újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A vak tyúk szeme 14. rész

Látogatók száma: 50

A KLM járat menetrend szerint landol és Nándinak örülnie kellene, hogy cége számára sikeresen zárult a kongresszus, mert kazánjukra több érdeklődés mutatkozik, mint amennyit a legvadabb álmaikban vizionáltak. Ha csak a feléből lesz megrendelés, akkor is meg lesz az éves árbevételük.

Amint a senki földjére lép, azonnal eszébe jut, hogy elfelejtett Bercikének ajándékot venni, és ami azt illeti, Lillának is hozhatott volna némi apróságot.
A repülőtereken mindenütt majdnem ugyanazok az üzletek működnek, igazán megér még egy fél órát, hogy itt vásárolgasson. Nem tehet róla, megszomjazik, és ismét konyakozik. Hármat iszik. Pontosan annyit, mint induláskor. Fényes jó kedve kerekedik, és kerül, amibe kerül, Lillának méregdrága francia parfümöt, Bercikének meg egy kétszázhúsz darabos puzzle játékot vesz.

Illene valamivel meglepni a kollégáit is, egy üveg konyak is megteszi, abból jut mindegyiknek egy kupicával.

A taxis gyorsan hazaröpíti. A lakáskulcsa nem nyitja az ajtót, hiába próbálgatja. Eszébe sem jut csengetni, inkább elkezdi ököllel verni az ajtót, melyet végre kinyitnak, de nem tud bemenni, mert Lilla elállja az útját.
- Szervusz, Nándi. Kivettem neked a felettünk lévő lakást, egy hónapra. Felvittem az összes holmidat. Tessék, itt a kulcs.
- Hogyan képzeled? Milyen feleség vagy? Kiköltözteted a férjed, aki fáradtan hazaér a kiküldetésből? – emeli fel a hangját, ám felesége háta mögül előlép az apósa.
- Gond van, fiam? Nem fogad be a szeretőd? Vagy nem találod a felfelé vezető lépcsőt? Segítek, csak szólj.
- Jó estét, papa!
- Jó estét, Nándi!
- Láthatnám a fiam?
- Nincs itt. Majd megbeszéljük. Úgy látom, neked most pihenésre van szükséged. Segítek felvinni a csomagod.

Ugyanaz a beosztása a bérelt lakásnak, mint az övékének, csak a bútorzata más. Géza otthonosan mozog benne.
- Nézd, még meg is ágyazott neked Lilla. A ruháid a szekrényben vannak, kimosva, kivasalva. Igekészítettem a konyhába egy üveg bort, hátha szót értünk.
Tehetetlenül, idegenként ténfereg Nándi a lakásban, mint aki nem találja a helyét.
- Gyere, igyunk egy pohár bort. Beszélgessünk, mint férfi a férfivel.
- Nekem nincs magával bajom, papa.
- Hát igen, fiam, velem nincs bajod. Csak azt nem tudom, hogy Lillával mi a gondod?
- Semmi, de ez nem tartozik magára.
- Tévedsz, Nándi, ehhez már nekem is közöm van. Mondd, mióta iszol? Dől belőled a konyak!

Lilla nem kérdezte apját, amikor egy óra múltán visszatért, csak megmelegítette a vacsorát és elfogyasztották. Másnap mindkettőjüknek nehéz napjuk lesz. Reá a munkaviszonya azonnali megszüntetése vár, az apjának pedig a fővárosi nyomozó főügyészségnél lesz jelenése, mert odakerült mindkét bűnügy, tekintettel arra, hogy két megyét is érint a dolog.
- Holnap felhívom Bálintot, szeptembertől itt jár egyetemre Csenge unokám és felajánlom, hogy lakjon itt a kollégium helyett. Holnap délután összecsomagolunk mindent, amire szükségetek van, és elvisszük haza. Nándi miatt ne aggódj, nem fog zaklatni. Pontosan tudja, ha rosszul lép a sakktáblán, akkor tőlem kap mattot.
- Meg kell mondanunk Bercikének is.
- Megmondjuk, amint hazamegyünk. A Majoros gyerek sógora ügyvéd Budán, megadta a telefonszámát, hívd fel, beszélj meg vele egy találkozót. Mielőbb be kell adnod a válópert. Nándi mindent megkapott, amire jogosult. A lakás nem kérdés, én vettem neked és rajta van a haszonélvezetem. A kocsit te vetted, az én pénzemen, az se képezi osztozkodás tárgyát. Egy dologban kell egyezségre jutnotok, mégpedig a gyerekláthatásban. De ne ess túlzásba, mert eddig sem foglalkozott sokat vele, ezután meg pláne nem lesz ideje rá.
- Már nagykorú vagyok, apa.
- Nekem akkor is csak a lányom vagy! Bercikének nyugodt körülményekre van szüksége.
- Te mondod, aki most válsz harmadszor? Kétszer két gyereket hagytál ott, megbocsáss, de így van.
- Nem tagadom. De nem a gyerekeimtől váltam el, hanem a feleségeimtől. Az első féltékeny volt a karrieremre, miatta hagytam ott a kutatói állásomat, s menekültem a másodikhoz, aki, már megbocsáss, de azt hitte, ha szül nekem két gyereket, azzal örökre magához láncol, és nem kell többé nőnek maradnia, majd elcsábított a harmadik, aki nem volt féltékeny, egyáltalán nem akart gyereket szülni nekem, de annál jobban kellett neki a jólét és a pénzem, ezért képes volt meglopni. Bármi történt a feleségeim és köztem, a gyerekeimre gondom volt, mind a négyre, mindegyiknek diplomát adtam a kezébe és egy lakással indítottam az életbe. Szerinted, minden apa képes erre? Képes, de nincs rá anyagi lehetősége. Tudod, ha ott maradtam volna kutatónak, akkor én sem tehettem volna meg mindezt, így azonban hatvankét évesen próbálok saját költségen kutatással foglalkozni. Nem tartozom senkinek, és ha elúszna minden vagyonom, akkor sem szólhatnátok semmit.
- Nem szólnánk.
- Dehogynem. Majd csak figyeld meg, mit mondanak a bátyáid, ha megtudják, hogy nekem dolgozol. De ez az én dolgom, majd lerendezem velük, meglehetősen gyorsan. Fogadd meg tőlem, Lilla, hogy egy férfit sem lehet magadhoz láncolni semmivel. Hagyj neki levegőt, engedd, hogy fusson az álmai után, de legyél ott mellette, nőként, gyermeke anyjaként, de ne hagyd, hogy a fejedre nőjön. Érezd, meddig kell megtartani egy kapcsolatot, mert amint nem felemel, hanem lenyom, azonnal el kell engedni, mert magad ellen vétesz, ha hagyod magad legyűrni. No, vége az oktatásnak, tegyük el magunkat holnapra. Hanem attól az ügyvédtől kérdezd meg, hogy vállalná-e az én válóperemet is.

Tíz óra múlt tíz perccel.

Bezzeg Terka néni óráján már negyed tizenegy van, és úgy kerüli az álom, hogy még a mezsgyéjére sem engedi be, pedig őt már az is pihentetné, ha az ébrenlét és az álom határán grasszálna. Mégsem maradt Gézuka házában, hanem hazament a sajátjába és Bercikének nagyon tetszett, hogy igazi nagy ágyban alhat.
Gézukánál beriasztotta a házat. A riasztó nem ad hangot, csak a rendőrségen csipog egy kis műszer, jelezve a betörést.

Szóval, ha már nem tud aludni, akkor jobb, ha felkel és főz magának egy gyógyteát, s míg iszogatja, eltöpreng a jövőn. Feltéve, ha van még jövője.
Patikatisztaságú konyhájában érezni a fahéj illatát, mert Bercikének almás lepényt sütött délután. Csipkebogyó teát készít, megbolondítja egy kiskanál mézzel, és nagy élvezettel kortyolgatja.

Megszokta már, hogy napközben Gézukánál múlatja az időt és kedvére főzhet, mert Gézuka imádja a hasát. Mi lesz, ha Lillácska véglegesen ideköltözik és átveszi tőle a háztartást. Nem, az nem lehetséges, mert dolgozik, és ahogyan elnézi, elég szorgalmas és kitartó, ha valami gubancot lát, addig nem nyugszik, míg ki nem bogozza. Bercikét meg egyenesen imádja. Értelmes, érdeklődő és nagyon tanulékony gyerek. Ilyen unokára vágyna, de gyermeke sincs, mert nem adott nekik a jóisten, pedig, hej de vágyott rá az ura is! Azért szépen éltek. Csak egyedül maradni nem vidám dolog. Néha már fáj a dereka, azért nem hagyja el magát. Gézukánál nem neki kell takarítani, még ez a szerencse.

Hanem a Miska gyerek nagyon legyeskedik Lillácska körül és Bercikének is mindig kedveskedik valamivel. Ha ezek összejönnek, az lesz csak igazán szép! Mit szól ehhez Nándi? Vagy elválnak? Vagy ideköltözik ő is?

Az ablakon bevetődik a rendőr járőr kocsi piros és kék fénye. Na, megint történt valami, de nem lehet nagydolog, ha nem szirénázik. Sőt, mintha lassan menne.
Elfogyott a tea, jobb lesz, ha elteszi magát holnapra. Gondosan elmossa a bögrét és a helyére teszi. Megnézi Bercikét, alszik, mint a bunda.

Leveti köntösét és hosszú, bokáig érő hálóingében bekászálódik az ágyába. Szemébe süt a holdfény, ezért a fal felé fordul és öt perc múlva már alszik, mint a bunda.

Géza is alszik, és azt álmodja, hogy a telefonja rezgőre van állítva, és erre felébred. Ágya melletti éjjeli szekrényen valóban rezeg a telefonja.
- Halló?
- Jó estét, Tomori Nagy úr! Harmat Huba vagyok! Itt vagyunk a házánál, valaki betörte egy téglával a terasz ajtaját, és megszólalt a riasztója! Külső behatolásnak nincs nyoma és senki sincs a házban!

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Azt már az eleink is tudták, hogy ami piros, és árt
a fogaknak, - az a tégla! Még az aranyos Arany János
is megmondta: ... repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg...
nos, jelen esetben a terasz ajtó látta kárát! Egyébként egy tégla
legyőz harminckét fogat is , - röptében! Akkor aztán a fűbe
harapásról szó sem lehet, mert nincs harapás fogak nélkül! (:-D)

Pussz: emillio
Harmat Huba!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: