A tanya - 1.
Látogatók száma: 54
Izabella kiegyenesítette sajgó derekát, amikor kiért a kukoricasor végére. A sárguló levelek éles széle megvágta fedetlenül hagyott karjait, de ő nem törődött vele. Megszokta a nehéz fizikai munkát. Már gyerekkorában is kint dolgozott a földeken a szüleivel. A tanya volt a mindenük, és ők, a lányaik, Izabella és Apollónia. Ő még csak tizennyolc éves volt, amikor szüleiket elvesztették egy tragikus balesetben. Rá hárult minden, az akkor még csak 10 éves húga felnevelése, a tanya gondjai, a saját élete. Nem volt könnyű, de sosem adta fel. Iza volt kettőjük közül a harcosabb egyéniség, már korán megtanulta, hogy keményen kell küzdeni azért, ha boldogulni akar az életben. A tanya pedig bőven adott feladatot. Tavasszal el kell vetni a magokat, azután gondozni egész nyáron át, majd a betakarítási munkák. Szerette a földet. Élvezte, amikor tavasszal meztelen talppal vetett a porhanyós, melegedő talajba, amikor látta kikelni a kis csíranövényeket, majd megerősödi és termőre fordulni. Két lábbal állt a földön, a szó minden értelmében. Az eltelt hat évben pedig szüksége is volt erre.
Apollónia pontosan az ellentéte volt. A szüleik halála óta egy álomvilágban élt, ahonnan Iza sajnálta kirángatni. Húga szerette az erdő virágait, a fák madarait, és a lepkék tarka táncát a lombon átszitáló fényben. Nővére kicsit irigyelte is ezért, és a széltől is óvta őt. Apollónia lenszőke hajával és ártatlan ibolyakék szemével teljesen különbözött testvérétől, aki vörösesbarna hajú, és gesztenyebarna szemű volt. Ám minden különbözőségük ellenére nagyon szerették egymást.
Izabella kihúzta a kukoricásból a sárga csövekkel telerakott zsákot, és nehézkesen feltette a szamaras kordéra a többi közé.
-Mára elég lesz ennyi, Virgonc, megyünk haza. Talán Apollónia nem rontotta el az ebédet -reménykedett, és felült a kordéra.
A földes út porzott a szárazságtól, ahogy a kordé kerekei lustán haladtak rajta. Virgonc nem sietett hazafelé, de Iza már tudta, hogy felesleges hajszolnia a csökönyös jószágot, így nem is próbálta gyorsabb haladásra ösztökélni. Amikor kiértek a forgalmasabb útszakaszra a lány észrevett egy lassan poroszkáló alakot az út szélén. Lelassított mellette, mert nem volt ismerős az arca. Jól megnézte magának a fiatal, borotválatlan arcú, kócos, szénfekete hajú idegent.
-Szép napot! -köszönt a férfi.
-Neked is!
-Munkát keresek, nem tudsz egy jó helyet?
-Munkánk az éppen van, de csak szállást és ételt tudok biztosítani egyelőre.
-Az nekem megfelelne, már nagyon messziről jövök, de eddig mindenhol elutasítottak.
-Azt nem csodálom, borzalmasan nézel ki -mondta mosolyogva a lány. -Izabella vagyok -nyújtott kezet a férfinak.
-Áron -fogta meg Iza erős kezét a férfi.
-Gyere, kapaszkodj fel a kordé hátuljára.
Áron feldobta a batyuját, utána maga is felugrott a kukoricás zsákok tetejére. Lassan haladtak tovább.
-Nagyon bátor vagy, hogy felfogadtál, -kezdte a férfi -de el kell mondanom, mert így tisztességes, hogy börtönben voltam.
Izabella ijedten nézett rá:
-Miért?
-Katonai szolgálat megtagadásáért -mondta Áron, miközben megvonta a vállát -ha akarsz még elküldhetsz.
-Nem, -mondta elgondolkodva Izabella -mindenkinek jár még egy esély. Ha pedig megbántad és megbűnhődtél érte, én miért ítélnélek el?
-Semmit sem bántam meg, de nem kell félned tőlem.
-Most aztán megnyugtattál -jegyezte meg ironikusan a lány. -Na mindegy, bebizonyíthatod, hogy jól döntöttem, amikor felvettelek.
-Azon leszek, ígérte a férfi -és felvillantotta legőszintébb mosolyát.
A kordé lassan befordult a tanya udvarára. Apollónia kitekintett a konyhaablakból, és látta, hogy egy magas, sovány férfi ugrik le a zsákok tetejéről. A férfi a vállára kapott egy zsákot,, a nővére pedig megmutatta neki, hogy merre van a góré. Miközben az idegen behordta és kiöntötte a sárgálló kukoricacsöveket a helyére, Izabella bejött a házba.
-Ki ez a férfi? -kérdezte izgatottan Apollónia.
-Az új munkásunk.
-De, a régi is elment, amikor nem tudtunk neki rendes fizetést adni.
-Ő nem kap pénzt, csak szállást és élelmet.
-Velünk fog lakni? -nézett elkerekedett szemekkel rá a húga.
-Nem, dehogy, a pajtában fog aludni, és ha meg tud itt maradni, akkor a kis házat helyre hozhatja magának. Jó lenne egy erős férfi a ház körül, még én sem bírok mindent egyedül. Amúgy mit főztél ma?
-Krumplipaprikást.
-Kolbásszal?
-Igen, még volt egy kis darab, de ez volt az utolsó. Sok minden más is kifogyott.
-Látom holnap be kell mennem a faluba -sóhajtott Izabella.
Közben a férfi végzett a munkával és bekopogott az ajtón.
-Gyere be Áron, ő a húgom, Apollónia. Ismerkedjetek meg!
-Hallom te vagy a szakácsok gyöngye -mondta tréfás hangon a férfi, miközben kezet nyújtott a fiatal lánynak.
-Hát ez erős túlzás -vallotta be az szégyenlősen -örülök, ha meg lehet enni a főztömet. Máris próbára teheted -mondta, és elkezdte megteríteni az asztalt.
Ebéd után Izabella megmutatta Áronnak, a kis zugot a pajtában, ahol apjuk is aludt régebben, amikor a tehenek ellését felügyelte.
-Egyelőre itt tudsz aludni, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
-Nekem megfelel, az elmúlt hetekben sokkal rosszabb helyem is volt már.
-Nem tudok neked ígérni semmit -kezdte a lány -de ha összefogunk, akkor talán még fizetni is tudok majd egy idő után.
-Nekem most az is megnyugtató, hogy tető van a fejem felett és étel a gyomromban -mosolygott bátorítóan a férfi, és közben lopva szemügyre vette a lányt.
Izabella észrevette, hogy Áron kutató szemeivel végigmérte, de úgy gondolta, hogy jobb, ha figyelmen kívül hagyja. Nem szokott hozzá, hogy nőnek nézik. Zavarában kisietett a pajtából.
Kora este Apollónia kisétált Áronhoz, hogy vacsorázni hívja. A kerítés mellett talált rá, ahogy az eleresztett rögzítéseket próbálta megszögelni.
-Sok javítani való van -kezdte a beszélgetést a lány -nem fogsz unatkozni.
-Nem is szeretek tétlenkedni.
-Iza, mondta, hogy hívjalak vacsorázni. Jól érzed itt magad?
-Igen, szép a tanyátok. Otthonos, mindig ilyenre vágytam én is. A nővérednek van udvarlója?
-Nincs, különösen ügyesen üldözi el magától a férfiakat -mosolyodott el Apollónia, és elgondolkodva csavarta meg egy szőke fürtjét az ujja körül. -Azt hiszem célul tűzte ki, hogy vénlány marad, hogy engem neveljen. Pedig jó lenne, ha volna egy erős férfi az oldalán.
-Hm...gyere menjünk, és közben mesélj még nekem a nővéredről.
Folytatása következik!
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ismerem ezt a történetet, és azért is érdekes, mert az egyik szereplő részben rólam formálódott. Hogy melyik, azt nem árulom el. Jó ismét elolvasni
Gábor.
Gábor.
Szeretem a lányregényeket, főleg, ha keveredik egy kis valósággal, vagy akár az is lehetne. Az ember kicsit beleképzeli magát a szerepbe. Itt most én vagyok Iza.
Már olvastam a 2. részt. De szerencsés ez az Iza, hogy arra tévedt az a férfi. Elkel a segítség. És még romantikus is.
Olvaslak tovább.
A helyszínek itt valóságosak, itt nőttem fel, próbáltam hűen visszaadni az egészet. És igazad van, meg is történhetett volna. :)
Már olvastam a 2. részt. De szerencsés ez az Iza, hogy arra tévedt az a férfi. Elkel a segítség. És még romantikus is.
Olvaslak tovább.
lányregény vagy nem, nekem tetszik!
Pussz
A szó jobbik értelmében lányregény. :) Remélem legalábbis. :)
Örülök nagyon, hogy te is velem tartasz! :)
Pussz
Te örök lány maradsz a lelkedben úgyis. :)
:-))
Kitudja, de ez titok.....pusszancs Orsolya
Remélem Orsi élvezni fogod a családsorozat minden egyes epizódját! Tarts velem holnap is. :)
A reklám után visszajövök. Puszi!
Luca! Nem baj, némi sejtésem volt arról kiírta, s nem tévedtem....! Szép napot Orsolya
Kedves cikkíró! Biztosan úgy lesz! üdv Orsolya
Hát erre kíváncsi leszek...! Várom a folytatást!