A vég kezdete (3)
Látogatók száma: 74
Felnőtté válásom első hetét éhezéssel kezdtem. Én otthagytam az iskolát, Lalim nem dolgozott - nem volt pénzünk. Alkoholista apja néha hozott egy darab párizsit, meg kenyeret. Egy hete nem voltam már otthon, mire anyám megtalált, és némi rokoni segítséggel haza vitt.
Kiváltottuk a munkakönyvemet, és egy varrodában helyezkedtem el. Végre nem várta el tőlem senki, hogy gondolkozzam. Csak toltam a rongyot a gép alatt egész nap. Élveztem közben a vágyat, ahogy a legváratlanabb pillanatokban végig hullámzott testemen, de nem zavart ott ez senkit. Két óránként volt öt perc cigi szünet - én is megvettem az első dobozzal, hogy elüssem az időt...
A haverok csak röhögtek rajtam, amikor meglátták, hogy pöfékelek.
- Ennek mi értelme van? Miért nem tüdőzöd le, ha már kifizetted?
- Magánénekre járok. - mutattam a szimatszatyorból kilógó kottát. - Így adta Ördög a csövességben nekem a megtisztelő Művésznő becenevet.
Keserves kínok között mégis meg kellett tanulnom leszívni a füstöt, ha nem akartam, hogy kiközösítsenek...
Az első fizetésem felét anyámnak adtam, ezzel járulva hozzá az otthoni kiadásokhoz. Másik feléből vettem egy divatos szoknyát.
A második fizetésem is hasonlóan végezte, az átalakult életem első (és utolsó) magas sarkú cipőjévé. A hátam majd' beszakadt estére a robotolástól, és néha kértem valakitől egy cigit, hogy oldjam a feszültséget...
A munkámmal meg voltak elégedve.
- Nagyon szépen dolgozol, precíz vagy - mondta a főnökasszony.
- Beíratunk tanfolyamra a próbaidő után - ígérte, de az utolsó napon megjelent Lali a varrodában.
- Ha most rögtön nem jössz velem, akkor többé nem látsz! - és én mentem... Már leszoktam a gondolkodásról. Csak fogtam a biztonságot és örömet nyújtó, erős kezet. - Nem engedhetem el!
Észre se vettem, hogy már rég nem teszek semmit szabad akaratomból. Rab voltam, a szerelem és a vágy rabja. Lali bármit megtehetett velem! Nem fogta vissza magát...
Megcsalt egy irsai ápolónővel, Czinege Évivel. Igaz - mint hónapokkal később megtudtam - apránként ellopta az ezüst ékszereit. Voltak gyűrűim, nyakláncom, karkötőm, fülbevalóm... A monori kocsmában egyszer eladott egy sorkatonának egy korsó sörért, meg egy doboz cigiért.
- Tudtam, hogy úgysem hagyod magad, ügyes vagy! - válaszolta, amikor kérdőre vontam. Én pedig megnyugodtam, és nagyon büszke voltam magamra, hisz megdicsért a szerelmem.
(Kép: internet)
A cikket írta: Ködmadár
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egyszer találkoztam a a tökéletessel. Neki én voltam felejthető...
A szerelem és vágy rabságában sokan elveszünk. Sajnos ez a sorsunk!?