Emlékszirmok

Látogatók száma: 46

Abban az időben tikkasztó hőség tombolt, a Bakony lábánál elterülő kicsinyke falu környékén. Ott éldegélt a kedves, dolgos nénike a férjével, kikhez a nyáriszünidő kezdetétől érkeztek a városban élő unokák.
Szegényesen éldegéltek Noszlop egyik vályogházában. A gyerekek iránt érzett szeretetük határtalan volt, ezt az is igazolta, hogy 11 utóddal áldotta meg a Mindenható őket. Szűkösen, de becsülettel felneveltek 9 nebulót. Nagy boldogság költözött lelkükbe, amikor valamelyik unokájuk meglátogatta őket, nem történt ez másképp most sem.
*
Pontosan akkor, azon a bizonyos nyári napon, az akkori munkásváros peremkerületén Amira léptei a közeli buszmegállóba vették az irányt. Kicsiny batyujával a kezében, nyaralni utazott a nagyszüleihez falura. A helyközi járatra hatalmas embersereg várakozott. A füstös és püfögő „Volánbusz Farosa – VOL-066 modellt”, ami abban az időben nagy számnak számított. Aprócska ablakain, csak a magasabb emberkék látták kellőképp az út mentét és a mellettük elhaladó tájat. A lány szeme kikerekedett a rengeteg felszálló láttán. Gondolatban már legszívesebben visszafordult volna, de egy belső hang tudatta vele, hogy „menni kell, mert várnak”. Imádott nagyszülei már a falu buszmegállójában toporogtak, s várták az unokájukat, akit a fél órás utazási idő igencsak megviselt. Az emberek szorosan egymás mellett álltak. A busz légterét, verejték és izzadságszag parfümként járta át. Friss levegő csak néha-néha tévedt Amirához, az ázott és rothadó repce bukéjának keveréke közt.
- Igen, már csak pár perc és megérkezek. - Ezek kavarogtak elmélye mélyén. -
Na, még egy utolsó kanyar, és ott vagyok. - Morfondírozott magában.

A dombtetőhöz érve önfeledten legeltek a jószágok. A tehenek és a birkák élvezték a szabad levegőt, a lány irigykedve pillantott feléjük, ám abban a pillanatban vette csak észre, hogy a mellette álló férfi pupillája tátongó fekete űrként tapad a testére, már-már érezte perzselő érintését, amint szép lassan levetkőzteti szemeivel. Lenge ruhácskája alakjára simult, mely lágyan átölelte a lányt. A kínos jelenet kedvét szegte és imádkozott, hogy mielőbb érjenek a faluba.
Azt vallotta mindegy minek nevezik a különböző kultúrákban, de lenni kell valaminek vagy valakinek, akiben hisz az ember. Megcsillant szeme írisze, amint begördültek a buszmegállóba. Pillangóléptekkel hagyta maga mögött a járatot, hatalmas lendülettel és boldogan ölelve köszöntötte nagyszüleit. Kérdések áradata zúdult a lányra. Ki tisztelettudóan és mosolyogva válaszolt, mialatt sietve haladtak tovább. Hamarosan megérkeztek a takaros kis házikóhoz...
*
Másnap reggel az udvar kakasa, Karcsi, hangos riadója ébresztette a fiatal lányt, kinek szempillái még összebújva ölelkeztek, amint az éles hang dobolt a dobhártyájának külső falán. Karcsi közben ezt szajkózta:
- Ezt azért kapod, mert elaltattad a háremem tagjait!

Amira még kisgyermekkorában idézte elő a tyúkok csendespihenőjét: szépen sorban lefektette a csirkéket az udvar tarka virágos gyepére. Karcsi dühös volt ezért a tettért, mert neki más szándékai voltak az alattvalóival.

