A vég kezdete (8.)

Látogatók száma: 77

Lali leszerelt, és Paksról egyenesen hozzám jött, hogy az előszobában szerelmet valljon, s megkérje a kezem megint. Baj volt a ritmusérzékével...
Az ágyamban ott aludt épp az okos szőke herceg - Józsi.

Kék szemében izzott az értelem. Éjszakákon át beszélgettünk filozófiáról, vallásról, bevezetett a rádiózás rejtelmeire - bár engem inkább a hozzá tartozó hatalmas lehetőség izgatott, mely a kívánatosnál jóval ritkábban volt kézzel fogható számomra. Olyankor is erősen tiszteletben tartotta az ősi európai kultúrát, talán a francia kivételével... Néha sikerült rábírnom valami izgalmasabbra a napi (vagy inkább heti) rutinnál, s reménykedtem, hogy rákap a változatosságra.

Akkoriban már nagykorú voltam. A szülinapomat egy éjszakai szolgálattal ünnepelhettem Ferencváros Nyugati rendező pályaudvarán, vonatátvevőként. A sors Józsi kezére játszott, 12-24-es kemény szolgálat után örültem, ha kialhattam magam.

Az otthon hiába remélt változatosságot megoldottam időnként egy kedves, vörös hajú, szeplős, sarus fiúcskával, Misivel - míg Józsi a váltókezelő őrhelyen talán éppen a különböző kultúrák szexuális szokásairól szóló tanulmányt olvasgatta.
Mindig tudtam, hogy egy kapcsolatban igenis van jelentősége a hasonló érdeklődési körnek!
Amikor fél évvel később lejárt a kiküldetésünk, ő Üllőn lett váltókezelő,... én pedig végre vonatra szálltam! Élveztem minden percet újra az utasok között. A formaruhához fehér necc harisnyát húztam, sötét kékre lakkoztam a hosszú körmömet. A diák kocsiban, a srácok felismertek a Charlie illatáról. No igen! Havi 300 órát dolgoztam, de az akkori minimál bér három-négyszeresét kerestem a nyolc általánosommal, vasúti szakvizsgákkal. (Itt azért meg kell említenem, hogy 30 év alatt azután, érettségivel, több szakmával, felsőfokú OKJ-val, saját pénzemen és szabadidőmben el is értem, hogy a fizum megüti a jelenlegi minimál bér kétszeresét!) Megint kísértésbe estem, hogy végre a felszakadó fájdalmamról írjak… Vajon miért sokkal könnyebb panaszkodnom, mint dicsekednem? Talán itt lenne az ideje elgondolkodnom ezen is...

Hogy szavam ne felejtsem, visszatérek a boldog időkhöz e kis kitérő után - amikor a hajam úgy vágattam, hogy a tányérsapkát ledobva is legyen frizurám!
Kedves olvasóim, ha van közöttetek olyan, aki '83-84-ben utazott rendszeresen a Karcag –Cegléd - Szob vasútvonalon, az bizonyára emlékszik egy értelmes, kedves, csinos, barna kalauz lányra. Talán még az a pilisi Laci nevű tanuló fiúcska is, aki a péntek délutáni tömeg kellős közepén az arcomba harapott, mert kikosaraztam...

A cikket írta: Ködmadár

támogatóink