Tóni bácsi visszavonul
Látogatók száma: 55
1. rész
A háromezer lelket számláló alföldi faluban szinte mindenki ismer mindenkit, sőt a felmenőiket is, ezért pontosan tudni lehet, hogy kitől mi várható el, ki milyen magasra tett lécet képes átugrani, s nem csoda, hogy a békés egymás mellett élés érdekében igyekeznek az őslakók magukat és másokat is ennek megfelelően értékelni.
Köztudott, hogy Pálinkás Takács Józsi a kocsmában egy délelőtt képes meginni fél liter pálinkát, utána biciklire pattan, és szépen haza karikázik. Ez hetente kétszer fordul elő, szerdán és szombaton. Amennyiben e kvantumnál egy féldecivel kevesebbet vagy többet inna, akkor bizony gyalog sem találna haza.
Bezzeg Szentes Tóth Rozinak a hétfői és a csütörtöki piac napok a kedvencei, amikor a parányi, ám hatalmas forgalmat bonyolító lángososhoz beveszi magát reggel hétkor és majdnem délig tart, míg elfogyaszt egy sajtos, tejfeles lángost és leöblíti a tejszínes hosszú kávéjával.
Mi a kapcsolat Pálinkás Takács Józsi és Szentes Tóth Rozi között? Tulajdonképpen csak három dolog, egyik, hogy mindketten özvegyek, egyedül élnek, és úgy osztják be az idejüket, ahogyan az nekik tetszik, a másik, hogy szívesen beszédbe elegyednek bárkivel, aki szóba áll velük, a harmadik, hogy bizony a helyi néprádió szerepét töltik be mind a ketten, miután levél nem eshet le a fáról anélkül, hogy tudomást ne szereznének róla és ne kürtölnék szét azonnal a faluban. Elvégre valakiknek pótolni kell a kisbíró szerepét, csak ma már nincs dobszó, mert a falubeliek pontosan tudják, ha információra van szükségük, akkor a férfiak Pálinkás Takács Józsi, az asszonyok pedig Szentes Tóth Rozi társaságát keresik.
A firnyákosabbak kihasználják a két néprádióst, olyat mesélnek nekik négyszemközt, amit valakinek üzenni akarnak, s biztosak lehetnek abban, hogy üzenetük lényege eljut a címzetthez, s ha ügyesek, oly módon, hogy még csak hírforrásként sem merül fel a nevük.
Békésen, lassan csordogált az élet. A település három élelmiszer boltja közül az egyik bezárt, mert errefelé olyan csóró a nép, hogy többségüknek a nyugdíjból vagy a munkanélküli segélyből a hónap második felében jóformán csak kenyérre meg krumplira telik, nekik már a szalonna is drága.
Történt pedig, hogy a falu szülötte, dr. Sáfár Antal, nyugalmazott jogtanácsos, ötven év távollét után, a falu centrumában, másfél millióért megvett egy komfortos, felújított, kétszobás kocka családi házat, éppen az önkormányzat szomszédságában, abból a meggondolásból, hogy élete hátralévő részében itt akar élni, ahol gyerekkorában oly boldog és felhőtlen volt.
A forgószél nem képes olyan hirtelen felkapni a földről a száraz falevelet, mint amilyen gyorsan híre ment a faluban, hogy a Krampácsoló Sáfár Antal bácsi fia, a Tóni, hazatér a fővárosból. Annak a néhány fiatal házaspárnak, aki még nem hagyta el a falut, ez a hír nem hordozott semmilyen információt, nem tudták, ki lehet az a Tóni bácsi, aki hazatér, ám az idősebb generáció még emlékezett Sáfár bácsira, a tekintélyes vasutasra, és az igazságszerető fiára, aki azon kevesek közé tartozik, aki az életben vitte is valamire. Pálinkás Takács Józsi büszkén emlegette Tónit, mint a legjobb komáját, mert azok voltak, amikor együtt jártak az elemibe. Szentes Tóth Rozi pedig legalább akkora áhítattal beszélt Tóniról, mint amilyennel vasárnaponként a templomban elrebegte a hiszekegyet, csak abba nem pirult bele.
