újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Fukszia és a barátság

Látogatók száma: 31

A történet ismét nagyon régi, több évtizedes, vissza menve egész a gyerekkoromig.

Az édesapám a Ceglédi Vasipari KTSz-nél dolgozott, mint lópatkoló kovács. 1953-ban, amikor elkezdte a munkát, hogy dolgozhassanak, szerszámot vitt mindenki, aki tudott, vagy volt neki. Az édesapám maszek volt Cegléd egyik legszebb tanyavilágában, az Ugyeri szőlőkben. Tanyájuk, ahová én is születtem és a kovács műhely a köves út végén volt.

Beköltöztek a városba lakbérbe, majd megvásároltak egy portát, amelyen elkezdtek építkezni. A városi élet meghatározó lett életükben és egyáltalán nem volt könnyű. Reggelente édesapám már a portán kezdett, mert mindig akadt tenni való. Jöttem velük én is olykor-olykor, sajnos azokról az időkről kevés emlékeim vannak, de amikor haza felé mentünk, az Arany utcában sokszor bementünk egy házhoz. Az ablak tele volt gyönyörűen virágzó fuksziákkal, az ablak rácsok között magasan pompáztak. Talán ezek az első élmények is meghatározóak lettek a növények, illetve a természet iránti szeretetemben.

Ebben a kicsi lakásban lakott édesapám munkatársa, a “Koma”, így szólította őt, illetve ha édesanyámmal beszélgettek, akkor a “Konya komám” volt a mindenkori neve.
Két lányuk volt Kati az idősebb és Klári a fiatalabb, akik tőlem idősebbek voltak. Ők négyen nagyon kedves, szerény emberek voltak, nekem Konya papa és Konya mama, hogy miért hívtam így őket arra nem emlékszem.
Emlékeim között ma is elevenen él, - sok kis gyerekkori emlékem van -, Konya papa nálunk volt, már beesteledett, égett a villany a konyhában, ahol a ketrecem volt. Én a ketrec sarkában ültem és édesanyám szavaira; mi szerint vetkőzzek le, mert itt az este le kell feküdni, még jobban behúzódtam a sarokban, nem akartam levetkőzni egy bácsi előtt. Ez az emlék csak eddig maradt meg, biztosan ennek is oka van.

Pár évvel később, édesapám a munkából nagyon bosszúsan jött haza és elmesélte, hogy a Komának az akkori szemorvos, csak úgy a rendelőben “kivette” a szemét. Érthetetlen volt a számomra, hogy mit jelentett maga a szó, de amikor legközelebb megláttam és az egyik szeme előtt egy fekete kötés volt, akkor már tudtam, onnan a szeme hiányzik.
A két barát között még ez is lehetett nevetés tárgya, amit magam is láttam, édesapám a “koma” nem létező szeme felől az orra mellett odatartotta az úját, és amikor megszólította a “komát” az orra beleütközött az ujjába. A mókán mindketten jót nevettek.

Az orra bizony eléggé nagyocska volt, amit én, mint illetlenül viselkedő gyerek, amikor éppen többen voltak nálunk meg is jegyeztem: Kinek van itt a legnagyobb orra? A Konya papának - és mindenki nevetett a huncut kislányon.

Teltek az évek, Konya papa elment, de a jó baráti kapcsolat megmaradt, igaz az édesapám már kevesebbet jött velünk, de mi látogattuk a feleségét, majd később Klári lányukhoz is eljártunk az édesanyámmal. Férj és Csilla nevű kislány alkotta az ő családját. Egy ilyen alkalommal és itt már az életkorokkal bizony bajban vagyok, mert mint gyerek igen meg voltam szeppenve, amikor Klári beszélgetés közben bejelentette, hogy most szülni fog. Én szinte menekülőre fogtam, hogy csak ne most, de ő mosolygott, hogy azért az nem megy olyan gyorsan, talán másnap, egy kisfiúnak adott életet.
Bátyám lett a látogató Kláriéknál, lehet, mert a szüleim is idősebbek lettek. Majd Klári férje is egyre többször jött hozzánk, mert a barátság fonala egyre messzebbre futott. Klári beteges volt, Feri jött és hozta a friss híreket a családról.

Lassan mindenki elment, Konya mama, Feri, szüleim, bátyám, majd Klári.
Az internetnek köszönhetően a barátság fonala még mindig nem szakadt meg. Csillával tudtam beszélni édesanyjáról Kláriról, akihez nem jutottam el. Pedig szeretettel ajánlotta, hogy elvisz!

A fukszia, azóta is kedves virág nekem, ahogy akkor régen láttam a kis ablakban, tele csüngő virágaival, felkúszó ágaival. Vettem már párszor, de a virág szeretetem, nem volt elég. Most nyáron is vettem egy cseréppel, átsínylődve a nyarat, most bekerült a lakásba, a maradék virágokat, bimbókat is eldobálta. Talán túléli és gyönyörködhetek benne.

A cikket írta: D Klári

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: