Billy ma meghal

Látogatók száma: 51

Egyperces.

Billy ma meghal, mert ő a hibás mindenért.
Elegem van a folytonos gúnyolódásból, unom, hogy örökösen a szememre hányják: a tesóm szörnyeteg. Az iskolában egyetlen nyugodt percem sincs; olyan érzés néha, mint egy nyílt seb, amit mindenki lát, és állandóan mutogat.
Elviselhetetlen, amikor a lányok összesúgnak a hátam mögött: „Ez az a srác, akinek az a nyomi öccse van. Tiszta gáz!”
Tudom, apa hol tartja a fegyverét. Természetesen nincs rá engedélye, de azt hajtogatja, joga van hozzá, hogy a családja biztonságát bármikor megvédhesse. Az övé persze abból áll, hogy beül a tévé elé, és sört vedel, mintha nem is léteznénk. Az egész ködösítés, valójában, csak egy piás fegyver-őrült, aki nagy ívben tojik mindenkire. Sosem szólítom apának. Kövér és érzéketlen, fel sem fogná, ha mindketten eltűnnénk.
Bezzeg, ha a tévének lába kelne…
A revolver egy faliszekrényben lapul a konyhaszekrény háta mögött, ami sosincs bezárva. Az öregem fel sem tételezi, hogy tudok róla. Nesztelenül félrehúzom a torlaszt, és a sötéten ásító üregbe csúsztatom a kezem. A fegyver úgy várakozik odabent, mint egy prédára leső állat.
A tapintása hideg, mint a jég, mégis lázat érzek.
Óvatosan kihúzom a pisztolyt, a szívem szaporán dobol, a testemben a forróság még magasabbra szökik. Most végre véget vetek mindennek, nem leszek többé a gúnyos megjegyzések céltáblája. Ezentúl, ha összesúgnak a hátam mögött, a lelkük mélyén tisztelni fognak. Megértik végre, hogy egy olyan sráccal van dolguk, akivel nem lehet szemétkedni.
Eljött az igazság pillanata: Billy ma meghal.
Lassan lépkedek az alagsorba vezető lépcsőkön, tudom, mi vár rám odalent, mégsem vagyok képes megszokni. Már rég bele kellett volna fásulnom az öcsém látványába, ám minden alkalommal, amikor szembesülök a valósággal, mintha gyomorszájon vágnának.
Borzalmasan fest.
Valamilyen komoly genetikai hibája van, a lába összenőtt, a nyakán ülő tar koponya eltorzult görögdinnyére emlékeztet. Anyának talán nem kellett volna annyi heroint használnia, vagy ha már megszülte, lehetett volna annyi vér a pucájában, hogy nem lép le.
A tesóm a saját ürülékében hever és vigyorog.
Tudom, hogy felismer, bár ugyanezt az arckifejezést viseli, amikor apánk jön hozzá nagy néha, hogy összeverje… Apánk… ugyan már, nem érdemli meg, hogy annak szólítsam… Keresek egy vödröt, vizet eresztek bele, és tisztogatni kezdem a testvéremet. Boldog nyögéseket hallat, amitől könnybe lábad a szemem… A bűz nem zavar, ennek az egésznek még ez a legelviselhetőbb része…
Amikor végzek, semmi sem változik; ugyanolyan szörnyeteg marad, mint volt.
Felemelem a fegyvert, a szöget méregetem. A célkeresztet a homlokára szegezem. Ma véget vetek ennek. Megmutatom az osztálynak, hogy nem vagyok vesztes, és a helyén van a szívem… Csak egy mozdulat az egész, olyan könnyű megtenni…
Elmosolyodok.
Billy döbbenten mered rám, amikor hirtelen hozzálépek a nappaliban, és a halántékához szorítom a fegyvercsövet. Bár tompa a sok sörtől, érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja a szemét levenni a képernyőről. Sosem szólítom apának. Kövér és érzéketlen, fel sem fogná, ha mindketten eltűnnénk.
Ezúttal azonban hajlandó vagyok kivételt tenni az alkalomra tekintettel.
– Viszlát, apa! ¬– mondom.
Aztán meghúzom a ravaszt.

A cikket írta: Maggoth

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

dArc

A valóságban ez úgy esett meg, hogy a gyerek saját magát küldte a túlvilágra. Szóval valóságpontot nem adtam.

Maggoth

Nem gond, én jobban szeretem, ha a valóság egy kicsit igazságosabb...

 

Elsült a kezed. :)

Ez jó, Maggoth, teccik.

Üdv,

Ktr.

Maggoth

Megesik olykor ;)
Köszi, Könyvtündér, örülök, hogy teccett :)

Üdv
Mag

Divi Éva

Számomra érdekes volt az írás, és a téma. Én azt hiszem lenne más megoldás is. Emberibb, vagy barátságosabb, de az más lenne. Mondom érdekes, bár én más szemszögből oldanám meg a dolgot. Igaz lehet azért, mert fogtak már rám fegyvert és álltam pár milliméterre a megtöltött fegyver csövétől, és bizony azt hittem vége, és csak számoltam mint a bolond, mert féltem és nem is kicsit. Irtózom a fegyverektől, azóta még jobban. Az előtt jártam sport lövészetre, azóta iszonyodom még rá gondolni is. Üdv Éva.

Maggoth

Biztos, hogy van más megoldás is, mint az erőszak, egyetértek, és sajnálom, hogy nőként ilyen élményben volt részed. Én még csak másra fogtam fegyvert (katonaság alatt egy sittesre, akinek elgurult a gyógyszere, de végül nem lőttem le :D), rám még sosem fogtak. Na, jó, kést már igen, de az nem ugyanaz, bár annak is van egy fílingje :)
De elkalandoztam, köszönöm, hogy hozzászóltál.