Egy forró nyár

Látogatók száma: 56

Gyula egy régi vágásúnak nem nevezhető főnök volt. Felesége, két gyereke volt. Példás családi életet éltek, minden évben Horvátországban nyaraltak.

A lakás nem volt messze Csepel központjától. Átmenetileg megüresedett, mert öcsém egy hónapra külföldre utazott a családjával. Rám bízta a karbantartást azzal, hogy a postáját vegyem át, és ha lehet, dobáljam ki az üres üvegeket, mielőtt hazajönnek. Átadta a kulcsot.
- Figyelj, bratyó! Tiszta ágyneműt találsz az ágyneműtartóban, azt használd! Nem kell mosnod, csak dobd a szennyest a tartóba. – Huncut mosollyal folytatta -, ha csajt hozol fel, akkor ott a bárszekrény, feltöltöttem. Vigyázzatok a berendezésre!

Forró nyár volt. A második válásomon is túl voltam. Anyám budai szoba-konyhájában laktam, és egy hétéves kapcsolatom is a végét járta. Az egyetemet levelező tagozaton folytattam, mert nem bírtam anyagilag a nappalit. Amíg a barátnőmnél laktam, nem volt probléma a pénzzel, és a szexszel sem. Gyakorlatilag kitartott voltam. De most, hogy ennek is vége lett – akkor még nem sejtettem, hogy lesz még egy rövid együttlétünk -, már nem csak az ösztöndíjam volt kevés, de a szoba-konyha, és anyám társasága sem hatott rám kedvezően. A konyhában éltem, ott állítottam fel a rajzgépemet is. Éjszakánként tanultam, rajzoltam, készültem a vizsgákra.
Az egyetem elég jól ment. Sokat időztünk a „Mészölyben”. Ha éppen volt idő két előadás között, vagy ellógtuk a gépelemek órákat. Szerettem ezt az életet. Sok barátot szereztem akkoriban, a nappali tagozaton, akik később segítettek azzal, hogy a kollégiumban tölthettem a délutánokat, vagy ha éppen vizsgák voltak, akkor az éjszakákat is. Emellett dolgoztam. Az volt a fontos, hogy minél kevesebb időt töltsek anyám sötét konyhájában. Ekkor jött öcsém ajánlata. Boldogan éltem a lehetőséggel.

Elfoglaltam a lakást. Csak néhány apróságot, inkább személyes dolgokat vittem magammal. Magányom első napja remekül telt. Felmértem a lehetőségeket, és megterveztem a jövőt. A bárszekrény tele volt jobbnál jobb külföldi italokkal. Öcsém nem volt gazdag, de elég jól jövedelmezett az autószerelő munka, és kellően sznob is volt ahhoz, hogy felső középosztály szokásait kövesse. Mindig dugig volt a bárszekrény a legnemesebb, és a legdrágább Whiskyvel. Volt ott kubai rum, és orosz vodka is, több üveggel. Pompásan fogom érezni magam, határoztam el, az akkor még rám jellemző optimizmusommal. Már egy hete laktam ott, amikor egy kora délutáni órán csengettek. Egy hét szabadságot vettem ki, gondoltam, kihasználom a helyzetet, és az iváson, a láblógatáson kívül semmi mást nem fogok tenni. A postás volt. Csomagot hozott. Amikor ajtót nyitottam, meglepődött.
- Bocsánat, jó helyre csöngettem? – hátrált, és megnézte az ajtó feletti számot. – Hát, persze, hogy jó helyen. Hiszen itt a sarokban ez az egyetlen lakás.
- Én a Pisti bátyja vagyok. Átmenetileg itt lakom.
- Igen-igen. Most már tudom. Mondta, hogy ha csomag jön, önnek adjam át.
- Nem hagyott meghatalmazást.
- Nem szükséges. Nálam hagyott egy ötszázast. – mondta nevetve -, az egy hónapig elég lesz. Itt írja alá!

Hamar híre ment a munkahelyemen, hogy szalma vagyok, és van egy találkahelynek használható kégli is. Azon a héten nagyon sok barátom lett. Egymás után tették a jobbnál jobb ajánlatokat, még férjes asszonyok is. De én hősiesen ellenálltam, nem szerettem volna, ha feldúlják a nyugalmamat a tikos légyottok. Nem volt bennem semmi empátia. Nagyon meleg volt aznap, amikor a főnököm odajött hozzám. Odahúzott egy széket, és leült mellém az íróasztalomhoz.
- Te Jani! – kezdte, kicsit magasra sikerült hangon, mint akit rajtakaptak, és zavarban van. – Tudod, mi azért jóban vagyunk annyira, ha elmondok neked valamit, akkor nem adod tovább.
- Persze.
- Jolival már úgy vagyunk, tudod? Már évek óta dugom a csajt, de az utóbbi hónapokban nem tudunk találkozni. Érted, ugye?
- Tökéletesen. Adjam oda a kulcsot, Gyula?
Megkönnyebbült sóhajt hallatott, majd most már egész határozottan szólat meg.
- Nem. Arra gondoltam, hogy te is ott lennél. Innen elindulunk most, - az órájára nézett -, tíz óra van. Szedd össze a cuccod. Van nálam fürdőnadrág, az jó lesz neked is. Elmegyünk Joliért, és felmegyünk hozzád. Iszunk valamit. Útközben veszünk paprikát, paradicsomot, és összeütünk egy lecsót. Aztán kimegyünk a strandra. Mit szólsz hozzá?
- Mehetünk.

Gyula egy régi vágásúnak nem nevezhető főnök volt. Felesége, két gyereke volt. Példás családi életet éltek, minden évben Horvátországban nyaraltak. Párttag volt, mindent el tudott intézni a beosztottainak, törődött velünk. Ha kellett pénzt is kölcsönzött, mindenkinek segített, aki kérte, de magától nem hajolt le senkiért. Engem különösen kedvelt, mert amikor átmentem levelező tagozatra, ő kérte, hogy hozzá kerüljek. Régóta ismertük egymást, számíthattam rá. Imponált neki, hogy számítástechnikával foglalkoztam, és programozni is tudok. Megbízott egy projekttel, fél éven belül adatbázisba kellett rendeznem a vállalat műszereit. Meg kellett oldanom, hogy minden információ naprakészen rendelkezésre álljon, lehessen tudni, hol tartózkodik az eszköz, és milyen célra, ki vitte el? Ez a munka különleges státuszba helyezett, mert első voltam ezen a területen, aki a nyolcvanas években ilyen feladatot kapott a cégnél. Értette az idők szavát, tudta, előbb-utóbb mindenhova betör a számítástechnika, és ő az elsők között akarta élvezni a biztos sikert. Később így is lett. Gyulának egyetlen gyengéje volt a nők, és az ital. Azért egyetlen, mert ez a két szenvedély nem volt szétválasztható. Ha nővel volt, innia kellett, és ha ivott, mindig nőre volt szüksége. A cégnél pedig mindig akadt vállalkozó. Hol az öltözőben, hogy a fotólaborban elégíthette ki olthatatlan szenvedélyét. De amikor Jolánt megismerte, akkor minden megváltozott. Beleszeretett az egyedülálló, kétgyerekes asszonyba, aki fiatalabb volt nála, és annyival szertelenebb is. De Gyula személyisége rabul ejtette. Tudta, ebből a kapcsolatból nem lesz házasság, Gyula semmi pénzért nem hagyná el a családját, ezért beletörődött, hogy kénytelen lesz a tartalék szerepével beérnie. Jolán nem volt szép, de túlságosan okos sem, és nem volt az esetem. De csinos volt, és mindig kész a szexre. Ez is egy élet, gondoltam, mindenesetre jobb az enyémnél, akinek a vadászaton esélye nem volt felvenni a versenyt az alfákkal. Egyszer vittem fel egy elvált asszonyt a lakásba. Megittuk a bárszekrény tartalmának a felét, és együtt töltöttük az éjszakát. Reggel kissé másnaposan ébredtünk. Jó hangulatban telt a délelőtt. Csavarogtunk egy kicsit a Duna parton, és meztelenül készítettünk ebédet. Este megkértem, hogy menjen el. Nem értette, miért.
- Nem jelent neked ez a két nap semmit? – kérdezte olyan szomorúan, mintha elvesztett volna a kutyája.
- Dehogynem. De mi nem vagyunk egymáshoz valók. Neked ott van Feri. Megfelelő egzisztenciával, korban is illik hozzád, és ráadásul szeret.
- De én otthagyom a kedvedért.
- Nem teheted.
- Szeretlek! Nem akarok mást, csak téged.
- Én meg nem akarlak téged – mondtam gonoszul, pedig nem akartam megbántani.
Sírva rohant be a szobába. Altatót vett be, nem is keveset. Hányt, megitta a rengeteg kávét, amit főztem. Egész éjjel fenn voltam vele. Beszélgettünk. Reggel úgy ment el, hogy lezártuk a kapcsolatot. Nem volt szomorú, de látszott a szemében kérdés. Még nem tudja felfogni.

Nem mentünk a strandra. Jolán jól érezte magát már az első vodka után melltartóra vetkőzött. Gyula megpucolta a paprikát, és szalonnát pirított. Horgászott, sok halat fogott életében. Joli megpucolta, és elkészítette. Halászlét, vagy rántott halat ettek, ha Gyula tudott szakítani magának néhány nap szabadidőt. Általában külföldi távollétnek álcázta a találkákat. Arra vártak, hogy Jolán ősszel megkapja a vállalati lakást Újpesten, amit Gyula intézett el neki. Akkor végre megoldódik a találkák dolga. Nem kell bujkálni. Gyula elkészítette a lecsót. Bejött, hogy közölje a jó hírt, kész az ebéd. Ittunk még két vodkát, és valami gyengébb után néztünk a hűtőben. Két üveg bort találtunk.
- Ezt beosztjuk. – mondta Gyula, és leült Jolán mellé. A nő lecsúszott a kereveten, és Gyula ölébe hajtotta a fejét. Jobbnak láttam távozni. Akkor már mindketten alsónadrágra vetkőztünk, és bár nem kívántam a nőt, reflexeim működésbe léptek, a hormonok elindultak a maguk útján, megállíthatatlanul. Gyula megcsókolta az asszonyt. Kicsatolta melltartót, és kaján vigyorral rám nézett.
- Na, mi lesz? Foglald el magad! – mondta, és Jolán beleegyezésére várt. Jolán hátrafordította a fejét, rám nézett, és mosolygott. Elöntött a forróság, de eszembe jutott Margit, aki itt mondta ki, hogy szeret, aki az életét eldobta volna, ha nem lehet az enyém.
- Nem, köszönöm! – mondtam mosolyogva, és kimentem a szobából.
Csengettek. Jolán felriadt, és kiszaladt a fürdőszobába. Én megindultam az előtérben a bejárati ajtó felé, Gyula pedig utánam alsónadrágban, izzadt testtel. A postás hozott ajánlott levelet, amit át kellett vennem. Amikor kinyitottam az ajtót, akkor rám nézett, aztán Gyulára is vetett egy szemérmes pillantást. Nem láttam értelmét a magyarázkodásnak. Aláírtam az aláírni valókat, és megköszöntem, hogy felhozta a többi levelet is, nem hagyta lent a levélszekrényben. Csend lett, kínos csend. Ott álltunk vele szemben, meredező vágyainkkal, izzadtan. Nem köszönt. Megfordult, és hangtalanul elment.

Öcsém megköszönte, hogy vigyáztam a lakásra, öntöztem a virágait, és átvettem a postáját. Közelebb jött és suttogva mondta.
- Beszéltem a postással. Azt kérdezte, tudom-e, hogy a bátyám buzi?
Soha nem nevettem olyan jót. Nem tudta, hogy a bárszekrényét kiürítettem az utolsó cseppig.

Budapest, 2017. július