Egy nagy pukkanás visszazökkentette Amirát a valóságba. Hatására felkelt és kicsoszogott a konyhába, ahol a nagymamája már a reggeli tejeskávét készítette. Akkoriban fazékban vagy lábosban előre megfőzték a cikóriához hasonló kávébab őrleményeket, amit állni hagytak egy ideig a sparhelt távolabbi szegletében.
-Jó reggelt Kicsim, jól aludtál? – szólt a nénike szerény és bársonyos hangja.
-Jó reggelt neked is nagyi! Mi volt az a robaj az előbb?
-Csak nem az ébresztett fel? Úgy hiszem galambleves lesz az ebéd.
- Galamb?
- Igen. A kéményen keresztül érkezett.
- Az meg hogy lehet?
- Maradj csendben és hallhatod. - Szólt a lánynak, miközben a kémény ajtaja felé mutatott, ami természetesen a sparhelt mellett helyezkedett el. Azon keresztül távozott a füst a kénybe, így megkönnyítve a kéményseprők munkáját. Nagypapa épp megérkezett a boltból, közölték vele a jó hírt, hiszen ő is szerette a galamblevest. Az a szóbeszéd járta, hogy a betegekre jó hatással van ez az étel.
Megszólalt a templom harangja, de nem akárhogyan: jelezték a falu lakóival a szomorú hírt, hogy kit és hány éves korában szólított az Úr magához. Pár mondatban tanakodva megbeszélték a nagyszülők, hogy vajon ki lehetett a településről. Ebéd után a lány rendbe rakta a ház minden helységét. Leült a veranda lépcsőjére és álmodozva nézett a messzeségbe. Nyílt a kapu, amint egy kedves ismerős léptei közeledtek. Ő volt Zsuzsa a helyi rendőrfőnök leánya, Amira barátnője, sietett, mert tudomást szerzett a barátja érkezéséről.
Szép napot Margit néni! - köszönt illedelmesen. Jöttem Amiráért, a szüleim megengedték, hogy áthívjam hozzánk. A kamaszlány örült Zsuzsa jöttének, hisz szeretett vele társalogni, és a környéket felfedezni. Margit néni szelíden tekintett unokájára, kinek pillantásától majd elolvadt. Rendben, menjetek, de vigyázzatok magatokra és egymásra! - szólt az intő szó. - Ebédre gyere haza, a kedvencedet készítem.
A lány boldogan ölelte meg nagyanyát és megígérte harangszóra visszaér.
Vidám csevej kezdődött a lányok közt. Hisz sok megbeszélni valójuk akadt. Hamarosan megérkeztek Zsuzsiék házukhoz, ahol a lány apukája üdvözölte és beinvitálta a vendéget. Finom házi süteménnyel kínálta őket. Ők mindketten vettek az eléjük tett tányérkán pihenő tésztából. Illedelmesen megköszönték és megdicsérték a finom falatokat, aztán apró léptekkel kisétáltak.
Az udvar végében áll egy nagy góré1, mely tele volt kukoricacsövekkel. A két fiatal oda tartott, mert ott szabadon társaloghattak kedvükre. De, nem csak a szájuk járt, a kezük is, hiszen Amira mindig is szeretett kukoricát morzsolni. Ez olyan tevékenység volt, amit Ajkán, a betondzsungelben nem lehetet csinálni. Amolyan közös családi programnak számított ez falun, összegyűlt a család apraja-nagyja és együtt végezték a munkát. A felnőttek izgalmas történeteket meséltek a fiataloknak, akik figyelmesen hallgatták és a komikus részeknél együtt kacagtak az idősebbekkel. Örömtelin tartózkodtak így egymás és a szomszédok társaságában. Ez az összefogás hatással volt a különböző korosztályokra, nem voltak unalmas és semmit tevő óráik, nem ismerték a virtuális kapcsolatokat. Valójában az igazi barátságok személyes kontaktus alapján jöttek létre. A lányok önfeledt beszélgetését Incifinci és kandúr Bandi szakította félbe. Az egér sprintelt a kukoricacsövek között ide-oda rohanva. A macska lesben állva, még a bajuszával is koncentrált, és hopp egy hatalmas ugrással az egér elött termett. Aki időben érzékelte a veszélyt és irányt váltott. A cicát ez nem zavarta, mert azt gondolta, ha kifárasztja Incifincit az neki játék és biztos győzelem. Mókából élesen nyávogott, miközben minden kezdődött újra. A barátnők felhőtlen kacagásukat ismét Bandi szakította meg. A kandúr elégedetten dorombolni kezdett a lányok mellett. Talán ez egy jelzés volt? Ki tudja?
A Nap egyre magasabbról szórta sugarait. Amira feleszmélt, neki haza kell érnie a harangszó előtt, hisz nagymamájának ezt ígérte.
- Elkísérsz egy darabon? -kérdezte Zsuzsát.
- Igen. - felelte a lány.
Vannak még gondolataim, amiket szeretnék veled megosztani. Így huncut mosolyszirmai, arcára ültek és barátnőjére kacsintott.

1” csöves takarmányok szárítására és tárolására szolgáló építmény”

Ilpaki
Szerzői és minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül.
Kép internet