Szösszenetek 1.
Látogatók száma: 57
Egyik barátom azt mondta, ha minden ismerősömről írok egy oldalt, lenne egy kötetre való. Ennek már legalább egy éve, és most jutott el a tudatomig. Ezek csak ujjgyakorlatok. Íme, az első történet.
Fut az Opel alatt az aszfalt, kicsit gyorsabban is, mintsem az illenék, de pár perc és máris az autópályán leszek, csak átszelem ezt a falut, a település vége tábla előtt jobbra kanyarodok és a két sor ház között gurulok vagy száz métert, utána már látom is, alig fél kilométer, s az enyhe, nagy ívű ráhajtó rávezet a pályára. Szokásom szerint hallgatom rádiót, elvégre mi más szórakozása lehet vezetés közben az embernek, főleg, ha ezerszer járt úton halad.
Elhagyom a falut, senkit sem látok áthajtás közben, mintha minden lakója téli álmát aludná, amikor észreveszem az út szélén álló autót, melynek magas, ősz hajú férfi támaszkodik. Meglát és integet, majd lemondóan visszaül a kocsiba, kizárt, hogy egy egyedül utazó nő felvegye. Jóval előtte állok meg, miután megbizonyosodom arról, hogy egyedül ül az autóban.
- Jó napot, uram, mi a baj, segíthetek?
- Csókolom! Maga az első, aki megállt. Elvinne a legközelebbi benzinkúthoz? Kifogyott az üzemanyagom.
- Jöjjön, üljön be.
- Nagyon köszönöm.
Gondosan lezárja a kocsit, még a csomagtartót is megnézi, nehogy nyitva maradjon, bekapcsolja a riasztót és elfoglalja mellettem az anyós ülést. Bemutatkozik, s akkor nézem meg jobban, s kicsit meglep, hogy arcán frissek a forradások, és az orra is szabálytalan, mint a bokszolóé, akit kiütöttek már jó néhányszor. Ám a szeme vakítóan kék, tekintete barátságos, arcvizének illata kellemes, és a kézfogása is határozott.
Életkorát úgy ötven körüli saccolom.
Indexelek és hajtok tovább, lekapcsolom a rádiót, hátha zavarja.
- Köszönöm. Jobban szeretek beszélgetni.
Én nem, válaszolnám, ám az illem úgy kívánja, hogy hagyjam csak válasz nélkül, inkább rágyújtok. Megkínálom, de nem dohányzik, ennek ellenére megnézi, milyen cigarettát szívok. Hát, elég sokba kerül belőle egy doboz, igazi, vékony, kevés kátrányt tartalmazó, igazi női füstölni való.
- Harminc évig én is dohányoztam. Sikerült leszoknom egyik napról a másikra. Kinga nem bírja a dohányfüstöt.
Oldalra pillantok. Nézi előttünk az utat, arcán megkönnyebbülést látok és egyáltalán nem feszeng, pedig váratlan vendégnek számít és ezt maga is tudja.
- Jól vezet – jegyzi meg, amely igazán sértő számomra.
Miért gondolják a férfiak, hogy a nők nem tudnak vezetni? Ha annyi ezresem lenne, mint ahány rosszul vezető férfivel találkoztam, már tűzpiros Ferrarival járnék.
Tempósan vezetek, kicsit gyorsabban, mint lehetne, de jóval lassabban, mint a mellettünk elsuhanó terepjárók, amelyek nem valószínű, hogy baj estén időben meg tudnának állni.
- Szeretem a határozott nőket. Maga is ilyen. Gyors, de nem vakmerő. Mint a feleségem volt.
- A Kinga?
- Nem, ő az élettársam. Volt.
Miért kell nekem megszólalnom? Azért, mert az utasom csevegni akar, nekem még nem muszáj kérdezgetnem, mint egy gyereket.
Még húsz kilométer és ott lesz az OMW kút, melynél rendszerint megállok, iszom egy kávét, veszek cigit és újságot, s kinn, a teraszon lazsálok vagy tíz percig.
- Meghívhatom egy kávéra? Ennyivel tartozom magának.
Magabiztosan mosolyog. A benzinkútig meg sem szólal.
Leparkolok a terasz felőli oldalon.
- Foglaljon helyet, látom, van szabad asztal. Mit hozhatok? Kávét, üdítőt, süteményt?
- Köszönöm, csak egy kávét kérek.
- Nyugodtan gyújtson rá, itt lehet dohányozni.
Alig öt perc múlva, kezében tálcával, visszatér, és egymás után pakolja elém a kávét, süteményt, egy doboz cigarettát, narancslét és maga elé is ugyanezeket.
- Felhívom a fiamat, hogy jöjjön elém, ide, megvárom. Soha nem lehet tudni, mi baja a kocsimnak, már sokszor megtréfált. Mindjárt jövök, egy pillanat.
