A szeretet szeretett ünnepe

Látogatók száma: 39

7. A meglepetések napja

December huszonnegyedikére elolvadt a hó, csak nyomokban tarkítják kisebb, nagyobb fehér foltok a kopár téli tájat. A hőmérséklet hirtelen megugrására senki sem számított, annak ellenére, hogy az időjárás jelentésekben a meteorológusok előre jelezték a felmelegedést.
Rózsa legnagyobb meglepetésére, reggel nyolc órakor a kapornoki motel bejáratán RENDEZVÉNY MIATT ZÁRVA feliratú tábla fogadja őket, pedig mintha Máté azt mondta volna, hogy nyitva tartanak. Az is lehet, hogy rosszul emlékszik. Fiára sandít, ám Máté vidáman kopogtat az ajtón, melyet félig kinyit egy idősebb asszony, éppen csak kidugja a fejét:
- Nem látja, fiatalember, hogy nem vagyunk nyitva? – kérdi zord hangon.
- Szép jó reggelt! Maga Mariska néni, ugye? Én meg Egressy Máté vagyok, s ha nem tetszik beengedni, akkor elmarad a rendezvény!
- Jó napot, fiatalember! Elnézést, csak tudja, már a sokadik kopogtatásra kellett ajtót nyitnom. Jöjjenek csak be, Hajagos úr már várja magukat.
Rózsa kezet fog Mariska nénivel és bemutatkozik, hogy ő Egressyné, Máté édesanyja, és a kislány pedig a fia barátnője, Liza.
A takarítónő pár évvel idősebb Rózsánál, de még mindig tűzről pattant asszonynak látszik, és biztos benne, hogy hamarosan szót értenek egymással. Ezzel ellentétben Hajagos Pista nem nyeri el a tetszését, süt belőle az ellenszenv és a nagyképűség.
Mariska néni abbahagyja az étterem kőburkolatának felmosását, elmegy kezet mosni, majd kávét főz az érkezőknek, mert egy jó fekete megalapozza az ember egész napját. Mire kipakolnak a kocsikból, már kész a kávé és az öregasszony is velük kávézik.
Hajagos Pista körbe vezeti őket a motelben, majd Mátéval legalább öt percig négyszemközt beszélgetnek, melyből sajnos Rózsa egyetlen hangot sem hall. Valamin vitatkoznak, és Máté elneveti magát, az jó, mert nyerésre áll. Közben Liza átöltözött, hófehér cukrászruhában tanulmányozza a konyhai felszerelést. Jobb, ha jómaga is átöltözik, mert a vendégek várhatóan dél körül érkeznek, addig azonban Mátéék elkészítenek minimum nyolcvanhat adag ételt, amely nem kevés, neki pedig az a dolga, hogy eltávolítsa Hajagos urat.
Ehhez szövetséges kell, és már tudja, hogy Mariska lesz az. Más nem is lehetne! Természetesen azt nem tudja, hogy Mariska csak a motelben takarítónő, civilben Hajagos Pista anyósa, aki három dolog miatt dolgozik, egyrészt özvegyasszonyként otthon unatkozik egyedül, másrészt szemmel tarthatja a vejét, nehogy megcsalja Veronkát, harmadrészt jól jön nyugdíja mellé az a kis fizetés, amit szépen összegyűjtöget és utazásokra fordít. Mellesleg az étkezésen is spórol, mert itt eszik, ennyit igazán megtehet, ha a veje meg a főszakács rendszeresen megcsapolják a nyersanyagokat, eladják a szomszéd falu hentesének, és őt kihagyják ebből.
- Mariska, drágám, mi lenne, ha tegeződnénk? Egykorúak lehetünk.
- Jaj, Rózsa, nagyon kedves vagy!
- Kimegyek dohányozni, velem tartasz?
- Persze, hogy veled megyek! Addig sem rágja Pista a lelkem!
- Ilyen jóban vagytok a főnököddel?
- Kivel? Pistával? Ugyan, még csak az kellene, hogy a vejemmel barátkozzak!
Egy cigaretta elég ahhoz, hogy a két újdonsült barátnő megegyezzen Hajagos Pista hazaküldésében, és ez Mariskának nem okoz nagy gondot.
- Majd azt mondom, hogy itt maradok éjszakára is!
- Itt maradhatsz, Mariskám!
- Igazából? Kapok étkezést is?
- Ez csak természetes!
- Akkor megegyeztünk.
Húsz perc múlva, fél kilenckor, Hajagos Pista beszáll a kocsijába és padlógázzal elhajt. Ezek még nem tudják, mekkora hárpia az anyósa! Majd reggel benéz, hátha közben elmenekül az egész csapat! Még jó, hogy mindenre gondolt. Az ital raktár és az élelmiszer raktárak kulcsát nem hagyta kinn, pontosan tudja, mennyi italt hagyott kinn, nem tudják átverni! Ha pedig több kell, majd szól a Máté gyerek vagy az anyósa. Legalább otthon pihen egyet, mert ebédre gesztenyével töltött pulyka lesz a menü. Hiába, nagyok voltak azok a pulykák!
- Mariska, légy szíves segíts nekem! A különteremben megterítünk az ebédhez és összetolunk két asztalt, arra tesszük az italokat és mindenki annyit iszik, amennyit akar. A söntésben pedig felírjuk, mennyi italt vittünk ki, mert azt külön kell fizetnünk, a kávéval együtt. Eddig négy kávét fogyasztottunk.
- Ugyan, Rózsám, az enyémet ne számold bele! Az nekem jár!
- Nem baj, most beleszámoljuk.
- Szép lett a karácsonyfa! Ki díszítette fel?
- Ó, hát a két unokám! Hanem, Rózsa, csak bontatlan italokat tegyünk ki, mert nem biztos, hogy a többiben az van, ami az üveg címkéjén szerepel.
- Mit nem mondasz? Semmi baj, úgyis a családom többnyire üdítőt és bort iszik. Hozzunk két karton kristályvizet és egy karton üdítőt. Lesznek gyerekek is.
- Az unokáid?
- Igen, az én két unokám és a jövendőbeli menyem kishúga.
- Még jó, hogy kitakarítottam a dühöngőt is.
- Milyen dühöngőt?
- Azt a húsz négyzetméteres kis termet, amiben a gyerekek játszhatnak, mialatt a szüleik étkezés után beszélgetnek. Gyere, megmutatom.
Rózsa csodálkozik, ki sem nézte volna Hajagos Pistából, hogy milyen figyelmes a vendégeivel szemben.
- Ó, hát nem tudtad, hogy a kapornoki elit családostul idejár mulatozni? Az idén is itt szilvesztereznek, hozzák a gyerekeket is, azért lett ez a dühöngő.
Így már teljesen érthető a dolog. Kilenc órára ünnepi teríték kerül a különteremben lévő összetolt asztalokra, melynél akár húsz ember is kényelmesen elfér.
A bejártnál lévő fogadószinten a várakozóknak kényelmes ülőgarnitúra biztosítja a kényelmet. Rózsa pogácsát, lekváros buktákat, üdítőket készít a dohányzóasztalra, majd invitálja Mariskát, hogy helyezze magát kényelembe, kóstolja meg a süteményeket, és engedje a be a vendégeket. Az Egressy és a Kovács családok tagjai érkeznek. Hamarosan visszajön, csak megnézi, hogyan haladnak a konyhai munkálatok.
Mariska megvárja, amíg Rózsa behúzza maga után a konyhába vezető ajtót, majd a kiszolgáló pulthoz megy és tölt magának egy deci konyakot, elvégre hosszú lesz a műszak, és egyébként is, attól jobb lesz az étvágya. Mit is mondott Rózsa? Hogy gyerekek is lesznek? Akkor jobb lenne a karácsonyfás különtermet meghagyni a vacsorához, úgy mégiscsak jobban örülnének a gyerekek. Ebédeljenek az étteremben. Iszik még egy korty konyakot és megterít az ebédhez. Hány terítéket tettek fel a külön teremben? Húszat. Üres gyomorral nem lehet dolgozni! Mindig éhes lesz a konyaktól. Finom ez a pogácsa, de meg kell kóstolni a lekváros kiflit is. Egyébként tíz órát mutat a bejárati ajtó feletti óra. Itt a tízórai ideje.
Máté is a konyhai órára pillant, még egy órája van, és jönnek a hetven adag ételért. Egészen jól áll az elkészítésükkel, csak a porciózás utáni csomagolásban kell a segítség. Az ünnepi családi ebéd elkészítéséhez elég lesz egy óra.
Liza is jól áll a süteményekkel, elkészültek a bejglik, az apró sütemények, a diós, lekváros, habos pedig ott sül a sütőben. Nekiláthat a torta befejezéséhez.
Milyen jó látni a fiatalokat, amint mindketten dolgoznak, időnként összenéznek és fülig ér a szájuk. Ebben a nagy összhangban van valami titokzatosság, és úgy érzi, a szeme előtt ott az új momentum, amiről nem tudja, hogy valójában mi az, inkább a zsigerei érzékelik jelenlétét. Úgy látja, hogy egyiküknek sem tud érdemben segíteni, akkor pedig ne hátráltassa őket. Jobb híján előkészíti az étel csomagolásához szükséges készségeket, és elmegy, elszív egy cigarettát, utána hoz nekik egy frissítő kávét, addigra elkészülnek az ételek és segíthet a csomagolásukban.
Újdonsült barátnője, Mariska, kicsit nehezebben formálja a szavakat, mint reggel tette, csakhogy nem az asztalterítésben fáradt el, hanem a konyakos pohár emelgetése emésztette fel az erejét.
- Semmi baj, Mariskám, látom, hogy ügyesen megterítettél az étteremben. Teljesen igazad van, a különteremben vacsorázunk, itt meg ebédelünk. Javaslom, hogy menj fel a szobádba és kicsit pihenj le, majd szólok, ha ebédelünk.
- Elszívok veled… egy ciga… rettát.
- Rendben, de vedd fel a kabátodat, nehogy megfázz.
Mariskából dől a konyak szaga, egyáltalán nem csoda, hogy nem érzi a hideget, pedig reggel óta lehűlt a hőmérséklet, feltámadt a szél is, az autópályán versenyt suhan az autókkal, hátha nyomában jéggé fagy a víz. Aggódik Rózsa, reméli, hogy gyerekei óvatosan vezetnek.
Jobbra indexelő szirénázó mentő megy el előttük.
- Ez Kapor…nok…ra megy! – jegyzi meg Mariska és nagyot szív a körmére égő cigarettából.
- Gyere, menjünk be, mert megfagyunk!
Rózsa egyenesen az emeleti szobájába kormányozza Mariskát, legszívesebben rázárná az ajtót, de nem teheti, majd visszatérve első dolga eltenni szem elől a konyakot, mielőtt újdonsült barátnője meginná az üveg teljes tartalmát. Utána kávét főz, és siet vele a konyhába, már régen megígérte a gyerekeknek, szegények, kitikkadnak abban a melegben.
De nem tikkadnak ki. Csókolóznak.
Megvan! Mármint a furcsaság! Liza és Máté kezén csak úgy csillognak a karikagyűrűk. Szóval, a leánykéréshez kellett a malomkeréknyi virágcsokor!
Óvatosan visszavonul, leül kávézni. Hamarosan érkeznek a vendégek. Feldobja a forró kávé. Elmereng. Eszébe jut a saját eljegyzése. Ők is kettesben voltak, egy körúti presszó teraszán ültek, moziba akartak menni. Soma nagyon izgatott volt, izgett, mozgott, ami nem volt jellemző rá. Konyakot rendelt, s amikor megkapták, neki szegezte a kérdést:
- Rózsa, leszel a feleségem?
- Persze, egyszer, ha meggondolom magam.
Zsebébe nyúlt Soma, előhúzott egy BÁV-os kis ékszerzacskót és elővett belőle két meglehetősen vékony karikagyűrűt.
- Ne viccelj, komolyan gondoltam.
- Én is!
Aznap mégsem mentek moziba.
Nyílik a bejárati ajtó, és a viharos szél valósággal belöki a tagbaszakadt fiatalembert.
- Kézcsókom, hölgyem! Egressy Mátét keresem, Jani küldött az ételekért!
Vége a romantikának.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet. Megkínálhatom egy kávéval! Azonnal utána nézek, hogy elkészültek-e a csomagolással.
