Mese
Látogatók száma: 47
Volt valaha egy mesém, a kocka erdőről. Folytatódik a mese.
Különböző okok miatt, az erdő lakó, "megfigyelő" nagyon egyedül érezte magát, lehet az is, hogy az ő hibája, lehet az is hogy nem, végső elkeseredésében azokhoz fordult, akiktől azt remélte, legalább elolvassák érzéseit, már az is segíthet gondolta, ha elmondja, vagy leírja, megfogalmazza, no de ekkor jött a tudós, aki mindent tud, akinek mindenhez van hasonló, vagy ugyanolyan "saját" története. Az sem volt szempont akkor, hogy ki, mi, szám szerint hányan olvassák, de muszáj volt valakivel , valamivel valamilyen szinten kommunikálni. Ha most azt írnám, csak figyelemfelkeltés volt, vagy valóság, ki mondaná meg mi az igaz. A Tudós az tudja, és mivel ő a tudós, el is várja, hogy a szava, a "tudása" elég legyen.
Ebben a szép kocka erdőben az erdőlakó többi lakó, az erdei harmatos ködös idő miatt, emlékei "ködében szép csendesen, hallgatásba, csendbe burkolózott, de igazuk van, hát ki a fene száll szembe egy tudóssal, aki eddig mindig nyert, " és mindig igaza volt!
Teltek múltak az idő által előírt órák napok, hetek hónapok, és még mindig ugyanabból a csapból ugyanaz a zavaros víz folyt, ami miatt sok erdőlakó, más lakhelyet keresett magának, lassan, lassan, SIKERÜL", az erdőlakó, kissé elfásult többségi lakók költöző madarakká váltak, és új erdőt keresnek, kerestek maguknak, (lehetőleg kereket).
Ez egy nagyon régi piszkozatom, most megosztom veletek.
A cikket írta: maresz058
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: maresz058
Kedves Bokor úr!
No nehogy má felbosszantson!
Hisz ez a kocka erdő az egyetlen, ahol szivesen sétálgatok, a kerek erdőbe valahogy mindig , körbe körbe járok, csak .... Ön pedig megse próbáljon a földi úton kivűl mást is elképzelni, hiszen ez nem "fer". Addig amig ez az erdő ilyen kerek "kocka" addig Önnek kell a sarkokat számolni! Nagyon igaza van ez valóban egy rosz mese, szeretne egy jobbat? Majd összekapom magam, mesében egyre inkább otthon vagyok! Talán ez az én világom, de az is lehet, hogy nem, majd látom. Köszönöm kedves figyelmét
Maresz
Örülök, hogy csak mese...
Ön pedig írjon sok szép mesét még!
Bokor
Válasz erre: Tündér
Kedves Maresz!
Én szeretem ezt az erdőt, legyen az kocka, kerek, lyukas, hosszú, mogyorós, vagy bármilyen is. Mint egy másik mese szereplője, csak az a csokit szerette így. :-)
Pussz,
Tündér
Maresz
Válasz erre: bokorur
Tisztelt Maresz!
Ez egy rossz mese. A mesék pedig jók. Legalább is a végük. Ha majd megtalálta azt a helyet, amit keres, szóljon! Sokunknak elkelne egy nyugodt, akármilyen erdő. De én jártamban, keltemben, messze-távol nem találtam szebbet és kerekebbet, mint a mi kockaerdőnk, pedig öregember vagyok. Majd ha a földi utam befejezem, akkor kapok az Úrtól egy másik kockahelyet, ott tényleg bor, búza és békesség lesz majd köröttem... de addig, maradok itt Önökkel, ha nem bánja.