újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A pince titkai 15. rész: Struccpolitika

Látogatók száma: 42

Szeszélyes az időjárás, a kemény, hideg napokat kora tavaszi meleggel beköszöntő időszakok váltják, és a fővárosban kritikus értéket mutató levegőszennyeződés miatt a főpolgármester elrendeli a szmog riadót.
Zehernyés Zentai Laci főnöke, emiatt beleköt az élő fába is, megkeserítve a környezetében lévők életét. Mindenkivel magas hangon beszél, ingerült és frusztrált, ezért messzire elkerülik a munkatársai, már amennyire ez lehetséges. Megváltoztatva jó szokását, hogy kizárólag a munka kezdetén és a végén jelenik meg, immár naponta tiszteletét teszi a munkavégzés helyszínén, a legváratlanabb időpontokban beállítva, és anélkül, hogy áttekintené, hogy mely szakaszában jár a kivitelezés, azonnal kifogásol, sürget, ledorongol és szidalmaz, mintha kifordult volna a korábbi énjéből. Laci számára érthetetlen okból, vele nem is tárgyal, ami azt jelenti, hogy nem bántja, nem szidalmazza, sőt, észre sem veszi a jelenlétét, mintha üvegből lenne, egyszerűen átnéz rajta.
Eleinte zavarja a fiút főnöke ezen viselkedése, aztán rájön, hogy ez nem más, mint struccpolitika, ezzel próbálja elfelejteni a képlopások körülményeit, és Laci sem viselkedik másként, amikor nem hajlandó hazamenni és megnézni, hogyan haladnak a felújítási munkák. Addig halogatják a tényekkel való szembenézést, amíg csak lehet, pedig tudják, hogy eljön az idő, amikor muszáj lesz megtenni.
Lacit feldobja ez a hasonlóság, valósággal felvillanyozza, és elhatározza, hogy a munkán kívül kizárólag Bartus Zoltán ügyével hajlandó foglalkozni, annál is inkább, mert Csilla megígérte a segítségét, és azt mindenképpen szeretné igénybe venni, mert számára a lánnyal töltött minden perc egy élmény, melyről semmiképpen nem hajlandó lemondani. Várnia kell néhány napot, mert munka után Csilla a modellkedéssel kapcsolatos ügyeit intézi, ezért megpróbálja kihasználni ezt az időt arra, hogy személyesen találkozzon Kovács Júliával.
Az ebédszünetben felhívja az asszonyt és Júlia készségesen felajánl több időpontot, sőt, ha megfelel Lacinak, akkor akár ma este is találkozhatnak. Lecsap az ajánlatra a fiú, és megbeszélik a találkozót.
Elegáns belvárosi kávézóban találkoznak fél hétkor, és Laci már hat órakor elfoglalja helyét a bejárattól balra eső, harmadik asztalnál, mert az lesz az ismertetőjel, és kitesz az asztalra egy napilapot. Hosszú kávét kér, hosszan kell innia, hogy kitartson a randevúig. Alaposan körbenéz, ám mindenütt huszonéves fiatalokat lát, párokat és társaságokat. A náluk idősebb korosztályt senki sem képviseli, még a személyzet átlagéletkora is alig lehet húsz évnél magasabb.
Honnan ismerheti Kovács Júlia ezt a helyet? A végén azt fogja hinni a törzsközönség, hogy a saját édesanyjával, sőt, a nagyanyjával randevúzik és tiszta ciki lesz. Nem kellett volna lecsapni a mai időpontra, elvégre ez nem élet vagy halál kérdése.
Fél hét előtt három perccel megérkezik egy magas, telt alakú, széles karimájú kalapot viselő, nercbundás hölgy, akire többen felkapják a fejüket. Megfordul az asszony, megpillantja Lacit és egyenes tartással elindul felé. Felpattan, Zentai Laci kezdi már érteni, hogy dédnagyapja első találkozásuk alkalmával miért csókolt kezet az asszonynak, aki kezet nyújt a fiúnak és bemutatkoznak. Lesegíti a kabátját, kihúzza a széket, amin kecses mozdulattal helyet foglal Kovács Júlia és kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel figyeli a fiatalember minden rezdülését.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk. Tudja, hogy nagyon hasonlít a nagyapjára? A szeme, a szája, le sem tagadhatná.
Júlia is kávét kér, rövidet, tej és cukor nélkül. Élvezi Zentai Laci zavarát, aki láthatóan nem erre számított, ám semmi kedve eljátszadozni a gondolattal, hogy mire, kire számított a Zoltán unokája.
