újabb események régebbi események további események
09:11
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:51
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:12
Tündér módosította a cikkét
16:08
Tündér új cikket töltött fel
01:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:31
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Jegesföld Krónikái - A vándor...1. rész

2011. május 23. - Látogatók száma: 46

A hóvihar egy cseppet sem hagyott alább, reggel óta folyamatosan tombolt, és nem akaródzott abbahagynia. Jegesföld megszokott időjárása volt ez. Az örök tél birodalma, mely tavaszt csak ritkán látott. Persze az itteni tavaszt sem kell valami pacsirtadalos kikeletnek elképzelni!
Legjobb esetben a folyók veszítenek dermedtségükből, és megerednek, a folyamatos havazás alábbhagy, nem kell az emberfiának fültől fülig bebugyolálnia magát vastag prémekbe. De ilyesmire csak a legidősebb utazók emlékeztek. Hatalmas terméketlen pusztaság volt ez, melyen csak a gyakorlott vándor maradhatott életben.
A szüntelen kihívások, amelyekkel a természet vizsgáztatta az embereket gyakran az utolsó feladatnak ígérkezett. Mégis a gyakorlott utazó hurokba tudta csalni a kisebb állatokat, és talált megfelelő búvóhelyet is. Néha ott is megkapaszkodott az élet, ahol a legkevésbé lehetett számítani rá.

Szédítő magasban egy fekete árny suhant. Szárnyai végét kék tollak szegélyezték, ezzel is kiemelve a madár hihetetlen eleganciáját, és repülésre teremtett formáit. Odafent nem volt nála nemesebb és halálosabb. Alatta fehér abroszként terült el Jegesfölde. Egy csillogó ezüst vonalat követett, mely ebből a magasságból egy szétgombolyított fonáldarabkának tűnt. Zordfolyót követte teljes erőbedobással. Persze a madár - bár fajtája legkitűnőbb példánya volt – nem tudatosan haladt ebben az irányban. Érzések és ösztönök vezették, melyek számára eltéveszthetetlenül mutatták az utat. Az utat amely hozzá vezetett. Az utat, amely végén a jól ismert vállon pihenhet, és a jól ismert kéz nyújtja a falatot. Éles szeme mindent észrevett, ami megmozdult a földön. Délről indult el, a jól ismert tölgyesből. Messze, ahol most éppen tavasz volt, ahol illatosak a virágok, és buján zöldellt az erdő. Azt az embert kereste aki felnevelte és akit először pillantott meg, amikor kikaparta magát a tojásából.

Egy lassan vánszorgó alakot pillantott meg odalent a fehér pusztaságban. Éleset rikoltott, és zuhanórepülésbe kezdett. Sólyom volt, gyilkolásra teremtett élet. Az ember, aki odalent menetelt, a hangra megállt és felnézett. Megvárta a lecsapó madarat, mely követhetetlen ívben ereszkedett a vállára, és rögvest nyugodt tollászkodásba kezdett. A férfi tovább haladt, egyetlen szó nélkül. Hosszú fehér kabátja a csizmájáig ért, valamilyen állat bundájából készülhetett, mint azt az ujjaknál kilógó szőrmebélés is tanúsította. A kabát csuklyáját az arcába húzta, védekezésül a csípős hideg ellen. Az arcát gyapjúnak tűnő sál takarta. A hátán átvetve egy hosszúkás csomag volt, mely minden lépésénél a hátának ütődött. Látszólag nem zavarta. Egyenletesen törte az utat a hóban, mint aki határozott céllal tart valahová.

- Hosszú utat tettél meg Frindolin...
ezt már a tűz melegénél tollászkodó madárnak mondta. Időközben beesteledett, az égen lámpásként világított a kék hold. Egészen kerek volt, mintha csak egy vicces kedvű gazda ementáli sajtot szegezett volna az ég kárpitjára. A vihar továbbra sem enyhült. A hőmérséklet bőven fagypont alá csökkent, így menedéket kellett találnia.
Régebbi utazásai során járt már erre, és emlékezett a barlangra, ahová most behúzódtak. A kijáratot kabátjával takarta el, melyet néhány pecekkel kiékelt a barlang nyílása fölé. Erre az intézkedésre szükség volt, hiszen a gyakran vízszintesen fújó viharos szél jégdarabkákkal volt teli. A vihar erőssége miatt ezek a „fagytőrök” kíméletlen sebeket vájtak a puszta bőrbe. Természetesen az észrevétlenség is hasznukra vált, hiszen egy tábortűz fénye, legyen az bármily kicsi, messzire ellátszik a sötétségben. A tűz vidáman pattogott, a fahasábok hosszú utat jártak be a férfi málhájában összekötözve. Ez volt az utolsó adag tüzelője. Holnaptól a tűz kényelmét is nélkülöznie kell. Az örök fagyott világban, - amelyet csak Jegesföldként ismert a kor – nem volt tüzelésre alkalmatos fa. Az végtelen tél szinte törhetetlen jégpáncéllal borított szinte mindent.
Válláról leemelte a nyúltetemet, amelyet útközben ejtett el. A friss hús ezen a vidéken kivételes szerencsének számított, de a jó vadász mindig is tudta, hol keresse prédáját. Ahogy a tapasztaltabbak mondták: „ üres has, fürge szem”. Vagyis aki éhes, hamarabb talál ennivalót. Hosszúkás csomagját a barlang falának támasztotta, övéről egy tömzsi kést akasztott le. Kurta mozdulatokkal megszabadította prémjétől a rágcsálót. Karcsú csíkokat vágott le a húsból, és egy egyenesebb ágra tűzte őket. Az ág gyengébb volt, mint várta, így késével segítette a műveletet. Majd néhány hagymafejjel lezárta a kezdetleges nyársot, és a tűz fölé, két villás ágú fa kosarába tette. A megmaradt húst felkockázta, és gyengéden helyezte a madár elé:
- Rád fér már egy kis betevő falat igaz –e ? – szája megrándult,
mintha mosolyogni szándékozott volna. De a mosolyból nem lett semmi.
A madár szeme idegesen rebben az ajtóként szolgáló bőrdarabra. A készség elmozdult, és egy jégkék szemű farkas lopakodott be a barlangba. Beesett horpaszán csomókba állt össze fehér bundája. Valószínűleg a táplálék szaga vonzotta ide, alaposan kiéhezett lehetett, ha a tűz ellenére is a bemerészkedett.
Idegesen felrebbent, és éles sivítással figyelmeztette gazdáját a veszélyre. A vándor megpördült és hanyatt zuhant, amikor az ordas rávetette magát. Bár a fenevad nem volt jó bőrben az éhezés miatt, így is komoly ellenfélnek ígérkezett egy fegyvertelen férfinak. Karját beleerőltette az állkapcsok közé, így a bestia nem tudott létfontosságú szervet megsebezni. Közben a másik kezével öklözni kezdte az oldalát.
Az állat elgyengült a bordáira záporozó ütésektől, de nem engedte el hősünket. Csak kivételes erejének köszönhette, hogy a karján csüngő toportyánnal is képes volt lábra állni. Néhányszor a falhoz csapkodta kezét. A farkas tüdejéből kiszökött a levegő. Riadt szűköléssel hemperedett fel. Megszédült. Vándor a csomagjához kapott, és gyors mozdulatokkal kiszabadította az eddig cipelt tárgyat. A zsákvászon széthasadt, és előtűnt egy kard. Másfélkezes ezüstpenge, melybe szakértő mesterek véstek kiolvashatatlan ábrákat. Rúnakard! Könnyed mozdulatokkal körözni kezdett. A farkas összeszedte magát, és újból támadásba lendült. Elnyújtott ugrással, rekedt üvöltéssel vetette magát előre. A penge villant egyet, és belefúródott a fenevad torkába. A kék szemek, melyekben eddig valami ördögi tűzként villámlott az élet, elhomályosodtak és üresen meredtek valahova a távolba. A vándor megtisztogatta fegyverét és visszahelyezte a zsákvászon csomagolásba. A késével eltávolította farkasbőrt egykori gazdájáról, és egy kevés vörös izmos húst kanyarított le. Bár a fenevad rossz bőrben volt, mégsem engedhette meg magának, hogy veszni hagyjon egy ilyen égből pottyant fehérjeforrást. Besózta, becsomagolta és eltette a darabkákat. A nyúlhús elkészült. Leült a tűz mellé, és nyugodt mozdulatokkal falatozni kezdett. Később rádobta a megmaradt fát a tűzre, a sütőalkalmatosság darabjaival egyetemben. A csomagját a feje alá helyezte és nyugodt álomba merült. A puszta népe tudja jól: aludj ha teheted. Lehet hogy legközelebb nem lesz rá lehetőséged...

A cikket írta: thuviel

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. augusztus 14. 07:51
Szia!
nekem is nagyon tetszik a kezdet! várom a folytatást.
Tatjana
2011. május 24. 07:49
Kedves Thuviel!

Ez jól indul,
kíváncsi vagyok a folytatásra!

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: