A Duna-parton
Látogatók száma: 59
A lány finoman hozzáérintette cigarettáját a hamutál aljához, majd mutató és hüvelykujja közé fogva a szálat óvatosan körbeforgatta. A hamutál nedves volt, a büfé pultja mögött álló eladó előtte öblíthette el, és a dohány egy pillanat alatt átázott.
- A francba! – csattant fel Eszter.
- Mi a baj, édes? – kérdezte a mellette ülő férfi.
- Semmi. – Újabb cigit kotort elő a dobozból, és rágyújtott. Az első slukkot mélyen leszívta, és körbenézett.
- Nem gondolod, hogy gusztustalanul unalmasok az emberek? – kérdezte.
- Nem értem, mire gondolsz – követte a férfi a lány tekintetét.
- Nézz szét! Csupa kispolgári szentimentalizmus. Anyuka és apuka vasárnap délután kihozza a gyereket sétálni, fogadjunk, már megjárták az állatkertet is.
- Én nem látok ebben semmi rosszat.
- Persze, te nem… - sóhajtott a lány.
- És, te, mi rosszat látsz ebben?
- Semmit – nevetett fel Eszter rekedten. – Az égvilágon, semmit. Ez így normális, ugye?
- Igen. Majd, ha egyszer – simogatta meg a lány karját gyengéden – nekünk is lesz gyerekünk, mi is így teszünk.
- Elég rémesen hangzik.
- Nem értem, miért mondod ezt.
- Hozol még egyet?
- Még egy üveggel? – Dénes hangjában rosszallás csengett, és Eszter igyekezett figyelmen kívül hagyni ezt, mégis megcsavarta a gyomrát hirtelen egy láthatatlan kéz.
- Hagyd, majd én hozok magamnak!
- De, én szívesen … - állt fel zavartan a férfi. – Csak nem értem, miért … - aztán elharapta a mondatot. – Hozom.
Eszter az asztalon hagyott slusszkulcsot babrálta. Bőrből készült kerek fityegő volt rajta a férfi monogramjával. Tőle kapta ajándékba.
Az egyik asztalnál három év körüli kisfiú birkózott egy óriási piros-sárga-zöld színű jégrémmel. Szájába kapta, szemét tágra nyitotta, majd megrázkódott a hidegtől. Az anyja nevetve vette el tőle, és ő kezdte szopogatni. Aztán az apuka szájába dugta.
- Mi újság? – kérdezte a férfi, ahogy visszatért, és letette a lány elé a sört. Magának egy pohár narancslevet hozott.
- Nézem, hogy tuszkolja át a gondos anyuka és apuka a gyerekük szájába a saját baktériumtenyészetüket.
- Majd, mi nem tesszük – mondta a férfi. Néha, úgy érezte túl sok neki a lány. Néha nem értette, miért nem tud olyan lenni, mint a többiek is. Olyan átlagos. Olyan normális. Az öltözködése is! Hónapokba telt, amíg rászoktatta, hogy öltözködjön úgy, ahogy egy felnőtt nőhöz illik. Minden ruhája olyan,…szakadt volt. És mindig lógott rajta valami. És ami lógott, még az is szakadt volt. Most ránézett, és belesajdult a szíve a gyönyörűségbe. Eszteren könnyű, nyári, virágos blúz volt, és egyszerű vonalú, rövid farmerszoknya. Nyakában csavart mintákból álló finom ívű aranylánc, eljegyzési ajándék. Különc, igen, ez a helyes szó rá. De, majd ő megváltoztatja. Mindenki ellenezte a kapcsolatukat. Az anyja, a testvérei, a munkatársai. A munkatársai már alig állnak vele szóba. Eleinte, még elvitte magával a közös délutáni összeröffenésekre, megbeszélésekre, de Eszter sosem érezte jól magát közöttük. Aztán valahogy már őt sem hívták meg ezekre a partikra.
- Nem tudnál néha kicsit lazítani? – bökte meg a lány a poharat, amiben a narancslé volt.
- Kocsival vagyok, tudod.
- Nem kellett volna azzal jönnöd.
- Megszokás.
- Muszáj, hogy mindig a megszokás irányítson?
