Apollónia révbe ér - 8.

Látogatók száma: 30

András egész nap fel-alá járt a kaszinóban. A rendőrség őt és Mihályt is kikérdezte, hogy mit csináltak és hol voltak előző éjszaka. Természetesen a főnökének sziklaszilárd alibije volt, hiszen itt ünnepelte a szabadulását a rossz arcú barátaival. Senki nem is feltételezte, hogy azonnal akcióba kezd. Mégis, András a zsigereiben érezte, hogy benne van a keze Apollónia elrablásában. Feltűnő volt a túlzó jókedve, és az ahogy időnként elvonult telefonálni, ahelyett, hogy feltűnősködött volna önmaga fontosságát hirdetve, mint máskor. A férfi nagyon aggódott Apollóniáért, dühöt és tehetetlenséget érzett, hogy nem tudott mit tenni. Hiába volt talán az egész eddigi munkája, hogy szervesen beépült a kaszinó életébe, ha most nem tehetett a lányért semmit. Elképzelte, ahogy bezárva és megkötözve sír valahol, miközben átjárja a félelem. Nem tehetett mást, minthogy szemmel tartotta a főnöke minden lépését, hátha egy-egy elejtett szóból megtud valamit. Egyvalamiben biztos volt. A fia, Gyuri ezúttal nem volt bűnrészes.

Elrablója megrázta Apollónia vállát. Az tágra nyílt szemmel és hevesen kalapáló szívvel riadt fel álmatlan álmából. Az ablakon már nem szűrődött be a nappali fény.
-Ébredjen, telefonálnia kell!
-Kinek? -kérdezte kábán a lány.
-A családjának. Közli velük, hogy jól van és ennyi. Amikor felveszik a kagylót elmondja, hogy nem esett bántódása, de addig itt kell maradjon, amíg nem fizetnek.
-Mennyit kért tőlük?
-Tízmilliót.
-De, hát nincs is annyi pénzük...
-Majd lesz -mondta hamis mosollyal a férfi. -Akkor világos voltam?
Apollónia bólintott, majd remegve fogta meg a telefont. Áron az első csengetésre felvette.
-Itt Áron, a Jung tanyáról.
Amikor a sógora hangját meghallotta, Apollónia hangja elcsuklott.
-Áron...
-Apollónia! Jól vagy? Nem bántottak?
-Jól vagyok.
-Hol vagy? -kérdezte Áron, de a lány már nem tudott válaszolni, mert a férfi a szájára tapasztotta a kezét, és elvette tőle a telefont.
-Ha szeretnék élve látni, szedjék össze a pénzt. Tízmillió, kis címletekben. Később megmondom, hogy hová vigyék -mondta a férfi és bontotta a vonalat.
A hosszú órák rettegése nem tudta megtörni Apollóniát, de most, hogy meghallotta a sógora ijedt hangját, szívet tépően sírni kezdett.
-Fejezze ezt be! -szólt rá a férfi. -Menjen fürödni inkább, amíg jókedvemben talál. Aztán majd megmutathatja, hogy mennyire értékeli ezt az engedményt...
A lányt rettegés fogta el a férfi szemében tükröződő vágy miatt, ami végső cselekvésre sarkalta.

Apollónia körülnézett az apró fürdőszobában. Egy vastag, barna frottírköntös lógott a fogason. A fürdőkádhoz hajolt és bedugta a dugót. A kád szélén illatos olajat talált, abból öntött a kádba, majd megnyitotta a vízcsapot, hogy minél hangosabban csobogjon a víz. Miközben a torkában dobogott a szíve, felállt a kád peremére, és kinyújtotta a karját, hogy kinyissa az ablakot. A köntöst a zárra szorította, hogy ne csapjon zajt. Az ablak könnyen kinyílt. Apollónia megfogta és leakasztotta, majd kidobta a köntöst. Felhúzta magát az ablakba, ezután egy pillanat múlva már ugrott a köntös után. Tompa puffanással esett a harmatos fűre. Gyorsan felkapta magára a köntöst, és szaladni kezdett az erdő felé.

Az első fák csak száz méterre voltak a háztól, Apollónia minden erejét összeszedve mezítláb futott. Az erdő szélén kanyargott az országút, de nem mert kimenni, így a fák takarásában szaladt, hogy ne vegyék észre. Zakatoló szívvel botladozott a növényzetben, de a félelem csak űzte, hajtotta előre. Úgy érezte, hogy az életéért küzd, és ez így is volt. A lány nem tudta, hogy vajon mikor fedezik fel a szökését, de minden egyes perc, hosszú óráknak tűnt. Az este jótékony sötétségbe borította a vidéket, csak a kerek képű Hold világította meg az erdei ösvényt.

András pár méterre állt Mihálytól a kaszinóban, mikor a főnökének megszólalt a mobilja. Hallotta az elfojtott káromkodását, és látta, hogy elsápad. A következő pillanatban megfordult, és egyenesen a bejárat felé indult. András érezte, hogy történt valami, baljós érzés kerítette hatalmába, ezért feltűnés nélkül követni kezdte.
Mihály a kaszinó parkolójában egyenesen kocsijához ment, beült és elhajtott. András is beugrott az sajátjába, majd anélkül, hogy világítást kapcsolt volna utána indult, egy kissé lemaradva. Tapogatózva kereste a mobilját a zsebében, és mikor megtalálta, megnyomta rajta a gyorshívást. A hívott szám kicsengett.
-Itt Áron -vette fel a hívott.
-Én meg András vagyok. Mihály kapott egy rossz hírt telefonon, azonnal elindult. Rossz érzésem volt, követni kezdtem.
-Merre vagy?
-A székelyszabari erdőnél vagyunk most. Hívd Müller hadnagyot!
-Rendben. Vigyázz magadra!
-Majd jelentkezem -mondta és bontotta a vonalat.

Apollónia tágra nyílt szemmel nézte a tőle tíz méterre elsuhanó terepjárót, amilyen senki másnak nincs a környéken csak a nagybátyjának. Még mindig nem jutott elég messze ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Meztelen talpát felsebezte az erdő aljnövényzete, és a lábszárát is összekarcolták a tövises cserjék. A szokatlan erőfeszítéstől már szúrt a tüdeje, lerogyott a fűbe, hogy megpihenjen egy percre. Ekkor látta meg Andrást a lassan haladó, kivilágítatlan, nyitott tetejű kocsiban. Utolsó erejét összeszedve feltápászkodott és kifutott a kocsi elé, csakhogy...

Folytatás következik!