Egy szerelmes asszony tündöklése és bukása
Látogatók száma: 52
II.rész
Végül is elvégeztem az iskolát ,majd kereskedelmi tanuló lettem jó eredményeim voltak, de nagynéném 2 év után abbahagyatta velem,mondván "fiam nem fogsz ilyen nehéz munkát végezni" címmel, beíratott egy gyors-gépíró iskolába akkor privát volt még a Városmajorba. Elvégeztem sikeresen és minden vágya teljesült azzal,hogy titkárnő lettem egy gyárban a kereskedelmi osztályon,ahol igen jól éreztem magamat.1972-ben férjhez mentem még nem voltam 18 éves, engedéllyel, apám írta alá.Pedig a pasik itt is kerülgettek, de sokat jártam vidékre, mégsem volt semmiféle kapcsolat, csak baráti.
Én a cégnél, KISZ funkciót láttam el, Szakszervezetes voltam és minden a kezemen ment át. Így az esküvőmön ott voltak a gyári kollégáim az irodából, megajándékoztak és házasságkötésnél borítékot adott a KISZ nekünk. Boldognak éreztük magunkat. Szerintem minden szerelem maximum 5 év, és vagy megmarad a tisztelet és szeretet vagy minden elmúlik. Szokták kérdezni milyen a szerelem? Válaszom "kóros elmeállapot", melyet nehezen lehet kiheverni, de akarni kell"..
A férjemmel kb. 5 évig volt jónak mondható kapcsolatom, de türelmes asszony lévén,sokat dolgoztam így eltelt az idő. Vettük az első Trabantot, az első Wartburgot, sokat mentünk vidékre,városokba,imádtam kirándulni. Később a gyerekekkel is eljártunk Balatonra a szakszervezet mindig adott beutalókat, és nagyon szép emlékeim vannak ezekről a kiruccanásokról. Minden nyáron 2 hét nyaralás, (Most legfeljebb a járdaszigeteken nyaralhatok) Csodás volt a Balaton-parti csapatpihenőben unatkozni két hétig, disco, ottani tánc, kirándulás, hát imádtam.
Szerettünk volna gyermeket,sajnos méhen kívüli terhes lettem, így nem javasolták, hogy egy petefészekkel szüljek. A lányom 6 évi házasság után született. Édes volt, kis ferde szemei,mint nekem kis koromban teljesen olyanok voltak, mint a "vietnami nagykövet".Ezen jókat mulattunk de imádtam Őt. Nagyon gyerek centrikus vagyok,mindent értük és a családért. Megtettem,hogy mindenről lemondtam de nekik legyen,igaz más világ volt akkoriba.Szerintem egy jobb világ, hiába szidják az "átkost" nekem nem volt átkos, végig mentem anélkül,hogy agyonvertek volna az utcán és mi lett az új demokráciának nem mondható akármivel, semmi.
1976-ban megszületett az Én ma is csodálatos lányom.Ekkor otthon voltam vele 2 évig, és ekkor már a panel lakásban laktunk Zuglóban ahol reggeli gyermek ellátás,főzés sétálás telt az időm.. De szép volt, jó volt Sok barátom volt a lakótelepen, ide 1970-ben költöztünk és itt éltem egész 1984-ig anyámnál. . Csodálatos időszak volt. Szüleim is elváltak, anya ebbe betegedett bele lelkileg.Teljesen tönkrement.Sokat jártam hozzá a kórházba. Apám megmondta,hogy ha 14 éves leszek elhagy bennünket,meg is tette.
Az akkori világban 1976-ban még heti 150 Ft-ból ki tudtam jönni, úgy, hogy vendégek is jöttek és cigarettázott is a férjem.
Megtudtam venni a gyereknek paradicsomot és minden primőrt télen. (Ma ez máshogy van, van,hogy nincs mit enni,. de erről később.)
Szidják a régi rendszert, de Én akkor sokat tudtam nyaralni járni, Balatonboglár, Kenese, stb helyekre, ma nem tehetem már meg. Elmúlt, szép volt, jó volt. Akkoriban nem raboltak az emberek, kevés roma volt itt. Én roma család mellett nőttem fel és együtt játszottunk, nem volt ilyen, mint most,hogy kirabolnak,lopnak stb.Csodálatos volt a gyermekkorom attól függetlenül, hogy apám sokat megvert.
És akkor a mai világban kimerik mondani ,hogy "nincs cigány bűnözés" .Akkor nem volt, most egyre több van.És mindig több lesz amíg, a szegénység fennáll. Én egy közepesen jómódú, sokat dolgozó ember voltam a férjemmel együtt, de hihetetlen,hogy 1997-ben jobban kerestem,mint a mostani világban.
folytatom
A cikket írta: gildia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Müszélia
és mennyi volt a fizetés? mert az se mindegy.
Válasz erre: Müszélia
és mennyi volt a fizetés? mert az se mindegy.
Válasz erre: ginesz
Az "átkost" azok szidják akik nem is ismerik, mert még nem is éltek akkor....a 150 Ft tényleg jo, mert akkor egy kifli 40 fillér volt egy kg kenyér meg 3,60 a cigi sem volt több 5-6 Ft-nál...
Válasz erre: Müszélia
1976-ban 150 ft? rosszul emlékszel.
Válasz erre: Babenko
Jónak mondanám, de miért van olyan érzésem, mintha kergettek volna? Mintha kapkodva került volna a papírra, azaz a gépre a történet. Egyébként az "átkosról" egyezik a véleményünk. De hát manapság ezt már nem szabad hangoztatni, mert ha megússza az utcai leütést, lehet ezért vágják képen az embert. :-(((