Ébredés
Látogatók száma: 31
Az öregember állt a ház előtt. Be kellett volna mennie, hiszen ezért jött ide. Valami visszatartotta. Erőt kell vennie magán, hiszen küldetése volt. Üzenetet hozott!
Egy asszony jelent meg a lépcsőn, és ahogy észrevette az öregembert a szája elé kapta a kezét.
- Idesapám! Mit keres maga itt? Jöjjön be, ne ácsorogjon az utcán!
Az öreg csikós tétovázott. Nézte a lányát, akit már húsz éve nem látott. Akkor ment hozzá ahhoz az emberhez! Kitagadta, elzavarta a házától.
- Ha hozzámész, itt többet nem lesz helyed! - mondta neki akkor haragosan, remegve a dühtől. Még emlékezett a lánya arcára, ahogy felemelte a fejét és büszkén ránézett.
- Akkor Isten vele Idesapám!
A lagzira sem mentek el az anyjával. Az asszony egész este sírt akkor, de ő nem engedett.
Egy szem leánya volt, nem egy juhásznak nevelte fel!
Hirtelen a születése jutott az eszébe. A tanyavilágban nem volt akkor telefon, de még autó sem. Ha el kellett menni valahova, akkor szekérrel tudtak csak, télen meg szánnal. Hatalmas hó volt azon a télen, a szán elakadt a hóban. Tehetetlenségében a lovakat ütötte, de a jószág csak nyerített, rúgkapált, nem tudták kihúzni a szánt a hóból. Már az jutott eszébe, hogy kifogja a lovakat és ölben, lóháton viszi a feleségét el a bábához. Neki is állt leszerszámozni, amikor a felesége hangját hallotta a szán mélyéről.
- Jani! Jöjjön ide kend! Úgy érzem jön a gyerek!
Hirtelen megdermedt, megijedt! Mit fog ő most csinálni? Felmászott a szánra ahol Juliska feküdt. Férfiember létére remegett attól amit látni fog. Az asszony szoknyája csupa víz volt, és valahogy olyan furcsán szétvetett lábakkal feküdt a szán aljában.
- Jön a gyerek Jani! Nem jutunk el a bábához!
Juliska arcán folytak a könnyek.
Azt hitte sír, de aztán rájött, hogy az erőlködéstől folynak a könnyei. Nem tudta mit csináljon, tehetetlenül nézte a vergődő asszonyt. Egy sikoltó kiáltás után, valami más hang is hallatszott a szoknya alól. Mintha egy újszülött kismacska nyiákolt volna. Felhajtotta a ruhát és ott feküdt a csupasz csecsemő. Véres volt, nyákos volt, de ezzel akkor nem foglalkozott.
- Julis! Megszületett! Kisjány!
Az asszony lihegett, megszólalni sem tudott. Mire szava akadt, eltelt pár perc.
- Nézze meg kend, megvan mindene?
Óvatosan hajolt a csecsemő fölé. Megszámolta a kis ujjakat, közben belefordította a subájába, nehogy megfázzon. A suba másik felét az asszonyra borította.
- Ki kell innen szabadulnunk! - járt a gondolat az agyában.
- Feküdjetek nyugodtan, megnézem hova akadtunk be.- szólt az asszonynak, suttogva. Maga sem tudta, miért suttogott, hiszen közelben távolban a pusztában nem volt senki. Átkozta magát, miért maradt télire a lovakkal a karámban. Hazamehettek volna a faluba, akadt volna csikós aki vállalja az őrzést, de ő ménesgazda volt, nem hagyja lovakat magukra. Hiszen ő felel értük, neki kell elszámolni velük!
Lekászálódott a szánról és előre bukdácsolt a hóban. A lovak félrehúzták a szánt és elakadtak egy kidőlt fában. Sokáig tartott, amíg ki tudta ráncigálni a rönköt a talp alól, de amikor a lovak meghúzták a szánt, már tudta, hogy tovább tudnak menni! Visszamászott az asszonyhoz.
- Julis! Megvagytok? Továbbmegyünk!
Az asszony sokára válaszolt.
- Örzsébet lesz a neve! Idesanyám után!
Hallgatott egy kicsit, majd elmosolyodott.
- Igen! Legyen Örzse! Indulunk.
Másnap aztán ugyanezen az úton vitte haza az asszonyt és a gyereket is.
- Jöjjön be Idesapám! Ne ácsorogjon az utcán! Szívesen látott vendég nálunk! - eszmélt fel a lánya hangjára.
