A sprinter
Látogatók száma: 31
A kötelező udvariasság miért maradt el?
Ülök a buszon. Nyár van. Izzasztó meleg. Minden porcikámat áthatja a napsugarak forrósága, iszonyatos melege.
Ma igazán szerencsésnek mondhatom magam, hisz még helyem is van, ráadásul az ablak mellett, ám mióta felnőttem, ennek sokkal kisebb lett a jelentősége.
Beindítják a motort is, ami csak azt jelzi, jelezheti, hogy hamarosan otthon leszek, röpke egy óra. Már ennek is örülök.
Épp csukódnak az ajtók, mikor a távolból egy igen gyors mozgású alak tűnik fel. Az addig segítségként használt botját derékon ragadja, s célba veszi a buszt. S, annak is az első ajtaját.
Lenyűgöz gyorsasága és futásának könnyedsége. Az ajtót eléri, botjával megkopogtatja azt, mely nyikorogva ismét kinyílik.
Felszáll. S, vele még egy adag forróság is elfoglalja helyét mellettünk.
Jegyet sem vesz, csak a személyi igazolványát mutatja meg, hogy ingyenes utazásra jogosult.
Ekkor veszem észre, hogy egy igen idős, a koraiban messze járó hölgy az, aki fiatalokat megszégyenítő futásával elérte célját, a buszt.
A hölgy jön egyre beljebb a buszban, átfúrja magát a tömegen megáll, majd jól hallható lihegésbe kezd.
A hatás elmarad, vagy tényleg mindenki süket, de inkább fáradt.
A hölgy tovább fokozza lihegését, megkoronázva egy kis jajgatással:
- Jaj, de fájnak a lábaim! Nagyon fájnak!
A hatás még mindig várat magára, vagy inkább mégsem, mert az előttem ülő két fiatal hirtelen alvást színlelve csevegnek:
- Még, hogy fájnak a lábai!! Nekem is fájnának, ha ekkora távot, világrekordot megdöntő sebességgel futnám le!
Felálltam, átadtam a helyemet, amivel igen csak megmozgattam az álló és ülő utasokat.
Egy óra múlva megérkeztem, haza érkeztem.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
örültem, hogy olvastad az írásom, kedves Müszélia
:)
:)
:)
örültem, hogy olvastál
Kérlek maradj meg ilyennek.
:)
örültem, hogy olvastál