- Amennyiben itt ülünk egymással szemben és csenden iszogatjuk a kávénkat, akkor felesleges volt idejönnünk, azt otthon is megtehetnénk, ráadásul ebben a hideg téli estében nem kellene hazabuszozni.
Mi legyen beszélgetésünk témája?
- Változatlanul a nagyapám.
- Ó, ezt azonnal sejtettem, mégis, nem tudná pontosabban megfogalmazni, hogy mire kíváncsi?
Az érettségi vizsgán nézte Lacit utoljára egy nőszemély ekkora érdeklődéssel, amikor kihúzta történelemből az 1956-os forradalmat, és neki semmi értelmes gondolat sem jutott az eszébe, majd bevillant neki, amit Kropacsek bácsi mesélt erről az időszakról és jobb híján elmondta azt a történetet. Meglepő módon jelest kapott. Jelen körülmények között azonban nem tud segíteni az öreg, mert nem ismerte Bartus Zoltánt.
- Rendben van, kedves Laci, akkor mesélek magamtól, maga pedig szétválogatja a búzát az ocsútól. Ennyi év távlatából már leülepedtek a történések, nem kell ahhoz feltépni a sebet, hogy beszélni tudjak róla. Zoltán mindig arra vágyott, hogy olyannak szeressék, amilyen valójában. Bohém, társaságkedvelő, kissé szertelen, ám jóindulatú embernek, akinek esze ágában sincs kemény tanulással csiszolni az elméjét, mert ahhoz nem volt benne elég kitartás, ám neki találták ki a rövidtávú, megfeszített munkát, amelyben brillírozott, képes volt magából kihozni a maximumot, sőt, ha kellett, még annál is többet. Édesapja zseniális közgazdász volt, a könyvelésre specializálódott és már huszonévesen kétezer főt foglalkoztató gyár főkönyvelőjeként dolgozott. Emellett turista kört vezetett, vasútmodellezéssel, bélyeggyűjtéssel foglalkozott és nem volt a fővárosban olyan kiállítás megnyitó, amelyről hiányzott volna. Az csak természetese, hogy a gyerekeivel szemben is hasonlóan magas színvonalú tudást várt el, és minden feltételt biztosított ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Egyszerű, vidéki lány volt a felesége, akinek a háztartás és a gyerekek ellátása volt a feladata, és akinek a kisfia volt a mindene. Takargatta férje előtt a kisfia viselt dolgait, és az apai követelmények ellensúlyozására még felnőttként is úgy bánt vele, mint egy gyerekkel, nem állított elé semminemű követelményt, melyet Zoltán maximálisan kihasznált, miközben apjának rendszerint megígérte, hogy összekapja magát, de amint kilépett a lakás ajtaján, ment a maga feje után. Igazából csak az autóversenyzés és a nők érdekelték, nem voltak különösebb ambíciói. Annyit keresett, hogy teljen a fizetéséből benzinre, lakásrezsire, ételre, a napi négy felesre és a négy üveg sörére. Ha jobban keresett, megvendégelte az egész környezetét, elhalmozta családját drága ajándékokkal. Az, hogy két nap múlva csak zsíros kenyérre telt, nem nagyon izgatta. Elmenekült azoktól, akik meg akarták változtatni. Az autóversenyzés eléggé veszélyes sport volt ahhoz, hogy kihívást jelentsen számára, és ahogyan jöttek az eredmények, más már nem igazán érdekelte. A sportsikerek együtt jártak a széles haveri körrel, ismertséggel, ragadtak rá a nők, ám egyetlen barátja volt, Farkas Tamás, akivel együtt jártak középiskolába, utána egyetemre, majd sógorok lettek. Miközben az egyetemi csoporttársai a szakmai karrierjüket építgették, az alatt Zoltánnak alibi állásai voltak és csak a versenyzés érdekelte. Véget ért az autóversenyzői pályafutása, és rádöbbent, hogy nincs folytatás. Felélte a megtakarítását, és alkoholista lett. Struccként beledugta fejét a homokba, mert a világ nem érti meg őt, akkor őt sem érdekli a világ. Senki sem bízott benne, hogy egyszer még talpra tud állni. Huszonkét álláspályázatot írtam helyette és a huszonharmadik sikerült. Belekóstoltattam abba az unalmas, konszolidált, kiszámítható életbe, amelyben a szüleitől való elköltözését követően soha addig nem volt része. Megszokta, hogy tisztaság és rend veszi körül, este meleg vacsora várja, a vodka helyett inkább a palacsintát választotta. Nem dirigáltam neki, és nem állítottam elé – mint magasugró elé – a lécet, hogy vigye át, egyre emelve a magasságot. Nem volt rá szükség. Azt sem mondtam, hogy ne találkozzon a régi cimboráival, egyszerűen felajánlottam, hogy elviszem kocsival és hívjon fel, mikorra menjek érte.
Júlia megkeveri csészéjében a kihűlt kávét, majd egy hajtásra megissza.
- Minden héten kaptam tőle egy nagy csokor virágot. Mikor rákérdeztem, hogy miért, elpirult. Ezzel akarom kifejezni, hogy mennyire szeretlek, mondta.
Az asszony arcán árnyék suhan át.
- Budán laktam, és a baráti körömmel havonta egyszer kanasztáztunk. Zoltán sohasem jött el, arra hivatkozott, hogy nem szeret kártyázni. Ugye, este tízre hazamegyek, kérdezte. Fél kilenctől tízpercenként telefonált, mikor indulok, mert nagyon vár. Azt hiszem, akkor érezte magát biztonságban, amikor a közelében tudhatott. Mindegy, mit csinálta, főztem, mostam, vasaltam, vagy munkát vittem haza és azzal foglalkoztam, csak ott legyek, elérhető távolságban, hogy bármikor odajöhessen hozzám, egy puszi, egy simogatás, vagy pár szavas beszélgetés erejéig.
Elhallgat Júlia, és mereven nézi az üres kávéscsészét, majd megrebben a szeme, Lacira néz, és úgy folytatja.
- Nem tudott mit kezdeni a lányával, s láttam, hogy ettől nagyon szenved. Hívd el magadhoz, beszélgessetek, menjetek el valahová, találj ki neki tetsző programot, majd úgy főzök, hogy csak melegíteni kelljen a mikróban. Dórit kisajátították Zoltán szülei, érthető módon, hiszen egyrészt az egyetlen unokájukként igyekeztek neki mindent megadni, másrészt hosszú éveken keresztül Zoltán egyáltalán nem volt képes apaként viselkedni. Zsóka rendszerint este tíz után hívta fel, és többnyire pénzt kért, mert kevésnek tartotta a gyerektartást, amit havonta levontak Zoltán fizetéséből. Javasoltam, hogy vigye be a hétvégén Dórit a munkahelyére, had lássa a gyerek, hol dolgozik az apja, utána menjenek el valamelyik üzletközpontba és vegye meg neki azt, amit szeretne.
Megtorpan az mesélésben Júlia, amint meglátja, hogy belép a kávézóba egy magas, jól öltözött hatvanas úr.
- Bocsásson meg, Lacikám, megérkezett a férjem.
Meglátja őket a férfi, határozott léptekkel hozzájuk tart. Széles mosollyal és puszival üdvözli nejét, majd kezet nyújt a fiúnak:
- Üdvözlöm, Kertai Bálint vagyok, Júlia férje.
- Jó napot kívánok, Zentai László!
- Elnézését kérem, hogy hamarabb érkeztem, de nyolc órakor kezdődő koncertre megyünk, és nem szeretném, ha elkésnénk. Sikerült mindent megbeszélnetek, drágám? – fordul a nejéhez és helyet foglal a mellette lévő széken.
- Azt hiszem, igen.
- Jól van, Júlia. Megadtad a fiatalembernek Bartus néni és Ágika elérhetőségét? Nem? Kérlek, akkor tedd meg, közben fizetek és indulhatunk.
Láthatóan zavarban van Júlia, esdeklőn a fiúra pillant, majd előveszi a noteszét, ráfirkant két címet és telefonszámot. Férje hívja a pincért, fizet és kérdőn néz Lacira:
- Remélem, megtudott mindent, amire kíváncsi volt?
- Igen, úgy hiszem.
- Helyes, mert szeretném megkérni, hogy ne zaklassa többé a feleségemet.
Mit mondjon erre? Azt, hogy eddig sem állt szándékában Júlia zaklatása? Nem mentegetőzik, mert nincs miért.
Hazafelé úton, ahogyan halad a peremkerület felé, egyre kevesebb az autóforgalom. Bizonyára a szmog riadó miatt.
Dzsekije belső zsebébe tette a Júliától kapott, kitépett noteszlapot, ami a pulóverén és az ingén keresztül is égeti a bőrét.
folyt.köv

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

(:-D)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: