akarta még őt befolyásolni a döntésében, mert mindig olyan határozottnak látta. De ma valahogy más. Más a járása, más a nézése, más a kisugárzása. Más a lénye.
Bizonytalannak nevezné talán. De ő, aki pár évtizedet leélt már és ismeri az embereket /hiszen nekik, a szívüknek készíti az édességet/tudja, milyen csokoládé kellene a kishölgynek. Érzi, mire vágyik.
Melyik íz és érzés az, ami csak az övé lehetne. És tudja, mit ér az ő egyik
legfinomabb csokoládéja. Hiszen sok év tapasztalata áll mögötte. Mára, e boldogságot adó édesség készítését teljesen magáénak tudhatja. Ő tudja, hogy az ízek minden egyes darabja megtalálható lesz benne, csak fel kell fedeznie. Csak akarnia kell, és érezheti. Még mindig figyeli a kishölgyet, aki úgy látszik, úgy akar dönteni, hogy a régen vágyott, aranypapírba csomagolt boldogságot meg sem kóstolja. Ezt nem hagyhatja.
- Segíthetek önnek, hölgyem? Úgy tűnik, tanácstalan. Érzem, maga valami egészen különlegesre vágyik. Érzi az ízét valami újnak, de sosem merte levenni a polcról azt a csokoládét. Hm? Ugye így van?
-Ez nagy butaság. Nagyon szép szeme van hölgyem, és igen kedves mosolya. Érződik magán valami egészen különleges kis báj. Adok önnek egy kis kockát ebből a csokoládéból. Csak úgy ajándékba. Aztán majd dönt! Szívből teszem, mert megérdemli - kacsint egyet.-Mióta itt áll, és ebben a varázslatos kis édességbirodalmamban sétálgat, és ringatja a csípőjét, úgy éreztem – már ne is haragudjon meg érte, kisasszony – maga is ad nekem valamit. És ez nagyon jó dolog.
-Eszembe juttatta az én egykori fiatalságom bohóságát, ahogy én is mindent egyszerre akartam és azt hittem minden finomság csak az enyém. Többet, még többet! Aztán rájöttem, ki kell választani egyet, ami igazán enyém lehet az életben.
A kishölgy csak áll és néz. Érti? Vagy nem érti? Már nem is fontos ez sem, már nem is akar gondolkodni. A férfi szemében lévő állhatatos csillogás magával ragadja. Látja, amint az aranypapírt zizzenés nélkül bontja ki a kéz. A piros kis virágminták rajta szinte mosolyognak, és élvezettel adják meg magukat. És akkor előbújik a fénylően barna csokoládé.
A kishölgy csak ámul. Majd elszédül. Az az illat! Úgy érzi, soha nem tudna betelni vele. És aztán egy éles, pattanó hang, amint a darabka letörik, és a kéz felé nyújtja. Minden porcikája remeg, belenéz a férfi szemébe. És semmi mást nem lát, csak azt a huncut kis csillogást amint azt sugallják felé: „nem fogsz csalódni”.
Becsukja szemét, kezébe veszi a csokidarabot. A tapintása puha, sima, bársonyos egy-egy helyen kikandikáló kis aszalt gyümölccsel.
És az illata....Ááá az valami mennyei! Az orrához emeli, és végre érzi azt a bódító aromát. Egy kis vörösáfonyás, intenzív gyümölcsillat, mely keveredik, egy kis... jól érzi? Rózsaillattal. Már nem tud várni… bekapja a szeletke édességet. Szinte pillanatokon belül olvadozni kezd a nyelvén. Hiszen annyira akarta már. Soha nem érzett érzések kezdnek el dübörögni az ereiben. Hm...
-Vörösáfonya és rózsasziromlekvár? Furcsa, de jó, de nagyon jó!-kiáltana fel
Egyszerű, de mégis borzongató íz, ami hol a lelkedet, hol a testedet melengeti.
A kishölgy réveteg tekintete hirtelen kitisztul. Maga elé mosolyog.
-Köszönöm! - szól a férfihoz
- Ugyan már! – Jön a válasz – hiszen ezért jött, nem? Valami másért!
Hát tessék, megkaphatja. A magáé lehet. Félve nyúl a kishölgy a megkezdett tábla után, aminek a piros-arany papírja nem vesztett fényéből még most sem. Inkább ő szégyelli
magát, amiért nem mert nyitni afelé idáig, amire vágyott igazán. Az ő lelkének egy kis darabját kereste benne, egy édességet talán? Ami boldogít, ha reggel van, és boldogít, ha este van, ha szomorú, ha vidám, csak hozzá kell érni és megízlelni. Nem válogatni állandóan. Nem, mint egy hisztis nő, aki nem tudja eldönteni, mit is szeretne valójában. Csak egyet, csak egy kis időre is.
Akarta, hát persze, hogy akarta. Kezébe szorította és csak vitte, vitte, vitte ki a fényre. A férfit jóleső melegség töltötte el, úgy érezte, ma is adott valami kis boldogságot ebben az elszürkült világban, még akkor is, ha a tébláboló kishölgyet rá kellett vezetnie a helyes útra.
Nem nézett szomorúan utána, nem egy vevője ment el, hanem egy
barát talált haza hozzá.

A cikket írta: Mirjam Salliven

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Szia Mirjam!

,,Tanulni, tanulni, tanulni!''
A tanulás meghatározó tevékenység az életben. Annak idején az a mondás járta, hogy jó pap holtig tanul. Ez persze nem csak a papokra vonatkozott, hanem mindenkire. Okosak voltak a régi öregek!

Egy régebbi írásomat elővettem a minap és elolvastam. Majdnem sírva fakadtam rajta: Hogy tudtam én akkor azt a szar írást papírra vetni? És persze a tapasztalat is sokat számít.

Kérheted Ktr. és a többiek segítségét. Természetesen az enyémet is.
A net is segítségedre lehet: (magyar értelmező- , helyesírási -, szinonima-, idegek szavak szótára) stb.

Várom a további írásaidat!

Pusz
Juli :))

megtekintés Válasz erre:

Szia Mirjam!

Az előző írásaidhoz képest ez klasszisokkal jobb lett. Bár csiszolgatni való akad még ebben is. Nem biztos, hogy az összes jelzős szerkezetű szót egy írásodba kellene belezsúfolni ... (Gondolom én)

Az egész írásodon nem mennék végig, de pl. ezt az mondatot ,,Maga elé mosolyog, de a férfinak szól egy szó mégis: Köszönöm. "módosítanám:


Maga elé mosolyog. Köszönöm - szól a férfinek. "

vagy

Köszönöm - szól a férfinek, maga elé mosolyogva.


Az utolsó mondat pedig szerintem felesleges.

Szép napot
Pusz
Juli :))

Szia Julcsi!....tudom,hogy jobb...maga az írás is egy tanulási folyamat,és én csa most tanulom..vagy inkább a könyvemben tanultam meg...bár soha senki sem segített nekem,max a word korrektúrája a helyesírási hibákban.De érzem,hogy tudok írni is kell is nekem....de ehhez sokat kell fejlődnöm még.Szinte mindent elfelejtettem már pl.amit a suliban is tanultunk.Utána sem néztem:( sajnálatos...
Köszi a segítséget!
Üdv! Mirjam

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Mindannyian azt az egyet keressük. Van akinek keresnie sem kell, ha szerencséje van azonnal megtalálja. Van aki egy életen át keresi, kutatja azt az egyet. Hosszú az út, amit bejár érte, és az útja során sokféle ízzel, finomsággal találkozik, édessel, keserűvel, majdnem, de mégsem az igazival.
Te is csak erre vágysz mint mindenki egy igazira, arra az egyre, aki a tiéd lehet reggel, délben, este. :-)

Szia Éva! Igen..és ezt a kis írást is a könyvemhez írtam,de már ki se merem ide tenni,hogy ebből való.:)Nos itt már kezd alakulni minden bennem...:)
És igazad van..mindenki keresi azt az egyet...
Üdv!Mirjam
 
Szia Mirjam!

Az előző írásaidhoz képest ez klasszisokkal jobb lett. Bár csiszolgatni való akad még ebben is. Nem biztos, hogy az összes jelzős szerkezetű szót egy írásodba kellene belezsúfolni ... (Gondolom én)

Az egész írásodon nem mennék végig, de pl. ezt az mondatot ,,Maga elé mosolyog, de a férfinak szól egy szó mégis: Köszönöm. "módosítanám:


Maga elé mosolyog. Köszönöm - szól a férfinek. "

vagy

Köszönöm - szól a férfinek, maga elé mosolyogva.


Az utolsó mondat pedig szerintem felesleges.

Szép napot
Pusz
Juli :))
Mindannyian azt az egyet keressük. Van akinek keresnie sem kell, ha szerencséje van azonnal megtalálja. Van aki egy életen át keresi, kutatja azt az egyet. Hosszú az út, amit bejár érte, és az útja során sokféle ízzel, finomsággal találkozik, édessel, keserűvel, majdnem, de mégsem az igazival.
Te is csak erre vágysz mint mindenki egy igazira, arra az egyre, aki a tiéd lehet reggel, délben, este. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: