Mese, mese, meskete

Látogatók száma: 52

Kata másodszor kerüli meg az iskolát, de fogytán az idő, nincs mese, be kell menni Ákos unokájáért, az elsős Bálintért.

A portás néni hosszan lapozgat az üzenő füzetben, ellenőrzendő, hogy bejelentette-e a nagyapa, hogy az élettársa jön a gyerekért. Rendben van, viheti. Az ügyeletes kisfiú már rohan is a gyerekért. A szőke, tüsi hajú kisfiú meglátva Katát, elkomorul, arcáról leolvad a mosoly és tanácstalanul megtorpan.
- Szervusz, kicsim, én jöttem érted a papa helyett. Gyere, siessünk haza, hamarosan hazaér a nagypapa is. Nézd csak, hoztam neked pillecukrot, úgy tudom, hogy szereted.
- Már nem szeretem! – jön a riposzt, és portás néni szánakozva néz utánuk.
Bálint nem hajlandó megfogni Kata kezét, azért az asszony a gyerek vállára fogja, úgy navigálja a tűzpiros Suzukihoz.
Gondosan beköti a hátsó ülésre, mellé teszi a táskáját és a tornazsákját, majd maga is beül a volán mögé. Elővesz egy pillecukrot és beleharap.
- Nem gondoltad meg magad? – kérdi a gyerektől, és látja a visszapillantó tükörben, hogy Bálint még mindig morcos.
- Megetted az enyémet – morogja az orra alatt.
- Van másik….- mosolyog az asszony, idézve Eötvös Gábor bohócot, aki kabátjából képes volt egymás után elővarázsolni az egyre kisebb zeneszerszámokat, melyek mindegyikén játszott is egy dallamot, s máris nyújtja hátra a bontatlan csomagolású pillecukrot. – Az enyém kék, a tied meg piros, de egyformán finom!
Bálint kap az édesség után, ezért rendes a mostoha nagymama, hogy hozott neki édességet. Persze, azért még nem szereti. Péter barátjának, akinek elváltak a szülei, van mostoha apja és mostoha anyja is, de ki hallott már mostoha nagymamáról?
Kata a vezetésre koncentrál, havas, latyakos az út, kicsit csúszik is, hiába nem mennek messze, azért vigyázni kell a mellékutcáknál. Hiába van előnye a kresz szerint, ha nem adják meg, akkor annyi. Tíz perc múlva leparkol a társasház előtt, melynek második emeletén lakik Ákos.
Otthonosan mozog a lakásban a kisfiú, láthatóan gyakran van a nagyapjánál. Átöltözik, kezet mos és helyet foglal az ebédlő asztalnál, részint ott írja a másnapi leckét, részint oda szervírozza nagyapja az uzsonnát, mert vacsora csak fél nyolckor lesz. Csakhogy most nincs otthon a papa, hiába éhes, a világért sem szólna Kata néninek. Hiába magyarázta neki az anyja, hogy a nagypapa nagyon régen egyedül él, mert nagymama nagyon beteg volt és meghalt, még sok-sok évvel ezelőtt, és megérdemelné, hogy ne maradjon egyedül öregségére. Kata néni nagyon rendes, szereti a nagypapát, és nagypapa is őt. Tehát nekünk is szeretnünk kell. Anya téved, nekünk nem kell szeretnünk.
- Hoztam neked egy kis nassolnivalót, mert a vacsoráig még hosszú az idő. Megvárjuk vele nagypapát és lehet, csak nyolcra ér haza.
Kata néni gondolatolvasó, kedvenc szendvicsét teszi elé, egy pohár narancslével, és kis tányérnyi almagerezddel együtt.
- Szereted a meséket, Bálint?
- Igen – jön a gyors válasz, és máris harapja a következő falatot.
- Akkor mesélek neked, amíg eszel. Jó lesz?
- Aha.
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, úgy hívták Csillag. Valójában Csillának hívták, ám családon belül, vakítóan kék csillagszeméről elnevezték Csillagnak.
Mesebeli csillagszemű véletlenül szőke volt, mint Bálint, és szintén első elemi járt. Egyedül nevelte az édesanyja, mert az édesapja balesetben meghalt. Vera néni, Csillag édesanyja, nagyon sokat dolgozott, hogy kislánya semmiben se szenvedjen hiányt, ezért mindig kérőn ért haza. Kitalálta, hogy kislánya iskola után járjon úszóedzésre, mert az iskola szomszédságában üzemelt a kerület egyetlen uszodája. Történt pedig, hogy Dezső bácsi, az edzője, magával vitte egy műugró bemutatóra, ahol elvarázsolta a kislányt az ugródeszkáról a mélybe ugró karcsú lányok látványa, és azonnal közölte, hogy műugró akar lenni. Dezső bácsi mosolygott a dolgon, hétéves még nem ugorhat, először is nagyon jól kell tudni úszni, amelyet egy kezdőnél még nem lehet megítélni, másodszor az alapozó úszásoktatás délután három és négy óra között van, melyhez szülői engedély is kell.
Vera néni erősen tiltakozott, esze ágában sem volt megadni a szülői engedélyt Csillag speciális úszásoktatásához, hiszen esélye sem volt arra, hogy délután négyre a kislányáért menjen az uszodába.
Csillag péntek estétől vasárnap estig rendszerint a nagyszüleinél volt, akik kiváló programokat szerveztek a kislánynak, hol moziba mentek, hol bábszínházba, vagy kirándultak a hegyekbe, esetleg a papa csúza miatt gyógyfürdőben lubickoltak. Hanem a nagyszülők nem tudnak hétköznapokon Csillagért menni az uszodába, mert a fővárostól messze laktak. Történt pedig, hogy egy vasárnap este, amikor már lemenőben volt nap, Vera néni egy magas, mélyhangú, mackós alkatú bácsival ment Csillagért a nagyszülőkhöz, akit úgy mutatott be, hogy ő lesz a férje és Csillag új apukája. Barátságos volt Sanyi bácsi, tetszett a nagyszülőknek, csak Csillagnak nem. Morcos volt a kislány, nem akart mostohát, egyébként is, azon morfondírozott, hogy elveszíti az édesanyja szeretetét, ha mással kell azon osztoznia. Ám nem volt a kislánynak más választása, vagy vállalja, hogy Sanyi bácsi megy érte, minden nap, vagy nem mehet edzésre és sohasem lesz belőle műugró.
Hanem Csillag annyira akart a levegőben szállni, majd alábukni a mélyvízben, hogy végül elfogadta anyja ajánlatát, ám soha nem beszélgetett Sanyi bácsival, csak ült szótlanul a kocsiban. Sanyi bácsi csak mosolygott ezen, azért is beszélt hozzá és nem várt választ, egyetlen szót sem.
Eljött az idő, amikor a legalacsonyabb ugródeszkáról kellett Csillagnak a vízbe ugrania, csakhogy nagyon félt a kislány, hiába biztatta edzője, nem mert leugrani a mély vízbe. Már nyár eleje volt, sütött a nap hétágra, csillogott a víztükör.
És akkor, megszólalt a víz felől egy ismerős mély férfihang:
- Ha nem ugrassz le, nem lesz belőled Hullócsillag! Itt várlak, ne félj, elkaplak!
Csillag lenézett a vízre, és valóban Sanyi bácsi taposta alatta a vizet, nézett fel a trambulinra és újfent biztatta:
- Gyáva népnek nincs hazája! Csillagszemű, próbáld meg, elkaplak!
- Hagyja csak, apuka, gyáva a gyerek, sohasem lesz műugró! – szól rá Sanyi bácsira az edző – holnap már nem is kell jönnie edzésre!
A kislánynak ez már bizony sok volt, ő nem gyáva és igenis műugró lesz! Vett egy mély levegőt, és ahogyan az edző mondta, magasba lendítette a kezét és elrugaszkodott, nyílegyenesen a vízbe tartott.
Dicsérték is bátorságáért. A többiek, az edzőtársai, legalább annyira féltek, mint a kislány, de most, hogy Csillag már leugrott, maga is biztatta a többieket, miközben a medence szélén ült, Sanyi bácsival.
Hazafelé menet Csillagnak be nem állt a szája, folyamatosan csevegett.
- Azt tudtad, Sanyi bácsi, hogy Réka a leggyorsabb úszó? Makra meg a legviccesebb fiú. Képzeld azt mondta, hogy szép a szemem? Tényleg szép a szemem? Segítesz megírni a leckét? Holnap is bejössz a vízbe? Megmondjuk anyunak, vagy a kettőnk titka marad?
Bálint az utolsó almagerezdet is megette, szalvétával megtörölte a száját és várja a mese folytatását.
- És mi a mese vége, Kata néni?
- Csillag az én barátnőm kislánya, aki már nagylány. Európa bajnok műugró. Mostohaapjának köszönheti a sportkarrierjét. Ha anno, az első ugrásakor nem várta volna Sanyi bácsi a vízben, még ma sem merne leugrani az ugródeszkáról.
Ráncolja homlokát a kisfiú:
- Csillagász akarok lenni. Annak tudni kell a matematikát?
- Igen, nagyon is.
- Segítesz tanulni?
- Természetesen.
- Te leszel az én mostoha nagymamám?
- Szeretnéd?
- Igen.
Egy óra múlva csörög a bejárati ajtóban a kulcs. Megérkezik nagyapa és csodálkozva látja, hogy a szőke hajú kisfiú és a fekete hajú kedvese összehajol a kockás füzet felett.
- Sziasztok! Ma nem lesz vacsora? Azt hittem, már megterítettetek!
- Szervusz, most tanulunk – válaszol Kata.
- Szia, papa! Nem baj, ha később vacsorázunk?
Mosolyog az öreg, megtört a jég. Tettetett morcossággal kérdi:
- Szóval, nem is főztetek vacsorát? Hát mit csináltatok?
- Papa, ne haragudj, Kata néni mesélt nekem!
- Mese, mese meskete, azzal nem lehet jól lakni!
- Ugyan, szívem – csillapítja Kata párja haragját – ott a hűtőben a pizza, csak meg kell sütni. Beteszed a sütőbe? Olyan kedves vagy. Mire megsül, addigra végzünk.
Kacsint az öreg:
- Ha már olyan szépen kéred! Nem tudok nemet mondani.