A kezdetek
Látogatók száma: 58
Cipőpaszta, és a lassan fortyogó bableves illata terjengett a konyhában. Meleg levegő vibrált a kicsi helyiségben, távolról beszűrődött a nyár zsongása. Dédnagyanyám a megszokott helyén ült, a zöld-sárga kockás kopottas plédje az idősek fázósságával takarta a lábait. Nyáron talán nem szenvedett annyira a rossz keringésétől, de télen szinte ki sem mozdult. Az ötévesek kíváncsiságával figyeltem a már megszokott mozdulatait. Akkurátusan pakolta a helyére a cipőtisztító kellékeket. Lehajtotta a fénytelen zöld, hokedli tetejét és közben mintha titkot súgna hajolt felém: - Tudod a postás bátyónak, nem szabad koszos cipővel szolgálatba menni. – Közben kinyújtotta áttetszően vékony kezét. Megfogtam és csak bólintottam. Izgatottan vártam, mi következik. – Akkor behozod? - kérdezte azzal a mosollyal, amit csak nekem, az egyetlen dédunokájának tartogatott. Már futottam is a postaládához kivettem a szépen összehajtogatott újságokat. Az nap kettő is volt . A Hírlap, és mert csütörtök volt a Szabad Föld is . Letettem a hokedlire és leültem az odakészített kis sámlira. – Olvasunk? - emelte rám a hályogtól szinte teljesen elszürkült szemét. Éreztem, hogy engem lát, ha mást nem is de, engem biztosan! 82 éves arcán nevettek a ráncok, amikor hozzám beszélt. Olvastunk, illetve én olvastam kicsit akadozva az idegen szavaknál és a nem ismert fogalmaknál, mint pártkongresszus, internacionálé, kommunista elvtársak...stb. Ő pedig hallgatta, néha együtt értően bólintott, máskor pedig lemondóan legyintet miközben motyogott valami érthetetlent a régi világról. Észrevétlenül tanított olvasni, már nem is emlékszem hogyan történt olyan fokozatos volt és közben kinyitotta nekem a világot, elültette bennem a kíváncsiságot, az együttérzést, a betű, a könyv, az olvasás szeretetét. Apró lépésekben tanított meg elfogadni másokat, a másságot. Mesélt nekem a rég meghalt gyermekéről, aki csak 10 évet élt nyomorúságos testében. Torzszülött kis emberként jött a világra, púposan, súlyos fejlődési rendellenességekkel, púpját gennyes fekélyek borították, nehezen lélegzett és a többi gyerek folyton csúfolta. Ez a gyermek volt az Ő Pistikája, mindig csak vidám történeteket mesélt róla, és ahogy ő sem, én sem láttam a fogyatékosságát, egy vidám,igazi kis csibész képe jelent meg előttem, ha róla beszélt.
Megfőtt az ebéd is. Hazaért a bátyó, átizzadt egyenruhájának kabátját és a sapkáját a fogasra akasztotta, Manci nénje megterített, a dédi a nagy késsel keresztet vetett a háromkilós Forrai kenyér hátuljára, mielőtt megszegte. Az Óma beledobálta a kenyérdarabkákat a forró levesbe és tejfölt tett a tetejére (a mai napig én is így eszem a bablevest). Összekulcsolta a kezét és együtt mondtuk vele : -Édes Jézus légy vendégünk , áldd, meg amit adtál nékünk! Ámen! - Izgatottan vártam az ebéd végét, mert utána a bátyó mindig bevitt a szobába, ami mennyezetig teli volt könyvekkel, amíg ő pihent addig nézegethettem a polcon sorakozó köteteket. Ameddig a szemem felért már mindegyiknek tudtam a címét íróját, szép sorban várakoztak a klasszikusok és a ponyva is.
