Családirtó, 2. rész

Látogatók száma: 51

2. rész

Stelcer váratlanul felélénkült, és megeredt a nyelve: Tőlük is mindig azt hallotta, itt az ideje annak, hogy intézkedjek. Szerették volna, ha megteremtem a nyugodt körülményeket. Tudják, nálunk elég vékonyak a falak. Még a sóhajtás is áthallatszik. Nem tudták elviselni, ha valaki huzamosan sóhajtozik. Az ő szempontjukból ez tökéletesen érthető. Elő akarták készíteni a projektet, de a nagyapám folyton zavarta őket. A hibák sorozatait követték el a többiek is.

A hibákról már korábban is szó esett. A nagyapát mindenképpen likvidálni kellett, „mert sóhajtozik és nyafog.” Az apa vett egy bozótvágó kést, de Géza nem próbálhatta ki, sőt kézbe sem vehette. Bezzeg a bátyjának mindent szabad volt, hozzáférhetett a fegyvergyűjteményhez – mert az is volt, egy vidéki házban rengeteg fegyverre van szükség, mert bármi megtörténhet. Mondjuk, egy éjszaka ledöntik a kerítést, és berontanak az udvarra. Azok, hát persze. Megteszik akármikor. Más bajok is voltak Sándorral, például előfordult, hogy a barátnője ott aludt. Az ostoba tyúk azt képzelte, hogy Sándor elveszi, lesz egy rakás gyerekük, és örökké boldogan élnek. Ezt mindenképpen meg kellett akadályozni, a projekt érdekében. A nagymama, szegény, nem vétett semmit. Rosszkor volt rossz helyen.

És most, hogy végre zavartalanul lehetne dolgozni a projekten, közbejött ez a bosszantó apróság. Ezek a tökfejek nem akarják megérteni, hogy Stelcer csak később érkezett haza. Addigra a megbízott már elvégezte a piszkos munkát, és el is tűnt. Mindig akad, aki fedezi az ilyen, hogy is mondjam, visszavonulásokat. A társaság nem fogja beáldozni az egyik legjobb emberét, csak azért, mert a túlbuzgó zsarukat nem lehet leállítani.

Semmi közük ahhoz, hogy mi történik egy magánházban, nem igaz?

Családi ügy volt. El van intézve, lezártuk.

Nekem már régen a projekten kellene dolgoznom, de ezek folyton jönnek az ostoba kérdéseikkel. Miért? Miért? De most komolyan, mint egy kétéves kisgyerek. Megmondtam, ad 1, családi ügy. Ad 2m én is csak utólag tudtam meg. Ha ilyen dolgokról van szó, ők mindig bekapcsolnak egy megbízottat. Az illető megkapja a szükséges instrukciókat, néha még azt is előírják, hogy mennyire lehet brutális – vagy éppen kíméletes. Sándor esetében például nem volt korlátozás. Végül is, százkilenc szúrással végzett vele. Mondom, hogy nem én! A megbízott, aki elmenekült.

Ez persze átlátszó hazugság volt, de a bíró azt gondolta, többet is megtudhat, ha belemegy a játékba.

Értem, felelte biztatóan, de kik bízták meg az illetőt?

Stelcer nagy szemeket meresztett. Ez igazán szánalmas. Még mindig nem fogta fel. A konspirációs szabályokat be kell tartani, de ha másként nem megy –

Vett egy nagy levegőt, és kimondta:

A démonok.