Lúdgége vagy csiga?
Látogatók száma: 99
Manci néni ránéz a faliórára, hat óra múlt öt perccel, odakinn már öreg este van, a sötétben sápadtan fénylenek az utcai lámpák, már amelyiket a gyerekek nem lőtték ki csúzlival. A sarki kocsma is csak azért van nyitva, mert unatkozik a kocsmáros, meg nem akarja hallani az asszony zsémbelését, inkább tűnődve figyeli az utolsó két részeg vendég karattyolását.
Csapnivaló a televízió műsora, mindig ugyanazokat a filmeket vetítik, amiket már százszor is láthatott, a rádióban meg vagy zenélnek, vagy politikai műsort adnak, lefeküdni meg nem akar az öregasszony, mert nem tud aludni. Bezárult a kör, mert már unja a szemben lévő kocsmát is bámulni, perlekedni meg nincs kivel, amióta Papa kiköltözött a kanyarba, a temetőbe.
Csendben üldögél a füles fotelben, kortyolgatja a kihűlt, cukros teáját, majd úgy nyolc körül vacsorál, hátha tele hassal elpilled, és hamar elalszik.
Így van az alvással Terka is, a szintén özvegy barátnéja, és Pallaginé is mindig erre panaszkodik a piacon, aki öt éve elvált, aztán ott van az öreglány Borcsa is, akinél sokszor hajnalban is ég a világ, látja, ha kinéz a konyha ablakon, amikor kimegy vizet inni. Egészen úgy tűnik, mintha a hetven feletti asszonyokat elkerülné az álommanó. Mozogni kell napközben, Manci néni, mondta az orvos, amikor felíratta vele a gyógyszereit, de csak legyintett rá, ugyan mit csináljak, doktor úr, reggel, este szórok egy kis kukoricát a hat tyúkom elé, meg vizet adok nekik, más dolgom nincs.
Nincs is, mert a lánya és a fia összebeszélt, felfogadták bejárónőnek a Csecses Rozit, aki hetente kétszer eljön, bevásárol, takarít, mos rá, az ebédet meg házhoz hozzák, minden délben, tényleg csak az eszcájgokat kell elmosogatni, az meg pár perc pocskolás a meleg, habos vízben. Nem várhatja el a gyerekeitől, hogy ajnározzák, mindkettőnek családja van, egyiknek Debrecenben, a másiknak Miskolcon, jönnek, amikor tudnak, bár hívják, költözzön valamelyikhez, de nem hagyja el az otthonát, innen már csak a kanyarba megy, az ura után.
Tojnak a tyúkjai, szinte minden nap, kivihetné a piacra eladni a tojásokat, de hogy nézne ki, tucatnyi tojás mellett álldogálni a hidegben, még azt hinnék, hogy kenyérre kell az a pár forint, amit értük kapna.
Nehézkesen feláll, bekapcsolja a rádiót, hátha mondanak benne valami okosat. Nem mondanak, csak a panaszáradat szól belőle, amiből már elege van. Tölt még egy findzsával az édes teából, ha ezt megissza, már nem is kell vacsorálni, úgy eltelik vele.
Monoton hangon sorolják a rosszabbnál rosszabb híreket, már nem is figyel oda, ha nem sajogna a dereka, felállna, odamenne a rádióhoz, és kikapcsolná. Csakhogy sajog a dereka, pedig nincs oka rá, mert nem hajlongott napközben, nem is cipekedett, ezt már a kor okozza.
Felkapja a fejét, éppen a gyerekéhezésről beszélnek, még hogy négyszázezer gyerek éhezik Magyarországon? Hát, az bizony nagyon sok! Nyolcan voltak gyerekek, de ők sohasem éheztek, ha más nem, hát tészta jutott minden napra, krumplis, káposztás, mákos, grízes, túrós, lekváros, a kertben termelt zöldségekből készült leves mellé.
