Cyrus Lingstone & Maggoth: Jamaikai nyalóka
Látogatók száma: 44
Egy újabb közös mű egy írótárssal, egy alternatív valóságról, ahol a nők és a mágia uralják alvilágot. Tipikus ötvenes évek, csak szesztilalom helyett sminktilalom van :D
Emmanuel „Manny” Castelluccio zúgó fejjel nézett körül a sikátorban. Akármennyire erőltette az agyát, kevés dologra emlékezett. Nehézkesen feltápászkodott a macskakövekről, és megszívta a fogát. Fogalma sem volt róla, hová keveredett, önkéntelenül a hajába túrt, vonásai tanácstalanságot tükröztek. Végül úgy saccolta, valahol a Machiavelli tér környékén, Giorgo bárjának a közelében lehet.
‒ Állj, rendőrség!
Manny kővé dermedt. Sosem hitte volna, hogy akad zsernyák, aki meg meri kockáztatni, hogy így rádörrenjen. A környéken mindenki tudta róla, hogy a Keleti Parton ő a Főnökök főnöke, a Capo di tutti capi, akinek egyetlen szavára fejek hullanak. Az igazsághoz tartozik, hogy nemcsak a tónustól gyökerezett földbe a lába; a felszólítás szexi szoprán hangon érkezett.
"Miféle agyalágyult spinék próbálnak a saját területemen igazoltatni?"
Nem rágódhatott tovább a kérdésen, mert két rendőrnő fogta közre. Sajátos Stan és Pan párosra emlékeztettek; az egyik anorexiás szőke tyúk volt, a másik meg egy hormonzavaros afroamerikai mutáns, aki megrekedt a törzsfejlődésben Chewbacca és Whoopi Goldberg között.
‒ Mit keresel erre, szépfiú? – A fekete tünemény orrlyukában buja szőrszálak hajladoztak. ‒ Anyuci hosszú pórázra eresztett?
Manny füle töve bizseregni kezdett a bosszúságtól.
‒ Nézze, nagysád, értem én a tréfát, de jobb lenne, ha a barátnőjével együtt hátraarcot csinálnának, és visszasétálnának a főnökükhöz, hogy megtudakolják tőle, ki az a Don Castelluccio, mielőtt a Rekedt Carlo suttogná a fülükbe…
Szívesen nyújtott volna bővebb betekintést is kedvenc orgyilkosa szokásaiba, ám a fekete amazon a gumibotjával térdhajlaton vágta. Manny a macskakövekre rogyott, a tömzsi rendőrnő pedig szakszerű hátsó karfeszítésben részesítette.
‒ No, nézd csak, micsoda nagymenő! – gúnyolódott. – A híres Castelluccio fiú!
‒ Donna Carmela ütődött fiacskája? ‒ A szőke hetéra úgy tett, mint akihez csak most jutott el az információ, és megjátszott örömmel összecsapta a kezét. ‒ Milyen csodás, hogy mi találtunk rá elsőnek!
"Szűz Máriám!" ‒ hüledezett még mindig fél térden Manny. ‒ "Ezek holtbiztos, hogy szétkokózták az agyukat!"
A fekete ágyúgolyó megkocogtatta a gengszter homlokát a gumibotjával, mintha a gondolataiban olvasott volna.
‒ Idefigyelj, te seggfej, két sarokkal odébb az Őrült Rosalinda karjába sétáltál volna! Annak egy ilyen fiúka meg se kottyan!
‒ Jaja ‒ bólogatott a szőke partvisnyél. ‒ Biztosan menstruál, olyankor totál flúgos! Nyugodtan elmondhatod a maminak, hogy a Kontraszt-ikrek megmentették a golyóidat!
‒ Izé… ‒ hebegte Manny, aki nem is emlékezett rá, mikor nevezték utoljára fiúkának.