Amikor dr. Sáfár Antal, a fia levetett fekete BMW kocsiján, kora reggel megérkezett a faluba, hogy birtokba vegye az ingatlant, boldog, boldogtalan megsüvegelte. Jó napot, tiszteletem, csókolom Tóni bácsi, köszöntötték a népek, s ő bizony nem győzött visszaköszönni. Egy óra múlva kamionnal hozták a bútorait és egyéb holmiját, ami nagy feltűnést keltett, mert jó, ha tízévente járt itt ekkora jármű, az is csak azért, mert elvétette az utat.
Ez egy keddi napon történt, és Pálinkás Takács Józsi józan volt, sőt, majd kiszáradt a nagy kapálásban, amikor elhúzott háza előtt a kamion. Már csak biciklire pattant, hogy megnézze, hová tart a böhöm nagy jószág, és még csak meg sem lepődött, amikor az megállt a Tóni komája új háza előtt. Gyorsan visszafordult, nehogy a végén segítenie kelljen a pakolásban.
Vele ellentétben, Szentes Tóth Rozi nagy kaszroly becsinált levest főzött, az volt valamikor Tóni kedvence, sütött hozzá két tepsi rétest, úgy, forrón kaskába tette, hogy átvigye Tóninak. Nem tudta, hogy van felesége Tóninak, vagy nincs, de mindenképpen jól esik a finom étel a költözködőnek. Messze lakik a falu központjától, de nem számít, büszkén cipelte nehéz kosarát Rozi és köszöngetett a szembejövőknek, s aki megkérdezte, hová megy, és mit cipel, fejét enyhén felvetve felelte, hogy a Tóni barátjának viszi az ebédet, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Szép lány volt Szentes Tóth Rozi, forogtak utána a fiúk, de neki csak a Sáfár Tóniért dobogott a szíve. Hej, de rég volt, amikor a magas, jóképű gimnazista fiú megtáncoltatta a szüreti bálon, utána szilveszterkor is. Jaj, istenem, ez már a múlté!
Tóni bácsi homlokán gyöngyözik a veríték, pedig a munka dandárját a szállító fiúk végezték, neki csupán dirigálnia kellett, hogy melyik bútort hová tegyék. Szerencsére a fia egy nemzetközi szállítmányozási cég második embereként, kedvezményes költségtérítés mellett elintézte, hogy a budapesti lakásából ide hozzanak mindent, és az új házban helyére tegyék a nehéz antik bútorokat, melyek úgy tűnik, nem szenvedték meg a szállítást. Hanem a ruhaneműk, ágyneműk, konyhai felszerelések ott lapulnak a tizenkilenc beszámozott kartondobozban, ahogyan a könyvei is a további nyolcban, pedig könyvtárát erősen megrostálta, közel ezer kötetet eladott, mert tudta, hogy itt nem lesz elég helye az elhelyezésükhöz.
Ott ténfereg a házban, bármerre megy, doboz, doboz hátán. Az előző tulajdonos kifestetett, még érezni a tatarozás utáni tiszta illatot, melybe keveredik a bútorokat vékonyan takaró por szaga. Asszonykéz kellene ide, amely szorgosan kitakarítana, portalanítaná a bútorokat, hogy minél előbb bepakolhasson. Azt hitte, egyedül is képes mindent megoldani, még családtagjainak a segítségét sem fogadta el, s lám, büszkesége eredményeként, már az első órákban abszolút tanácstalan.
Kinyitotta az ajtókat és az ablakokat, hadd szellőzzön ki a ház. Besüt a nap, és a fénynyalábokban milliom apró porszemcse kavarog.
Iromba süldő macska ugrik be az ajtón, farkát az ég felé tartva, felnéz az öregre, majd köszönésképpen nyávog egyet.
- Hát te meg hogyan kerültél ide? – mosolyog Tóni bácsi, lehajol a jószághoz, megsimogatja, majd amint látja, hogy az nincs ellenére a jövevénynek, felveszi a földről, leül a legközelebbi székre, és simogatni kezdi az ölébe kucorodó macska hátát.
Dorombol az iromba, amely zene az öreg füleinek, s máris jobb kedvre derül, hiszen magányát elűzte a fiatal kandúr.
- Megleszünk kettecskén, ha itt maradsz! – mondja ki gondolatát hangosan, melyre nem vár választ.
- Úgy gondolod? Szervusz, Tóni! – szólal meg Szentes Tóth Rozi, aki észrevétlenül jutott be a házba, mert nyitva a kapu és eszébe sem jutott, hogy azért illene csengetni.
- Szervusz, Rozi! Hát te meg hogy kerülsz ide?
- Gondoltam, éhes lehetsz, hoztam neked ebédet, becsinált levest, meg rétest, úgy tudom, hogy azt szereted.
Cirmos, mert az lesz a jövevény macska neve, ha vele marad, meg a Tóth Rozi megjelenése, optimizmussal tölti el Tóni bácsit. Hóna alatt a macskával beszalad a szobába, kivenni dzsekije zsebéből a dobozok lajstromát, melyre elég egy pillantást vetnie, s máris tudja, hogy a hatos dobozt kell kibontania, abban vannak a tányérok és az evőeszközök, különféle konyhai törlők, lábasok, fazekak, serpenyők társaságában.
Buzgólkodik Rozi, hogy így Tónikám, úgy Tónikám, mosogat, levest melegít, nagy tányérral szed belőle a házigazdának, és ha lúd, legyen kövér, az irombának is kerít egy tányért, nem a porcelánból, hanem a korondiból, s a karimájáig meri bele a meleg ételt. Végül maga is asztalhoz ül, Tóni bácsival szemben, s le sem veszi szemét az öregről.
Lelkét, mintha hájjal kenegetnék, hiszen egyedül van régi kedvese, akinek láthatóan ízlik a főztje. Biztos, hogy legalább két tányérral eszik belőle, annyi idő éppen elég lesz ahhoz, hogy pergő mondatokkal elújságolja neki a falubéli híreket, s ha ügyesen forgatja a szót, meg felajánlja segítségét a rendrakáshoz, estére már pontosan tisztában lesz Tóni helyzetével, nota bene jövőbeni elképzeléseivel.
Finom az almás rétes, a mákos is, de a sárgarépás az igazi, annak olyan gyerekkori íze van. Tóni bácsi úgy érzi, hogy a gondviselés éppen jókor küldte hozzá Rozit. Annak nem látja akadályát, hogy segítsen neki a rendrakásban, ám gyorsan átlát a kikérdezésére irányuló asszonyi praktikán, s ügyesen más mederbe tereli a beszélgetést, melynek eredményeképpen éppen maga jut meglehetősen fontos információkhoz, melyeket úgy kell kihámoznia Rozi szóáradatából.
Cirmos immár jóllakottan, módszeres mosakodásba kezd, és amikor nem figyelnek rá, eloldalog, puha, meleg helyet keres a délutáni szunyókálásához.
Hunyorog az égen a hold, amikor kifáradva, ám boldogan hazaindul Szentes Tóth Rozi. Akkor jut eszébe, hogy nem kaptak szemet vacsorára a tyúkjai, de nem is baj, vigasztalja magát, úgyis nagyon kövérek.
Tóni bácsi a tus alatt áztatja magát, hátha a víz kimossa testéből az izomlázat. Kialussza magát, és másnap körbe járja a falut. Megérkezett. Itthon van.
Folyt.köv.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Tetszik ez az életkép! Kíváncsian várom
a folytatását!
Pussz: emillio
Nagyon jok, elvezetesek a jellemzeseid. Varom a folytatast!
Puszi