Felpattan és eltűnik, majd teli benzinkannával tér vissza, fülén a telefonnal.
- Jól van, Balázs, várlak, fiam. Ne siess, nem megyek innen sehová. Szevasz!
Letelepedik velem szemben, feltépi a cukros zacskót, beleszórja a tartalmát az immár kihűlt kávéba, megkeveri és lehatja.
- Bátor nő maga, hallja-e? Egy magamfajta rossz arcú pasit felvesz a nagy magyar ugaron, ez nem semmi. Ha van még tíz perce, elmondom, honnan a forradások az arcomon.
Megadom magam a sorsomnak. Melengetőn süt a késő őszi nap, nem is sietek, halljuk. Rágyújtok, hogy legyen mivel matatni, ha kellemetlen a történet. De nem lesz az. Nekem nem. A zsigereimben érzem.
- Gépészmérnök barátommal közösen van egy jól menő építésztervező irodánk. Minden munkát vállalunk, a családi házakról az üzletekig, az új építéstől a teljes felújításig. Szaladt a szekér, egyik megrendelést kaptuk a másik után. A feleségem is építészmérnök, egy nagy tervező irodában dolgozik, de nekünk is besegített, ha sok megbízásunk volt. Ellátta a családot, napközben dolgozott, este mosott, főzött takarított, éjszaka meg rajzolta a terveket. A 14 és 18 éves fiainkkal is többnyire neki kellett foglalkoznia.
- Ismerős a történet.
- Gondoltam. Tudja, észre sem vettem, hogy a feleségem egyre gyűröttebb, több van a vállán, mintsem azt egy ember elbírna. Aztán kaptunk egy megbízást, apa akarta a lányának felújítani az újonnan vásárolt lakást. Mindent fizet, csak Kinga igényeinek megfeleljen. És így ismertem meg ötven évesen a 25 éves fiatal közgazdász lányt.
Mintha kissé hűvösebb lenne az idő, összehúzom magamon a kardigánt. Látom a férfi arcán, hogy csak testben van jelen, s hiába nézegeti a tányérján lévő süteményt, szeme előtt a mesélt történet képei peregnek.
- Gazella termetű, nagyon szép lány. Hosszú lábaival, bájos mosolyával feltűnő jelenség. Kész lett lakás, és az átadásra hozott nekem ajándékba egy üveg konyakot. Viccelődtem vele, hogy egyedül nem iszom meg ennyit. Ketten azonban megittuk az egészet. A nappali padlóján szeretkeztünk. Selymes, feszes volt a bőre, bódító a parfümje, maga volt az élet. Úgy gondoltam, hogy ez egyszeri, kiadós szex, és nem lesz folytatása. De lett, mert ő is akarta és én is.
Beleharap a süteménybe, s két harapással befalja az egészet, mintha időre kellene megennie. Iszik rá egy korty narancslét, majd zavartan rám néz.
- Megbabonázott. Hívogatott, különféle ürüggyel. Találkozgattunk. Már nem is sokat beszéltünk, csak szeretkeztünk. Fél év múlva egy reggel arra ébredtem, hogy mit keresek a gyűrött arcú feleségem mellett. Kingához költöztem.
Elnézem, mint ugrik fel a szemöldöke, s rögtön három mély ránc szántja a homlokát. Úgy tűnik, az új kapcsolat sem lett felhőtlen. Nem kérdezem. Inkább én is a süteményemmel bíbelődöm.
- Az első néhány hét isteni volt, alig tudtunk betelni egymással. Beadtam a válópert, házat, nyaralót hagytam a családnak, csak kocsit és a megtakarított pénzünket hoztam el, melyet elég gyorsan elvertünk. Kinga utazni akart, meg új ruhákat, ékszereket, persze, hogy teljesítettem minden kívánságát. Vettem neki egy kocsit is, mégis mindig az enyémmel mentünk mindenhová. Bulizni akart a barátaival, meg járni az országot, már annyira fáradt voltam, hogy tíznél hamarabb soha nem értem be dolgozni, mert kettőnél korábban nem kerültem ágyba.
Mereven nézi maga előtt az üres süteményes tányért.
- Egy év múlva a feleségem talpra állt, megismerkedett egy nálam öt évvel, fiatalabb pasival. Kivirult. Olyan csinos, fiatalos lett, hogy el sem tudom képzelni, mi történt vele. Összebútoroztak. Közben fogytam vagy tizenöt kilót. Szinte soha nem tudtam kipihenni magam. Buli buli hátán, hétvégeken kirándulások. Ráadásul Kinga lakásában a konyha csak dísz volt. Zacskókból, dobozokból étkeztünk. Szendvicseken, pizzákon éltünk. Aztán egyik reggel munkába menet karamboloztam. Innen vannak a sérüléseim, alig tudták megmenteni az életem. A kórházban volt időm gondolkodni. Úgy szabtak, varrtak, mint egy babaruhát.
Elhallgat, rám néz, várja a reakciómat.
- Halványulnak már a hegek. Néhány hét múlva már nem látszanak.
- Lehetséges. De a lelkem sebei sohasem gyógyulnak be. Tudja, az első döfést akkor kaptam, amikor Bálint fiam, aki közben egyetemista lett, bejött hozzám, a kórházba, és azt mondta, hogy a balesetemért az anyja a felelős, aki ha nem küld el engem, akkor nem lett volna balesetem sem. Majdnem szívrohamot kaptam. Végül sikerült elmagyaráznom neki, hogy én jöttem el, mert megismerkedtem Kingával, ne bántsa az anyját, mert nem érdemli meg. Másnap bejött a feleségem, húslevest hozott és a kedvencemet, cigánypecsenyét, meg szilvás gombócot. Nyugodt volt és kiegyensúlyozott, és olyan szép, mint még soha. Nem úgy szép, mint Kinga, mégis szebb volt nála. Már azon gondolkodtam, hogy megkérem, had mehessek vissza, haza, amikor csengett a telefonja. A párja kereste, a nálam öt évvel fiatalabb orvos.
Magas, mosolygós fiatalember lép oda hozzánk.
- Szia, Apa, gyors voltam?
- Szervusz, fiam.
Hasonlítanak egymásra, mint két tojás.
- Engedje meg, hogy bemutassam Balázs fiamat. A hölgy hozott el a kocsitól idáig.
A fiú kézfogása legalább olyan határozott, mint az apjáé.
- Már megvettem tíz liter benzint. Iszol velünk egy kávét?
- Kösz, apa.
- Mindjárt hozom.
Aggódva néz az apja után:
- Nehezen áll helyre az élete. Tetszik tudni, átmenetileg az irodájában lakik. De majd segítünk neki az öcskössel.
Nem várom meg, amíg visszatér a kávéval, elköszönök a fiatalembertől, s megkérem, mentsen ki az apjánál, mert késésben vagyok.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia, Tündér!
A fő fogás igaz történet, csak a körítés nem az.
Állítom, hogy mi nők, legalább annyian vezetünk jól, mint a férfiak.
Csak ezt nem ismerik el a temetés koronái. Voltak nekem olyan kollégáim, akik életveszélyesen vezettek.
Pussz: Yolla
Nagyon találó a megjegyzésed "temetés koronái"..., sajnos ez megáll... Volt nekem is halál közeli élményem, amikor úgy éreztem, igaz buszon ülve, hogy a sofőr becsukta a szemét... jöttek a kanyarok, de ő mindig bevette... de aztán egyre többször megismétlődött. Le nem vettem róla a szemem. Figyeltem..., de most már oldalba böktem a mellettem ülőt is. - Te ez már nem tréfa! - mondtam neki. Ez a sofőr alszik!... Megúsztuk.
Pussz,
Éva
Szia, Tündér!
A fő fogás igaz történet, csak a körítés nem az.
Állítom, hogy mi nők, legalább annyian vezetünk jól, mint a férfiak.
Csak ezt nem ismerik el a temetés koronái. Voltak nekem olyan kollégáim, akik életveszélyesen vezettek.
Pussz: Yolla
Jó éjt!
Pussz,
Tündér
Kedves Yolla!
Ismét egy nagyon jó történetet olvastam tőled!
És volt egy része, ami nagyon tetszett, mivel én is vezetek:
"Miért gondolják a férfiak, hogy a nők nem tudnak vezetni? Ha annyi ezresem lenne, mint ahány rosszul vezető férfivel találkoztam, már tűzpiros Ferrarival járnék."
Jót nevettem, amikor olvastam. :)
A történet viszont nagyon tanulságos...
Pussz,
Tündér
A fő fogás igaz történet, csak a körítés nem az.
Állítom, hogy mi nők, legalább annyian vezetünk jól, mint a férfiak.
Csak ezt nem ismerik el a temetés koronái. Voltak nekem olyan kollégáim, akik életveszélyesen vezettek.
Pussz: Yolla
Ismét egy nagyon jó történetet olvastam tőled!
És volt egy része, ami nagyon tetszett, mivel én is vezetek:
"Miért gondolják a férfiak, hogy a nők nem tudnak vezetni? Ha annyi ezresem lenne, mint ahány rosszul vezető férfivel találkoztam, már tűzpiros Ferrarival járnék."
Jót nevettem, amikor olvastam. :)
A történet viszont nagyon tanulságos...
Pussz,
Tündér