Két deka só
Látogatók száma: 44
A karácsony előtti céges bulin megünnepeltük az új évet is, folyt az ital, a tömény és a bor, a sör és a pezsgő, ki mit akart inni, és amit nem akart, végül azt is itta, amint elfogyott a kedvence, elvégre ingyen volt, a cég fizette, a hidegtálakkal, sós ropogtatni valókkal és édes süteményekkel együtt, melyektől roskadozott a három összetolt íróasztal, mert a tárgyalót bulira nem használhattuk, elvégre bármikor érkezhetett ügyfél, akit oda kell leültetnünk, bár, ahogyan elnéztem, józan ember a buli kezdetét követő negyedóra múlva már nem volt egyetlen egy sem.
Tarkójáig érő homlokú főnököm, aki saját bevallása szerint menedzser típusú vezető, tudjátok, az, aki semmi máshoz nem ért, csak a beosztottjai kizsigereléséhez, melyhez felhasznál valamennyi piszkos eszközt, képes volt odajönni hozzám, mikor éppen a negyedik pohár pezsgőmet ittam az előzőleg hamarjában elfogyasztott három pohár konyakra, és átölelte a vállamat, mintha a fia lennék, még szerencse, hogy nem vagyok az, és félrészeg mosollyal arcán a belém helyezett bizalmáról papolt, meg arról, hogy ne okozzak neki csalódást, mert az érné, ha január másodikán reggel nem lenne íróasztalán a mai magyar Társadalomban élők keresztmetszetéről szóló tanulmányom.
Vigyorogtam magam is, csak azon, hogy hogyan lehet ennyire szemét, elvégre pontosan tudta, hogy nem dolgozom a két ünnep között és szabadságom ideje alatt a menyasszonyommal akartam behatóbban foglalkozni, nem pedig a szociológiai tanulmánnyal.
- Nevess csak, fiam, de ha nem készíted el a tanulmányt, kénytelen leszek meggátolni phd-s tanulmányaidat!
Azt hittem, hogy viccel, ám hirtelen elkomorult az arca, és én rádöbbentem, hogy komolyan kell vennem, mert az ígéretét be fogja tartani. A csudába, az nem is ígéretnek, inkább fenyegetésnek hangzott, mely azonnal kijózanított, ezért kénytelen voltam még több pezsgőt inni, amely megágyazott a másnap reggeli fejfájásomnak, amely makacsul tartotta magát, hiába próbáltam azt emberpróbáló módon elmulasztani, zuhanyozással, hideg sör ivásával, erős feketekávéval.
Karácsony másnapján elutaztam barátnőmmel a szüleihez, és jövendőbeli apósom naponta próbára tett, hogy mennyit tudok enni és inni, neked, kedves barátom, elárulhatom, hogy napokig ki sem józanodtam, ám szilveszter reggelén eszembe jutott tarkójáig érő homlokú főnököm fenyegetése, s a kiadós vacsorát követően kurtán, furcsán búcsút vettem jövendőbeli rokonaimtól és felültem az első Pestre tartó vonatra.
Nem, nem haza mentem, hanem a nagyapámhoz, aki özvegyemberként örült mindennemű társaságnak, még az enyémnek is, pedig azzal kezdtem, hogy nekem tanulmányt kell írnom, otthon pedig erre nincs módom, mert a szüleim házibulit tartanak, annak reményében, hogy újévig nem kerülök elő, és nem áll szándékomban csalódást okozni felmenőimnek.
- Nem bánom, fiam, de szerezz valahonnan két deka sót, mert az a hárpia nőszemély, aki barátnőmnek vallja magát, fejébe vette, hogy a magas vérnyomásom miatt sótlanul kell ennem és kidobta a sótartómat, és kétnaponta ellenőrzi, nehogy valahol a lakásban tartalék sót dugdossak. Tele a hűtőszekrény ételekkel, de se ízük, se bűzük a sóhiánytól.
Szilveszter este tízkor honnan vegyek sót az öregnek? Gondoltam egy nagyot, miután én sem szeretem a sótlan ételt, elindultam a tízemeletes házban, csak találok valakit, aki kölcsönadna vagy két deka sót. Igaz, hogy nem ismertem senkit, de ez nem bizonyult leküzdhetetlen akadálynak, sőt, a szilveszter este jó alkalom az ismerkedésre. Felvettem a zakómat, úgy mégis rendezettebbnek tűntem.
Az első lakás ajtaját, melybe becsöngettem, hosszas motoszkálás után, idős néni nyitotta ki, és gyanakvó, reszketeg hangon kérdezte, ki vagyok és mit is akarok. Miután bemutatkoztam és kiderült, hogy a földszint egyből jöttem, Takács bácsi unokája vagyok, betessékelt, leültetett a makulátlanul tiszta, kellemes, gyümölcsillatú szobában, azonnal süteménnyel és kristályvízzel kínált, majd pár perces beszélgetést követően kaptam két kanál sót, gondosan becsomagolva egy szalvétába, majd Lenke néni utamra bocsátott.
