A gyerök.

Látogatók száma: 49

Életkép.

A gyerök!

A fehérre festett kis háznak, apró ablakai voltak. Alacsony ajtaján, egy szálfa termetű ember, csak lehajtott fejjel léphetet be. A szürke, régi nádtetőn, zöld moha szigetek terpeszkedtek.
Az eresz alá állított lócán, öregember ült. Hosszú szárú pipájából füst pamacsok röppentek az ég felé. Elnyűtt kalapja alól ráncok övezte, szűk résű szemével nézett a világra.
Az udvaron, a gémeskút mellé állított teknő fölé, fiatal lány hajolt. Ezer ráncos szoknyája ringott a csípőjén, ahogy mosás közben, a saját éneke ritmusára billegett.
Az öreg, szomorúan nézte, nem vett tudomást a mellé ülő fekete ruhás öregasszonyról.
Amikor a háborúban oda maradt a fiuk, a felesége csak sírt. Nem volt több gyermekük, bár volt várandós az asszonya, azoknak a kis angyaloknak nem volt dolguk a földön, így meg sem születtek. Akkor gyöngéd szeretettel próbálta csitítani Rozál fájdalmát. Ölelte, simogatta, becézte, hisz nincs a bánatra jobb orvosság.
Amikor „úgy” maradt, sokan azt mondták, halott fiuk tér vissza a kis lélekkel hozzájuk. Féltő gonddal óvta, lassan remény költözött a szívükbe, ahogy teltek a hónapok. Az utolsó hetekben, még egy lányt is felfogadott, ne legyen egy percre se egyedül. Minden órásan, alig volt nagyobb hasa, mint másnak, hat hónaposan. Amikor meg született a kislány, olyan pici volt, hogy elfért a tenyerében. Vékony kis karocskái, alig voltak vastagabbak, az ő, tömpe ujjainál.
Rozál hiába tette mellre, szinte jajgatott a fájdalomtól, a gyerek mégsem gyarapodott, csak sírt, szüntelenül. Nem is merték bevinni a faluba, a papot hívták ki, keresztelné meg, ha az úr magához veszi, legalább a keresztvíz rajta legyen.
- E’vöszi az Isten! -
- Ezt is e’vöszi! – zokogta tehetetlenségében az asszony
- Én a Tiszának mögyök! A Tiszának, ha e’vöszi!
- Kicsi ez a gyerök, de erős! – mondta a bába mikor elhívták, nézzen rá, hátha tud segíteni.
- Nincs tejed Rozál! Aggyá néki kecsketejet! Harmadossat!
A kanálnyi kecsketejet, három kanál vízzel összekeverte, kicsit rámelegített a platnin, belemártott egy tiszta rongyot azt tette a kislány szájába.
Szívta szegény, az éltető nedvet.
- Lád csak, éhös szögény!
Attól kezdve csöndesedett, de síros gyerek maradt! Fél évesen, már senki nem mondta volna meg, hogy már majdnem temették, amikor megszületett.
Az apja szeme fénye lett!
Rozál, mégiscsak a Tiszának ment. Amúgy is gyönge idegei voltak, nem tudta feldolgozni, imádott fia halálát. Erre még rátett a kislány körüli félelme. Alig töltötte be a kettőt, amikor megárvult!
Az apja, vitte magával mindenhová, a földre is. Hogy ne kóboroljon el, míg ő szánt, vagy kapál, egy hosszú kötelet kötött a derekára, azt meg egy fa törzsére.
Nem volt gazdag ember, mégis az ő lánya járt a legszebben az iskolába, neki volt a legszebb szalag a hajába.
A keresztanyja, aki Rozál testvére volt, sokat segített mellette. Ő tanította főzni, mosni. Tíz évesen, az iskola mellett, már kis segítséggel ellátta a háztartást.
- Udvarló köne annak a jánynak mán! – Szólalt meg az öregasszony.
- Gyerök! – A pipát ki sem vette a szájából.
- A Gyovai kovácsnak van égy fia, néki köne!
- Gyerök!- ismételte meg az öreg.
- Hogy lönne mán gyerök? Öregjányt csiná belülle? Jó sora lönne! – Az öreg erre nem válaszolt. Arra gondolt, őt is a szülei házasították össze Rozállal. Nekik sikerült megszeretniük egymást. Tudta nagyon jól, kevés ember ilyen szerencsés. A lánya életéről nem fog dönteni. Ha eljön az idő, úgyis megtalálja a hozzá illő legényt. Ha az a Gyovai gyerek lesz, akkor az lesz. De az ő döntése.
- Hajja é kend!- Bökte meg a könyökével az öregasszony, - A Takács Mara, tudja, akinek az ura két éve ha’t mög, nem nagyon bír a fö'de! Embör kéne nékije! Jó embör, aki szereti, a fö’det! – Az öreg erre se válaszolt.
Az öregasszony nehézkesen állt fel a lócáról, fájós derekát nem is bírta kiegyenesíteni.
– Maga tuggya! – mondta kis sértődéssel a hangjában. Nehézkes léptekkel indult el. Vállán meg lebbentette a fekete nagykendőt, olyan volt, mint egy vén varjú, még a hangja is károgós.
- Gyértyát gyútok este! Gyértyát!- motyogta maga elé, ahogy a távolodó alakot nézte. Pipájából, vastag füst pamacs lódult, az ég felé. Aztán a tekintete visszatért a lányára.

A cikket írta: Kathy Godhy

támogatóink