Engem csak egy izgatott nagyon, sorban a legutolsó, aminek a borítóját is láttam. Fekete István A koppányi aga testamentuma. Alig tudtam leküzdeni a vágyat, hogy a kezembe vegyem, vagy egyáltalán, hogy megérintsem, úgy vonzott, mint megbűvölt lepkét a lámpafénye. Ott ácsorogtam előtte, amikor a bátyó megszólalt: - Na, Mekekuka (ez én voltam) melyiket szeretnéd ? A dédi mondta, hogy már szépen olvasol, választhatsz egyet, amelyiket csak akarod. – Reszketőujjal mutattam a KÖNYV-re. Levette a polcról a kezembe adta, miközben leguggolt hozzám a következő intelmekkel látott el: – A könyv szent dolog, nem gyűrjük össze,nem hajtunk rá „szamárfület”,nem firkálunk bele és nagyon vigyázunk rá! Mintha esküt tettem volna akkor. Kaptam könyvjelzőt is, előhívott film negatívját, ami piros fonallal lett összefogva és az alján, hogy kilógjon a könyvből, pici bojt volt.
Boldogan szorítottam magamhoz, úgy futottam a dédihez. Már elmosogattak, ott ült a megszokott kis padján, apró szemét felém fordította, ahogy izgatottan hadartam el neki a történteket és mint a Szent Grált tartottam elé a könyvet. – Jól van – és hogy még hangsúlyosabb legyen, bólintott is hozzá. – Akkor kezdjük neki…
” A boltozatos, nagyszobában sok volt az árny és kevés a fény. A sarokban nyitott tűzhely parazsa sugárzott enyhén, és a zsarátnokról lágy hamufoszlányok szakadtak le, ha a szél belehuhogott a kürtőbe. „
Így kezdődik Babocsai Gáspár és fia László története.
...és így kezdődött a könyvek iránti szeretetem…
Lilyth
A cikket írta: Lilyth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Most nem veled beszélgettem!
Tartsd tiszteletben az emlékeimet!
Honnan tudod, hogy miért fájó nekem
a visszaemlékezés? A Lilyth érti, és érzi,
hogy mit váltott ki bennem!
No, - erről neked ennyi!
Egyébként Lilyth írásai valóban nagyon jók. Nekem is tetszik!
Puszi
Ejnye emillio!...
Miért nem írod csak egyszerűen azt, hogy nagyszerű volt?!... Ha téged ez az írás inspirált, eszedbe juttatott ezt, azt, írd meg egy külön írásban a gyerekkorodból szerzett tapasztalatokat... Hátha az enyémet is eszembe juttatja... de ne terheljük már az írót, hogy mi jut eszünkbe ezen írása kapcsán... :-)
Pussz
Tartsd tiszteletben az emlékeimet!
Honnan tudod, hogy miért fájó nekem
a visszaemlékezés? A Lilyth érti, és érzi,
hogy mit váltott ki bennem!
No, - erről neked ennyi!
Kedves Lilyth!
Fájóan gyönyörű írásod nekem is a gyerekkoromat
hozta elém! Én is, - mint nagyon sokan, Fekete István
regényein szerettük meg az olvasást! Mindegy volt, hogy
állatregény, vagy ifjúsági kalandregény, vagy éppen az
egyetlen törtélelmi regénye A Koppányi aga testamentuma!
Köszönöm, hogy olvashattam a gyerekkorodról, mely
az enyémet juttatta eszembe!
Pussz: emillio
Miért nem írod csak egyszerűen azt, hogy nagyszerű volt?!... Ha téged ez az írás inspirált, eszedbe juttatott ezt, azt, írd meg egy külön írásban a gyerekkorodból szerzett tapasztalatokat... Hátha az enyémet is eszembe juttatja... de ne terheljük már az írót, hogy mi jut eszünkbe ezen írása kapcsán... :-)
Pussz
Kedves Lilyth!
Fájóan gyönyörű írásod nekem is a gyerekkoromat
hozta elém! Én is, - mint nagyon sokan, Fekete István
regényein szerettük meg az olvasást! Mindegy volt, hogy
állatregény, vagy ifjúsági kalandregény, vagy éppen az
egyetlen törtélelmi regénye A Koppányi aga testamentuma!
Köszönöm, hogy olvashattam a gyerekkorodról, mely
az enyémet juttatta eszembe!
Pussz: emillio
Fájóan gyönyörű írásod nekem is a gyerekkoromat
hozta elém! Én is, - mint nagyon sokan, Fekete István
regényein szerettük meg az olvasást! Mindegy volt, hogy
állatregény, vagy ifjúsági kalandregény, vagy éppen az
egyetlen törtélelmi regénye A Koppányi aga testamentuma!
Köszönöm, hogy olvashattam a gyerekkorodról, mely
az enyémet juttatta eszembe!
Pussz: emillio