A második emelten ötgyermekes családhoz volt szerencsém becsengetni, ahol a családfő nyitott ajtót és a karomnál fogva valósággal berántott a lakásba. Só, az van, majd ad az asszony, amint a még fennlévő két gyereket is lefektette, de addig ugyan igyak már meg vele egy pohár bort, melyet az asszony nem enged neki felbontani csak akkor, ha vendég van a háznál, és történetesen én vagyok az. Az abszolút praktikusan berendezett két és fél szobás lakás konyhájában iszogattunk, és míg a háziasszonyra vártunk, kvaterkázás közben eltüntettünk egy tányér sajtos pogácsát és megtudtam, hogy Kovács úr villanyszerelő és napi 10-12 órát dolgozik, csakhogy megkeresse népes családja számára a kenyeret. A háziasszony ismerte nagyapámat, és nem csak sót adott, de két szem pogácsát is küldött az öregnek.
A harmadikon megismertem Edinát, a gyerekét egyedül nevelő anyát, aki szerette volna, ha hosszan időzök nála, hellyel, konyakkal és pogácsával kínált, már a bort is felbontotta, mintha ott tölteném az egész éjszakát. Ötéves kisfia az igazak álmát aludta. Amikor kiment, hogy behozza a boros poharakat, nekem úgy tűnt, kigombolt a blúzán három gombot. Hiába az alkohol és a gusztusos fiatalasszony, ha nem érzetem jól magam a súlyos, antik bútorokkal telezsúfolt lakásban, melyet finoman értésére is adtam, erre sebtében kezembe nyomott egy bontatlan kiló sót és valósággal kilökdösött az ajtón.
A negyediken tizenhét év körüli leányzó nyitott ajtót, kisírt szeme láttán megijedtem, hogy egy családi perpatvar közepébe csöppentem, ám kiderült, nincs nagy baj, csak élete első szerelmi csalódása miatt depressziós, olyannyira, hogy hazaszökött a szilveszteri buliból, anélkül, hogy erről tájékoztatta volna a szüleit, akik a buli színhelyén az óta kétségbe esetten keresik. Úgy vettem észre, hogy szerinte a szerelmi csalódás ellenszere a mértéktelen édesség fogyasztás, ezért kénytelen voltam felvilágosítani tévedésérő, elkobozni a fél doboz desszertet és ellátni jó tanáccsal, hogy senki idegent ne engedjen be a lakásba. Innen só nélkül távoztam.
Mire felértem az ötödikre, addigra magamba tömtem a bonbont, és éreztem, hogy gyomromban a vörösbor és a csokoládé nem kívánt elegyet alkot. Csengetésemre egy szemüveges, középkorú, tudós forma férfi nyitott ajtót, aki kissé mereven állt az ajtóban, mintha szoborrá akarna dermedni. Meghallgatta jövetelem okát, kitárta az ajtót, menjek csak be, egyenesen a konyhába, ott megkeressük közösen a sót. Ez bizony nehéz feladatnak bizonyult, mert a konyhaszekrényben kizárólag szeszes italok sorakoztak, felbontottak és bontatlanok egyaránt. Azonnal tudtam, hogy a tulajdonos szálfa egyenes tartása merev részegségéből ered. Sem hellyel, sem itallal nem kínált, csak azt mormogta az orra alatt, hogy a lakása nem bolt. Valósággal menekültem onnan, és az előszobában megláttam a nyitott orvosi táskát. Hiszen akkor egy zugivó orvossal hozott össze a véletlen! Nyilván nem szeretné, ha alkoholizmusáról a betegei tudomást szereznének, mert rám tukmált egy üveg unikumot.
A hatodikon nagy családi buli közepébe csöppentem, tízévestől a nyolcvanévesig, több mint húsz családtag mulatozott. Nem kérdeztek semmit, csak étellel és itallal traktáltak, közel egy óra kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a Léna nevű egyetemista lány elhagyott vőlegényének néztek. Ellenőrizni nem momentán nem tudták, tekintettel arra, hogy Léna az új párjával másutt szilveszterezik. Vörösboros pezsgőt ittam, két pohárral, kicsit a fejembe szállt, és amikor éppen nem figyelt rám senki, gyorsan elhagytam a lakást.
A hetediken fiatal házasokhoz csengettem be, megszakítva a közöttük zajló szópárbajt, mely szerint képtelenek eldönteni, hová menjenek éjfélt köszönteni, a szülőkhöz, a barátokhoz, vagy maradjanak itthon. Néhány hete költöztek a lakásba, jóformán a fél háztartás csomagokban állt a szoba közepén, és semmi ételre, sem italra utaló jeleket nem láttam. Jobb híján megkínáltam őket az ajándék unikumból, meg is ittuk, több mint a felét, és akkor kérdezték meg, miért is jöttem. Só nincs, csak show, mondták kórusban és tudtam, azonnal távoznom kell.
A nyolcadikon négy öreg forgatta az ördög bibliáját, azonnal betessékeltek, hogy tegyek igazságot köztük, de elébb koccintsunk az újesztendőre, azért arra, mert éjfélre már vagy mindannyian részegek lesznek, vagy elbóbiskolnak. Olcsó vörösbort itatnak velem, mely fokozza gyomrom háborgását. Sápadtságom látván, étellel is kínáltak, mégpedig jó zsíros kocsonyával, meg egy pille kenyérrel. Jól laktam vele, kicsit megnyugodott a belső részem, a fejem is kitisztult és előadtam a só kérelmemet, mire a házigazda jót nevetett és az egyetlen tiszta műanyag poharat telekanalazta sóval.
A kilencediken megismerkedtem Macska Jancsival, aki olyan részeg volt, hogy nekitámaszkodott az ajtófélfának, majd lecsúszott azon és elaludt. Gyorsan elinaltam, mielőtt bárki megláthatott volna.
A tizediken egy elvált, ötven év körüli munkanélkülivel hozott össze a sors. Morcos volt és részeg, dadogott néhány érthetetlen szót, én meg elindultam a lépcsőn hazafelé.
Nagyapám nem várta meg a sót, megvacsorázott, eliszogatta a pohár borát és elaludt a televízió előtti fotelben.
Kicsit dobott a fejem, háborgott újra a gyomrom, és lábam alatt a ringlispíl nem akart leállni.
Tökös barátom szerint az alkohol kis mértékben gyógyszer, nagymértékben meg orvosság, ezért megittam a maradék unikumot, kissé kacsázó léptekkel éppen csak elértem a szociális blokkot, ahol kihánytam még a tegnapi vacsorámat is, majd megkönnyebbülve fogat mostam, betámolyogtam a szobámba és a laptopom elé, hogy megírjam a dolgozatomat.
Nem mondom, közben látni véltem a képernyő sarkában, tarkójáig érő homlokú főnököm vigyorgó pofáját, amely ösztönzően hatott rám.
Barátnőm háromszor is hívott telefonon, de nem vettem fel, mert munka közben nincs helye a magánéletnek és vica versa.
Reggel kilenckor felébredt nagyapám, begyűjtötte zakóm zsebéből a sót, reggelire nyolc tojásból rántottát készített, főzött kér erős feketét, és felébresztett, hogy ideje reggelizni.
Immár józanul jól esett a rántotta, ittam rá két pohár kristályvizet, majd lezuhanyoztam és megnéztem az éjszakai alkotásomat. Legnagyobb meglepetésemre egész okos kis tanulmányt írtam és elküldtem tarkójáig érő homlokú főnököm hivatali e-mail címére.
Az év első munkanapján vidáman mentem dolgozni, elvégre letudtam a penzumomat, velem már nem történhet semmi baj.
Kilencre a főnök titkárnője összehívott bennünket a rendkívüli értekezletre, melyet a cég tulajdonosa tartott.
Boss öltönyében, rikító sárga nyakkendőjében, gyűrött arcával mosolyogni próbált a tarkójáig érő homlokú főnökünk, amikor a tulaj bejelentette, hogy munkaköréből és vezető beosztásából azonnali hatállyal felfüggeszti, miután a konkurens cég korábbi anyagából plagizált a nevem alatt kiadott tanulmány, melyet képtelen volt észrevenni, ezért alkalmatlanná vált, csomagoljon és már be sem kell jönnie másnaptól.
Összeszorult a gyomrom, én leszek a következő kirúgott munkavállaló.
- Ideiglenesen Takács Tivadar kollégát bízom meg a cég vezetésével, mert aki ilyen jól tud plagizálni, az képes lesz eredeti gondolatait is írásba foglalni, ha kap rá elég időt.
Később négyszemközt megkérdeztem, miért éppen engem választott.
- Nagyon egyszerű, kedves Tivadar! Szilveszter éjjel maga sót kért Komondi bácsitól, akinél vendégségben volt apám és elmesélte, hogy maga részegen is igazságot tett a négy öreg között és a kocsonya után valamilyen tanulmány megírásról fecsegett. Szóval, maga, fiam, részegen is képes volt szilveszter éjjel plagizálni. Életrevaló ember! Kíváncsi vagyok rá, hogy józanul mire képes!
Velem szemben itt ül a fiam, borozgatunk.
- Hát igen, ez huszonegy évvel ezelőtti szilveszterkor történt, kisfiam. Attól kezdve vezetem a céget és a munkatársaim közül senki sem mer plagizálni, mert még ma is úgy ismerem a konkurens cégek kiadványait, mintha mi írtuk volna!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tetszett a sós történeted, ezért nem savazlak! (:-D)
A benne rejlő hibákat majd szóban elmondom!
(Ne aggódj, semmi különös, csak a szokásos....)
Pussz: emillio