Apollónia révbe ér - 4.

Látogatók száma: 34

Másnap Apollónia vegyes érzelmekkel várta a delet Kíváncsi volt, hogy eljön-e érte a férfi, vagy csak a szája járt. Izabella fürkésző tekintettel nézett rá, érezte, hogy valami nincs rendben, de arra gondolt, hogy csak a nagybátyjuk miatt ideges a húga, aki napokon belül szabadul a börtönből. Ha erre gondolt, az ő gyomra is görcsbe rándult, hát igyekezett elfelejteni legalább még erre a pár napra, ami még vissza van a szabadulásáig. Délben azonban, amikor András kocsija befordult a tanyára minden világos lett számára. Széles mosollyal fordult a húga felé:
-Megjött a kedvesed!
-Álljon meg a menet! -fortyant fel Apollónia, mert kezdett elege lenni. -Ő nem az én kedvesem.
-Nem a kedvesed? -kacagott fel Izabella karjában a kis Rebekával, aki felnevetett édesanyjára.
-Szervusz Izabella, a húgodért jöttem -lépett be ebben a pillanatban András az ajtón.
-Már magam is rájöttem, vidd csak és jó szórakozást!
-Hé, várjatok csak... -berzenkedett Apollónia, de a férfi már húzta is maga után.
A lány a házból kilépve hunyorogni kezdett a vakító napfényben.
-Nem mehetek veled, nem is ismerlek -ellenkezett.
-Pedig úgy tűnik, hogy éppen jössz.
-Szörnyű alak vagy!
-Látod? Máris ismersz!
Apollónia elfojtott magában egy mosolyt, de András észrevette.
-Éhes vagy? -kérdezte végül.
-Igen, mint a farkas -a lány feladta az ellenállást és elmosolyodott.
A férfi a szemébe nézett, miközben az ujjaival simogatta a kézfejét. Apollóniának minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy eltitkolja, az egész teste bizsereg az érintésétől.
-Mit szólnál egy piknikhez a Duna partján?
-Talán érdekel a dolog.
-Rendben, akkor indulhatunk -nyitotta ki a kocsi ajtaját a férfi.
Apollónia csípőre tette a kezét.
-Látom, biztos voltál a dolgodban.
-Aki nem mer, az nem nyer -vigyorgott azzal az ellenállhatatlan, pimasz mosolyával a férfi, majd két kezébe fogta a lány arcát és könnyű csókot lehelt az ajkára.
Apollónia lehuppant az első ülésre, és elgondolkodott rajta, hogy vajon tetszik neki, vagy inkább visszatetszést vált-e ki belőle András magabiztossága.

András kurta pillantást vetett a lányra, majd megállította a kocsit az út szélén.
-Mit szólsz ehhez a helyhez?
Apollónia végigjáratta a tekintetét a füves parton és a folyó végtelen vizén.
-Csodálatos!
Kiszállt a kocsiból, mélyen beszívta a virágok, a fű és a víz illatát.
-Ritkán jövök ide, pedig itt lakok a közelben.
A férfi elővett a kocsiból egy kis hűtőtáskát és egy összehajtott takarót, lementek a partra, leterítette és leültek. Apollónia a tekintetét a hűtőtáskára szegezte.
-Eltökélt szándékod, hogy végignézed, ahogy éhen pusztulok?
Amikor András kinyitotta a hűtőtáskát, a lány észrevette, hogy a szalvéta és az evőeszköz a kaszinóból származik. A lány kérdő tekintetére válaszolva annyit mondott:
-Megvesztegettem a személyzetet -majd átnyújtott a lánynak egy ropogós, pirosra sült csirkecombot.
-Az életemet mentetted meg -harapott a csirkébe a lány.

A napfény átszűrődött a föléjük nyúló fűzfa levelei közül, a lány lehunyt szemhéján táncoltak a napsugarak. A bőséges étel után álmosság tört rá, és furcsa módon biztonságban érezte magát András mellett.
-Nehogy elaludj! -hajolt közelebb a férfi, és a lány arca után nyúlt.
András Apollónia ajkát kereste, hogy könnyű, évődő csókot leheljen rá, mit sem törődve annak tiltakozásával. Egy sirály panaszosan vijjogva szállt az ég felé, de a fülükig nem jutott el a hangja.
-Nem -a lány hangja csak halk, rekedt suttogás volt. -Nem -ismételte meg határozottabban, és kiszakította magát a férfi öleléséből.
-Mi a baj? -kérdezte a férfi értetlenül.
-Tényleg nem ismerlek még! Nekem így nem megy.
-Rendben -Adta meg magát a férfi. -Mit akarsz tudni rólam?
-András, te vagy a beépített ember?
-Te aztán, nem kerülgeted a forró kását!
-Szóval?
-Igen, -engedett neki a férfi -de ezt senki sem tudhatja!
-Izabella is tudja, nem csak Áron?
-Igen, de más senki. Bízom benned, hogy tudsz hallgatni.
-Persze, tudom, hogy veszélyes dolgot vállaltál. Miért teszed ezt?
-Áron gyerekkori barátom. Veszélyben van a családja. Kell ennél több?
-Nem -válaszolta a lány, elámulva, hogy hány oldala lehet a férfinak, amit nem ismer még.
-De többről nem beszélhetek.
-Megértelek, de tudnom kellett ezt, mielőtt belebonyolódom valamibe.
-Valamibe? -vonta fel bozontos fekete szemöldökét a férfi.
-Egy kapcsolatba...
-Ej, akkor most már bonyolódhatunk Szépségem! -mosolygott rá a férfi.

Este András egyedül feküdt az ágyában és azon morfondírozott, hogy miért van benne ez a szűnni nem akaró hiányérzet. Mindent elért az életben, amit csak akart. Feleség és gyerek viszont nem szerepelt a terveiben. Mégis hiányzott neki az asszonyi melegség, azért érezte olyan üresnek a szobáját. Ha Apollónia itt lenne, betöltené nevetéssel, szenvedélyes lényével. Nem kongana az ürességtől. A férfi életében először olyan otthonról álmodott, ahol nyírni kell a füvet, gyerekek szaladgálnak és egy bájos feleség várja haza minden nap a munkából. És a feleség minduntalan Apollónia volt. Teljesen össze volt zavarodva.
Ekkor megszólalt a mobilja. Áron neve villogott a kijelzőn.
-András -szólt bele.
-Mi újság te Rómeó? -kérdezte Áron.
-Semmi különös.
-Szeretném, ha elmesélnéd, hogy mi a szándékod a sógornőmmel.
-Azt már nem! -vágta rá András.
-Mi az, hogy nem? -hördült fel a férfi -Elvégre én vagyok a sógora.
-Igen, de nem az apja.
-Az igaz, de ha azt hiszed, hogy bolondot csinálhatsz belőle...
-Nyugodj meg, Áron! Ő más mint a többi!
-Na, hát ettől féltem leginkább!
-Ne aggódj, Apollónia tud vigyázni magára. Ne avatkozz bele!
-Rendben, -mondta Áron fogcsikorgatva -de megnyúzlak, ha bántod!
-Nem fogom, ígérem! Jó éjszakát Áron, csókoltatom Izabellát és a gyerekeket! -mondta András és letette a telefont.

Folytatás következik!