Jóslás
Látogatók száma: 57
Mária emlékére
Néhány évtizeddel ezelőtt, egész pontosan 1978-ban, beléptem a második és egyben utolsó munkahelyemre, ezt persze akkor még nem tudtam, és azt sem, amit piszok gyorsan meg kellett tapasztalnom, hogy a magam huszonhat évével a főosztályunk legfiatalabb munkatársa, és az ezerötszáz fős országos nagyvállalatnál az ötödik diplomás lettem.
Mondanom sem kell, hogy árgus szemmel figyelték ténykedésem, volt, aki segítő szándékkal és akart, aki inkább gáncsolt. Amit egy kereskedelmi cégnél tudni kell, mindenről tanultam, elméletben mindenről tudtam valamit, talán még az összefüggésekkel is tisztában voltam, csak azzal nem számoltam, hogy a puding próbája az evés, azaz a gyakorlatban is tudni kell alkalmazni a tanultakat, továbbá az apró kis kavicsok, amelyben felbukhat az ember, az mindig a részletekben rejlik.
Mária akkor már nyugdíjasként dolgozott, elváltként egyedül élt, a gyermeke már a saját életét élte, ezért döntött úgy, hogy a társaság kedvéért bejár dolgozni, amíg bírja ésszel és erővel, és a keresetéből évente egyszer külföldre utazgat.
Tőle tanultam a legtöbbet arról, hogy a vállalati szervezeti hierarchia egy dolog, s illendő betartani a sorrendet az ügyintézésben, de legalább annyira fontosak az informális kapcsolatok, amelyek az egyéni szaktudáson nyugszanak, s őszintén szólva, felrúgnak minden alá és fölérendeltséget, ezt nevezik szakmai presztízsnek, és folyamatosan bevezetett ezen urak és hölgyek körébe, akiktől többet tanulhattam, mint a főiskolán. Úgy szívtam magamba az információkat, mint száraz szivacs a vizet, válogatás nélkül, ám azonnal kiszórtam azokat, amelyek valóságtartalma a nulla felé konvergált. Ezek voltak a pletykák, szóljanak azok magánéletről vagy szakmai hinterland hiányáról, nekem egyre ment.
Viszonylag gyorsan kialakult Mária és köztem egy unoka-nagymama féle kapcsolat, amely az évek során komoly barátsággá alakult, és megmaradt egészen a haláláig, egészen húsz évig. Ebbe a barátságba belefért is az, hogy időnként összejöttünk a közös ismerőseinkkel egy-egy kártyapartira. Kiderült, hogy Mária nem csak kiválóan kanasztázik, de jósolni is tud cigánykártyával, persze, csak szórakozásként, és nagyokat nevettünk a jövendőmondásain, mert valamennyiünk számára ez csak egy játék volt.
Megtanított engem is a kártyavetés rejtelmeibe, és arra is, hogy az egyes kártyák jelentéseinek egybeolvasása csekély tudomány, az megtanulható a paklihoz tartozó leírásból is, a többlettudást az egyes kártyalapok kapcsán az emberben felsejlő intuíció adja, melyet azonban sose hagyjuk, hogy befolyásolja azon személy ismerete, akinek éppen kártyát vetünk.
Természetesen én is vettem magamnak egy pakli cigánykártyát, melyet akkoriban szinte valamennyi trafikban fillérekért árultak és baráti társaságban, egy-két pohár bor elfogyasztása után, ha megkértek rá, kártyavetéssel szórakoztattam a kompániát. Jókat nevettünk, s nem vettük komolyan a dolgot.
Sok-sok évig ott szunnyadt a pakli zsuga a magyar- és a römikártya szomszédságában, mígnem egy baráti pár meghívott a kerti partijára, azzal, hogy amerikai magyar vendégei vannak és tegyem már meg, hogy magammal viszem a jóskártyát is.
Úgy alakult a dolog, hogy a házgazdákon kívül senkit sem ismertem a negyvenfős társaságból, ám ez múló állapot volt, mert könnyen ismerkedem, és mire a frissen grillezett húsokból és salátákból elfogyasztottam egy tányérral, addigra sikerült mindenkivel szót váltanom. Néhányan furcsán méregettek, hogy szeszesitalt egyáltalán nem ittam, de kocsival voltam, mert Hidegkút messze esik a lakásomtól és nem akartam taxizgatni az éjszakában.
Történt pedig, hogy a háziasszony megkért, hogy jósoljak az amerikai vendégeinek, akik kinn élő magyarok és erre a célra felajánlotta a nappalit, oda most úgysem megy senki.
A gömbölyded, harsány színű, nagyvirágos ruhában lévő ötvenes asszonynak még a nevét sem tudtam, nem, mintha kellett volna.
A jóslás alatt csak a kártyát néztem, mondtam, amit láttam. Amint a végére értem, megköszönte és küldte a barátnőjét.
Mire végeztem, odakinn, a kertben már mindenki arról beszélt, hogy mindent tudok, ismerem a jövőt, elmondom, mi várható. Meghökkentem, és hiába szabadkoztam, hogy ez csak egy játék, nem kell komolyan venni, inkább hittek a két amerikainak, mint nekem.
Tudomásul kellett vennem, hogy hiába mondok általánosságokat, azokat mindegyik jósoltató behelyettesíti a saját helyzetébe és úgy értékeli, hogy éppen arra vonatkozik. Ez ellen nem tehetek semmit.
Így van ez az írással is, függetlenül attól, hogy megtörtént eseményeken alapul, vagy csupán a fantázia szülötte, ha azt olvasván valaki magára ismer, vagy arra a szituációra, amelyben éppen leledzik, akkor semmi sem ment meg attól, hogy zokon vegye, és engem okoljon, ha nem úgy sikerül, mintsem szeretné.
Elárulom, kedves Olvasó, ha magadra ismersz valamelyik novellámban, az csak a véletlen műve. Véletlen, hogy éppen a téged foglalkoztató dolgokról írok, véletlen, hogy éppen Te olvasod el, és véletlen az is, hogy magadra veszed, csak az tudatos az írásaimban, hogy olyan témát válasszak, amely megtörténhet bármelyikünkkel, mert élet már csak ilyen csalafinta, keveri a kártyákat, s még az osztó sem tudja, kinek melyik lap jut. Csak utólag, de akkor már kézben vannak a lapok.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Drága Yolla!
Senki sem hiszi el rólad, hogy Te kártyából megmondod
a jövőt, - csak a babonás emberek! Én nem vagyok babonás,
és ezért nekem nyugodtan jósolhatsz bármit, ami a jövőmet
illeti! Ez okból, hogy a rossz szellemek ne ártsanak, és messze
elkerüljenek, egy fokhagyma füzért viselek a pizsamám alatt!
A pizsamám meg a szekrényben van, szépen összehajtva!
Ráadásul háromszor hátraköptem, - tehát nem fog a rontás!
(:-D)
Pusszantlak drága jósnőm! emillio
Külön köszönöm Neked, hogy hívtad fel a figyelmet arra, hogy e kis visszaemlékezést azért osztom meg az olvasóval, hogy az utolsó bekezdés első két mondatát elolvassa.
Puszi: Yolla
Senki sem hiszi el rólad, hogy Te kártyából megmondod
a jövőt, - csak a babonás emberek! Én nem vagyok babonás,
és ezért nekem nyugodtan jósolhatsz bármit, ami a jövőmet
illeti! Ez okból, hogy a rossz szellemek ne ártsanak, és messze
elkerüljenek, egy fokhagyma füzért viselek a pizsamám alatt!
A pizsamám meg a szekrényben van, szépen összehajtva!
Ráadásul háromszor hátraköptem, - tehát nem fog a rontás!
(:-D)
Pusszantlak drága jósnőm! emillio