Szöget üt fejében a gondolat, már a dereka is elfelejt sajogni, felpattan, kimegy a konyhába és megkeresi a csigatészta készítő készségeit, a recés bordát és a kötőtűhöz hasonló pálcát. Fel is hívja Terkát, mi lenne, ha csigacsinálásba kezdenének, megszárítanák, becsomagolnák és elküldenék az éhező gyerekeknek.
- Ösmerlek, Manci! Fogadjunk, hogy Pallaginét, Borcsát és Rozit is beszervezed? Benne vagyok, ha ők is jönnek! Majd énekelgetünk közben, mint régen a lakodalmak előtti csigacsinálókor!
Három nap múlva ott ül Manci néninél a négy asszony, Csecses Rozi gyúrja a tésztát, nyújtja vékonyra, szabdalja kisebb kockákra, a többiek meg sodorják a csigatésztát.
Egy hét múlva a tisztaszobában hófehér abroszokon szárad a csigatészta. Pallaginé önszorgalomból fehér vászonzsákokat varr, abban eláll a kész tészta.
- Ehhez már több száz liter húslevest kell főzni! – nevet Terka, - mert ez levesbetétnek való.
- Erre gondoltam én is! – tromfol Borcsa. – Lúdgégét is csinálhatnánk, az pörkölt mellé is jó!
Ezen aztán vitatkoznak egy ideig, hogy a csigatészta ugyanaz, mint a lúdgége, végül abban maradnak, hogy ez utóbbi jóval nagyobb.
További egy hétig lúdgége tésztát készítenek, ami ugyanaz, mint a csigatészta, csak sokkal nagyobb. Összesen ötven darab, kilós kiszerelésű száraztészta vár a sorsára, már csak el kellene juttatni a szegény gyerekekhez.
Összesuskosol az öt asszony, hol lehetnek a szegény gyerekek? Csecses Rozi somolyog a nem létező bajsza alatt, mert sziporkáznak az öregasszonyok, mindenütt szegény gyerekeket sejtenek, csak éppen a saját településüket hagyják ki. Amikor kifulladnak, Rozi előjön a farbával:
- Itt is vannak szegény családok! Mi lenne, ha Terka néni bemenne a polgármesterhez és felajánlaná a tésztát, hogy osszák szét a falubeli rászoruló családok között.
Csóválja a fejét Pázmány Péter polgármester, ki hallott még olyat, hogy háznál készített csigatésztát osztogasson a szegények között, még valakinek baja esik tőle. Nehéz ezt megmondani Terka néninek, aki valamikor a szövetkezet főkönyvelőjeként köztiszteletben álló személyisége volt a falunak, többek között édesanyja is mindig nagy tisztelettel beszélt róla. Márpedig neki hinni lehet. Végül elszánja magát, bátorságot vesz és egy mély levegőt, de nem mer az öregasszony szemébe nézni, amikor sorolja a tészta szétosztása ellen szóló érveket.
Érti Terka néni, hogyne értené, bárcsak legalább annyira értené Pázmány a jó szándékukat Sebtében elköszön és szedi a lábait, mert a többiek Mancinál várják a híreket!
A háromezres lakosságból ötszáz felnőtt munkanélküli. No, kétsaroknyi ideje van arra, hogy kigondolja a megoldást, amelybe nem köthet bele senki.
Patkós Paliék kutyája csahol a kerítésen belül, ha ki tudna szabadulni, talán megharapná. Ez az! Patkósék zöldségesek! Ráadásul őrölt paprikát és tésztát is árulnak! Mindenkit ismernek a faluban. Becsenget.
Hétfőn reggel az öt asszony sokáig tereferél a piacon, alig vásárolnak valamit, inkább a szájukat jártatják. Patkósék zöldséges standja előtt egyre csak növekszik sor. Az átlátszó papírba csomagolt tészták eléggé drágák, de a vászonzacskós egykilósok csak öt forintba kerülnek. Az utóbbiakat veszi boldog, boldogtalan.