- Megszoktam – mosolygott a férfi.
- Nem lehetne, néha, valami mást csinálni?
- Mire gondolsz?
- Mit tudom én! Menjünk el Afrikába! – a lány hadarni kezdett. – Olvastam, hogy előtte fél évig kell Angliában dolgozni. Ruhát válogatsz segélycsomagokba, szórólapot osztogatsz. Kapsz szállást, és ellátást, a fizetésed pedig fedezi az utadat Afrikába.
A férfi kihúzta magát, és mint aki hirtelen nem kap levegőt, a nyakához nyúlt, de csak a nyakkendőjét lazította meg.
- Miért van rajtad vasárnap is nyakkendő? – kiáltott rá Eszter ellenségesen. – Miért?
- Nem akarok Afrikába menni – sziszegte a férfi tagoltan. – Sem farmra. Nem akarok állatokat gondozni. Sem árva gyerekeket. Ha gyereket akarsz gondozni, szüljél egyet!
Miért nem szülsz gyereket? Nem érdekelnek a kifogásaid, tudod, hogy anyám mindenben segítene!
- Hagyjuk, jó? – Eszter már mosolygott. – Felejtsd el, amint mondtam, nem érdekes.
A második üveg sör a fejébe szállt, könnyű szédülést érzett.
- Szeretlek – simogatta meg a férfi asztalon nyugvó kezét. – És többet nem idegesítelek ilyennel. Ígérem.
- Semmi baj – lehelt a férfi egy könnyű csókot az arcára . – Én is szeretlek.
- Nézd, egy hajó! Fizetsz? Én addig lemegyek a partra!
Dénes már-már a lány karjára tette a kezét, hogy visszafogja, aztán félbemaradt a mozdulat.
- Sietek! Fél pillanat és ott vagyok – mondta.
És tényleg sietett. Felkapta a slusszkulcsát, a pénzt a pultra lökte, és a visszajárót otthagyva rohant a lány után.
A víz partját szegélyező kövek közt egy fehér női szandál havert, a gazdája már térdig a vízben állt.
- Jézusom! – nyögött fel a férfi. – Eszter! Mit csinálsz?
- Gyere be! – hívta az, és lassú léptekkel hátrált a vízben.
Egy erősebb hullám hátulról meglökte, és hosszú fekete haját az arcába fújta a szél. Két karját kitárva nevetett.
- Gyere már!
- Elment az eszed!
- Ugyan! Jó móka lesz!
- Azonnal gyere ki!
Eszter megfordult, és egyenes háttal, merev mozdulatokkal gyalogolt előre. Néha előrebukott, ahogy lába hirtelen megsüllyedt a laza homokban.
Részeg – gondolta a férfi. Ó, istenem, már megint részeg.
- Eszter! – kiáltotta szinte sikoltva.
A lány megfordult a hangra.
- Nem tudok úszni!
A férfi ledobta a kabátját, és elszántan a vízbe lépett. A lány messze járt, bármelyik pillanatban elsüllyedhet – gondolta. Nagy csapásokkal úszni kezdett, inge megdagadt az alá folyó mocskos víztől.
Mikor mellé ért, megragadta a kezét.
- Most tiszta víz lesz a kocsi.
Fogai hallhatóan összekoccantak, ahogy egy-egy szót kilökött magából, teste remegett.
- Nem baj édes, szeretlek – kapcsolta be a férfi a fűtést.
A lány el-elcsukló sírása összekeveredett a motor duruzsolásával.
Előzmény: http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/novellaink-mindennapi-szorakozasunkra/falusi-idill_5404
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Bianka!
Nekem ez külön előzmény nélkül is bejött.
Üdv,
Pinokkió
Örülök, kedves vagy, köszi:)
Annyira tudtam, hogy te írtad. Olyan igazi Biankás:) Tetszett.
Az Időzavarról is eszembe jutott egy történetem, azt most keresi a kutya, egyelőre sikertelenül. Az viszont megvan egy oldalon, csak az most épp nem érhető el. (túlterhelt a szerver, v. vmi)
Nekem ez külön előzmény nélkül is bejött.
Üdv,
Pinokkió