Lélekröppentők

Látogatók száma: 58

Egy fotó ihlette :)

Van egy legenda, ami szerint mielőtt meghalunk, madarak lepik el a házunk tetejét. Először csak egy jön. Szürkéskék szárnyaival körberepüli a kéményt és lejjebb szállva bekukkant az ablakokon. Azt mondják, akinek a szemébe néz, annak hamarosan elviszi a lelkét. Az a madár már nem is megy el. Ott marad a cserepeken ülve, ezüst szemeivel csendesen néz a messzeségbe, a társaira várva. Hamarosan megérkeznek ők is. A lélekröppentők. Kis csapatokban jönnek, napról-napra egyre többen. Onnan lehet tudni, hogy nem sokára útra kelnek a lélekkel, amikor egy hatalmas aranykalitkát is hoznak magukkal. Abban viheti magával a szellem a madarát, ami elhozta neki az utolsó üzenetet.
A nagyapámat is ők vitték el. Egyik nap beteg lett. Az ágyban fekve mondta el nekem, hogy látta a madarat. Úgy mesélte gyönyörű volt és fenséges. Ahogy rá tekintett nem érzett félelmet, csak megnyugvást. Tudta, hogy véget ér a földi utazás, és egy új kezdődik, ami éppen olyan csodálatos lesz, mint az előző. Azt hittem a láztól beszél így, de örültem, hogy ez képzelgés segít neki könnyebbé tenni az előtte álló napokat. Ahányszor új madarak érkeztek mindig elmondta. Egyik nap megkért, hogy kísérjem ki a kertbe. Hűvös őszi reggel volt, az égen sorakoztak a szürke esőfelhők, de nem lehetett ellent mondani neki. Kibotorkáltunk a ház elé, és ahogy felnézett a tetőre, örömtől ragyogó szemével csak annyit mondott: „Már a kalitkát is elhozták.”
Akkor még nem láttam se a madarakat, se a kalitkát, és hiába kérdeztem tőle, hogy ez mit jelent, nem válaszolt. Mosolyogva feküdt vissza a betegágyba, megcsókolta nagyanyám kezeit, és azt mondta, hosszú álom vár rá, ne ébresszük fel semmiképp. Miután elaludt, észrevettem, hogy egy madár ül az ágy melletti ablak párkányán. Pont egy olyan, amilyenről papa mesélt az elmúlt napokban. A szárnyas szépség csak nézte a fekvő öreget, aztán pedig úgy repült el, hogy egyszer sem nézett rám. A tető felé szállt, és rögtön ki is szaladtam, hátha látom a többit. Kint már esett. A sűrű záporon át egy halovány alak tűnt fel. Nagy bakancsával könnyedén lépett a sártengerben. Elindultam utána. Felismertem görnyedt tartásáról, kopott barna kabátjáról és a sapkáról, amit mindig viselt. Pár lépés után megtorpantam. Ő is megállt és lassan madarak kezdtek gyűlni köré. Vékony köteleket fontak a csuklójára, és egy aranykalitkát adtak a kezébe, amibe az a társuk ült, amelyik nem rég megjelent az ablakban. Amikor végeztek a szellem elrugaszkodott és a lélekröppentőkkel együtt a magasba szállt. Ahogy távolodtak, úgy éreztem magukkal viszik az én fájdalmamat és bánatomat is, amit nagypapa elvesztése miatt éreztem a betegsége alatt. Az én szívembe is beköltözött a végtelen nyugalom és egy mosollyal az arcomon kívántam nekik jó utat.
A legenda szerint a lélekröppentők egy új élet kezdetét jelzik, és egy olyan helyre viszik a lelket, ahol jutalmat kapnak mindazért a jóért, amit földi létük alatt tettek. Ez talán a mennyország. Vagy még annál is jobb.

A cikket írta: CsijjagZsuzska

előző cikk

2 szavazat