Elkészültek. Étel fajtánként három nagy ételszállító dobozban sorakoznak a menük. Mindegyik menühöz kétféle húsétel és garnírung tartozik, meg egy nagy adag saláta. Gyakorlatilag két normál éttermi adag.
- Hogyan csináltátok, Máté?
- Anya, nem te mondtad, hogy egy ember csak egy ember, de két ember egy egész hadsereggel felér? Kávét ígértél, és nem hoztad!
- Mindjárt viszem, kisfiam.
- Azért mondom, mert most kezdem el az ebédet főzni! De, Anya, kérlek, senkit se engedj be a konyhába!
Máté átöleli édesanyját, ad neki egy puszit és rohan a konyhába, ahol Liza éppen a torta harmadik szintjét vonja be marcipánnal, majd a helyére teszi és hátrébb lép. Szépen néz ki, már csak a díszítés hiányzik.
Elsőként Zsolti érkezik a családjával. Kamilla, a felesége, alig tudja féken tartani Danit és Dórit, akik azonnal nagyanyjuk nyakába ugranak, miközben be nem áll a szájuk. Egyszerre akarnak mindent elmondani, mit hozott nekik a Jézuska, milyen volt az útjuk, s menten éhen és szomjan halnak, egyéként pedig azonnal bepisilnek.
- Vessétek le a kabátotokat, nézzétek, ott szemben vannak a mosdók. Utána ehettek süteményt, kaptok üdítőt is.
Alig tud néhány szót váltani a fiával és a menyével, amikor újabb vendégek érkeznek, mégpedig a Kovács család. Ildikó, a feleség, nagyon barátságos, mosolygós asszony, a kislánya kiköpött az anyja, a Peti fiúnak is fülig ér a szája. Bezzeg a családfő láttán nagyot dobban Rózsa szíve. Atyaisten! Ez Kovács Kálmán, első nagy plátói szerelme!
Ildikó úgy üdvözli Rózsát, mintha ezer éve ismernék egymást, pedig mindössze egyszer találkoztak, akkor azonban megállás nélkül átbeszélgették az egész délutánt:
- Engedd meg, Rózsa, hogy bemutassam a férjemet és a legkisebb gyerekünket, Virágot!
- Néni, te vagy Máté anyukája? Én meg Liza húga vagyok, hatéves óvodás.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – nevet Rózsa és Ildikó férje felé fordul, nyújtja a kezét: - Egressyné Bokor Rózsa vagyok!
Egy pillanatra kikerekedik a férfi szeme.
- Kovács Kálmán. Atyaisten! Csak nem te vagy, Rózsabokor!
Rózsa mosolyog, mert munkája során megtanulta, hogy az ügyfelek értékelik a derűs partnert:
- Én vagyok, Kálmán! Engedjétek meg, hogy bemutassam a fiamat és a menyemet! Azonnal jönnek az unokáim is. Foglaljatok helyet, pihegjétek ki magatokat, egyetek, igyatok, utána megmutatom a szobáitokat!
Peti bemutatkozik Zsoltiéknak, majd gyorsan elsunnyog, megy az orra után, a konyhába. Szeretné megtudni, mi lesz az ebéd, mert korog a gyomra.
A három óvodás gyerek annyira megörül egymásnak, hogy mindenki rájuk figyel.
Egyedül Rózsa veszi észre Peti eltűnését. Megy a bárpulthoz kávét főzni, közben a többiek már a pogácsát és a lekváros kiflit eszegetik.
Megérkeznek Boldiék is. Karola, a menye, szokás szerint most is úgy néz ki, mintha divatlapból lépett volna ki. Soma Armani öltönyben feszít, és két csokor virágot szorongat. Egyiket Ildikónak hozta, a másikat meg neki. Önmagában ez nem lenne baj, ám férje úgy kering körülötte, mint Hold a Föld körül. Ezt nehéz lesz elviselnie három napon keresztül.
Kivágódik a bejárati ajtó. Széles mosollyal az arcán, húsz év körüli erősen kifestett barátnőjével az oldalán, belép egy harminc év körüli fiatalember, és elkiáltja magát:
- Hol vagy, te vén Kropacsek? Megjött a másodszülött fiad!
Hosszú, és meglepetésekkel teli lesz ez a nap.

Folyt.köv.