Morgó, a csavargó, kóbor kutya...

Látogatók száma: 43

Egyik kutya, a másik eb... se eleje, se vége, folytasd te!

Aprajafalva lakói, úgy is mondhatnánk a falu, a község, v. a vidék népe igen lecsendesedtek az utóbbi időben. A hosszú, hideg tél próbára tette a türelmüket, majd elfeledtette velük a jobb időket, hogy közeleg a tavasz, ébredezik már a természet. A valamikor jobb napokat látott vidéki emberek kedveszegetten, de reményüket nem vesztve, dologtalanul várták, hogy végre beköszöntsön a tavasz…

Matyi, a kis gézengúz, amúgy jó gyerek, igazságosztó hírében állt, nem is mertek kikezdeni vele a faluban nálánál erősebb gyerkőcök sem, mert csak suhintott egyet az ostorával, aminek csattogtatásához igen nagyon értett, egy ostorcsapás volt, ellátta volna a baját a neki vagy másnak rosszat akaróknak, okvetetlenkedőknek, ha nem értik a szép szót… ezért nagy ívben elkerülték, de nem úgy

Csibész, a kutyája, aki már előre csóválta a farkát, és mihelyst meglátta kis gazdáját ugrált örömében. Elege volt már a házőrzésből – gondolta. Ki elől is kellene megvédenie, hiszen olyan egyformák a porták és minden udvar egyetlen díszpintyei is a saját háza tájuk, udvaruk őrzésével vannak elfoglalva, akár, mint ő. Ezért is, meg másért, kezdett kissé unalmassá válni ez a figyelem nélküliség, ez a fegyelmezett életmód, amikor olyan nagyon jó néha kiszabadulni a kerítésen kívülre. Ha lekerül végre róla a lánc?!... - a pórázt a nyaka körül úgy-ahogy még elviseli, de azt se kell sokáig, mert a gazdi, ahogy kiérnek a faluszélre, úgyis leveszi róla. Tudja, hogy már nem kell rövid pórázon tartani, hiszen vele együtt ő is alig várja már, hogy találkozzon végre „Csavargóval”, a folyton jövő-menő, percig sem tétlenkedő, nyugtalan, kóborkutyussal, akit nem egyszer látott már a kerítésen kívül szaglászni… Aki csak bosszúból tekergett arra, ahol túl nagy volt a csend… - nehogy már rajta kívül a többi kutya az igazak álmát aludja a jó meleg kutyaólakban – gondolta, ő meg a hideg csillagos ég alatt kóborol éjnek évadján, egyedül őrizve Aprajafalva lakóinak álmát… Kutyasorsát nem irigyelte senki, mégsem bánta, megszokta. Mert a fogságot, a bezártságot sosem bírta. Ezért is tették ki a szűrét egyszer rég. Mégsem tágít, és az emberek közelében marad, de már sohasem tudna velük együtt élni… Az emberek sorsa sem éppen irigylésre méltó!

Eközben Pajtás névre hallgató, őrző-védő házőrző, amúgy Puli a szomszéd kutyusa is igencsak türelmetlenkedik… Már jó előre megérzi, ha valaki közeledik, és ilyenkor erőt vesz rajta a kíváncsiság. Fáradhatatlanul rohangál fel s alá azon a pár méter hosszan kitaposott ösvényen, ami az egyetlen szabad mozgástere a ház ajtaja, a kutyaól és a kerítés között… Egyszer akarták megkötni, de addig-addig méltatlankodott, míg belátták ő szabadnak született, így békén hagyták. Ha Csavargó nem lenne, aki napjában többször is felbosszantja, már rég beleőrült volna a magányba, így viszont már alig várja, amit már kiszimatolt egy ideje, hogy ismét feltűnjön a láthatáron…
- De ni csak! – örömére, társasággal érkezik. Hiszen a Matyi-gyerek és Csibész, a szomszéd kutyus is vele vannak, ami már maga a Kánaán… Ő sem maradhat ki, ezért csatlakozik hozzájuk, amit a társaság sem bán, mert egy kis szabadság kerítésen kívül neki is kijár…

Katusnéne, a rőzsehordó asszony, akinek túl jó szíve van, szereti az állatokat, mindenki jótevője, mindenkihez van egy-két jó szava…, hozzá bármikor fordulhat bárki, ha bajba kerül, segít, ha tud, mégis régóta egyedül él és gyűjtögetésből tartja fenn magát…
Most éppen a kendermagos tyúkocskájára emlékezik, akit a kutyája barátkozós, játékos kedve szorított oda a sarokba, hogy a végén már hang se jött ki a torkából, csak kodácsolás helyett hápogott, mint a kacsák és ez annyira mókás lehetett Morgónak, őt meg megviselte, hogy elfelejtette még időben elereszteni… Igen. Kimúlt szegény. Ekkor történt, hogy mérgében, át sem gondolva mit cselekszik, elzavarta az egyetlen élőlényt is a háztól, így lett Morgóból csavargó, kóbor eb…

Mivel azonban az asszony gyűjtögető életmódot folytatott, többet volt úton, mint otthon, ugyan mit sajnáljon, mit féltsen a kalyibán, hiszen az összegyűjtögetett holmin kívül nem volt semmije. Így fordulhatott elő, hogy egy koldusszegény, éhes ember tévedt be az udvarába és mivel senki sem őrizte a házat, senkit sem talált otthon, kiszolgálta magát. Evett-ivott, és amikor jóllakott a kemence sarkába bevackolta magát és mély álomba zuhant.
A falu szélén az utolsó háztól messzebb lakók ebből mit sem vettek észre, és kutyák sem ugattak, mert az ebadták elcsavarogtak a háztól, őrizetlenül hagyva a rájuk bízott portát, így hát a gyanútlan ember igencsak meglepődött, amikor kakasszóra ébredve még mindig nem látott, nem hallott senkit sem. Elkezdett erősen gondolkodni. Evett, ivott, aludt is egy jót. Az mégsem járja mielőtt még köszönés nélkül odébbállna, hogy meg sem hálálja, hogy magát kiszolgálta. Gondolt egy nagyot, mert amerre csak nézett mindenütt ütött-kopott, fénytelen, igencsak elhasználódott, egykor talán jobb időket látott, ma már ócskaságnak számító kacatokba botlott, hacsak?… Így hát nekilátott, hogy azokat fizetségül a ház gazdájának megtisztítsa, kifényezze, szinte újjá varázsolja…

Koldusszegény volt, de nem rossz ember, aki valamikor a falu kovácsmestere, mára egy kitaszított, emberré lett, akit mindenki ismert ugyan, míg volt valamije, de mára csak egy erdőkerülőt, egy dologtalan, haszontalan, hajléktalan embert láttak benne, legalábbis annak hitték… A külseje alapján ítélték meg az emberek, mert senki sem akarta őt közelebbről is megismerni. Pedig, ha tudták volna, hogy a mesterségén kívül még mi minden csodára képes, pl. újjávarázsolni akár még egy ilyen kalyibát is, mint ami ennek az asszonynak jutott, talán tíz körömmel kaptak volna utána az asszonyok. Mert még most is, ha jobban megfigyelnék, észrevennék milyen jó kiállású ember lehetett ő hajdanán… Ha nem lenne olyan hosszú, gondozatlan, vállára hulló hollófekete haja, melyben ezüst szálakat szőtt az idő, és ha valami oknál fogva állát a szakálltól, arcát a borostától megszabadítaná egy csodatévő borbély, kisimítaná valami a mélyen ülő barázdákat a homlokán, szúrós fekete szeme is megszelídülne, ha egy jóasszony szép szemébe egyszer mélyen belenézne… Ó, de szépen megfogalmaztam ezt, más hirtelen nem is jutna az eszembe, ezért is és hogy el ne rontsam, ennek a mesének itt még nincs vége, csak abbahagytam! Folytasd a mesét te!!!

A cikket írta: zsoltne.eva

támogatóink