‒ Ne légy hálátlan! ‒ A Kontraszt-ikrek sötétebbik fele megfenyegette a mutatóujjával. ‒ Az a raszta ringyó három sarokra innét felrobbantotta a Hentes Gizi púderraktárát. Ezt se felejtsd el megemlíteni a Donnának, hogyha találkozol vele, most pedig söprés!
A két rendőrnő vihogva elsuhant az éjszakában.
Manny a halántékát masszírozva feltápászkodott, és hosszasan bámult utánuk. Próbálta összerakni a képet, de az istennek sem sikerült. Egyedül a térdhajlatában lüktető fájdalom tanúsította, hogy nem álmodta a történteket.
"Monoton dobszó hallatszik, a rasztahajú papaloa különös, ősi motívumokat rajzol az ovális aranytálon felhalmozott fehér porba, aztán előhúz a köpenye mélyéről egy nejlonba burkolt, teljesen átlagosnak tűnő nyalókát, és a keresztapa felé nyújtja. Az új termék tarolni fog az utcán; kokainnal van felütve. A Don kibontja a burkolatából a piros golyóbist, és ízlelgetni kezdi.
‒ Hm… ‒ mondja elégedetten ‒ finom… "
Manny a távolban villogó neonreklámok felé bicegett, reménykedve, hogy legalább Giorgo bárját megtalálja; a Marcellina névre keresztelt téren azonban kínos meglepetés várta. A keresett mulató a szokott helyén állt, és a környék is egy hagyományos olasz negyed képét sugallta, ám a helyiség homlokzatán a következő felirat díszelgett:
GEORGINA’S BAR
Már a Marcellina tér is adott némi okot az aggodalomra, ám a szórakozóhely nevének átalakulása gyökeres változásokat sejtetett.
"Talán az a rohadt jamaikai megbuherálta a nyalókát, és valójában kómában fekszem valamelyik drogambulancián."
Manny tétován a szórakozóhely bejárata felé sántikált, amikor a kapualj mélyéről ismerős hang csendült fel:
‒ Ne tovább, husikám! Ez exkluzív hely!
Az elé toppanó olajbarna bőrű, fehér inges, fekete zsakettes szépség egy 9 mm-es Beretta vaskolbászt szegezett az orrának. Manny-nek görcsbe rándult a gyomra a felismeréstől.
‒ Fiona… – nyögte döbbenten.
‒ Úristen, Manny, te vagy az!? – kiáltotta a gyerekkori szomszédja, Fiona Melfi, aki úgy tűnt, az idők során csábító nővé érett.
‒ Ki bántott?
Azonnal észrevette a járásán, hogy valami nem stimmel.
– Ne is mondj semmit, szólok a Donnának, hogy valaki megruházott! Kövess!
A mediterrán szépség választ sem várva megfordult, és a bár elfüggönyözött előterébe vezette.
‒ Hé, öcskös! – szólt oda az egyik ott lebzselő, lenge öltözékű felszolgálófiúnak, miközben Mannyt egy fotelba lökte. – Hozz egy dupla bourbont, Mr. Castellucciónak, de szaporán!
Amíg a srác végrehajtotta a feladatot, Fiona eltűnt a bár belsejében. Manny egy hajtásra kiitta az italt, és azon tűnődött, mi jöhet még.
Meg kell keresnem azt a nyomorult jamaikait!
‒ A Donna vár, gyere! – Fiona a függönyön túli területre invitálta.
A bár első pillantásra a szokott képet mutatta, attól a bizarr ténytől eltekintve, hogy a biliárdasztaloknál öltönyös-nyakkendős, rágógumizó nőszemélyek lökdösték a golyókat, míg a színpadon hiányos öltözékű fiatalember adott elő dalbetéteket. Fellépő ruháját egyetlen alulméretezett fügefalevél képezte, ami Mannyt mélyen megbotránkoztatta. Miközben a látványra bambult, nekihátrált egy asztalnak, amelynél egy szőke hárpia márkás sminkkészleteket válogatott. Manny csak a csörömpölésre fordult meg, ahogy a kozmetikumok zajosan a padlóra hullottak.
‒ Mi a francot csinálsz?! – ordította fúriaként a nő, és egy 44-es Magnumot nyomott a hasának, miközben az egyik törött tégelyre mutatott. – Ez az áru megért vagy két lepedőt, te balfasz!
‒ Feltételezem, fiacskám, nyomós okod van erre a felfordulásra! – szólalt meg egy ingerült hang Manny háta mögött.
A gengszter megperdült, és az előtte magasodó, diszkréten őszülő szicíliai matrónára meredt.
"Mamma mia! Anya?"
‒ Nos?! – Donna Carmela türelmetlennek látszott.
‒ Hát, én… izé… találkoztam a Felemás-ikrekkel… ‒ hebegte Manny. – Ööö… ők mondták, hogy az Őrült Rosalinda púderraktárt robbantott a negyedben…
Durr!
A remekbe szabott pofontól Manny csengő füllel hátratántorodott.
‒ Hányszor mondtam, hogy ne üsd az orrod az üzletbe! Tudom, hogy nehezen viseled az apád halálát, csakhogy veszélyes időket élünk. A sminktilalom sokat hoz a konyhára, de jó lenne, ha végre az eszedbe vésnéd, hogy a pénzkereset csakis a nők dolga!
Manny eltátotta a száját.
‒ Vigyétek haza ezt a semmirekellőt! – mennydörögte a Donna, aztán hátat fordított, és többé egy pillantásra se méltatta.
Manny azon vette észre magát, hogy marcona spinéket követ, akik a bár hátsó kijáratánál egy csillogó-villogó ’54-es Chevroletbe tuszkolják. A négytagú csapatot Fiona vezette, aki egy klasszikus Thomson gitárt szorongatva, szorosan Manny mellé telepedett. A férfinak jól esett a testéhez préselődő domborulatok érintése, mégis kissé feszengett.
Útközben mindenki hallgatott, mint a sült hal. A sofőr elkerülte a forgalmas helyeket, sötét mellékutcák és lepukkant gyártelepek mellett száguldott célja felé, mígnem az egyik kanyaron túl teherautókból álló hevenyészett torlasszal találta szemben magát. A vezető vadul a fékre taposott, aztán sebesen hátramenetbe kapcsolt, amitől Manny beverte a fejét az előtte lévő ülésbe.
‒ Vigyázz, gránát! – kiáltotta Fiona.
Vakító fény villant, aztán fülsiketítő robbanás hallatszott. A Chevy pörögve az egyik bérház falának csapódott. A szélvédő szilánkjai az elöl ülőkre záporoztak. Manny vállába fájdalom hasított, és úgy érezte, beszakadt a dobhártyája. Kilökte a bal oldali ajtón a sérült Fionát, aztán lebukott a barikád irányából érkező sorozatok elől. Lövedékek szántották a motorháztető roncsait, és az utasteret is golyózápor szaggatta. Fiona a macskaköveken nyöszörgött, társai az üléseken hevertek. A Chevyben lőporfüst és vérszag terjengett. Manny felkapta testőre elejtett Thomsonját, aztán az úttestre huppant és megeresztett néhány sorozatot. A torkolattűz fényében befont hajú gengszternőket vélt látni, akik felborogatott tekebábokként dőltek jobbra-balra.
"Vaffanculo, mi a nyavalyát adott be nekem az a holdkóros jamaikai gyökér?" ‒ dühöngött Manny.
Célba vette az egyik teherautó benzintankját, aztán megrántotta a ravaszt. A dobtáras felugatott, és a vontató narancsvörös tűzgömbbé változott. A detonáció mennydörgésébe üvegcsörömpölés és fájdalmas sikolyok vegyültek. Az első robbanást láncreakciószerűen több másik követte. Amikor Manny szédelegve feltápászkodott, megállapította, hogy a torlasz maradványai katasztrófa sújtotta területre emlékeztetnek.
‒ Manny… segíts… ‒ hörögte a lába irányából Fiona.
Győzelmi mámora nyomban szertefoszlott, amikor a vért köhögő szépségre pillantott, aki görcsös rándulással megmerevedett…
Hozzáhajolt, hogy lefogja a szemét, de mielőtt megtehette volna, fegyvercső nyomódott a tarkójának.
‒ Dobd el a gitárt, aztán fordulj meg, nagyfiú! ‒ parancsolta egy mély hang. ‒ De lassan ám!
Manny követte az utasításokat, és kitágult szemmel a fegyvert tartó férfira meredt.
A stukkert egy másik Manny Castelluccio szorongatta.
"Megölöm azt a raszta szemetet!" ‒ Manny úgy érezte, több a soknál, hogy a rászegezett fegyver túlsó végén önmagával kell farkasszemet néznie. A fickó ráadásul, bár a megtévesztésig hasonlított rá, valahogy mégis jóval markánsabbnak és férfiasabbnak tűnt nála.
‒ Figyelj ide ‒ mondta rekedten a másolatának ‒, nem tudom, mi ez az egész. Úgy emlékszem, kipróbáltam egy kokainnal töltött nyalókát, amit egy jamaikaitól kaptam… aztán itt találtam magam, ahol Donnák uralkodnak, és szájfénnyel üzletelnek…
A másik Manny elmosolyodott, és hanyagul egy slusszkulcsot hajított felé.
‒ A sarok előtt parkolok ‒ közölte. ‒ Te vezetsz, én mondom, merre menj! Jobb, ha nem okoskodsz, mert jégre teszlek!
Manny felsóhajtott. A sarok előtt fekete Ford várakozott. A volán mögé ült, aztán elfordította a műszerfalban a kulcsot.
‒ Hová megyünk? ‒ Fürkésző tekintetét borostás tükörképe acélos arcélére szegezte, miközben gázt adott.
A fickó ráhunyorgott.
‒ Láttalak a bárnál ‒ közölte, ujjai nyitott ingéből kilátszó, sűrű mellszőrzetébe túrtak. ‒ Senki sem vette le, hogy te valaki más vagy.
‒ Ez nagyszerű ‒ mondta csekély lelkesedéssel Manny. ‒ De elárulnád végre, merre tartunk?
A környék még lepukkantabbá vált, a falakat grafittik és tűzpárbajok himlőhelyei csúfították el. Az utcákon megszaporodtak a nagydarab, befont hajú fekete nők, akik sötét pillantásokkal méregették a Fordot. A hely leginkább egy emancipált Harlemhez hasonlított.
‒ Nemsokára megtudod ‒ bólogatott Manny Kettő. ‒ Annál a csehónál kanyarodj balra, és állj a járda mellé!
Manny pontosan azt csinálta, amire a hasonmása utasította, aztán kikászálódott a kocsiból. Tükörképe egy néhány lépésnyire sötétlő pincelejáróra mutatott.
‒ Oda megyünk.
A boltíves bejárat odvas szájként ásított, a lefelé vezető rozoga lépcsőfokok úgy düledeztek, mint egy skorbutos heroinista fogsora. A vetemedett, fekete faajtót okkult szimbólumok borították. Amikor Manny benyitott rajta, erős tömjénillat csapta meg az orrát, és egy vörös folyosón találta magát, amelyet sárgás színű fénygömbök világítottak meg.
‒ Csak előre, tesó! ‒ biztatta a hasonmása.
Manny besétált a folyosó végén lévő ajtón, és egy éjfekete helyiségben találta magát. Csak a plafonra tapasztott csillagok adtak némi világosságot. A szoba végtelennek tűnő belső terében hófehérre mázolt arcú néger öregasszony ült, olyan mozdulatlanul, mintha borostyánba zárt molylepke volna. A puszta látványa is nyomasztóan hatott, mert olyan hatást keltett, mintha az Univerzum közepén ücsörögne, de akadt más is a helyiségben, ami Mannyt szorongásra késztette.
