Családi büfé 5. rész: A bizalom

Látogatók száma: 44

Sem Gacsoskezűt, sem Rudi bácsit nem láttuk többé a környéken. Minket napokig kérdezgettek a törzsvevőink, hogy mi történt velem azon a bizonyos éjszakán és mindketten előadtuk a szokványos történetet, hogy megtámadtak a hajléktalanok, el akarták venni tőlem az aznapi bevételt. Ennek bizonyságaként egyikünk sem jött haza egyedül, mert másikunk zárásra elé ment és kettesben jöttünk haza.

A kellemetlen incidens számunkra azzal a haszonnal járt, hogy éjszakánként jó nagyokat sétáltunk és kibeszélgettük magunkat, melyre előtte meglehetősen ritkán került sor.
Riasztót és kamerát szereltettünk fel a büfében, majd felvettük heti három napra Magdi nénit, a nyugdíjas pincérnőt, aki szinte családtaggá vált, és bármikor kész volt helyettesíteni bennünket, ha más dolgunk akadt.

A középmagas, szikár asszony, nem igazán ijedt meg a saját árnyékától, sőt, a másétól sem. Magdi néni vérbeli kereskedő, akinek ötletei alapján két hónap alatt megduplázódott a forgalmunk. Ennek módját nem részletezem, mert miért adnék másoknak écákat, lényeg az, hogy nekem már gyakorlatilag nem kell dolgoznom, csak időnként azért megyek be a büfébe, mert unatkozom.

A megnövekedett forgalom miatt kitettük az asztalokat, megnöveltük a pultot, beállítottunk további két hűtőszekrényt és a vendégek immár a fal mellett futó könyöklőn, magas bárszékeken ülve fogyaszthatnak. Megemeltük az italok árát, a szendvicseket és a süteményeket pedig este hat után negyvenszázalékos árengedménnyel értékesítettük, s ez vonatkozott a hidegkonyhai készítményekre is, melyekkel bővítettük a kínálatunkat. Egyre többen vásárolták nálunk a vacsorának valót, mert elérhető áron jutottak hozzá és nem kellett otthon pepecselni az elkészítésükkel. Eljutottunk arra a pontra, amikor leadhatták vendégeink a megrendelést, és másnap estére összekészítettük nekik az ételcsomagot.

Ferkó kezd úgy viselkedni, ahogyan azt elvárnám tőle, figyelmes, gyengéd, jókedvű, lesi minden kívánságomat és azzal végképp levesz a lábamról, amikor elvisz három hétre a spanyol tengerpartra, hogy kipihenjem magam.

Szabadságunk alatt Magdi néni gőzerővel dolgozik, nagyon elégedettek vagyunk vele, és ennek kézzel fogható bizoníytékát is adjuk, egy nagyobb összegű jutalom formájában.
Őszre jár az idő, a fák színes levelei még sütkéreznek a napfényben, kihasználva a vénasszonyok nyarát, hiszen tudják, hogy még néhány nap, és szeszélyes hideg szél letépi őket, hogy elmúlásukban avarrá legyenek.

Drága Magdi nénink két hónap szabadságot kér, mondván, hogy hamarosan megszületik az első dédunokája és neki ott lenne a helye, hogy segítsen a fiataloknak. Természetesen elengedjük, hiszen emberség is van a világon.

Két nap múlva éppen én vagyok a soros a büfében, amikor este kilenckor beállít egy fiatalasszony. Fehér sort, zöld póló, strandpapucs, kócos haj, nem úgy tűnik, mint aki messziről jött. Körülnéz, mintha keresne valakit, letelepszik és várja, hogy elmenjenek a vendégek. Végre kettesben maradunk, elfogyott az árunk, mindössze két kaszinótojás árválkodik a pultban. Félénken odajön hozzám, köszön, majd megkérdezi, hol van Magdi néni. Tájékoztatom, hogy két hónapig nem lesz Magdi néni, szabadságon van.
Elsírja magát, mintha számára ez az információ végzetes lenne.
- Ejnye, kislány, mi a baj?
- Megígérte Magdi néni, hogy amíg ő itt lesz, minden este kapok a megmaradt, kidobandó ételekből.
Meglepődök, mert azonnal eszembe jut a könyvelőnk, aki azt mondta, hogy az utóbbi időben eléggé megnövekedett az el nem adott hidegkonyhai készítmény, melyet végül kidobunk.
- Maradt két kaszinótojás, szívesen odaadom, ha elmeséli, hogy miért szorul rá az adományra?
Szemétség, amit kérdezek, de tudnom kell. Közben megérkezik a férjem, a szememmel jelzem neki, hogy maradjon inkognitóban.
Vendégem beszélni kezd, kissé szakadozottan, s kirajzolódik egy kisebb családi tragédia:
- Itt lakom a barátnőmnél… innen a harmadik épületben… az ötéves kisfiammal együtt. Befogadott egy hónapra… nincs pénzem… elmenekültem otthonról…

Nyomós ok kell ahhoz, hogy egy anya gyermekével útnak induljon a vakvilágba, otthagyva a biztos családi fészket, persze, erőszakos férj mellett nincs biztos családi fészek. Már magam is belegabalyodok a találgatásba, ahelyett, hogy kivárnám a fiatalasszony mondandóját. Látom Ferkó arcán, hogy őt is érdekli a történet.
- Nem a férjemmel van a gond, hanem az anyósommal. Semmiben sem tudok a kedvére tenni. Mindenbe beleköt, pedig már ügy főzök, mint ő, annyira kiszolgálom a fiát, ahogyan ő tette. Szerinte szóróm a pénzt, haszontalanságokat veszek, minek új szőnyeg, annyi játék sem kell a kisfiamnak, egyáltalán, miért mentem vissza dolgozni, ahelyett, hogy otthon tevékenykednék a ház körül, nevelhetnék tyúkokat, malacokat, tehenet s vehetnénk, vagy kettőt, hármat, abból is csak jönne egy kis tűpénz. Tizenkilenc évesen mentem hozzá Lalihoz, naiv kislány voltam. Nem tudtam, hogy nincs önálló akarata, hogy úgy cselekszik, ahogyan az anyja mondja neki. Anyósom özvegy, egyedül nevelte fel Lalit és semmi pénzért nem engedné el maga mellől. Oda kellett építenünk a szomszéd telekre, és naponta többször átjön az anyósom. Nem bírom már, hogy állandóan kötözködik velem. A férjem pedig neki ad igazat, akkor is, ha tudja, hogy anyósom téved, mert nem lehet megsérteni a mamát.
- Nem tudja megbeszélni a férjével, hogy így maga tönkremegy ebben az állandó ellenőrzésben?
- Lali szerint én vagyok a hibás, mert nem tudom leszerelni a mamát. Higgyem el, nagyon szeret, csak ilyen a természete. Miért teszek annyi kaprot a tökfőzelékbe, ne fasírtot süssek mellé, hanem tarját, mert azt szereti Lalika. Így hívja a férjemet, hogy Lalika. Mindegy, hogy dolgozom, és munka után még el kell mennem az óvodába Danikáért, nekem akkor is meleg vacsorát kell főznöm, mert azt megérdemli Lalika, aki szegény annyit dolgozik. Nem vitatom, de én keresek jobban, nem kézzel, hanem fejjel keresem a kenyeret és abban is el lehet fáradni. Mama szerint azonban egész nap csak üldögélek az íróasztalom mellett, abban nem lehet elfáradni, csak ezzel próbálom leplezni a lustaságomat. Egy bőrönddel jöttem el… Többé nem megyek vissza… Semmim sincs, csak a kisfiam… a szüleim, ha megtudják, hogy otthagytam Lalit, kitagadnak, mert a mi családunkban nincs válás. Feljöttem Pestre, félhavi fizetésemmel a zsebemben. Befogadott a barátnőm egy hónapra, Mi lesz azután? Nem tudom. Se lakásom, se munkahelyem.

Gyűlik szemében a könny, majd kicsordul, és kitör belőle a zokogás. Erre nem tudok mit mondani, megszólalni sem tudok, valami fojtogat.
Ekkor megszólal az én férjem, hangjából gyengédség árad, mintha a saját lányával beszélne.
- Nézze, fiatalasszony, nagyon sajnáljuk, hogy ilyen helyzetbe került. Jöjjön el három nap múlva, hátha találunk megoldást a problémáira. Rendben? A feleségem és én is körbe kérdezzük a barátainkat, hátha sikerül munkahelyet találni magának. Mi is a végzettsége?
- Csak érettségim van.
- Jól van, most igyekezzen haza.

Tíz óra után öt perccel mi is elindulunk hazafelé. Szokás szerint átvágunk a parkon. Még mindig az jár az eszemben, hogyan szorította magához a fiatalasszony a két kaszinótojást tartalmazó apró csomagot. Mintha kincs lenne. Számára az is volt. Félúton járunk, amikor végre megszólal Ferkó:
- Emlékszel Kormos Pistára? Idősek otthonát vezeti Lőrincen. Valamelyik nap felhívott, és elpanaszolta, hogy nem kap bennlakásos éjszakai nővért, mert a minimálbérnél alig tud több fizetést adni. Átmenetileg jó lenne ez a munka annak a fiatalasszonynak. Fedél lenne a fejük felett, nem kellene rezsit fizetni, az étel is kikerülne a konyháról.
- Rendes ember vagy, Ferkó.
- Nocsak, asszony, most jössz rá? Harmincnyolc éve vagyunk házasok!
- Igen, tudom, és az már gombócból is sok.

Belépek a lakásba és megcsap az ételillat. Az én drága Ferkóm pacalpörköltet főzött vacsorára. Éppen csak kezet mosunk és leülünk vacsorázni. Utána éjfélig beszélgetünk. Még a héten el kell mennünk a könyvelőnkhöz, átbeszélni vállalkozásunk pénzügyeit. Szombaton színházba megyek az unokánkkal.
- Drágám, - szólal meg Ferkó -, cseréljük el a pénteki műszakomat a te hétfőiddel, mert akkor akarom elvinni a fiatalasszonyt Kormos Pistához.
- Olyan biztos vagy benne, hogy elfogadja az állásajánlatot?
- Miért ne fogadná el? Van más választása?
- Mindig van választási lehetőség.
- Igazad van. Csakhogy neki nincs ideje más alternatíva után kutatni.
- Azért kap minimálbért?
- Mondtam, hogy többet kap, Nem sokkal, de többet.
- Azt hittem, hogy Kormos Pista egy rendes ember.
- Az hát. Csak behatárolt a költségkerete. Minél hamarabb be akarja tölteni az éjszakai nővér státuszt, mielőtt rásóznának egy közmunkást.
- Azt ne mondd, hogy akkor nem választhatná meg a munkatársát?
- Nem tudja, de nem is akarja megtudni. De ezzel ne foglalkozzunk, nem a mi dolgunk. Reggel az lesz az első, hogy felhívom Pistát.
- Szóval, így állunk. Már minden álláshoz protekció kell.
- Maradt a tegnapi süteményből, megesszük?
- Rendben, felmelegítem a mikróban.

Éjszaka süteményt enni a férjemmel, az az igazi. Még csak álmos sem vagyok, pedig elmúlt éjfél is.