Pázmány Péter édesanyja tyúkhúslevessel várja haza a családot, melybe aranyságra, finom csigatésztát főzött, olyat, amit a fia nagyon szeret. Élvezettel nézi, mennyire ízlik a fiának, menyének, az unokáknak.
- Hol vette mama ezt a finom tésztát?
- Jaj, kislányom, képzeld, Patkóséknál vettem öt forintért egy kilót! Ugye, milyen finom? Azt mondták, hogy elfogadnak adományba tojást meg lisztet, hogy minél több tésztát tudjanak csináltatni! Vittem is nekik öt kiló lisztet meg harminc tojást! Azt mondták, csütörtökön libagége tészta lesz!
Félrenyel a polgármester, anyja ütögeti a hátát.
- Ne habzsolj, gyerekem, tudom, hogy finom! Utoljára a lakodalmamban ettem ilyen csigatésztát!
Egy hónap múlva Patkóséknál megnőtt az ötforintos tészta választéka, már laskát, kockát, lebbencset, széles metéltet is lehet kapni. Öt forint egy zacskó. Persze, aki akar, fizethet érte háztáji tojással vagy liszttel is.
Beszédes Patkósné, mindenkihez van egy jó szava, igazi kereskedő. Csak egyet nem árul el senkinek, mégpedig azt, hol veszi a száraztésztát. És újabban papírzacskóban árulja. Nem telik a vászonra.
Manci nénit megdicséri az orvos, amikor a gyógyszerfelíráskor megvizsgálja.
- Látom, szót fogadott és mozog egy kicsit az utóbbi időben! Jól teszi, kell a testedzés!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
Nekem is tetszik az írásod, igen jó érzékkel hoztad össze... a baj viszont ott van, pont ahhoz a réteghez nem jut el, akik miatt ez a "nemes cselekedet"... elindult, mert ugyan ki tudna liszttel, tojással fizetni? bármilyen olcsó is az a házi tészta, aki szegény, annak az is drága... becsület is van a világon. Valakiknek biztosan megéri...
Pussz
Egy mai faluban már nem kell a kisbírónak kidobolni, ha történik valami újdonság, szellő szárnyán terjed a hír, eljut azokhoz is, akiket érint.
Puszi: Yolla
Drága Yolla!
Kiváló írás! Jó szemmel észrevetted, hogy a
hivatali funkcionáriusok mennyire majréznak
önálló döntést hozni, - bármennyire jó szándékú
dologról is van szó! A sok idős egyedülálló sem unatkozik,
ha, - mintegy kalákába összeállva nekiállnak jót cselekedni!
Hát, - igen! Közöttük még működik a csapatszellem!
A Te szociális érzékenységed igazán lenyűgöző!
Pussz: emillio
Bizonyára észre vetted azokat a jelenségeket, amiről írtam. A szegény ember, a rászoruló, öt forintért veheti a tésztát, a tehetős meg fizethet liszttel és tojással, hogy folyamatos legyen az utánpótlás. Neki is megéri, mert a boltinál jobb minőséget kap.
Puszi: Yolla
Nekem is tetszik az írásod, igen jó érzékkel hoztad össze... a baj viszont ott van, pont ahhoz a réteghez nem jut el, akik miatt ez a "nemes cselekedet"... elindult, mert ugyan ki tudna liszttel, tojással fizetni? bármilyen olcsó is az a házi tészta, aki szegény, annak az is drága... becsület is van a világon. Valakiknek biztosan megéri...
Pussz
Kiváló írás! Jó szemmel észrevetted, hogy a
hivatali funkcionáriusok mennyire majréznak
önálló döntést hozni, - bármennyire jó szándékú
dologról is van szó! A sok idős egyedülálló sem unatkozik,
ha, - mintegy kalákába összeállva nekiállnak jót cselekedni!
Hát, - igen! Közöttük még működik a csapatszellem!
A Te szociális érzékenységed igazán lenyűgöző!
Pussz: emillio