A banya karosszéke mellett a legfenyegetőbb fekete nő magasodott, akit valaha látott.
Rettentően vékonynak tűnt, mint egy imádkozó sáska, ónixként csillogó tekintete kegyetlenséget sugárzott. Arcát sebhelyek szántották, a fejbőrén tekergő hajfonatok hidrához tették hasonlatossá. Járomcsontján megfeszült a bőr, amikor aranyfogait megvillantva, fenyegetően elmosolyodott.
‒ Idehoztam ezt a majmot ‒ jegyezte meg a másik Manny, aki meghúzta magát az ajtó közelében.
A hangjában rezdülő szemrehányás felkeltette a világmindenség centrumában üldögélő matróna figyelmét.
‒ Nem Rosalinda a bűnös ‒ simította végig a mellette álló nő térdét. ‒ Hentes Gizi ellenállóbbnak bizonyult a kelleténél, de nem lett volna semmi gond, ha ezek itt nem tartják fel az emberünket.
Manny csak akkor vette észre a karosszék előtti mattfekete asztalkát, és azon a levágott fejeket, amikor az öregasszony a bútorra mutatott. A lehangoló maradványok alig egy órája még a Kontraszt-ikrekhez tartoztak.
‒ Kérem, én ezt nem értem… ‒ hebegte rémülten.
‒ Kussolj, vagy kivágom a nyelved!
Amikor Rosalinda rádörrent, Manny nagyot nyelt, és elhallgatott.
‒ Sietnünk kell ‒ közölte az öregasszony ‒, az együttállás hamarosan véget ér!
Manny Kettő vastag paksamétát húzott elő a zakója alól, és a vénséghez sétált vele.
‒ A többi smink lerakat címe.
"Júdás!" ‒ gondolta megvetően Manny.
A fekete orákulum összedörzsölte a tenyerét.
‒ Vár rád egy új világ ‒ kacsintott a hasonmásra. ‒ Ott minden teljesen más, a nők csupán másodhegedűsök. Biztosan élvezni fogod!
Manny kezdte sejteni, hogy ezek itt a palimadár szerepét osztották rá: a szoba sarkában ülő mamaloa azért ragadta ki a világából, hogy az alteregóját küldje vissza helyette. Itt már nem a miértek vagy a hogyanok számítottak, hanem az, hogy mennyire lesz fájdalmas.
Az ájtatos manóra emlékeztető Rosalinda parancsára egymásnak háttal álltak, és az orgyilkosnő bekötötte Manny szemét.
‒ Csak egy apró szúrást kapsz ‒ súgta oda a hasonmásának. ‒ Nálad az előny, könnyedén győzni fogsz.
Manny hirtelen penge hűvösét érezte a nyakán. Szeretett volna tiltakozni, de gyanította, hogy felesleges lenne. Süvítő zaj hallatszott, aztán forróságot érzett, és a torkából ömleni kezdett a vér. Tudatába fehér fény robbant, ami folyosóvá változott. Az alagút túlsó végén, ismerős arcok vibráltak, pontosan úgy, mintha valamelyik ősrégi szappanopera főcímbetétét bámulná. Legvégül a tekintete egy utcatáblára irányult, amelyen a „Machiavelli tér” felirat díszelgett.
Szédelegve a folyosó bejárata felé igyekezett, de az alteregó oldalról nekirontott. A hasonmás nyakán látszó apró seb csupán szúnyogcsípésnek tűnt az ő torkán tátongó vágáshoz képest. Zihálva ellenfelének feszült, mert tudta, hogy amikor az egyikük a fénybe lép, az alagút bezárul.
