A vének tanácsa

Látogatók száma: 50

A bérházunkban leginkább idős emberek élnek. A lépcsőházban pedig majdnem mindenki idős. Nemrégen mellénk költözött egy család kis gyerekkel. Az idősebb emberek rögtön érdeklődtek kik Ők honnan jöttek és meddig maradnak.

A tulajdonos testvére és családja költözött ide. Miután egyszer egy nap kiírták, hogy ellenőrzi a Tűzoltóság a villanyóra szekrényeket, hogy ne tároljanak benne semmit, és a lépcsőházba sem pakoljanak ki bútorokat és hasonló tárgyakat, mert a menekülő útvonalat szabadon kell hagyni.

Jöttek ellenőrizték. Mikor hallottam a hangokat kinyitottam az ajtót és meginvitáltam a tűzoltókat egy kávéra és üdítőre. Elfogadták, és kicsit beszélgettünk. Egyikük emlékezett pár évvel ezelőtt mikor egy emelettel lejjebb kigyulladt a lakás, és jegyzőkönyvezni kellett akkor is behívtam, ne a folyosón ülve írjon, hanem az asztalnál kényelmesen.
Említette, ez akkor is meglepte, és most is, hogy szívélyesen fogadom Őket és nem megjegyzést teszek mint mások, és a szekrényben sem tarunk semmit.
Mondtam villamos kivitelezésű cégnél dolgoztam, így van némi fogalmam az elektromosságról.
Elmentek, nem maradtak sokáig.
Másnap mentem a boltba, és megállított a " vének tanácsa" a fiatalok nevezték így el a tizenöt idős hölgyet, akik együtt kiülnek és beszélgetnek, meg sétálnak.
Megállítottak, hogy minek hívtam be a tűzoltókat, mi dolgom volt velük. Mondtam semmi, csak megkínáltam őket.
Huzogatták a vállukat, és megkérdezték minek?
-Csak úgy mert így gondoltam jól esik Nekik egy kis emberi figyelmesség.
-Ugyan már, csak biztosan hízelegni akartam, vagy elmondani ki pakol ki a szekrénybe.
-Az engem nem érdekel ki mit csinál! - válaszoltam, és elköszönve ott hagytam Őket.
Vásárlás után visszafele megint rákezdték:
- Abból mi haszna van, hogy az új szomszédnak elmondta hol hogyan lehet átjárni egyik lépcsőházból a másikba?- kérdezték.
-Úgy tudom ez nem titok, egyébként, pedig eredetileg ki kellene függeszteni, hogy merre van a menekülő útirány vész esetén, akkor tudná mindenki.- válaszoltam.
-Nem úgy van az !- mondja az egyik hölgy, aki az átjáró részben kialakított egyik lakásban lakik.
-Miért nem úgy van?- kérdezem.
- A folyosót én takarítom és előttem járnak el! - válaszolja idegesen.
-Jó, holnap felmegyek és felmosom!- válaszoltam kicsit már mérgesebben.
-De mitől jó magának, ha más is tudja?- kérdezte a másik.
-attól, hogy egy kis gyerekes család, akinek joga van tudni, ha baj van, merre menekülhetnek.- válaszoltam
Másnap felmentem és felmostam a folyosót. A hölgy kijött és ismét kérdőre vont:
-Maga árulta el a tűzoltóknak, hogy bezárom az átjárót?- kérdezte.
-Nem, szerintem ha feljöttek maguk tapasztalták, hogy zárva.- válaszoltam.
-Mert felszólítottak, hogy ne zárjam az ajtót.- mondta és rám csapta az ajtaját.

Hazamentem. Leültem és elgondolkodtam, hogy hogyan van ez?
Miért vonnak kérdőre, mikor sajnos már volt kétszer lakástűz az épületben.
Az elsőnél még nem laktunk itt, csak a másodiknál. Borzalmas volt, végigélni a dolgot.
Hiába raktam vizes rongyot az ajtó résbe, csak jött a füst, de a tűzoltók hamar kiéreztek és eloltották a tüzet. A lépcsőház és minden csupa korom és füst volt.
Napokig felmostuk a lépcsőházat, mire elmúlt a szag, és valamennyire elviselhető lett a ház.
Aztán meg azon is, hogy akkor bizony valóban meglepődött a tűzoltó, mikor láttam leül a lépcsőre és kérdezősködve, szenvedve írná a jegyzőkönyvet, akkor hívtam fel, jöjjön üljön asztalhoz és elmondtam amit tudtam, és a lakó aki idő közben hazajött Ő is feljött leült és elmondta mit hogyan hagyott otthon.
Nem volt belőle hasznom, sőt ha belegondolok, hogy hogyan nézett ki a lakás utánuk, akkor elkomorulok, de akkor is emberi dolognak tartottam, hogy, segítsek. A szomszédomnak is mondtam, ha nincs hova menniük elalhatnak Nálunk, de tudtak hova menni,mindösszesen egy váltás ruhát kért kölcsön. Adtam.
Engem úgy neveltek, ha segíteni akarok akkor tegyem azt minden ellenszolgáltatás nélkül, mert az a segítség.

Én ilyen vagyok, és remélem már nem is változom meg.

A cikket írta: Divi Éva

támogatóink