A labda

Látogatók száma: 52

A labda

Ismét csörgött a vekker. István nagyot sóhajtva kikelt a jó puha takaró alól, és elindult a fürdőszobába a szokásos reggeli tevékenységeket elvégezni. Miközben borotválkozott, arra gondolt, vajon mit is kéne készíteni a gyerekeknek reggelire, - hogy biztosan megegyék. - Én rontottam el Őket, mert amikor még jól ment a taxizás, mindent megkaptak, amit csak akartak – mormogta halkan.
Aztán – gondolta tovább egyre keserűbben, egyre többet kellett utcán lenni, - egyre kevesebb bevételért. Emiatt az asszonyt is hanyagolta, aki nem bírta a nélkülözést, és miután összeszűrte a levet egy - az utcában lakó özvegyemberrel, hozzá költözött a gyerekekkel. Pár nap múlva ugyan a gyerekeket visszahozta, - mert az új embere nem bírta Őket. - Azért csak rendes az asszony – gondolta. Naponta hazajár, mos, főz rájuk, bevásárol, még takarít is. Az új ember meg ezt megérti, és engedi. Amíg mindezt végiggondolta, addig rutinosan becsomagolta a gyerekek tízóraiját, és kikészítette a reggelijüket. Óvatosan benyitott a gyerekszobába, mosolyogva nézte a sarjait, csak a szemeivel cirógatva Őket, - nehogy megzavarja álmukat, - majd elindult dolgozni.
Már két hónapja, hogy az idegőrlő, kispénzű taxizást befejezte. Sikerült elhelyezkedni egy betonvas gyártó üzemben, igaz nagy teherautóra, - de legalább sofőrként. A kereset nagyon jó, - de mint mindennek, - ennek is ára van. A reggel fél négykor kelés, a napi két órás utazás a munkahelyre, és sokszor este tíz óra, mire leteszi a lantot. Mindez nagyon fárasztó, de kezd végre anyagilag egyenesbe jönni.

- Jó reggelt, - köszöntötte a kollégákat a telephelyen, és elindult az irodába a fuvarlevélért.
- Most messzire mész István, de csak kettőt kell fordulnod – vigasztalta a köszönés után a diszpécser. – Tízre lent vagy, lepakolsz, egy órára újra itt vagy. Bőven van időd, hamar végzel! – bocsátotta útjára. Végre elindult. Nagy szerencse, hogy még tegnap este megrakták a kocsit. És valóban fél kettőkor, aznap már másodszor hagyta el a telephelyet. A húsz tonna kötegelt betonvas tehetetlenségi ereje minden fékezéskor keményen tolta előre a teherautót. Csak óvatosan fékezni – jutott eszébe a sokszor hallott intelem. Már a külvárosban haladt. Az egyik kereszteződésben a piros lámpa megfogta. Amíg a lámpa zöldre váltott, addig csodálkozva figyelte, hogy mennyire megváltozott az utca képe, - amióta nem járt erre. Végre ismét mehetett. Gyorsított, és feljebb kapcsolt. –Jól húz ez a bringa – gondolta. Ekkor látta meg az úttestre kiguruló labdát. Ahol labda van, - ott gyerek is! – villant az agyába. Leste – várta a labda kis gazdáját! A szíve elkezdett egyre hevesebben kalapálni, és erre ösztönösen a fékre ugrott. A teherautó visító – csúszó kerekekkel megállt, de a betonvas szálak, mint valami nyílzápor, - haladtak tovább, áttörve a fülkén, át az ülésen, át a szélvédőn is. István csodálkozva nézte a mellkasán átjött vas szálakat. Fájdalmat nem érzett, de mozdulni sem tudott. Minden levegő vételkor véres nyálbuborékok pattantak szét a szája szélén. Várta, hogy végre meglássa a labda gazdáját virgoncan futkározva, egészségesen. - Vajon az én gyerekeimmel mi lesz? – futott át az agyán. . Nézte, hogy a vér miként színezi - áztatja át az ingét csatakos – lucskosra, és amit maga sem hitt, - kimondta hangosan!
-Game over! A lassan fátyolossá váló tekintete a mentőautót kereste, - de már csak a sziréna hangját hallotta!

Alkotta: emillio

A cikket írta: emillio

előző cikk következő cikk

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

HÚÚÚÚ!

Kedves Lányok - Fiúk!

Készítsétek a zsebkendőket, mert mindjárt felteszem a második részt! (:-))

Sok - sok örömmel osztom meg Veletek!

Üdvözlök mindenkit: emillio

párbeszéd

Válasz erre: Tündér