Érezte, hogy már az utolsókat rúgja, az öltönyét vér áztatta. Egyetlen tény billentette felé a mérleget: keményebb világban nőtt fel, mint a riválisa, ahol korán megtanulta, hogy a győzelemért az utolsó leheletéig kell küzdenie. Feltámadt a makacssága, összeszedte minden lelkierejét, félrelökte a hasonmását, és az előtte lüktető fényalagúton keresztül az otthona felé száguldott…
Manny a macskaköveken tért magához. A saját mocskában fetrengett, és bűzlött, mint egy rothadó hulla, amit egy savanyúsággal teli dézsában felejtettek. A drogmámor keltette képek nehéz ködként az elméjére ültek, de lassacskán kezdtek felszakadozni. Keserű, varjúkárogásra hasonlító hangon felnevetett, aztán nyögve ülőhelyzetbe tornázta magát és megkereste a zsebtükrét a kézitáskájában. Amikor az ovális üveglapra nézett, összeborzadt; a szemfestéke elkenődött, mintha valaki bemázolt volna neki egyet, az elmaszatolódott alapozó rétegeken borostaszigetek ütöttek át. Harákolt egyet, aztán sárga, nyálkás dolgot köpött a macskakövekre; a tükörben pontosan úgy festett, mint a leglepusztultabb transzvesztiták, akik néhány dolcsiért bárkit lerendeznek.
Manny a combja mellett csillogó, üres fecskendőre nézett. Az anyag olyan messze állhatott a laboratóriumi tisztaságtól, mint egy kurva az üdvösségtől; igazán várhatott volna hazáig, amíg belövi magának. A raszta díler azonban annyit áradozott róla, hogy nem bírta ki addig, egyszerűen muszáj volt megkóstolnia. Persze az lett a vége, hogy az egészet a vénájába pumpálta, és összerogyott a sikátorban, mint egy utolsó csöves.
Valaha ő is tisztes famíliából származott, ám a hajlamai végképp eltávolították a tradicionális szicíliai családmodelltől. Amikor kiderült, hogy ellenállhatatlan vágyat érez a női ruhák viselésére, és nőimitátorként lép fel Giorgo lokáljában éjszakánként, a Papa ‒ akivel állandóan régi, fekete-fehér gengszterfilmeket nézett a tévében ‒ képtelen volt elviselni. Elvitte a szíve, amit az anyja sohasem bocsájtott meg. A késpenge vékony szájú asszony kitagadta az otthonából, és a Castelluccio klán ajtaja örökre bezárult mögötte.
A narkó, amit a himlőhelyes képű jamaikaitól vásárolt, mindezt átírta, miközben az apjával nézett celluloidálmokat is felelevenítette. Csak épp a drogvízióban minden kicsit másként alakult; az utcákon a szesztilalom helyett sminktilalom uralkodott, és az üzletet nők vezették.
Látomásában felbukkantak élete számkivetettjei is: Lanny, a sovány, fekete fickó, aki a színpadon Őrült Rosalindaként szerepelt, meg Luca, a szomszéd fiú, aki az együttléteikkor kislánynak sminkelte magát, és kikövetelte, hogy Fionának szólítsa.
A furcsa díszletekkel teli álomvilágban egy röpke pillanatra a Főnökök Főnökének szerepében tetszeleghetett, bár végül önnön férfiasabb énjével kellett megküzdenie, hogy visszakerüljön a pokolba. Manny a fejét rázta. Maga sem értette, miért hadakozott a hasonmása ellen; visszatekintve az a hely az alagút másik végén sokkal vonzóbbnak tűnt a valóságnál. Lemondóan vállat vont, aztán nehézkesen talpra kecmergett, és kopogó tűsarokkal a sikátor kijárata felé botladozott. Furcsa módon, amikor egy ösztönös késztetésnek engedelmeskedve visszapillantott, az injekciós tűnek már nyomát sem látta a macskaköveken, mintha maga a pravaz is csak puszta illúzió lett volna.
Vállat vont, aztán a mellékutcából a fényes sugárútra fordult. Csak ekkor vette észre, hogy van valami a zsebében. Először óvatosan kitapogatta, majd elővette, és a szeméhez emelte. Az ujjai közt szorongatott, teljesen átlagosnak tűnő nyalóka úgy ragyogott az ívlámpák fényében, mintha a mennyországba szóló belépőjegy lenne…
A cikket írta: Maggoth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az ott egy Buddha kép :D
Sok sikert a világépítéshez, és örülök, hogy tetszett az enyém. Majd szólj, ha felkerül, arra mindenképp kíváncsi leszek.
Kedves Bokor úr!
Az ön véleménye rendkívül megtisztelő, és a túlírás című alap felvetésben van némi nem elhanyagolható igaza. Igyekszem levetkőzni eme barokkos allűrjeimet, de hovatovább kezdem úgy vélni, hogy valamilyen szinten a személyiségem része is, ami nagyban megnehezíti sziszifuszi, és éppen ezért meddő küzdelmemet. Minden esetre dolgozom rajta, ámde ez nem csupán az írásaim, hanem az énem fejlődését is megkívánja, és ez sokszor rendkívül lassú folyamat. Ettől függetlenül nagyon örülök, ha sikerült szórakoztatnunk önt és másokat, netán gondolatokat is ébresztenünk. Hálásan köszönöm, hogy véleményét megosztotta, és cserébe megígérem, hogy még komolyabb erőfeszítéseket fogok tenni ezen gyarlóságom leküzdésére.
És köszönöm szépen írótársam nevében is a gratulációt és a csillagokat! :)
Üdvözlettel,
Bukros Zsolt
Én voltam a felbujtó:-)
Nekem is tetszett a cikked. Most egy kicsit ihletadó is egy készülő írásomhoz. Mondjuk nekem nehezebben megy ez a képzeletvilág építés. Próbálok ellesni fogásokat;-)
Üdv,
Pinokkió
Egy tuti, nekem nincs belépőm mennyországba.
Amúgy mi az mögötted a falon?
Az ön véleménye rendkívül megtisztelő, és a túlírás című alap felvetésben van némi nem elhanyagolható igaza. Igyekszem levetkőzni eme barokkos allűrjeimet, de hovatovább kezdem úgy vélni, hogy valamilyen szinten a személyiségem része is, ami nagyban megnehezíti sziszifuszi, és éppen ezért meddő küzdelmemet. Minden esetre dolgozom rajta, ámde ez nem csupán az írásaim, hanem az énem fejlődését is megkívánja, és ez sokszor rendkívül lassú folyamat. Ettől függetlenül nagyon örülök, ha sikerült szórakoztatnunk önt és másokat, netán gondolatokat is ébresztenünk. Hálásan köszönöm, hogy véleményét megosztotta, és cserébe megígérem, hogy még komolyabb erőfeszítéseket fogok tenni ezen gyarlóságom leküzdésére.
És köszönöm szépen írótársam nevében is a gratulációt és a csillagokat! :)
Üdvözlettel,
Bukros Zsolt
Egy barátom kért meg, hogy olvassam el egy írását, és szóljak róla pár szót. Ám lőn: Az írása (írásuk) remekül ötvözte a képzelet és valóság karcát. Engem folyamatosan izgalomban tudott tartani, volt egy lendülete az írásnak, bele tudott helyezni a megrajzolt környezetébe. A főszereplőjének folyamatos kétségeivel viszont el tudott bizonytalanítani is. Ezt a kettősséget az írása befejezésénél még fokozni volt képes. A végén az ember már azt se tudta, hogy fiú vagy lány? Érdekes írás. Ez remek és gratulálok hozzá! Ami az írás hibája lehet, ha nagyítóval kutatunk, hogy néhol talán már túl van írva egy-egy mondat (amikor az ember nagyon meg akar magyarázni egy dolgot, amit biztosra vesz, hogy más nem ismer, akkor eshetünk ebbe a hibába). De ezt a fajta mondatszerkesztést olvasatomban, Ön (Önök) következetesen végigviszik az egész művön, így ez nem is hiba. Látszik a gyakorlottság az írásán (írásukon).
Csak gratulálni tudok!
Bokor