A pedofil
Látogatók száma: 46
Az öreg egész nap a kertben piszmogott: tehette, úgysem volt más dolga. Mindig akad valami a növények körül, ha más nem, hát szégyentelenül megnőnek, vissza kell nyesni, meg kell metszeni, kiszaggatni a földből gyökerestől. Milyen dolog az, hogy nem tudják a rendet? Tuja kerekre nyírva, galagonya egyenes sorban, rózsából csak egyetlen virág, az is legfelül. Miklós sokszor megkapta, hogy tartson inkább zöld betont, azzal nem lesz annyi baja, mint a gyeppel.
Nem értik ezek, dohogott Miklós, éppen azt szeretem bennük, hogy hiába ellenkeznek, végül mindig az lesz, amit én akarok.
Nem mintha sok hasonló élménye lett volna, az aktív életében. Megpróbálkozott sok mindenfélével, bútort szállított, fát vágott, krumplit árult a kispiacon, beállt éjjeli őrnek, de hiába változtatta szorgosan a munkahelyét, ugyanazt találta mindenütt – nagypofájú főnököt és bosszantó szabályokat. Örült is, amikor végre letehette a lantot, a maga ura lehetett a házban és a kertben.
Az asszony elment már egészen fiatalon, kiköltözött a temetőbe. Miklós nem bánta. Jobb ez így, se aggodalom, se felelősség; senki nem pöröl, ha eggyel több a fröccs vagy a feles, ha némelyik estén záróráig odamarad. Az életből elég annyi, amennyi a kocsmában van, otthon csendesség legyen.
Elég az, amit az utca hoz magával, néha még sok is. Mint most, amikor egyszerre hárman is játszanak a biciklicsengőikkel. Hozzá meg vihognak, mint akiknek elment az esze. Tizenkét-tizenhárom éves forma lányok, ez a legrosszabb. Gyereknek már nagyok, asszonynak még nem valók, tudja a manó, mitől olyan jó a kedvük.
A fruskák szemérmetlenül bebámultak a kertbe, aztán leszálltak, és egy-egy fához támasztották a drótszamarat. Egyszerre kiabáltak: Bácsi, bácsi! Mit mondjanak, ha nem tudják a nevét? A legjobb persze az lenne, ha csendben maradnak, ha meg sem születnek. Miklós mogorván ment oda a kerítéshez, de mielőtt megszólalhatott volna, a lányok már kórusban vernyákoltak: Bácsi, nem adna nekünk egy kis orgonát?
Ezek is csak azért kérik, mert az utcáról nem lehet elérni, gondolta Miklós, de ha már így esett, szedjenek, amennyi kell. Van belőle bőven, főleg a dupla fehérből, mintha be lenne havazva az egész bokor. Gyertek csak, mondta Miklós megenyhülten, de nektek kell letörni, mert én már öreg vagyok, nincs elég erőm.
A lányok betódultak a kertbe, és célba vették az orgonákat. A vihogást abba nem hagyták volna egy percre sem. Mikós tűnődve nézte őket. Annak idején úgy gondolták az asszonnyal, hogy nekik is lesz ennyi, persze inkább fiúk, a fiúkért kijár az irigység. Az apjuk peckesen jár, mintha valami nagy tettet hajtott volna végre. Lehet sajnálni a komát, akinek csak pisis lányokat dobott a sors. Hát még egy futballcsapatra való fiú, az aztán nagy dicsőség! De az asszony meghalt, egy három hónapossal a hasában, meg se mondták az orvosok, hogy lány lett volna, vagy ember. Az ilyen kicsiket ki sem adják a szülőknek, egyenesen megy a szemétbe. Mindegy is most már, annyi év után. Ha már nem volt annyi tisztesség abban a gyerekben, hogy az anyját megkímélje.
A lányok szedtek egy-egy csokorra valót. Köcce, köcce, kiabálták, és már mentek volna, de a kertajtó zárva volt.
Megszokásból, vagy ki tudja, miért, Miklós ráfordította a kulcsot.
Még hogy köcce, méltatlankodott magában, nem tudnak ezek rendesen beszélni? Ezt tanítják nekik az iskolában?
Aztán, mintha belebújt volna a kisördög, rászólt a lányokra: Kimehettek, de csak egy pusziért.
Azok meg összenéztek, és egyszerre elmúlt a jó kedvük. Miklós nemcsak az ellenérzést látta a szemükben, hanem a viszolygást, az undort. Mi a patvar, nem olyan nagy kívánság ez! Nem csókot mondtam, hanem csak egy puszit. Egy icike-picike cvikipuszit, annyit talán megér ez a három csokor orgona.
A lányok egymást bökdösték. Menj te! Miért én menjek? Én ugyan soha! – végül az egyik, egy cserfes, kis töltöttgalamb, odapenderült az öreg elé, és az arcára cuppantott egy puszit.
Diadalmasan nézett körül. Na mi van, nem haltam bele!
Miklós kinyitotta a kertajtót, és a lányok csendben kivonultak. De még a zár se kattant utánuk, máris megtalálták a hangjukat: Vén buzi! Vén pedofil! Szégyellheti magát! – És mondtak bizony még csúnyábbakat is.
Felpattantak a drótszamarakra, és elhajtottak, de a csokrok nélkül – azokat visszadobták a kertbe, a megvetés jeléül.
Fene se érti ezeket a mai gyerekeket, morgott az öreg, és jobban sajnálta magát, mint a hiába letört orgonákat.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon jól megírt, érdekes írás... az ilyet szeretem, amikor egy kis ártatlan szituból mi minden alakulhatna ki, mint ebben az esetben is... még sajnáltam is az öreget a végén..., mert a gonosz kis csitrik nagy méregkeverők. Még nagyobb bajt is okozhattak volna, továbbgondolva...
persze az a gyakoribb.