újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Memória

Látogatók száma: 48

Egyszer volt!

Egyszer volt, hol nem volt. Klasszikus mesekezdet.
Lehet, hogy igaz a mondás, minden mese fele igaz.

Szeretem a meséket, különösen a gyermek meséket, az igazi kedves, "valódi" régi meséket.
Mostanság újra egyre többet olvasok, hiszen van három unokám.
Valamikor réges régen a testvéreimnek, és magamnak olvastam mesét, később a gyerekeimnek, manapság az unokáknak.

Kifognak rajtam, időnként fejből próbálok mesélni, előfordul,hogy nem pontosan idézem a szöveget, megállítanak "mama nem jól mondtad"!
Javítás után kiderűl, hogy Ők már jobban tudják kivűlről a mesét, hűebbek a szöveghez mint Én.

Szeretem amikor kijavítanak, hiszen ebből is látszik, figyelnek, és értik a mesét.
A minap, mind a három leányzó kérte a mesét, csak az volt a probléma, hogy mind mást.
Oldottam már meg könnyebben is problémát, hát ez nem volt egyszerű, hogy melyikkel kezdjem, melyikkel folytassam, melyik legyen az utolsó.

A gyerekek végűl egymás közt eldöntötték, és egy óriási mesedélután sült ki belőle.

Valószínűleg egyformán jól éreztük magunkat, nagyon imádtam azt a napot.

A cikket írta: maresz058

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: maresz058

Kedves Éva!

Ha csak kritika lenne, figyelembe sem venném a hszt, mivel kérdezel is, arra illik válaszolni.
Én önmagamnak, és a családomnak Én vagyok, igy nagybetűvel, ha kicsivel írnám az nem Én lennék. A kedvemet pedig nem vetted el, csak egy apró megjegyzés, már megint nincs senki akivel vitába szállhatnál, hát velem sem fog sikerűlni. Én igy vagyok Én, remélem kielégítő volt a válasz, ha nem , akkor még van egy tippem, nem tudom, hogy a helyes,.Ez jobban tetszik? Bocsi az őszinteségért, ne vegye kedved.
A valódi meséről pedig még nem mondtam le teljesen, a legutóbbi is elég jól sikerűlt.


Maresz

Kedves Maresz!

Most sem volt szándékomban megbántani. Bár kissé talán nyersen fogalmaztam. Nem különben a hsz-re adott válaszod. Úgy tűnik, mi már nem változunk. :-)

Puszi,
Éva

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Maresz!

Ugyanazt kívánom én is, mint tündér, még azt is megkockáztatom, a meséket különösen szeretem, hát még a valódit.

Ami viszont kritika feléd, és egyben kérdés is, de csak részemről, miért emeled ki önnön magad személyiségét nagy betűvel. Most lehet, hogy ezért megorrolsz rám, de ne vegye kedved, ha őszinte vagyok hozzád.
Te akkor is te vagy, ha nem írod nagybetűvel, hogy "Én". :-)

Puszi,
Éva

Kedves Éva!

Ha csak kritika lenne, figyelembe sem venném a hszt, mivel kérdezel is, arra illik válaszolni.
Én önmagamnak, és a családomnak Én vagyok, igy nagybetűvel, ha kicsivel írnám az nem Én lennék. A kedvemet pedig nem vetted el, csak egy apró megjegyzés, már megint nincs senki akivel vitába szállhatnál, hát velem sem fog sikerűlni. Én igy vagyok Én, remélem kielégítő volt a válasz, ha nem , akkor még van egy tippem, nem tudom, hogy a helyes,.Ez jobban tetszik? Bocsi az őszinteségért, ne vegye kedved.
A valódi meséről pedig még nem mondtam le teljesen, a legutóbbi is elég jól sikerűlt.


Maresz

megtekintés Válasz erre: Tündér

Minden jó, ha jó a vége! Sok ilyen szép délutánt kívánok még nektek! :)

Pussz,

Tündér

Kedves Tündér!

Nagyon értékelem, a figyelmedet, köszönöm!


Maresz
Kedves Maresz!

Ugyanazt kívánom én is, mint tündér, még azt is megkockáztatom, a meséket különösen szeretem, hát még a valódit.

Ami viszont kritika feléd, és egyben kérdés is, de csak részemről, miért emeled ki önnön magad személyiségét nagy betűvel. Most lehet, hogy ezért megorrolsz rám, de ne vegye kedved, ha őszinte vagyok hozzád.
Te akkor is te vagy, ha nem írod nagybetűvel, hogy "Én". :-)

Puszi,
Éva
Minden jó, ha jó a vége! Sok ilyen szép délutánt kívánok még nektek! :)

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: