Ámor második merénylete- PÁLYÁZAT
Látogatók száma: 73
Amint a taxi megállt a kastélykert bejáratánál, az ajtó mögül felegyenesedő, kecses nő sziluettje rajzolódott a levegőbe. Napszemüvegét a fejére téve körbetekintett és magabiztos léptekkel a szálló recepciója felé indult.
- Jó napot kívánok! Váry Emília vagyok, a lakodalmát itt ünneplő Kárász Noémi vendége.
- Jó napot hölgyem! Igen, fel van írva a listára. Legyen kedves a jegyzéket a saját neve mellett aláírni.
A nő tollat ragadott, de amint a papírosra emelte tekintetét, keze megállt a levegőben. Érezte, hogy az arcába tóduló vér megszédíti, a kezeit hő dagasztja ólommá.
- Minden rendben kisasszony?
Emília nem szólt, csak bólintott és a névsoron első helyen szereplő Almond Levente már aláírt bejegyzését figyelte teljes aggodalommal.
Emili huszonöt volt, Levente pedig huszonhét, amikor kettejük közös jövője kettévált. Fájdalmas, de kifizetődő elhatározásnak tűnt akkori szakításuk, de végül sorsuk sosem igazolta döntésük helyességét.
Hevesen élt benne a tűz, amit e férfi iránt táplált éveken keresztül. A nevét olvasva felidéződött benne mindaz, amit számára Ő egykor jelentett. A szíve megvadult a nosztalgikus emlékezésbe és huszonéves énjét érezte újra testében ficeregni.
Az este közeledtével egyre gyűlt a meghívott vendégsereg, Emília pedig izgatottságán egyre kevésbé tudott úrrá lenni. Figyelmét befelé irányította, de tekintetével Leventét próbálta megtalálni a tömegben. A férfit, aki egykor mindent jelentett számára, mára pedig csak egy izzó emléket.
A lépcső tetején babrált estélyi ruhájának buja fodraival, mire valaki megszólította.
- Emília! Tényleg te vagy?- szólt egy markáns hang..
Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudja ki az. Az egész teste beleremegett a gondoltba, hogy ott áll mögötte. Az esze mértékletességre intette, de érzései mást súgtak. Ahogy Emília szembenézett a férfival, minden eddig elveszettnek hitt emlékképe megrohanta. A közös múltjuk futkosott elméje minden szegletében. Naplementék, kézzel írt levelek részletei, boldog táncok, egy szerenád dallama, a csókja íze, a kezének meleg érintése, mellkasának íve, őrültségek … elszorult szívvel megrázta fejét, hogy minden képet egyszerre tessékeljen ki elméje küszöbén, ki a rideg valóságba.
*
A férfi, amint megállította az autót a kastély parkolójában, rágyújtott. Ahogy a tájban gyönyörködött, félig zsebre tett kézzel a recepció felé sétált. Miután bejelentkezett a szállóba és a névjegyzéket aláírta, ujjának erős ívét végighúzta a listán. A függőleges mozgás megakadt a Váry néven. Felnézett a papirosról, majd komoly tekintetet öltött. Megenyhítve arcának vonásait, mosolyra húzta a száját. Az évekkel ezelőtti önmagára gondolt és Emíliára.
Levente, aki sosem szerette a tömeget, a vendégek elől a bárpult mellé eső kis székre vonult vissza. Míg szemei a vidáman táncoló alakokat nézte, gondolatai egészen máshol jártak. Felidéződtek benne megoldatlan feladatai, az odavezető út hossza, a barátja esküvője, végül a lista Váry Emília nevével.
Egykori kedvese, akire nem tudott nem emlékezni. Hamvas bőre, kecses zongorára termett ujjai, göndör fürtjei, mandulaszemei még mindig elevenen éltek képzeletében. Ilyenkor indulat kerítette hatalmába, mert Ő már nem az élete része, de aggodalmat is táplált még szívében, hiszen azóta nem hallott felőle semmit. Mindennek nyolc éve már…
Amint felállt, hogy a bár felé induljon, tekintete a terasz lépcsőjén ragadt. Ott állt Ő, megtestesítve minden ábrándját és hiú reményét, múltjának társát.
Sokáig figyelte a gyönyörű teremtést. Megbabonázva állt a mélyben, istennőjére tekintve. Meg akarta szólítani, beszélni akart hozzá.
- Emília! Tényleg te vagy?- szólalt meg a férfi már Emília háta mögül.
- Micsoda meglepetés! Szia Levente! Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni.- mondta Emili egy kacér mosollyal az arcán.
- Én viszont reméltem, hogy te is itt leszel. És még a látványban sem kellett csalódnom. Elragadó nő vagy, mint mindig is voltál. – szólt, halkítva hangján.
A mindig magabiztos hölgy szemei nem állták a férfi igéző tekintetét, így azok keresése elől a pezsgőspohár szélére menekült. Nem értette hogy tud évek múltán is ugyanolyan szenvedéllyel ránézni. Levente észrevéve Emília zavarát, oldani próbálta a szemérmes hangulatot; felkérte táncolni.
Órák elteltével kettejük kacagása, jóízű csevegése és önfeledt cha-cha-chája varázsolta hajnallá a nyáresti égboltot. Ahogy a muzsika egyre lágyabb dallamokat hozott, az ő beszélgetésük is annál meghittebbé vált. A sóvár tekintetük és a könnyed sóhajuk lassan leradírozta maguk körül az embereket, majd az egész tájat, mígnem csak magukat érezték a világban létezni.
- Köszönöm az estét, a kellemes társaságodat! Jó volt ismét látni téged!- kezdte búcsúzkodását Emili és mire a férfi megragadhatta volna a kezét ő már az ajtóból integetett vissza.
Levente zavartan állt a pirkadó tájban és rá kellett jönnie, hogy a hölgy társaságában eltöltött idő mélyebb benyomást tett rá, mint azt remélni merte. Szíve heves lüktetése el-elnyomta a benne dúló önvádat. Miért is nem volt bátrabb? Tán megint évekig nem fogja látni. Ez a tudat megőrjítette. Bőre minden sejtjét a hideg rázta. Mennie kellett. Utána mennie.
*
Emilia becsukva a szobája ajtaját őrült csalódásában a földre kuporodott. Szégyellte gondolatait, azt, hogy ismét régi önmaga volt. Vágyait lassan és kíméletlenül fojtotta el magában. Mire az utolsó reményét is felemésztette volna, kopogtatásra lett figyelmes.
A nő először résnyire, majd egészen kitárva az ajtót nézett Levente villódzó kék szemébe. Az ő égő kezeit pedig már a derekán érezte. Meleg lehelete a fülében visszhangzott:
- Nem tudtalak újra elengedi- tört ki Leventéből az őszinte vallomás.
Kezével végigsimította a kivágott ruhából kivillanó meztelen vállakat, majd egyre csak magához vonta a lány csókolni vágyó ajkait. Emíliában, mint gleccser buzdult fel a vágy, amint nyelvük összefonódott és lágyan evickélt a boldogság felé vezető úton.
A Szirén, mint megveszett párduc borította a férfit az ágyra. Felszabadult lélekkel vonta rabságba hosszú lábaival, majd prédája kibújva a buja szorításából, a hátára fektette a megvadult macskát.
Boldog harc. A nő kéjjel telt sóhajaival, a férfi vad kényeztetésével lett egyre úrrá a másik felett, míg a kebelbe vont szúrós arcél egyszerre csak fel-felnyögött a lágyan ringó csípő fölött. Gondolatok nélküli tudatuk a pillanatnak élve irányította testüket eufórikus állapotba. A vonagló testekből kísértés, vágy és szenvedély egyvelege illant a párával telt szobába. Lényüket átjárta a kapzsiság. Egymást követelték és mindazt az elvesztegetett örömöt, amit egymás nélkül nem teljesíthettek be.
A nő befogadta, majd eltaszította magától a gyönyör forrását, mígnem a játék egyre féktelenebbé vált, egészen a beteljesedés pillanatáig.
Amikor a két hang egyszerre szakadt ki a merev, párnák közé hulló ernyedt testek árnyékából, Ámor akkor lett boldog.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Szép romantikus írás. Talán a történet fő szála nekem most picit sablonos lett. Bár volt benne az az innen is és onnan is látom a szituációs játék, ami szerkezetileg tetszett. Az érzések romantikája jól átjött az írásodon. Könnyed tollal bontottad ki a művet, szépen írtál, de volt amikor (többször is) azt éreztem, hogy a megelőző sorokhoz képest, túlcizelláltad a következő mondatokat. És nekem az ütősebb mondanivaló és a végtanulság hiányzott még egy csöppet...
Üdv,
Pinokkió
Kedves Cikkíró!
Szép romantikus írás. Talán a történet fő szála nekem most picit sablonos lett. Bár volt benne az az innen is és onnan is látom a szituációs játék, ami szerkezetileg tetszett. Az érzések romantikája jól átjött az írásodon. Könnyed tollal bontottad ki a művet, szépen írtál, de volt amikor (többször is) azt éreztem, hogy a megelőző sorokhoz képest, túlcizelláltad a következő mondatokat. És nekem az ütősebb mondanivaló és a végtanulság hiányzott még egy csöppet...
Üdv,
Pinokkió
Nagyon köszönöm az értékelő hozzászólásodat! Fontosnak tartom, hogy tudjam más, külső szemlélő miként vélekedik az írásomat olvasva. Tény, hogy a "pályázat" jellege miatt volt bennem egyfajta görcs és megfelelni akarás. Jóllehet nem igazán jött át a végtanulság...lehet, hogy csak az érzések leírásával szerettem volna játszani vagy lehet, hogy a valóságban is létező "mégegyszer együt"-nek próbáltam jelentőséget tulajdonítani...Mindnki eldönti maga:)
Tanácsodat megfogadva, próbálom a mondanivalómat legközelebb nem "túlcizellálni".
Köszönettel,
a Cikkíró
B:)
Tetszett, valóságos, kedves romantikus.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik