A nyugdíjas
Látogatók száma: 51
Én is szeretném, ha több lenne, mondta a postás, mert akkor nagyobb borravalót kapnék.
Jajáli
Jajáli király megöregedett, úgy gondolta, jobb lesz, ha nyugdíjba vonul, átengedi a trónt a fiának, mielőtt az letaszítja onnan. Akkoriban a dzsungelben volt a nyugdíjfolyósító intézet, és Jajáli jóelőre beszerzett minden információt, hogyan intézik az ügyeket az erdő sűrűjében. Guruja részletesen elmagyarázta, mit kell tennie:
Keress magadnak egy nyugodt helyet, ahol biztosan nem talál meg senki. Állj féllábra, és emeld a karjaidat a fejed fölé. Tarts ki ebben a helyzetben, ameddig csak lehetséges, és ne mozdulj meg. Ha minden jól megy, ezer év múlva csenget a pénzes postás, és te a hetedik mennyországban érzed magad.
Jajáli örült, hogy csak ezer évről van szó, ennyit ki lehet bírni egy lábon is. Talált egy nagyon szép helyet, és elkezdte a meditációt. Nap sütött, eső esett, szél fújt, Jajáli állt rendületlenül. Az első száz évben még előfordult, hogy megéhezett, később csak undorral gondolt az ételekre és az egész csalóka illúzióra, ami a földi élet. Telt-múlt az idő, és egy madárpár kinézte magának Jajáli bozontos haját. A nagy aszkéta fején fészket, a fészekbe tojásokat raktak, és a tojó szorgalmasan kotlott. Aztán kikeltek a kis csipaszok, és éktelen lármát csaptak. Jajáli a pokolba kívánta őket, de nem mozdult meg. A szülők megállás nélkül hordták a kukacokat, és a csipaszok szép lassan megtollasodtak. Jajáli irigykedve nézte, hogy mennyire tollas a hátuk, de nem mozdult meg. A kismadarak kiröpültek a fészekből, előbb csak a szomszéd ágig, aztán egyre messzebb, végül eljött a nap, amelyen nem tértek vissza többé. Ugyanekkor valaki kétszer csengetett. Jajáti örült, mert tudta, hogy ez csak a postás lehet.
Ez az egész? – kérdezte némileg csalódottan, amikor a postás leszámlálta a markába a garasokat. A postás felsóhajtott: Én is szeretném, ha több lenne, mert akkor én is nagyobb borravalót kapnék. – Ebből a finom célzásból Jajáli megértette, hogy még ez a pár garas sem az övé, és elfogta a pulykaméreg: Mit gondolnak ezek odafönt? Én bizony elmegyek, és alaposan megmondom nekik a véleményemet. – Nem fogják meghallgatni, jegyezte meg a postás filozofikus nyugalommal, miközben eltüntette a garasokat a feneketlen zsebében. Nálunk csak a bárányok hallgatnak.
Jajáli elismerte, hogy a postásnak igaza van, de azért elmondta a véleményét. Bárány elvtárs volt az illetékes, aki kivételesen meghallgatta ugyan, de kijelentette, ezer évi meditáció után csak ennyi jár. Sőt, ha úgy vesszük, még ennyi se, mert Jajáli nem maradt egészen mozdulatlan: gondolatban együtt repült a madarakkal. Ha meg akarja tudni, milyen a tökéletes nyugdíjas, menjen el Benareszbe, és keresse meg a Tuladhara nevű urat. Konzultáljon vele, és maga is belátja, mennyire irreális többet követelni vacak ezer évnyi meditációs viszony után.
Jajáli el is ment Benareszbe, és mindenütt kereste Tuladharát. Végül megtudta, hogy ez a Tuladhara már tízezer évvel ezelőtt meghalt.
Tudok róla, közölte szárazon Bárány elvtárs. Ki más lehetne a mintanyugdíjas, ha nem egy halott?
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Üdv,
Pinokkió