Bóbács Genovában 4. rész

Látogatók száma: 58

A csendőrség parancsnoka, - ahogy tisztázódott az ügy, - egy hevenyészett sajtótájékoztató keretében helyreigazítást kért, hogy a csendőrség nem letartóztatta, - hanem biztonsági okokból erős védelemmel a hivatali helyiségbe kísértette az igen fontos és nagyra becsült magyar milliárdost, akinek a felesége az orosz cári család Romanov ágának leszármazottja! Felajánlotta Duhony úrnak, hogy a csendőrség költségére visszaszállíttatják a luxushajóra, nehogy rossz hírét költse a monacói csendőrségnek! Ezt természetesen Duhony úr elfogadta. A vakuk kereszttüzében mosolyogva fogtak kezet, és a hírverés érdekében a fotókat és a sajtótájékoztató anyagát rögtön szétküldték a világban a fontosabb hírügynökségek számára.

Mire a sajtótájékoztató befejeződött, addigra a helikopter a csendőrség udvarán már üzemkészen várta, hogy Duhony urat visszavigye az óceánjáróra. Addigra a luxushajó elhagyta Monaco kikötőjét, és méltóságteljesen tartott Genova kikötője felé.

Az óceánjárón nagy feltűnést keltett, mikor a hajóra leszállt helikopterből kilépett Duhony úr. Az emberek nem csodálkoztak a helikopteren, hiszen sűrűn előfordult, hogy valamelyik milliomos utasuk jár – kel a világban, csak aludni jár vissza a hajóra.

- Mondja tiszt úr, ki ez a fess úr, - aki most érkezett a helikopterrel?- kérdezte az első tisztbe karolva egy gazdag spanyol úrhölgy, - aki minden évben ezzel a hajóval utazik két hónapot.

- Drága asszonyom! Amennyire én tudom, ez az úr az orosz cári család Romanov ágának egy dúsgazdag leszármazottja, - csak inkognitóban utazik! Nem barátkozik senkivel, és teljesen külön étkezik! Még a kajütje száma is titkos! De mennem kell, - mert szólít a kötelesség! – húzta ki a karját a nő kezéből, és felé biccentve, magában vigyorogva távozott.

Megérkeztek Genovába. Elhatározta, hogy leszáll a hajóról, mert kíváncsi volt a patinás olasz városra. Amint a belváros ódon utcáin sétált, egy kirakat tükrében feltűnt neki, hogy két nagydarab ember látszólag céltalanul lődörög mögötte. Ezek az emberek már Monacóban is feltűntek neki, de - akkor nem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek . Most, hogy megbizonyosodott afelől, hogy követik, - kezdte szórakoztatni a dolog.

Bement egy kicsiny boltba, hogy bentről jobban szemügyre vehesse a követőit. Különben is, - már éppen itt volt az ideje, hogy életjelt adjon magáról, - ha már búcsú nélkül eljött otthonról. Vett egy pár levelezőlapot, és látszólag gondosan válogatott a különféle szuvenírek között, - de közben jól megfigyelte mindkét nagydarab kísérőjét.

Kilépve a boltból, elindult a kikötő felé. Az utcán a szeme sarkából látta, hogy a kísérete is szedelőzködik. A járda szélén megállt. Egy előtte elhaladó robogó utasa kitépte a kabátja hajtókáján lévő jelvényt, amely az Ermitázs épületét ábrázolta, és a boltban kapott papírtasakot is kikapta a kezéből.

Jót derült a „kirablásán”, mert az egész kár ami érte, kb.: 200 forint lehetett forintra átszámolva. Amit azért sajnált, az a derék Viborovtól kapott ajándék jelvény.

Eközben Juríj Ivanovics Viborov útban hazafelé lelkesen magyarázta az orosz nagykövetnek és a titkárának, hogy milyen ügyesen megoldotta a problémát! Ezentúl mindig tudni fogják, merre jár Duhony úr!

- Egy miniatűr műholdas jeladót tartalmazó jelvényt magam tűztem a kabátja hajtókájára, - a barátságom jeleként! – dicsekedett mosolyogva!