Sóhajtott egyet és belépett a kapun. Be kellett lépnie, hiszen megígérte az asszonynak. Megígérte neki, hogy kibékül a jánnyal! Az éjjel lehunyta a szemét, de előtte a szavát vette. Megígértette vele, hogy elmegy hozzá, és megköveti. Hiszen szépen él a juhásszal, mindent megad neki a férje, és ott vannak az unokák is!
Amikor a második megszületett, az asszony fellázadt az akarata ellen és bement a jányhoz a kórházba. Utána képet hozott a gyerekről is. Kopasz kövér gyerek volt a képen, amikor megnézte semmit nem érzett. Ledobta a képet a dikóra és kiment a konyhából. Este amikor az asszony a jószágot etette akkor vette újra a kezébe a képet. A gyerek hasonlított a jányra. Valami megmozdult odabent a fejében.
- Az unokám! - jutott eszébe a szó, de rögtön az is az eszébe jutott, hogy az apja egy juhász és nem valami becsületes csikós ember!
- Az éjjel meghalt anyád! - a szava kásás volt és a lánya alig értette.
Már tudta, hogy az anyja meghalt, hiszen reggel hozzá küldte a kórház a táviratot.
- Tudom Idesapám! Az Úr legyen a lelkével! - borult az apja vállára.
Magas ember volt az öreg, de a kor meghajlította a hátát. Örzse könnyedén felérte már.
- Jöjjön Idesapám, a gyerekek is itthon vannak, még nem is ismeri őket!
Az öregember most szégyellte magát. A makacssága miatt nem ismeri az unokáit! Mire a házhoz értek, már ott állt a két gyerek és mögöttük az apjuk is. A juhász!
- Isten hozta Gazduram minálunk! - szólalt meg a magas inas ember.
Az öregember lehajtotta a fejét.
- Csak a hírt hoztam. Anyjuk meghalt!
A férfi lesietett a lépcsőn és átkarolta az öregember vállát.
- Jöjjön be, ne vigye el az álmunkat! Érezze kend otthon magát! Örzse! Poharat adj apádnak! - szólt most a feleségéhez.
De mire Örzse megmozdult volna, a vékony szöszke leánygyerek már ugrott is a kredenchez és hozta a poharat az öregnek.
- Tessék nagyapa!
A fiú meg a pincébe indult és hamarosan hozta a harmatos üveget. Az öregembernek remegett a keze, ahogy a poharat megfogta. Később az ebéd után aztán csak ültek a juhásszal a tornácon.
- A ménes megvan? - kérdezte a juhász, hogy ne legyen olyan nagy a csend.
- Meg! - bólintott az öregember. - A jövő héten a temetés után megyek vissza a pusztába. A házba csak télire jövök vissza.
- És a nyáj? Mekkora? - kérdezett most ő is.
A juhász sóhajtott.
- Nincs már nyáj bátyám! Bevitték őket a téeszcsébe. A legelő köré meg villanypásztort kerítettek. Még a puli sem kellett nekik! - intett az öreg koszlott kutya felé, amely az árnyékosban heverészett.
Az öregember a kutyát nézte.
- Akkor te is a téeszcsében dolgozol most már? - kérdezett újra.
A juhász a fejét rázta.
- Nem kellettem én oda! Már negyedik éve bejárok a városba a gyárba dolgozni. Megfizetik a munkát, ........ de hát az nem a puszta! - nézett most vágyakozva a kerítésen túl elterülő síkságra.
- A gyerekeknek enni kell, ruha kell nekik, dolgozni meg muszáj! Janika egyetemre akar menni, állatorvosnak akar tanulni! Katinka meg a gimnáziumba jár a városba. Az is pénzbe kerül. - csóválta meg a fejét a juhász.
Az öregember nézett maga elé.
-Állatorvos? Mint a Kollányi doktor?
- Igen, mint a Kollányi doktor. - hallotta a juhász hangját.
Este volt már, amikor az öregember hazafelé indult. A lánya meg a juhász marasztalták, de ő, haza akart menni.
Szégyellte magát előttük!
Ahogy lépkedett a poros úton hirtelen elmosolyodott.
- Hogyan is mondta a jányka? Nagyapa?
Eszébe jutott, hogy a jánygyereknek olyan kék szeme volt mint a Julisnak.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Azért ahogy olvastam, sok apró momentum felsejlik bennem ezekből az régi időkből: lovasszán, "téeszesítés", stb. De igazából maga az alaptörténet is jellemző volt, a mi családunkban is volt erre példa, hogy a "lyánygyerek" nem ahhoz ment feleségül, akinek szánták, így az anyja kitagadta. Bizony nagyon sok esztendőnek kellett eltelni, hogy ezt a "ballépését" megbocsátotta az anya a rokonság hatására.